Uj Világ, 1956. június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-05 / 1. szám

A TÉNYEK BESZÉLNEK Írta: Parragi György A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐ TANÁCSA letárgyalta és egyhan­gúlag elfogadta a költségvetési javas­latot, meghallgatta és viharos helyes­léssel tudomásul vette N. A. Bulga­­nyin elvtársnak, a Szovjetunió mi­nisztertanácsa elnökének és N. Sz. Hruscsov elvtársnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán el­hangzott beszámolóit. Mint a Szovjetunióba meghívott első magyar újságíró delegáció egyik tagja, különösem nagy érdeklődés­sel olvastam a Szovjetunió legfelső Tanácsa költségvetési vitájáról szóló jelentéseket. Ott képzeltem maga­mat a Szovjetunió népeinek érzései, politikai erőfeszítései, külpolitikájá­nak r­érdtünései hatalmasan kife­jező, emberi őszinteséggel kinyilat­koztatott vitájában. Hiszen ennek a költségvetési vitának izgalmas, nagy­szerű témaköreit, elgondolásait, gigantikus terveit végigkísérhettük annak a majdnem három hétig tartó utazásnak a során, amelyet életünk egyik legnagyobb élményeként és — egyszerű szavakkal kifejezve — leg­nagyobb boldogságaként megtehet­tünk a körülbelül hétezer kilométe­res utunk során a Szovjetunió határ­talan területein, kultúrcentrumok­­ban és falvakban, az időjárás szélső­séges változataiban, a szovjet föld változatos és csodálatos szépségű vi­dékein. Amikor idehaza olvastuk a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa költség­­vetési vitáját, valami melegség, köz­vetlenség járta át e magyar újság­író delegáció tagjai szívét. Mi ennek a költségvetési vitának leg­domborodóbb, emberileg leg­maradandóbb felfigyelése, elgondol­koztató logikája? Elsősorban az, amit ez a költségvetési vita a szá­moknak, a tényeknek ellentmondást nem tűrő erejével, a moszkvai, leningrádi téli napnak hideg, de vi­lágos fényével beszél. A költségvetési vita százszoros és ezerszeres erővel győzte meg a ma­gyar újságíró delegáció tagjait a Szovjetunió békepolitikájának kö­vetkezetes, megcáfolhatatlan őszin­teségéről, amely elkezdődött 1917 novemberének győzelmes, óriási nap­jától, a lenini békedekrétumtól egé­szen Bulganyin és Hruscsov elvtár­sak indiai, burmei, afganisztáni uta­zásáig, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa költségvetési vitájáig. AZ EMBERISÉG TÖRTÉNELMÉ­NEK legidőszerűbb, legnagyobb és legaggasztóbb kérdéseit vetették fel ebben a költségvetési vitában és őszintén beszélt ezekről a kérdések­ről mindenki. Nemcsak a szovjet emberek reménységét, hatalmas erő­feszítéseit mondották el nyíltan és őszintén, hanem a szovjet kormány­nak, a Szovjetunió Kommunista Pártjának világos, egyenes irányel­veit amelyek az egész emberiség békéjének megőrzését tekintik a Szovjetunió külpolitikájának legfőbb céljaként. „Mint a szemünk fényét, úgy tekintjük a világbéke megőrzé­sének nagy feladataként a Szovjet­unió bel- és külpolitikáját.“ Ez a hasonlat végigkísért ben­nünket a hétezer kilométeres út szé­dítő messzeségében, milliós városok emberforgatásában és kis kolhoz­­falvak téli álmodó csendességében. Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy mi a legmaradandóbb élmé­nyem ennek az útnak határtalan, gyönyörű messzeségében, akkor ezt kellene válaszolnom: határtalan a Szovjetunió országainak messzesége, határtalan az emberi fantázia szá­guldó erejét is túlrepítő szédületes messzesége, óriásiak a folyamok és a hegyek, a síkságok, a szédítő távlatokban boruló erdők és sztyeppék, óriások a négyszázezer köowattos turbinák és generátorok, de mégis a legnagyobb a szovjet em­ber, aki derűsen, nyugodtan végzi a maga mindennapi munkáját és tisz­tában van azzal, hogy ezzel a mun­kájával nemcsak a maga kis boldog családjának derűjét, mérhetetlen hazájának nyugodt és öntudatos biz­tonságát, hanem az egész békeszerető emberiség boldogságát, munkáját segíti elő. Ha akárhol, operaházakban vagy földalatti villamosban, elképzelhe­tetlenül kavargó autóforgalomban, a Dnyeper szelíd tájain, vagy a Fekete­tenger szüntelenül tajtékzó hullám­verésében is látjuk a szovjet életet, megmarad bennünk egy új világ kibontakozásának diadalmas érzése. A költségvetési vita ezeknek az él­ményeknek sokaságát még jobban elmélyítette. Körülbelül 10 milliárd rubellel csökkentették a védelmi célokra fordított kiadások összegét. 