Ujság, 1936. november (12. évfolyam, 251-274. szám)

1936-11-07 / 255. szám

4 Papirn­ullatfékot veszünk állandó szükséglet fedezésére prompt és foly­tatólagosan, szállítóképes állapotban nyombantól, Könyvkötő- és papírfeldolgozó stb. üzemel­től t­ováljbA irathulladékot köz- és magánintézményektől legmagasabb árban Ajánlatokat a meglévő és rendszeresen feltigü­lemlő mennyiségek és fajták megjelölésével „Nauytsike“ jeligére kérünk Erdős József hir­detési irodájába, Teréz-körút 33. sz. beli eltérések. A követtábor tagjai között az egységes nacionalista szellemnek kell ural­kodnia. A kerületek vezérei tették meg ezután je­lentéseiket. Pénteken este a diósgyőri vas­gyárban a Zrínyi Miklós bajtársi egyesület tartott tábort, amelyen Végváry József dr. fővezér és a fővezérség tagjai is megjelentek. Marad Végváry fővezérnek? Miskolc utcáira egyébként nagy élénksé­get hozott a követtábor. A Korona-szálló emeleti szárnyáról részben hangversenyt köz­vetítenek, részben pedig a Turul Szövetség célkitűzéseit ismertetik epigrammatikus rö­vid magyarázatokban. Megjelentek az utcá­kon plakátok is, amelyek a Turul gondola­tát és a bolsevistaellenes propagandát hir­detik. Szombat reggel kezdődik a követtábor, de ugyancsak zárt keretek között. A hírek sze­rint szombaton délután, vagy legkésőbb va­­árnap sor kerül a Turul fővezérségének újjáalakítására. A h­írek szerint Végváry Jó­zsef dr. marad a Turul fővezére, nem lesz lényeges változás a tisztikar összeállításába­t sem. Kiszivárgott hírek szerint a követtábor zárt ülésein tartózkodnak a felszólalók a napi politikától és az a felfogás jelentkezik, hogy a Turul Szövetség ragaszkodik politi­kai függetlenségéhez és nem hajlandó semmi­féle politikai párt, vagy frakció, eszközéül odaadni magát. Az az álláspont kerekedik felül, hogy a Turul Szövetségnek legelsősor­ban a fiatalság szociális és gazdasági érde­kein kell dolgoznia és elő kell segíteni a fiatalság elhelyezését. Szombaton dísztábor is lesz, amelyet a miskolci kerület vezére, Koppányi Dénes dr. fog megnyitni. A megnyitást műsor kö­veti. Vasárnap ugyancsak követtábor lesz és kirándulás Lillafüredre. Vasárnap este­­el­utaznak a követtábor résztvevői Miskolcról. ÚJSÁG SZOMBAT, 1936 NOVEMBER 7 ­ Nem hagyjuk a kenyerünket! Elkeseredetten tiltakoztak a vásárosok a készülő törvény ellen Pénteken délután tiltakozó nagygyűlést tar­tottak a vásárosok a készülő törvényjavaslat ellen, amelyről kiszivárgott hírek hosszú ideje izgalomban tartják a vásáros és piaci kereske­dők társadalmát. A Bethlen-utcai Korso-kávé­­ház nagytermében volt a vásáros értekezlet, amelyen közel JOG vásározó jelent meg. Kis­­exisztenciák, törődött, az élet harcában elfáradt asszonyok és férfiak. Eleinte egykedvűen, szo­morúan hallgatták a felszólalókat, majd egyre elkeseredettebben helyeseltek a szónokoknak, akik harcra hívták fel őket exisztenciájuk érde­kében. Szabolcsi Mihály, az ipartársulat elnöke be­jelentette, hogy törvény készül a vásárosok m­eg­­rendszabályozásáról és hallott arról is, hogy a híírek szerint olyan intézkedések lesznek, am­e­lyekről kiszivárgott híresztelések régóta izgalom­ban tartják a vásárosokat. Utána Bárok Viktor ügyvezető elnök beszélt. " Tiltakoznunk kell az exisztenciánkat fe­nyegető megoldások, a megyei vásárok ellen. Lehetetlen, hogy a szegedi paprikát csak a szegedkörnyéki