Ujság, 1936. november (12. évfolyam, 251-274. szám)
1936-11-07 / 255. szám
4 Papirnullatfékot veszünk állandó szükséglet fedezésére prompt és folytatólagosan, szállítóképes állapotban nyombantól, Könyvkötő- és papírfeldolgozó stb. üzemeltől továljbA irathulladékot köz- és magánintézményektől legmagasabb árban Ajánlatokat a meglévő és rendszeresen feltigülemlő mennyiségek és fajták megjelölésével „Nauytsike“ jeligére kérünk Erdős József hirdetési irodájába, Teréz-körút 33. sz. beli eltérések. A követtábor tagjai között az egységes nacionalista szellemnek kell uralkodnia. A kerületek vezérei tették meg ezután jelentéseiket. Pénteken este a diósgyőri vasgyárban a Zrínyi Miklós bajtársi egyesület tartott tábort, amelyen Végváry József dr. fővezér és a fővezérség tagjai is megjelentek. Marad Végváry fővezérnek? Miskolc utcáira egyébként nagy élénkséget hozott a követtábor. A Korona-szálló emeleti szárnyáról részben hangversenyt közvetítenek, részben pedig a Turul Szövetség célkitűzéseit ismertetik epigrammatikus rövid magyarázatokban. Megjelentek az utcákon plakátok is, amelyek a Turul gondolatát és a bolsevistaellenes propagandát hirdetik. Szombat reggel kezdődik a követtábor, de ugyancsak zárt keretek között. A hírek szerint szombaton délután, vagy legkésőbb vaárnap sor kerül a Turul fővezérségének újjáalakítására. A hírek szerint Végváry József dr. marad a Turul fővezére, nem lesz lényeges változás a tisztikar összeállításábat sem. Kiszivárgott hírek szerint a követtábor zárt ülésein tartózkodnak a felszólalók a napi politikától és az a felfogás jelentkezik, hogy a Turul Szövetség ragaszkodik politikai függetlenségéhez és nem hajlandó semmiféle politikai párt, vagy frakció, eszközéül odaadni magát. Az az álláspont kerekedik felül, hogy a Turul Szövetségnek legelsősorban a fiatalság szociális és gazdasági érdekein kell dolgoznia és elő kell segíteni a fiatalság elhelyezését. Szombaton dísztábor is lesz, amelyet a miskolci kerület vezére, Koppányi Dénes dr. fog megnyitni. A megnyitást műsor követi. Vasárnap ugyancsak követtábor lesz és kirándulás Lillafüredre. Vasárnap esteelutaznak a követtábor résztvevői Miskolcról. ÚJSÁG SZOMBAT, 1936 NOVEMBER 7 Nem hagyjuk a kenyerünket! Elkeseredetten tiltakoztak a vásárosok a készülő törvény ellen Pénteken délután tiltakozó nagygyűlést tartottak a vásárosok a készülő törvényjavaslat ellen, amelyről kiszivárgott hírek hosszú ideje izgalomban tartják a vásáros és piaci kereskedők társadalmát. A Bethlen-utcai Korso-kávéház nagytermében volt a vásáros értekezlet, amelyen közel JOG vásározó jelent meg. Kisexisztenciák, törődött, az élet harcában elfáradt asszonyok és férfiak. Eleinte egykedvűen, szomorúan hallgatták a felszólalókat, majd egyre elkeseredettebben helyeseltek a szónokoknak, akik harcra hívták fel őket exisztenciájuk érdekében. Szabolcsi Mihály, az ipartársulat elnöke bejelentette, hogy törvény készül a vásárosok megrendszabályozásáról és hallott arról is, hogy a híírek szerint olyan intézkedések lesznek, amelyekről kiszivárgott híresztelések régóta izgalomban tartják a vásárosokat. Utána Bárok Viktor ügyvezető elnök beszélt. " Tiltakoznunk kell az exisztenciánkat fenyegető megoldások, a megyei vásárok ellen. Lehetetlen, hogy a szegedi paprikát csak a szegedkörnyéki vásárokon