Uj Világ, 1956. június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-05 / 1. szám

Új emberekről az új évben Emberekről szól ez a riport. Ter­melőszövetkezeti emberekről, akik az új paraszti életformában alakul­nak, formálódnak. Nézzük meg te­hát a kohót, nézzük meg azt is, hogy válik ki a tiszta érc, s ho­gyan csűr­ran forrón a kokillákba. A kunsági kohó, a kiskunfélegy­házi Lenin tsz. Első a járásban. Nagyon sok olyan emberrel találkoz­tam itt, akiből már a nemes érc csengését hallottam ki. Nézzük meg közelebbről őket! A vándorló elnök Ez Ágó József, a szövetkezet feje. Csendes ember, csendes és szívós. De nyugtalan természet. Életében egyszer tudták két órára az Író­asztalhoz kötözni, amikor az elmúlt napokban az 1956-os tervet készí­tették. A gödöllői Agráregyetem szakmai gyakorlatra kiküldött IV. éves hallgatói csinálták a tervet, s Ágó József a tisztesség kedvéért két teljes órát elidőzött velük az irodában, aztán — uccu — ki a szabadba, a tanyák közé... Mi űzi ezt az embert, micsoda nyugtalanság fűti, hogy napjában akár tízszer is végigfutná a ha­tárt? Ideges? A föld legnyugodtabb embere. Családi bajok? Él, hal a családjáért. Minden találgatás rossz helyen tapogat. Agó József nyugtalanságát a kényszer szülte. Még azokban a kezdeti időkben, amikor a szövetke­zet élére állt, s ezer felé kellett osztódnia, hogy mindenütt ott legyen. Nincs üzemi gócpont A tagság 52 tanyán lakik, s 18 család benn a városban. Ennyi helyről ennyi em­bert munkára mozgósítani, az elvég­zett munkát is ellenőrizni — nem, ezt igazán nem lehetett az irodából „adminisztrálni“. Az elnök tanyaközi vándorlásai­nak meg is lett a látható eredménye. Ma minden a helyén van: brigádok, fogatok. Időben és pontosan. Egyre szélesedő deltája felé fut a szövet­kezet élete. Csak éppen az elnök... Az cipeli lelkében a régi lázat és nyugtalanságot Megszokta, élni se tudna nélküle. — Elégedett az elmúlt évvel? — A vándorló elnök mosolyog. — Ha elégedett lennék, a tagság velem nem lenne elégedett Ez is nyugtalanság. Hasonlatos ahhoz, amit az alkotók nyugtalan­ságnak hívnak. A Csizmadiák A sűrű kunsági ködben úgy jön felém, mintha felhőnyájat terel­getne. Az anyakocák párát lehel­nek, a hajnali zúzmara megült szőrükön, csak röffenésük jelzi oly­kor, hogy húsból és szalonnából vannak ezek a fehéren hömpölygő fekők. Mögöttük a kondás, Csiz­madia bácsi. ... Kanászból lett kondás. Egész életében a jószág nyomát tapodta. De most gond nyomja a lelkét. El­irigyelték a mesterségét. Az pedig úgy volt, hogy egy izgága kan miatt egyszer erősen dühbe gurult. Miket nem mond az ember dühében? Ő azt találta mondani, hogy úgy itt­hagyja az egész szövetkezetét disz­nóstul, mindenestül, hogy búcsút sem mond a kapufélfának Ketten meghallották, s még az­nap öten jelentkeztek a helyébe... — No, és valóban itt tudná hagyni a kondát? — ugratom a búját szel­lőztető disznópásztort. — Én-e? — szúrja felém hegyes bajuszát, de a válaszra már nem jut ideje, mert az egyik anyakoca panaszosan felsír. Ri-vi... ri-ví... hívogatja a gazdát, hogy fékezze meg a garázda kant. Csizmadia bácsi közéjük csördít. Aztán jön vissza tempósan, kaná­­szosan. Újra az elejtett témát pedzi, hogy mennyire megváltozott a vi­lág, a kondásság milyen irigyelt mesterség lett, öten is kapnának rajta. Persze hogy kapnának. A 867 munkaegység nem csekély varázs­erő, de azért meg is kell dolgozni, igaz-e, Csizmadia bácsi? Elláékoz ágyat vetni a kutrica sarkába és vir­­rasztani vég nélkül, hogy az ostoba anyák agyon ne nyomják kicsinyei­ket. Bizony, ezt