10 milliárd rubel összeget lehetetlen lemérni mennyiségben. De mi, ma­gyar újságírók, akik kint jártunk, a szovjet nép bőséges vendégszereteté­nek bizonyságaképpen, tudjuk, hogy mit jelent ez a 10 milliárd rubel lakásokban, iskolákban, gyermekek­nek, anyáknak mosolygásában. A Szovjetunió költségvetési vitája a tényeknek és a számoknak az ere­jével győzött meg bennünket — és nemcsak bennünket, hanem a világ minden tisztességes emberét — arról, hogy ez a békepolitika, a nemzetek közötti békés együttélés politikája, az emberiség új boldog hajnala fel­­derülésének politikája mennyire reá­lis, mennyire őszinte és mennyire az egész emberiség közös vágyának, tiszta reményeinek a politikája. A Szovjetunió békés külpolitiká­jának tényei és számai nemcsak az ott elhangzott beszédek adataiból szólnak meggyőző erővel az egész világ közvéleményéhez. Ennek a kül­politikának a nemzetközi feszültség enyhítésére, a béke megszilárdítá­sára irányuló hatalmas és látható erőfeszítései nemcsak annak a költ­ségvetési tételnek a lenyűgöző erejű számadatából bontakoznak ki, hogy a Szovjetunió körülbelül 10 milliárd rubellel csökkentette a védelmi cé­lokra fordított kiadási tételeket, ha­nem me­gmitatkoznak abban a tény­ben is, hogy a művelődési, a népjó­léti kiadásokat ugyanakkor lényeges összeggel felemelte. Ez ugyanakkor történt, amikor az imperialista világ vezető és legagresszívebb országá­ban, az Egyesült Államokban Wilson amerikai hadügyminiszter bejelen­tette, hogy az 1956—57. évben mint­egy 1 milliárd dollárral növelik az Egyesült Államok katonai kiadásai­nak előirányzatát. Ezzel az történt, hogy az Egyesült Álamok katonai kiadásainak összege több mint negy­­venmilliárd dollár, vagyis több, mint az egész költségvetés fele. A Szovjet­unió költségvetése viszont azt mu­tatja, hogy a katonai kiadások a költségvetésnek csupán 17,8 száza­lékát teszik ki. MIT JELENT EZ azokban a látot­takban, amiket a magyar újságíró kül­döttség tagjai tapasztaltak, szerez­tek? Például ezt: Moszkvában a Lomonoszov Egyetem környékén ki­épült egy új városrész 150 ezer la­­kással Amikor Moszkvába érkez­tünk, 29 fokos hideg fogadott ben­nünket, és mégis azt láttuk, hogy nappal és éjszaka előregyártott ele­mekkel építették az új 10—15—24 emeletes lakóházakat. Például azt, hogy Kiev­ben azon csodálkoztunk, hogy a fasiszta banditák által nyolc­van százalékban lerombolt városban nem találtunk egyetlen háborús ké­rők következtében elpusztult, vagy megrongált épületet, ellenben meg­figyeltük, hogy a széles utcák jobb­oldalán csak középületeket, a bal­oldalán csak lakásokat , tíz-, húsz­­emeletes lakóházakat építenek. De az építkezést nemcsak Moszkva és Leningrád, Kiev új hatalmas lakó­telepein tapasztaltuk, hanem kis kolhozfalvakban is. Olyan falvak­ban, amelyeken végigszaladt a há­ború tűztengere, a fasiszta bar­barizmus préritüze, ahol mindent újra el kellett kezdeni építeni, mint mi nálunk is nem egy Fejér megyei, Somogy megyei faluban. Mit mondjak arról, hogy mi a leg­igazibb, a legőszintébb benyomásom a Szovjetunióról, különösen a Leg­felső Tanács ülésén elhangzott vita után? Ezt mondhatom: mérhetetlen a Szovjetunió területe, mehetetlen a Szovjetunió sok évszázados kul­túrája. Mérhetetlen a Szovjetunió tájainak időjárásbeli kilengése, vál­tozata, de még mérhetetlenebb a