árulhassuk. El lehet-e venni egy rendelettel az iparigazolványt, a kenyeret hetvenezer család szájából. A vásár legyen vásár. Érdeke ez nemcsak a vásározóknak, hanem a kisebb üzemeknek is. Harcolnunk kell. Latinák Jenő díszelnök azt fejtegette, hogy a piacok, vásárok rendezése címén milyen nagy veszély femyegeti a vásározókat. Felhívta a figyelmet arra, hogy tökéletes egységben kell dolgozniok, mert máskülönben a piacokról egyenesen az utcára kerülnek. Szervezkedni kell Pesten, az országban, a városoktól kezdve a legkisebb faluig. — Ne várakozzunk — folytatta —, mert csak baj következhet. Ne lehessen azt mondani, hogy nincs szükség a vásárokra. Talán azért, mert csaknem minden faluban van Hangya-fiók. Meg kell mutatnunk, hogy élni akarunk. Hetvenezer család megélhetése forog kockán. Csillag Ferenc, Latinák Jenő és Szabolcsi Mihály zárószavai után véget ért a gyűlés. Elhatározták az erélyes harcot a kenyerükért. Hetvenezer család kenyeréért. n • Az Ügyvédi Kamara a sajtószabadságért A panaszok nem a napisajtó ellen irányultak A Budapesti ügyvédi Kamara választmánya Kövess Béla dr. elnökletével ülést tartott, amelyen Grimhut Annin dr. referátumában foglalkozott a sajtóreform kérdésével és elhatározta, hogy felterjesztést intéz Lázár Andor dr. igazságügyminiszterhez. Az ügyvédi kamara a miniszterhez intézett felterjesztésében többek között a következőket írja: — Megnyugvással véttük tudomásul, hogy nagyméltóságod a sajtószabadság tántoríthatatlan hívének vallotta magát. A magyar , nemzet hagyományos szabadságszeretetéből fakadó meggyőződése, hogy a sajtószabadság a törvényességnek és alkotmányosságnak leghatalmasabb biztosítéka. Azok a panaszok, amelyek a sajtó ellen az utolsó időben elhangzottak és a sajtóreformra okai szolgálhatnak, valójában nem irányulnak azon orgánumok ellen, amelyek a napi sajtót igazán képviselik, hanem azok ellen a számban és jelentőségben is teljesen alárendelt szerepet betöltő egyes sajtótermékek ellen, amelyek társadalmi vagy gazdasági tekintetben néha alapos kifogásra nyújtanak okot. A felterjesztés szerint a kamara a sajtótörvény rendelkezéseinek novelláris úton való módosításával, de a törvényben lefektetett alapelvek érintése nélkül is orvosolhatónak tartja a hibákat. Kéri a kamara a minisztert, hogy a reformnál az 1848. évi törvényhozás hagyományaképpen az 1914. évi 14. törvénycikk 1. §-ában átvett alapelvet, amely szerint „sajtó útján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti gondolatait“ — hagyja érintetlenül. A kamara az időszaki lapok szabad alapítása és a sajtópereknek esküdtbíróság elé utalása mellett foglalt állást. Kéri a kamara a korlátozó rendeletek hatályon kívül helyezését, valamint azt is, hogy a lapok utcai árusítása megvonásának kérdésében a bíróság döntsön. Vásároljon az Újság Könyvkereskedésében! Erzsébet körút 43. költ. Finoman, szelíden, okosan. Két hét múlva feleségül vettem. És a vagyonom, a mellettem vállalt szerep heroikus szépsége s a muzsikám, amelyet érlelt, szolid, szerelemszerű érzésben olvadtak össze benne, igyekeztem gyengéd lenüit hozzá. Hogy ne vegye észre, Hogy elfelejtse. Mert ő mégiscsak ... a látók közül való ember. S ahogy megtanultam: más világ az övék. Szépen éltünk három évig. Gondjaink nem voltak, vagyonom gyarapodott, sokat dolgoztam, életem