nem csinálná akárki. Csak Csizmadia János, meg a fia, az ifjabb Csizmadia. És rosszul szá­molnak, akik a kondásságra áhítoz­nak. Amíg a Lenin tsz éi és virág­aik, Csizmadia lesz ott a kondás. Erről kezeskedik az öreg. A darálós Forog a kerék, a kovakő égett szaga terjeng a levegőben. Nagy Sándor, a szövetkezet molnára ku­koricát darál. A régi kunsági szél­malmoknak helyét is befújta a szél, de az emlékük tovább él. Például ebben a Nagy Sándorban. Mindig molnár szeretett volna lenni, de az élet csupán egy kis daráló erejéig teljesítette vágyait. Amikor a kis­ded darálóval belépett a szövetke­zetbe, újra előkotorta a régi álmo­kat Most már tehette. Mogyoró Sándorral —meg egy ki­­vénhedt öreg masina segítségével — daráló üzemet eszkábált. Már bér­munkát is vállalnak a szövetkezet­nek. Nagy Sándor házat kapott, de mi ez ahhoz az örömhöz képest, amit egy életen át hurcolt vágy megvalósulása jelent? Berreg a motor, dörzsölődnek a kövek. Az éktelen zaj elnyeli a han­got A fülébe kell kiabálnom, hogy szót értsünk. Megkérdezem a mol­nárt: milyen vágyai vannak, amit az új évtől kíván? — Molnár szeretnék lenni — har­sogja vissza jókedvűen — ... a Lenin tsz-ben. Egy ember, akinek már az óév teljesítette újévi vágyait. Kavics Béla Alumínium-kiállítást láttunk a filmhíradóban. Mi minden készül a könnyű, fehér fémből! Hajszálvékony „sztaniolpapír”, edény, tubus, palack, söröshordó, huzal, autóbusz, hajó, sőt még ház is. — Miért kell például a söröspalac­kot alumíniumból készíteni? Hiszen van elég üvegünk — súgta oda a szomszédom. Előadás után a társaságunkban lévő kutatómérnök barátunk adta meg a választ: ★ HOL VOLT, HOL NEM VOLT ... Hát igen... Kezdhetném így is az alumínium hosszú történetét — mondta barátunk. — Akár mindjárt a „ házasítással”. Mert például a re­pülőgép gyártásánál sem tiszta alak­ban használjuk, hanem rézzel ötvöz­ve. A duraluminiumnak — mert így hívják ezt az ötvözetet — aránylag rövid az élettartama, alacsony a sza­kítás­ szilárdsága. Ahol szinte órán­­ként ellenőrzik, mint a repülőknél, ott megfelel. De sok iparág nem ve­heti hasznát ilyen formában. Miként a mesebeli kisfiúnak a szülők, úgy a kutatómérnököknek az élet, az ipar ezt mondta: menjetek szerencsét próbálni, menjetek ■ kí­sérletezzetek. Találjatok olyan alu­­miniumötvözetet, amelyik — amel­lett, hogy szilárdsági foka igen ma­gas — alakítható, hegeszthető és az időjárás viszontagságainak is ellen­áll És a budapesti Fémipari Kutatóin­tézet technológiai osztályán dr. Do­­mony András osztályvezető mérnök irányításával megkezdték a kísérle­teket. Az alumíniumot tudvalevőleg eddig is ötvözték magnéziummal és szilíciummal. A magyar mérnökök pedig serényen próbálkoztak-kutat­­tak, míg csak meg nem találták az ötvözés megfelelőbb arányát. Az új ötvözetet maszának nevezték el. „Szilárdsága a régi 7—8 kg/men— rel szemben 30—36 kg/mm*.” Mit is jelentenek ezek a „bűvös” számok? Képzeljük el: egy 1 centiméter át­mérőjű alumínium rúd két végét befogjuk egy-egy satuba és — persze gépi erővel — húzni kezdi ide, két­felé. Pontosan 3600 kiló feszítőerőt kell gyakorolnunk a kis rúdra, hogy az elszakadjon. NEM MESEBELI CSODA... Az új alumíniumötvözetet egy különle­ges eljárás, a nemezitét teszi ilyen szilárddá: az ötvözetet felhevítik 500 C fokra, majd hirtelen lehűtik víz­zel, s azután huzamosabb ideig 160 fokon tartják. Természetesen, semmi sincs hiba nélkül, miért volna éppen a maszil? Ez az ötvözet ugyanis a nagy meleg hatására kilágyul s ezért olyan he­lyen nem használható, ahol