Ujság, 1940. május (16. évfolyam, 98-121. szám)

1940-05-08 / 103. szám

3 Chamberlain beszéde London, május 7. (Reuter) Az alsóh­ázat ked­den délután már jóval a vita megkezdése előtt ellepték a képviselők. Chamberlain azzal kezdte beszédét, hogy múlt csütörtöki beszédében nem nyújthatott részletes és beható tájékoztatást a folyamatban lévő hadmozdulatokról. Azonkívül kénytelen volt több dolgot elhallgatni azért, hogy csapatuk életét ne tegye ki felesleges veszélynek. Már akkor tudomása volt arról, hogy a csapatokat Andelsnestől visszavonták, valamint arról, hogy kénytelenek a Namsosnál álló csapatokat is el­szállítani. A legnagyobb gonddal ügyelt arra, hogy el ne mondjon olyan dolgokat is, amelyek lehetővé tehették volna a németek részére bombavetőgépeik teljes latbavetését. Chamberlain tiszteletét és csodálatát fejezte ki a haditengerészet iránt, hogy a norvégiai visszavonulást egyetlen éjszaka alatt le tudta bonyolítani anélkül, hogy a művelet során vesz­teség érte volna. A visszavonulást követő haj­nalon a németek felfedezték az angol szállító­­h­ajókat és körülbelül 50 bombavetőgépet küld­tek a hajók üldözésére. Tekintettel arra, hogy a visszavonuló csapatokat szállító hajók az angol h­­arcirepülőgépek hatósugarán kívül estek és csupán a hajók légelhárító ágyúinak tüzére vol­tak utalva, szerencséről lehetne beszélni, hogy nem következett be nagyobb veszteség. Az el­lenség egy angol és egy francia torpedórombo­­lót semmisített meg. En­de szerint a Namsosnál és Amlalsnesnél harcolt csapatok visszaérkeztek és a délnorvégiai hadjárat véget ért. Az ebben a hadjáratban részt vett csapatok feladatukat a legnagyobb bátorsággal teljesítették. Chamberlain ezután rámutatott arra, hogy az angol csapatok sokkal jobban felszerelt és nagyobb létszámú ellenséggel voltak kénytele­nek szembeszállni, majd kijelentene, hogy nem kíván beszámolni a délnorvégiai katonai had­műveletekről, de a képviselők előtt fel akarja tárni a helyzetet, valamint megvitatni a kor­­mány ellen­ elhangzott bírálatot. A visszavonulás Dél-Norvégiából nagy és mély megütközést keltett, nemcsak a képviselő­házban, hanem az egész országban is. (Igaz! Í1­gy van! kiáltják a munkáspárt padjaiból.) A Stockholmból érkező jelentések — amelyek talán az ellenség szüleményei voltak — nagy várakozást és reményt keltettek, de komoly alapjuk nem volt és egyetlenegy miniszter sem igazolta ezeket. Itt felemelkedett a hárelnök és az állandó kíbeszólásokra utalva, kijelentette, hogy nem hajlandó tovább tűrni a miniszterelnök beszé­dének állandó megszakítását. — Mindent meg kellett tennünk — folytatta Chamberlain —, hogy letompítsuk ezeket az alaptalan híreket és egyúttal ügyelnünk is kel­lett, hogy olyasmit ne mondjunk, ami az ellen­ség tájékoztatására szolgálna. A délnorvégiai visszavonulás nem hasonlítható össze a Galli­­polinál történt visszavonulással. Dél-Norvégiá­­ban nem vetettünk harcba nagyobb csapategy­­ségeket. Tény az, hogy ott csupán egy hadtest harcolt és veszteségünk mind emberben, mind hadianyagban igen csekély. Ha csapataink vesz­teséget szenvedtek, akkor a németek sokkal na­gyobb veszteséget szenvedtek mind hadihajók­ban, mind pedig repülőgépekben, szállítóeszkö­zökben és emberekben. •„ A külföldi visszhang Chamberlain azután kitért arra, hogy Anglia tekintélyét megcsorbították és hogy barátait lehangolta az a körülmény, hogy pillanatnyilag az ellenség diadalmaskodik. A