legtermékenyebb időszaka volt ez. És Ilonát nagyon szerettem. Ezelőtt egy félévvel Ilona lelkendezve, halálos izgalommal olvasott fel egy újságcikket. Arról volt benne szó, hogy egy amerikai sebészprofesszor állatokon végzett kísérletei hihetetlen sikerre jártak: sikerült neki vak állatokba egészségesek szemét átültetnie ■-*- és az így megoperált vak állatok látókká lettek! Ám az egészet nagyon szkeptikusan fogadtam, hiszen már eddig is száz hasonló „csodálatos" felfedezéssel traktáltak ismerőseim, fellobbanva és vérmes szavakkal biztatva engem. Ám ezúttal Ilonka nem tágított. Napokig harcolt velem, éjjel és nappal; az ölelő karomat elhárította, közömbös szavaimra nem felelt; egyáltalán nem vett tudomásul semmit, amit más tárgyról beszéltem. Karcolt és küzdött ezért, igen keményen. Hogy meg kell próbálni! Hátha lehet valamilyen módon segíteni rajtam! És ha sohasem volt ezzel kapcsolatban hiányérzetem, Ilona felébresztené bennem az újdonság, a kaland izgalmát. Az egyik éjszakán, amikor a vitában kimerülten elaludtam, az agyam nem tudott megpihenni: álmomban hajóra szálltunk. És Newyork mellett, egy óriási szanatórium-telepen megkerestük a tanárt. Először nyíltan és kereken elutasított bennünket, azzal, hogy 6 emberen még sohasem végezte el ezt a kísérletet — ki vállalkozott volna rá, hogy a szentet rendelkezésre bocsássa az átültetéshez? — és ezúttal sem hajlandó rá. Aztán szakmagyarázatot adott, bármennyire egyszerűen, mégis érthetetlenül. A lényeg az volt, hogy nem lehet megcsinálni ... és ő nem is vállalkozott rá. Én teljes nyugalommal fogadtam a magyarázatot. Nem sajnáltam az utat; a tenger lehellete és a hajó kimbálódzó világa élményt jelentett megint, mint mindig, mikor tengeren kellett utaznom. Ilona azonban körtyörgött, hogy még néhány napig maradjunk. Beleegyeztem, bár sejtelmem sem volt róla, mit akar. Egy éjszaka elalvás előtt zokogni kezdett. Rámborult, átölelte az ágyban a nyakamat és a mellemre dőlve vizesre sírta a paplant, a párnát, a bőrömet. Egy órahosszat nem tudtam lecsendesíteni. Megfoghatatlan volt, mi kavarta így fel. Hiába faggattam, csak egy szót zokogott néha, azt, hogy „szeretlek". Azt hittem, az egész csak egy kis hisztérikus kitörés. Csókoltam. Mondtam, hogy imádom. Végül lecsendesedett és elaludtunk. Másnap a professzor váratlanul magához kéretett. Kijelentette, hogy felelősséget nem vállal, de megcsinálja az operációt. Részletekről nem volt hajlandó beszélni. Két hónapig feküdtem bekötözött fejjel. Amikor a kínokból s a szörnyű, kábult rosszérzésekből kezdtem magamhoz térni, Ilonát hívtam. És akkor az orvos, csendesen és hidegen, de éreztem, hogy remegve, elmondta: az átültetéshez emberi szemre volt szükség. Drága kicsi asszonyom felajánlotta az egyik szemét. Persze, nem akartak belemenni, mire azzal fenyegetődzött, hogy m megvakítja önmagát. És kikötötte: nekem nem szabad tudnom a dologról. Csak ha már megtörtént. Mire fel tudtam fogni ezt a magyarázatot , elájultam. Mikor magamhoz térítettek, napokig borzongott bennem valami halálos kín. Aztán egyszer levették a szememről a kötést. Azóta látok. Nem tudom, jól vagy gyengén, nincs módom rá, hogy összhasonlítást tegyek. Egy szemem van. Leírni nem tudom és nem merem, hogy mit éreztem, amikor életemben először . . . megláttam a világot körülöttem. Amit