akár megmunkálás alatt, akár használat közben magas hőkezelésnek van ki­téve. Az élet, az ipar tehát más irányba terelte a kutatómérnököket. Dr. Buray Zoltán kutatómérnök kísérletei nyomán előállítottunk olyan alumíniumot, amelyiknek a szilárdságát nem nemesítési eljárás­sal nyerjük. Tudjuk, hogy a szilárd­ságot a magnéziumtartalom növelé­sével is lehet fokozni. Csakhogy a magnézium miatt sokkal nehezebben lehet például hengerelni, hegeszteni az új ötvözetet Ezt a nehézséget kü­szöböltük ki Jó oldala még az új alumínium­nak, hogy kiválóan alkalmas olyan cikkek gyártására, amelyeknek hu­zamosabb ideig kell vízben lenni, tehát elsősorban hajók készítésére, innen is kapta nevét: nautál. Ter­mészeténél fogva ez az anyag leg­feljebb 450 fokig hevíthető, így vi­szont nagyon nehéz hengerelni, saj­tolni. „Becsapjuk" tehát az anyagot. Hét-nyolc órán keresztül 420 fokon tartjuk, azután hirtelen felhevítjük így a 480 fokot is kibírja. És most már sokkal jobban alakítható. A „GONOSZ MOSTOHA” nem­csak a mesében, az életben is jelent­kezik. Úgy hívják, hogy mamdiság. Amikor a kutatóban kikísérletezett ötvözeteket, kivittük az üzemekbe, bizony az első megmunkálásnál „krokodilosodott” az alumínium. Amikor kijött a henger alól, a sima tömb megrepedezett, s úgy szétvált,­ mint a krokodil tátott szája. Ezért gonosz mostoháink: a maradiak csaknem mindenütt azzal fogadtak bennünket, hogy ami kis mennyiség­ben, a kutatóban jó volt, az biztosan nem válik be nagyban, a termelés­ben. De hát ezt is leküzdöttük. Ma már a maszilból és a nautálból pa­lackokat, házakat, ajtókat, ablakto­kokat és ablakkereteket, söröshordó­kat, hajókat gyártunk. Két évi kísérleteink nem voltak hiábavalók, íme két beszédes példa: tíz tonna régi aluminiumötvözetből 32 autóbuszt állíthattunk elő, ugyan­ennyi maszilból pedig 38-at gyár­tunk. A régi egy tonnából három és fél kishajót készítettünk, most ugyanannyi nautálból majdnem öt hajó kerül ki a gyárból... S MOST TÉRJÜNK VISSZA az alumíniumpalackhoz. Az bizony nem törik, sok sokkal könnyebb, mint a szállításra kényes üveg. Az alu­­míniumhordó is könnyebb: fala vé­konyabb, mint a fahordóé, tehát jó­val kisebb területet foglal el Ráadá­sul igen jelentős mennyiségű drága, külföldről behozott fát takarítunk meg vele.­Sikereink nagyok, de nem pihe­nünk babéra­inkon Folytatjuk kuta­tásainkat, mert még a most haszná­latos ötvözeteknél is sokkal jobbat szeretnénk gyártani. Ezért a magyar ezüst meséjének ezt a szakaszát leg­helyesebb így befejezni: — És már most is kísérleteznek, ha meg nem találták már az igazit... Koós Tamás A két Cslamadia. Akik a malmot építették: Nagy Sándor és Molyoni Sándor (Novotta Ferenc felvételei) A váci Dunai Hajógyárban nagyrészt aluminium-ötvözetből készült motoros A3. ft M. Művek alumínium-hengerdéje (Magyar Foto — Fényes Tamás és Vadai Ernő felvételei) Alumínium-iparnak újdonsága ezüst fehér sörüshordó is A történelem lapjairól... 1945 január... A II. és III. Ukrán Front csapatainak halálos ölelése egyre szorosabbá vált Wildenbruch SS-tábornok csapatai közül. A szov­jet rohamosztagok már behatoltak Újpest házai közé. A városban tombolt a terror. Nyi­las őrjáratok cirkáltak az utcákon, egymást érték a rablások, fosztoga­tások és gyilkosságok. Újpest hunga­rista körzetvezetője, Klima „főtest­vér“ utasítást adott martalócainak: „Gyújtsátok fel az üzemeket, rom­boljátok le a gyárakat és pusztítsá­tok el a víztornyot! Semmi ne ma­radjon a vörösöknek!