szovjet emberek jósága, amely a szívek mélységében gyökerezve az egész emberiség békéjéért dolgozik a mindennapi életben, és mint a Legfelső Tanács költségvetési vitája bizonyítja: a világpolitikában is. Szemben Kujbisevel, a Volga jobbpartján néhány éve még öreg szélmalom ágaskodott, akárcsak va­lami őrtorony a csendes Zsiguli völgyben. Ma már hiába keresi az utas, nem találja a malmot, sem az apró falusi házakat, s nem találja meg a partmenti füzesek csendjét 1950. augusztus 21-én határozta el a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa a kujbisevi erőmű építését. 1951 nyarán indult meg a munka, s a környékbeliek ámulva lát­ták a sokezer ember munkáját helyettesítő óriási exkavátorokat, amint a földbe marnak karmaikkal, a talajgyalukat, az úszókotrókat. Le­nyűgöző látvány volt a gépek nagy „felvonulása". És hamarosan felépült az automata betongyár, az égbe­nyúló acélvázak sűrű rengetege, me­rész íveléssel suhantak fölötte a gigászi méretű portáldaruk. Nőttön­­nőttek a gátak, a töltések. Télen­­nyáron, éjjel-nappal szüntelenül folyt a munka azért, hogy a vas­betonba bilincselt Volga — akárcsak délebbre, Sztálingrádnál — átadja roppant erejét a városok, falvak, ipartelepek Százainak és — még Moszkvában is, ezer kilométerre innét — gépeket hajtson, fényt ad­jon, a sztyeppék szomjas földjének pedig éltető vizet Néhány hete csupán, hogy el­készült a hatalmas zárógát: a folyam vize új mederben hömpölyög. A zsi­lipkamrák 700 tonnás kapuin bocsát­ják át a hajókat A Volgán felfelé tartó hajók, már az ideiglenes csa­tornán úszva, megkerülik a töltések­kel védett építkezést, majd tizen­négy kilométeres vargabetűvel ismét az „öreg“ Volgára kanyarodnak vissza. A zsilipelőberendezés automatiku­san működik. A központi vezénylő­asztalnál — az „Idegközpontban“, ahol ezernyi vezeték fut össze — egyetlen ember irányítja az összes műveletet. Megforgat egy fogantyút s a kapcsolótáblán pontosan látja a zárószerkezet működését, nyomon követheti a kapuszárnyak mozgását, a víz szintjének emelkedését csök­kenését a zsilipkamrában December 29-én lelkes ünnepség színhelye volt a kujbisevi építkezés: az erőmű első gépegysége megkezdte az áramszolgáltatást Ismerkedjünk meg e hatalmas alkotás néhány számadatával. Az erőmű központi épülete 700 méter hosszú, a benne elhelyezett húsz turbina-agregát kapacitása 2 millió 100 ezer kilowatt. A beton bukógát hossza 1200 méter, ehhez csatlakozik még a töltés és a hajó­zsilipek, összesen öt és fél kilométer hosszúságban. A gát 30 méterre emeli a Volga szintjét és a gát fö­lött megszületik az új „tenger": a víztároló, amely a Volgán 580, a Kámán 300 kilométerre nyúlik be, s helyenként 40 kilométer széles lesz. A „Kujbisevi tenger“ területe 558­ négyzetkilométer lesz — mint­egy tízszerese a Balaton területének! Befogadóképessége pedig 52 milliárd köbméter — tehát csaknem tizenhá­romszor annyi víz lesz benne, mint amennyi a Balatonban van. S ha már az összehasonlításnál tar­tunk, mondjuk el azt is: az építke­zésnél 150 millió köbméter földet mozgattak meg, nyolc millió köb­méter betont és vasbetont építettek be; ha a kiemelt földmennyiséget egymáshoz kapcsolt vasúti kocsikba raknák, a szerelvény négyszer körűi­emé a Földet!... Évente 3 millió köbméter betont építettek be, annyit, amennyit a Panama-csatorna építé­sének 34 esztendeje alatt használtak fel. A beteljesedés éve tm Mim if ■ mm mm«ffwn­ i­m im1 A Fővárosi Oparattszínház moszkvai Havasi kürt-előadásának szünetében a magyar művészek az operett zeneszerzőjével, Jurij Miljutyinnel. Balréljobbra: Kőműves dzsl, latabér Kálmán, Várai­ László karmester, Jurij Miljutyin, Németi­ Marika, Zentai Anna, Szirtes György és Gáspár Margit igazgató A karb­evi erőmű építőinek ünnepi gyűlése a tárc­sát építésének befejezésekor (A. Brjanov felvétele)

Next