mondani tudok róla, ennyi: kimondhatatlanul más, mint ahogyan és elképzeltem. De állati fájdalmat okozott, amikor először megláttam Ilonát. Aki a fele világát adta azért, hogy lássak, csúnyának láttam! Nem tudok Harmóniát felfedezni benne, a külsejében, az arcában, a formáiban . . . Uramisten, nem tetszik rajta semmi! Rettenetesen szenvedek emiatt. De mit tehetek ellene ... mikor látnom kell? . Mérhetetlen hálát érzek iránta. De most már, hogy láttam ... nem tudom szeretni. Nézem a nőket. Szépek, aranyosak. Ilona, a drága, esetlen. Azoknak két szemük van, mozgékony, mély, meleg, színes szép két szemük .. Ilonának félszeme van, a seb olyan szerencsétlenül forradt, hogy üvegszemet sem bír el... S ez, hogy neki csak egy szeme van, borzalmasan fáj nekem, szemrehányást szór rám, ingerel, idegesít. És hiába, akárhogyan kínzom vele magam, nem tehetek róla. Nem tehetek ellene semmit. Csak nézem a nőket. Ks látom, hogy szépek ... hibátlanok... • Csupa veritek volt az ágyam, amikor felébredtem. Pillanatokig pánik van bennem, hogy álmodtam-e, vagy ... De nem. Minden a régi. Átnyúlok Hana kezéért. Nem látom. Csak ... érzem. És boldog nyugalom ömlik a „világtalan" szememből a szívembe. Fogorvosok és fogtechnikusok Az Újság november 5-iki számában közöltük Morelli Gusztáv egy. m. tanárnak, a Fogorvosok Egyesületének nyilatkozatát a fogtechnikus kérdésről. Erre válaszképpen Lakatos Manó, a Fogtechnikusok Országos Szövetségének elnöke a következők közlését kéri. Az orvoskamarai törvénnyel a fogorvosok végre elérték azt, amit Csilléry András dr. fogorvos népjóléti minisztersége óta szorgalmaznak: a fogtechnikusok teljes exisztenciális megsemmisülését. Az egészségügyi hivatkozásokkal szemben egészen világos minden elfogulatlan megállapítás előtt, hogy itt semmi másról nincs szó, mint kenyérharcról. Hiszen maga Morelli tanár úr is utal arra, hogy még ezelőtt 26—30 évvel az orvosok nem is igen akartak fogászattal foglalkozni. Sehol a világon nem foglaltak olyan intézkedéseket törvénybe, amelyeknek alapján a szakmájukban működő fogtechnikusokat megfosztották volna kenyérkereseti lehetőségeiktől. Ami p pedig a Morelli tanár úr által említett 1911. évi rendeletet illeti, annak teljesen elhibázott és a gyakorlati követelményekkel ellenkező volt a közismeretet, amit Bornemisza iparügyi miniszter úr az országgyűlésentartott felszólalásaiban is beismert és egyben kilátásba helyezte, hogy saját hatáskörében igyekezni fog a sérelmek orvoslásáról gondoskodni. Angliában, Franciaországban, de az összes kulturáltatokban a magyarországi fogorvosok álláspontjával teljesen ellenkező alapon vannak a fogászati gyakorlat jogviszonyai szabályozva. Az egyetemes orvostudori diploma sehol sem képez jogcímet a fogászati gyakorlatra, hanem mindenütt a speciális fogászati kiképzés. A hadirokkant és frontharcos fogtechnikusok nevében a következők közlését kérték: Morelli professzor nyilatkozata igen objektív, de miként az elmúlt 25 év alatt , 1911 óta mindig elkerüli azt a szintén kétségtelenül objektív tényt, hogy az 1911-es 112.026. számú rendelet elfelejtett gondoskodni azokról, akik a rendelet kelte előtt jöttek a pályára és iparengedéllyel nem rendelkezvén, állami vizsgára nem bocsáttattak. Másik hibája volt a fentemlített rendeletnek, hogy nem zárta le 1911- ben a