“ De nem ment minden úgy, ahogy a „főtestvér“ el­gondolta. Újpest népe ellenállt, a város munkásai meg­védték üzemei­ket, fegyveres ellenállási csoportok alakultak. És az egyik legnagyobb új­pesti partizánosztag — amely köz­vetlen a Kommunista Párt irányí­tása alatt állt — január 11-én a haj­nali órákban végrehajtotta vakmerő fegyvertényét. Miután megmentet­ték a felrobbantástól a víztornyot, kiszabadítottak 48 hazafit, végrehaj­tottak számtalan fegyveres támadást és vakmerő rajtaütést, elhatározták: szétzúzzák a fasiszták központját, az újpesti „Hűség házát“ Sötét éjszaka volt, nagy pelyhek­­ben hullott a hó, az őrök fázósan to­pogtak a nyilasház előtt. Négy ár­nyék vált ki a sötétből — Állj! Ki vagy? — üvöltött egyik nyilas őr. — Pártszolgálatosok Kéke*palotá­ról! — volt a válasz. — Mit akartok? — Klima testvérnek hoztunk né­hány kiló elkobzott aranyat! — Akkor jöhettek! — hangzott a válasz, s az őrség minden további igazoltatás nélkül beengedte őket, így jutottak be a partizánok a nyilasházba. A sötét lépcsőházban Bén Tibor szakaszvezető, a vállalko­zás parancsnoka a lépcső alá he­lyezte el a három percre időzített bombákat. Utána a kijárathoz ro­hantak, miközben társaik — ka­tonák és munkások — végeztek a nyilas őrszemekkel Alighogy el­hagyták a házat, a fölriadt nyila­sok ki­özönlöttek az utcára és tűz­harcba keveredtek a partizánokkal. Ekkor robbant az épületben az első bomba. A nyilasok megzavarodtak, most már igazán nem tudták, hon­nan fenyegeti őket veszély. És újabb robbanás rázta meg az épületet, így válaszoltak az újpesti partizá­nok a nyilas terrorra és a hazaáru­lásra. A vállalkozásban életét adta Bán Tibor, a hős partizán. Ma ter­melőszövetkezet, utca és úttörőcsapat állít Újpesten emléket a város bátor partizánjainak, akik a Szovjet Had­sereggel együtt küzdöttek főváro­saik felszabadításáért. £­ Uf VILÁG ^^l*M január S. Szovjet iskolások magyar ünnepélyéről — Levél Novoszibirszkből — Kedvet Barátaim! A ovoszibirszki 30. szám­ú középiskolában szokatlan élénkség ural­kodott a minap. Az ü­n­­nepélyesen feldíszített terem, a lányok csinos fehér köténye, a tanulók és tanáraik izgatott arca mind arról tanúskodott: „rendkívüli napja van ma az iskolának". És valóban, rendkívüli volt az a nap. A művészet­történeti kör ülésére­, amelyet a „Magyar klasszikus zene" jegyé­ben rendezett meg a 10./B osztály, meghívták a Budapesti Operaház magánénekesét, Joviczky Józsefet is. Az ülést nagy munká­val készítették elő. A tanulók tanulmányozták Magyarország történel­mit és a magyar nép zenealkotásait, az anya­got a városi könyvtárak­ban és az Opera mú­zeumában gyűjtötték hozzá. Segítségükre volt R. I. Tyihomirov, Ope­ránk főrendezője is R. F. Ma­yer, az Opera mú­zeumának vezetője is. A színpadot orosz és magyar nyelvű felirat díszítette: „Éljen a szov­jet—magyar barátság", fölötte a Szovjetunió és a Magyar Népköztársa­ság zászlói. Az ünnepi ülést Ella Filimonova, a Tanárképző Intézet tör­ténész hallgatója nyitot­ta meg, majd a pioní­rok köszöntötték Jo­viczky Józsefet, meg­ajándékozták pionir­­nyakendővel, Komszo­­mol-jelvénnyel Bartók Béla életéről és műveiről a 10./B osztályos Hja Levan­­dovszkij tartott előadást, megemlítve benne, hogy Bartók Béla 1929-ben a Szovjetunióban is járt és nagy sikerrel ját­szotta műveit Moszkvá­ban. A beszámoló után a 10./B osztály növendé­kei Bartók-műveket zon­goráztak: Eleonora Szi­­vocskina a Magyar nép­dalokat, Larisza Gorja­­nyickaja a Szlovák tán­cokat játszotta. Erkel Ferencről Jev­­genyij Kars­uno­v, a 10./B osztály tanulója tartott beszámolót. Ezután átadták a szót a vendégnek, Joviaky