vásárokon árulhassuk. El lehet-e venni egy rendelettel az iparigazolványt, a ke­nyeret hetvenezer család szájából. A vásár le­gyen vásár. Érdeke ez nemcsak a vásározóknak, hanem a kisebb üzemeknek is. Harcolnunk kell. Latinák Jenő díszelnök azt fejtegette, hogy a piacok, vásárok rendezése címén milyen nagy veszély femyegeti a vásározókat. Felhívta a figyelmet arra, hogy tökéletes egységben kell dolgozniok, mert máskülönben a piacokról egyenesen az utcára kerülnek. Szervezkedni kell Pesten, az országban, a városoktól kezdve a legkisebb faluig. — Ne várakozzunk — folytatta —, mert csak baj következhet. N­e lehessen azt mondani, hogy nincs szükség a vásárokra. Talán azért, mert csaknem minden faluban van Hangya-fiók. Meg kell mutatnunk, hogy élni akarunk. Het­venezer család megélhetése forog kockán. Csillag Ferenc, Latinák Jenő és Szabolcsi Mi­hály zárószavai után véget ért a gyűlés. Elhatá­rozták az erélyes harcot a kenyerükért. Hetven­ezer család kenyeréért. n • Az Ügyvédi Kamara a sajtószabadságért A panaszok nem a napisajtó ellen irányultak A Budapesti ügyvédi Kamara választmánya Kövess Béla dr. elnökletével ülést tartott, ame­lyen Grim­hut Annin dr. referátumában foglal­kozott a sajtóreform kérdésével és elhatározta, hogy felterjesztést intéz Lázár Andor dr. igaz­ságügyminiszterhez. Az ügyvédi kamara a mi­niszterhez intézett felterjesztésében többek kö­zött a következőket írja: — Megnyugvással véttük tudomásul, hogy nagyméltóságod a sajtószabadság tántorítha­tatlan hívének vallotta magát. A magyar , nemzet­­ hagyományos szabadságszeretetéből fakadó meggyőződése, hogy a sajtószabadság a törvényességnek és alkotmányosságnak leghatalmasabb biztosítéka. Azok a panaszok, amelyek a sajtó ellen az utolsó időben el­hangzottak és a sajtóreformra okai szolgál­hatnak, valójában n­em irányulnak azon or­gánumok ellen, amelyek a napi sajtót igazán képviselik, hanem azok ellen a számban és jelentőségben is teljesen alárendelt szerepet betöltő egyes sajtótermékek ellen, amelyek társadalmi vagy gazdasági tekintetben néha alapos kifogásra nyújtanak okot. A felterjesztés szerint a kamara a sajtótör­vény rendelkezéseinek novelláris úton való módosításával, de a törvényben lefektetett alapelvek érintése nélkül is orvosolhatónak tartja a hibákat. Kéri a kamara a minisztert, hogy a reformnál az 1848. évi törvényhozás hagyományaképpen az 1914. évi 14. törvény­cikk 1. §-ában átvett alapelvet, amely szerint „sajtó útján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti gondolatait“ —­ hagyja érintetlenül. A kamara az időszaki lapok szabad alapítása és a sajtópereknek esküdtbíróság elé utalása mellett foglalt állást. Kéri a kamara a korlá­tozó rendeletek hatályon kívül helyezését, vala­mint azt is, hogy a lapok utcai árusítása meg­vonásának kérdésében a bíróság döntsön. Vásároljon az Újság Könyvkereskedésében! Erzsébet­ körút 43. költ. Finoman, szelíden, okosan. Két hét múlva feleségül vettem. És a vagyonom, a mellettem vállalt szerep heroikus szépsége s a muzsikám, amelyet érlelt, szolid, szere­­lemszerű érzésben olvadtak össze benne, igyekeztem gyengéd lenüit hozzá. Hogy ne vegye észre, Hogy elfelejtse. Mert ő mégis­csak ... a látók közül való ember. S ahogy megtanultam: más világ az övék. Szépen éltünk három évig. Gondjaink nem­ voltak, vagyonom gyarapodott, sokat dol­goztam, életem