szakmát, legalábbis oly módon, hogy a rendelet keltétől kezdve csak diplomás orvos léphessen erre a szakmára, vagy oly egyének, akik kötelezik magukat arra, hogy a felállítandó fogászati főiskolát elvégzik. Kétségtelen tény, hogy az 1911 után a pályára lépőket és szüleiket, gyámjaikat felvilágosították arról, hogy a fennálló rendelet alapján szájba nem nyúlhatnak, de — és ez az, amit az illetékesek soha nem említenek — azokat, kik 1911 előtt jöttek a pályára és immár 25 éve szorgalmazzák sérelmeik méltányos orvoslását, mert 1911- ben valamely okból kifolyólag iparengedéllyel nem bírtak, nem engedték sem akkor, sem azóta vizsgára, nem akarván precedenst teremteni. Pedig precedens is volt! 1918-ban frontharcos-rokkant címen levizsgázott 23 olyan fogtechnikus, kik 1911-ben elbuktak a vizsgán, meg olyanok, kik katonák sem voltak. A frontharcosok, rokkantak pedig még csapattesteiknél vagy kórházakban voltak, tehát megint nem vizsgázhattak. A fogtechnikusok azon csoportja, kik 1911 október 2. előtt már a pályán voltak, legnagyobb részében a világháború folyamán hadviselt volt. Sokan, mintegy százan ezek közül a harctéren küzdöttek, rokkantak lettek és ezért úgy érzik, hogy velük nagy méltánytalanság történt és azt kérik, hogy a még hátralevő 15—20 munkaévükre a fent felsorolt okokra való tekintettel, ugyancsak méltányosságból, mindazon jogok biztosítassanak, melyeket a náluk csak néhány évvel idősebb, de évtizedekkel szerencsésebb volt kartársaik már 25 éve bírnak.* A Vizsgázott Fogászok Országos Egyesülete nevében Raskó Jenő elnök és Alpár Manó titkár kérik nyilatkozatuk közlését. Helyesen állapítja meg Morelli tanár úr a nyilatkozatában, hogy Magyarországon az 1900-as évek elején a fogászat még igen primitív stádiumban volt és az orvosok legtöbbje, mint, számukra nemmeló foglalkozást, lenézte és nem művelte. 1911-ben ért meg a helyzet annyira, hogy a fogászkérdést rendezzék. Erről a rendelésről, hogy mikép szereztük meg mi vizsgázott fogászok a szájban való dolgozás jogát, Morelli tanár úr csak pár rövid sorban emlékszik meg. Ezekhez szeretnénk mi az alábbiakat hozzáfűzni: Az államilag vizsgázott fogászok a szájban való dolgozás jogát szigorú vizsga alapján nyerték el, amely vizsgaelméleti és gyakorlati részből áll. A háromtagú vizsgáztató bizottság elnöke pedig a szaktudásáról híres Antal János egyéni tanár volt. Már ezen igen komoly szakvizsga letevése is elégségesen bizonyítaná a modern fogászatban való jártasságunkat, de ezenkívül még felhozzuk azt is, hogy éppen a mi soraink közül kerültek ki azok a szakemberek, akik hosszú évekig tartó külföldi tanulmányútjaik során úgy elsajátították a külföldön akkor már magas színvonalon álló fogászatot, hogy hazánkba visszatérve, ezt a tudásukat tanítványok körében széltében terjesztették s igy lettek Magyarországban a modern fogászok megalapítói. Közülük egypár nevet szeretnénk csak említeni, úgymint: Herz Rezső, Schmidt Gyula, Dick Arnold stb. Utóbbi volt az, aki az 1896-os fogorvosi kongresszuson már bemutatta az aranyhidalási mutogató porcellán-koronákat és porcellán-töméseket. Az 1911-es vizsga sikeres letételéről a magyar királyi minisztérium diplomát adott, amelynek alapján a fogorvosség körébe eső műveleteket, úgymint foghúzás, fogtömés és műfogak készítése, jogosan végezhetünk.