Józsefnek, aki melegen üdvözölte az iskolásokat és elmondta, milyen öröm volt számára, hogy így ünnepeljük a ma­gyar zene két nagy alakját, majd befejezé­sül egy áriát énekelt a Bánk bán­ból. A terem­ben sokáig nem ült el a taps és a lelkes üdvöz­lés: „Éljen a magyar­­szovjet barátság! Éljen a béke, éljen a világ né­peinek barátsága!" Az estély után a ta­nulók körülvették Jo­viczky Józsefet. Meghitt beszélgetésben kérdése­ket tettek fel a magyar főváros kitűnő Opera­házb­ól, elmondták, hogy Gennagyij Petrov 7. osztályos tanuló egy miskolci magyar úttörő­vel Juhász Máriával le­velez már több éve. Másnap a színházban találkoztunk Joviczky Jó­zseffel Az Aidá­ban énekelte Radamesz sze­repét ... L. Kravcova, a pedagógiai tudományok kandidátusa a töményt be kell tartani . A lakosság bejelentéseinek intézéséről szóló törvény azt mondja: a dolgozók bejelen­tései nyomán az illetékesek­nek harminc napon belül in­tézkedniük kell. Ha pedig olyan bejelentést kapnak, mely nem tartozik hatáskö­rükbe, kötelesek 1 napon be­lül az Intézkedésre jogosult szervhez továbbítani és er­ről a levélírót értesíteni. Vi­­lágos tehát, hogy a dolgozók levelét gyors intézkedésnek kell követnie. Mit szóljon azonban ősz Sándor, akinek panasza volt a pástéra s szep­tember óta várja levelére a válasz­. Vagy Kajsza Péter jászapáti lakos, aki segítséget kért egy ügyében az MTH-tól , negyedik hónapja nem kap rá választ. A Fővárosi Tanács ke­reskedelmi osztálya Juhász József érdligeti lakosnak adósa. Petri Pál ügyében a TSZMP-nek kellene in­tézkednie, stb .. is nem soroltam fel minden esetet. Amondó vagyok: az Intézmények vezetői gondos­kodjanak arról, hogy beosztottjaik nagyobb meg­becsülésben részesítsék a dolgozók leveleit — vagyis a dolgozókat. Mert a törvény l* ezért van! REGGELIG SZÓI­T A ^ NÓTA . .. pk. Nagy papra vlr­­/ j­á radt december 11-én V**­ Zalaszántó lakossá­­g­­sa. Sztálin születé­sének 76. évfordulóján a parasztok házaiban ki­nyúltak „Hiles lámpása­kéi“. Sajnos, nem minden család örülhetett a nagy eseménynek, mert techni­kai okok miatt, több he­lyen nem tudták bekötni e villanyt Ám rövidesen ezeken a helyeken is el­olthatják a „petróleumot“. Az ünnepséget az iskola nagy kultúrtermében tar­tották meg, utána a köz­ség vendégül látta finom vacsorán a villanyt beve­zető dolgozókat. Reggelig szólt a nóta. Ez év első negyedében a községtől mintegy másfél kilométer­re lévő „Petőfi“ termelő­szövetkezet is villamosítva lesz — írja Szöllösi János, Keszthely. KÖZÖS ERŐVAL .­ •­ Magy lakossága rendezi a községet. , A Hazafias Nép­front Bizottsága és a helyi tanács kez­deményezésére hozzáláttak a lakók, hogy társadalmi munkával feltöltsék a falu egyik mélyenfekvő utcá­ját, a József Attila utcát. A munkálatok rövidesen véget is érnek — írja Albert Antal, bronzkoszo­­rús MSET-jelvénnyel ki­tüntetett levelező. DECEMBER 15-én szóvá tettük Nagy Imréné, volt társadalmi MÉH-gyűjtő panaszát hogy fél éve hiába kéri, szállítsák el udvaráról a MÉH tulajdo­nát képező mérleget és az összegyűlt vashulladékot. A levél megjelenését kö­vető második napon a MEH orvosolta a panaszt, « HOL KÉSIK A VÁLASZT » címmel két hete jelent meg Bonis Lászlóné le­vele arról, hogy az 1MD0- as Közértben bevezetett jó kezdeményezés mennyire meggyorsítja a kiszolgá­lást, az illetékesek azon­ban nem vesznek róla tu­domást. A BVT É­lelmi­­szerkereskedelmi Irodájá­tól megjött a válasz: a hivatalos értesítőn keresz­tül javasolni fogják, hogy más üzletekben is vezessék be az említett Közért kez­deményezését.

Next