legtermékenyebb időszaka volt ez. És Ilonát nagyon szerettem. Ezelőtt egy félévvel Ilona lelkendezve, ha­lálos izgalommal olvasott fel egy újságcik­ket. Arról volt benne szó, hogy egy amerikai sebészprofesszor állatokon végzett kísérletei hihetetlen sikerre­ jártak: sikerült neki vak állatokba egészségesek szemét átültetnie ■-*- és az így megoperált vak állatok látókká let­tek! Ám­ az egészet nagyon szkeptikusan fogad­tam, hiszen már eddig is száz hasonló „cso­dálatos" felfedezéssel traktáltak ismerőseim, fellobbanva és vérmes szavakkal biztatva engem. Ám ezúttal Ilonka nem tágított. Na­pokig harcolt velem, éjjel és nappal; az ölelő karomat elhárította, közömbös szavaimra nem felelt; egyáltalán nem vett tudomásul semmit, amit más tárgyról beszéltem. Kar­colt és küzdött ezért, igen keményen. Hogy meg kell próbálni! Hátha lehet valamilyen m­ódon segíteni rajtam! És ha sohasem volt ezzel kapcsolatban hiányérzetem­, Ilona fel­ébresztené bennem az újdonság, a kaland izgalmát. Az egyik éjszakán, amikor a vitá­ban kimerülten elaludtam, az agyam nem tudott megpihenni: álmomban hajóra száll­tunk. És Newyork mellett, egy óriási szana­tórium-telepen megkerestük a tanárt. Először nyíltan és kereken elutasított ben­nünket, azzal, hogy 6 emberen még soha­sem végezte el ezt a kísérletet — ki vállal­kozott volna rá, hogy a szentet rendelkezésre bocsássa az átültetéshez? — és ezúttal sem­ hajlandó rá. Aztán szakmagyarázatot adott, bármennyire egyszerűen, mégis érthetetle­nül. A lényeg az volt, hogy nem lehet meg­csinálni ... és ő nem is vállalkozott rá. Én teljes nyugalommal fogadtam a ma­gyarázatot. Nem sajnáltam az utat; a ten­ger lehellete és a hajó k­im­bálódzó világa élményt jelentett megint, mint mindig, mi­kor tengeren kellett utaznom. Ilona azonban körtyörgött, hogy még néhány napig marad­junk. Beleegyeztem, bár sejtelmem sem volt róla, mit akar. Egy éjszaka elalvás előtt zokogni kezdett. Rámborult, átölelte az ágyban a nyakamat és a mellemre dőlve vizesre sírta a paplant, a párnát, a bőrömet. Egy órahosszat nem tudtam lecsendesíteni. Megfoghatatlan volt, mi kavarta így fel. Hiába faggattam, csak egy szót zokogott néha, azt, hogy „szeret­lek". Azt hittem, az egész csak egy kis hisz­térikus kitörés. Csókoltam. Mondtam, hogy imádom. Végül lecsendesedett és elaludtunk. Másnap a professzor váratlanul magához kéretett. Kijelentette, hogy felelősséget nem vállal, de megcsinálja az operációt. Részle­tekről nem volt hajlandó beszélni. Két hónapig feküdtem bekötözött fejjel. Amikor a kínokból s a szörnyű, kábult rossz­érzésekből kezdtem magamhoz térni, Ilonát hívtam. És akkor az orvos, csendesen és hidegen, de éreztem, hogy remegve, elmondta: az át­ültetéshez emberi szemre volt szükség. Drága kicsi asszonyom felajánlotta az egyik szemét. Persze, nem akartak belemenni, mire azzal fenyegetődzött, hogy m megvakítja önmagát. És kikötötte: nekem nem szabad tudnom a dologról. Csak ha már megtör­tént. Mire fel tudtam fogni ezt a magyarázatot , elájultam. Mikor magamhoz térítettek, napokig borzongott bennem valami halálos kín. Aztán egyszer levették a szememről a kö­tést. Azóta látok. Nem tudom, jól vagy gyengén, nincs mó­dom rá, hogy összh­asonlítást tegyek. Egy szemem van. Leírni nem tudom és nem merem, hogy mit éreztem, amikor életemben először . . . megláttam a világot körülöttem. Amit mon­dani tudok róla, ennyi: kimondhatatlanul más, mint ahogyan és elképzeltem. De állati fájdalmat okozott, amikor elő­ször megláttam Ilonát. Aki a fele világát adta azért, hogy lássak, csúnyának láttam! Nem tudok Harmóniát felfedezni benne, a külsejében, az arcában, a formáiban . . . Uramisten, nem tetszik rajta semmi! Rette­netesen szenvedek emiatt. De mit tehetek el­lene ... mikor látnom kell? . Mérhetetlen hálát érzek iránta. De most már, hogy láttam ... nem tudom szeretni. Nézem a nőket. Szépek, aranyosak. Ilona, a drága, esetlen. Azoknak két szemük van, mozgékony, mély, meleg, színes szép két szemük .. Ilonának félszeme van, a seb olyan szerencsétlenül forradt, hogy üveg­szemet sem bír el... S ez, hogy neki csak egy szeme van, borzalmasan fáj nekem, szemrehányást szór rám, ingerel, idegesít. És hiába, akárhogyan kínzom vele ma­gam, nem tehetek róla. Nem tehetek ellene semmit. Csak nézem a nőket. K­s látom, hogy szé­pek ... hibátlanok­... •­ Csupa veritek volt az ágyam, amikor fel­ébredtem. Pillanatokig pánik van bennem, hogy álmodtam-e, vagy ... De nem. Minden a régi. Átnyúlok Hana kezéért. Nem látom. Csak ... érzem. És boldog nyugalom ömlik a „világtalan" szememből a szívembe. Fogorvosok és fogtechnikusok Az Újság november 5-iki számában közöltük Morelli Gusztáv egy. m. tanárnak, a Fogorvosok Egy­esületének nyilatkozatát a fogtechnikus kér­désről. Erre válaszképpen Lakatos Manó, a Fogtechnikusok Országos Szövetségének elnöke a következők közlését kéri. Az orvoskamarai törvénnyel a fogorvosok végre elérték azt, amit Csilléry András dr. fog­orvos népjóléti minisztersége óta szorgalmaz­nak: a fogtechnikusok teljes exisztenciális meg­semmisülését. Az egészségügyi hivatkozásokkal szemben egészen világos minden elfogulatlan megállapítás előtt, hogy itt semmi másról nincs szó, mint kenyérharcról. Hiszen maga Morelli tanár úr is utal arra, hogy még ezelőtt 26—30 évvel az orvosok nem is igen akartak fogászat­tal foglalkozni. Sehol a világon nem foglaltak olyan intézkedéseket törvénybe, amelyeknek alapján a szakmájukban működő fogtechniku­sokat megfosztották volna kenyérkereseti lehe­tőségeiktől. Ami p pedig a Morelli tanár úr által em­lí­te­tt 1911. évi rendeletet illeti, annak telje­sen elhibázott és a gyakorlati követelményekkel ellenkező volt a közismeretet, amit Bornemisza iparügyi miniszter úr az országgyűlésen­­tartott felszólalásaiban is beismert és egyben kilá­tásba helyezte, hogy saját hatáskörében igye­kezni fog a sérelmek orvoslásáról gondoskodni. Angliában, Franciaországban, de az összes kulturáltatokban a magyarországi fogorvosok álláspontjával teljesen ellenkező alapon vannak a fogászati gyakorlat jogviszonyai szabályozva. Az egyetemes orvostudori diploma sehol sem ké­pez jogcímet a fogászati gyakorlatra, hanem mindenütt a speciális fogászati kiképzés.­­ A hadirokkant és frontharcos fogtechnikusok nevében a következők közlését kérték: Morelli professzor nyilatkozata igen objektív, de miként az elmúlt 25 év alatt , 1911 óta mindig elkerüli azt a szintén kétségtelenül ob­jektív tényt, hogy az 1911-es 112.026. számú rendelet elfelejtett gondoskodni azokról, akik a rendelet kelte előtt jöttek a pályára és ipar­engedéllyel nem rendelkezvén, állami vizsgára nem bocsáttattak. Másik hibája volt a fent­­említett rendeletnek, hogy nem zárta le 1911- ben a szakmát, legalábbis oly módon, hogy a rendelet keltétől kezdve csak diplomás orvos léphessen erre a szakmára, vagy oly egyének, akik kötelezik magukat arra, hogy a felállí­tandó fogászati főiskolát elvégzik. Kétségtelen tény, hogy az 1911 után a pályára lépőket és szüleiket, gyámjaikat felvilágosították arról, hogy a fennálló rendelet alapján szájba nem nyúlhatnak, de —­ és ez az, amit az illetékesek soha nem említenek — azokat, kik 1911 előtt jöttek a pályára és immár 25 éve szorgalmaz­zák sérelmeik méltányos orvoslását, mert 1911- ben valamely okból kifolyólag iparengedéllyel nem bírtak, nem engedték sem akkor, sem az­óta vizsgára, nem akarván precedenst terem­teni. Pedig precedens is volt! 1918-ban front­harcos-rokkant címen levizsgázott 23 olyan fog­­technikus, kik 1911-ben elbuktak a vizsgán, meg olyanok, kik katonák sem voltak. A front­harcosok, rokkantak pedig még csapattesteiknél vagy kórházakban voltak, tehát megint nem vizsgázhattak. A fogtechnikusok azon csoportja, kik 1911 október 2. előtt már a pályán voltak, legnagyobb részében a világháború folyamán hadviselt volt. Sokan, mintegy százan ezek kö­zül a harctéren küzdöttek, rokkantak lettek és ezért úgy érzik, hogy velük nagy méltánytalan­ság történt és azt kérik, hogy a még hátralevő 15—20 munkaévükre a fent felsorolt okokra való tekintettel, ugyancsak méltányosságból, mindazon jogok biztosí­tassanak, melyeket a náluk csak néhány évvel idősebb, de évtize­dekkel szerencsésebb volt kartársaik már 25 éve bírnak.* A Vizsgázott Fogászok Országos Egyesülete nevében Raskó Jenő elnök és Alpár Manó tit­kár kérik nyilatkozatuk közlését. Helyesen állapítja meg Morelli tanár úr a nyilatkozatában, hogy Magyarországon az 1900-as évek elején a fogászat még igen primi­tív stádiumban volt és az orvosok legtöbbje, mint, számukra nem­­meló foglalkozást, lenézte és nem­ művelte. 1911-ben ért meg a helyzet annyira, hogy a fogászkérdést rendezzék. Erről a rendelésről, hogy mikép szereztük meg mi vizsgázott fogászok a szájban való dolgozás jogát, Morelli tanár úr csak pár rövid sorban emlékszik meg. Ezekhez szeretnénk mi az alábbiakat hozzáfűzni: Az államilag vizsgázott fogászok a szájban való dolgozás jogát szigorú vizsga alapján nyer­ték el, amely vizsga­elméleti és gyakorlati rész­ből áll. A háromtagú vizsgáztató bizottság el­nöke pedig a szaktudásáról híres Antal János egyé­ni­ tanár volt. Már ezen igen komoly szak­vizsga letevése is elégségesen bizonyítaná a mo­dern fogászatban való jártasságunkat, de ezen­kívül még felhozzuk azt is, hogy éppen a mi soraink közül kerültek ki azok a szakemberek, akik hosszú évekig tartó külföldi tanulmány­útjaik során úgy elsajátították a külföldön ak­kor már magas színvonalon álló fogászatot, hogy hazánkba visszatérve, ezt a tudásukat ta­nítványok körében széltében terjesztették s igy lettek Magyarországban a modern fogászok megalapítói. Közülük egypár nevet szeretnénk csak említeni, úgymint: Herz Rezső, Schmidt Gyula, Dick Arnold stb. Utóbbi volt az, aki az 1896-os fogorvosi kongresszuson már bemutatta az aranyhidalási mutogató porcellán-koronákat és porcellán-töméseket. Az 1911-es vizsga sike­res letételéről a magyar királyi minisztérium diplomát adott, amelynek alapján a fogorvosség körébe eső műveleteket, úgymint foghúzás, fog­tömés és műfogak készítése, jogosan végez­hetünk.

Next