külföldi vissz­hanggal foglalkozva Chamberlain kijelentette, hogy Franciaország bámulatraméltó szilárdsá­got tanúsított elhatározása mellett. Török­ország, a­m­ely szövetségesünk, szintén nyuga­lommal fogadta a hírt. Egyiptom folytatja a védelem kiépítését. Közel- és Közép-Keleten a helyzet megnyugodott azáltal, hogy a Földközi­­tengeren visszaállították a hadihajók rendes elosztását. (Éljenzés.) Előrelátható volt, hogy a visszavonulás visszhangja a legerősebb­ Svéd­országban lesz. Bár természetesnek tű­nik fel Svédország csalódása, semmi esetre sem szol­gálja Svédországot vagy a szövetségesek ügyét. Ha a svéd kormány és a svéd nép a nyomás ellenére kitart semlegességi politikája mellett, akkor ez a semlegesség mindkét hadviselő fél­lel szemben a legszigorúbb mértékben fenn fog állani. (Éljenzés.) Svédország részéről nincs semmi kifogás az ellen, hogy Narvikba csapatokat küldjünk, abba a városba, amely a svéd érctelepek ka­puja az Északi-tenger felé. — Tisztában voltunk azzal — mondotta Chamberlain —, hogy norvégiai vállalkozásunk igen kockázatos lesz. Tudtuk, hogy nagyon ne­héz lesz Trondhjemet bevenni és még nehezebb a várost tartani, ha csak nem sikerül a német utánpótlást megakadályozni. A tronnshjemi repülőtér kicsinek bizonyult légi haderőnk szá­mára. A másik oldalon azonban a norvég kor­mány, a norvég hadsereg, a norvég nép sürgős segítségért fordult hozzánk és a norvég vezér­kar főnöke sürgősen követelte tőlünk, hogy mindenáron támadjuk meg Trondhjemet, mi­után ez a város életbevágóan fontos a kormány részére, úgyis mint kikötő, m­ind pedig a király és a kormány székhelye. Ilyen körülmények között úgy éreztük, hogy magunkra kell vál­lalni a kockázatot és minden erőnkkel meg kell segítenünk ezt a bátor népet, amely kicsiny lélekszáma, valamint ama tény ellenére, hogy már régen elfelejtette mit jelent a „háború“, hősiesen ellentállt a német behatolásnak és megkísérelte országának szabadságát és füg­getlenségét megvédeni. Abban az esetben, ha visszautasítottuk volna a norvégok segítség­­kiáltását, igazat adtunk volna azoknak, akik azt állították, hogy az egyedüli dolog, miint min­ket Skandináviában érdekel a svéd rasére és hogy Anglia nem törődik a kis nemzetek sza­badságával. — Okunk volt feltételezni, hogy a német utánpótlást megakadályozzuk a vasútvonalak és hidak felrobbantásával, valamint az Oslótól északra vezető két völgyben lévő utak szét­­rom­bolásával. Sajnos azonban nem sikerült idejében a tervet végrehajtani, kivéve néhány hidat, amelyeket angol osztagok felrobbantot­tak. Azt is mondották, hogy nem lett volna szabad a Finnország megsegítésére felállított angol-francia expedíciós hadsereget felosztani és hogy ha ez az expedíciós hadsereg készen­létben állott volna, vagy megelőztük volna a németeket a norvég kikötők elfoglalásában, vagy ha ez nem sikerült volna, akkor sokkal nagyobb erőket tudtunk volna a hadszíntérre küldeni. IOOSSutalomlisztbl" üres fehérzeti lakást keresek a Körút mentén. Jelige: Szent István-körút 9. .,100 Balogh hirdetőbe. a kudarc okai . Mindenekelőtt le akarom szögezni, hogy bármilyen haderő is állott volna rendelkezé­sünkre, nem vonulhattunk a németek ellen addig, míg a norvégok nem hívnak minket. Azt hiszem, senki sem kívánhatta azt, hogy mi a németek előtt vonuljunk be Norvégiába. Egy másik ok, hogy nem tudunk kellőképpen a németekkel szembeszállni, a Finnország meg­segítésére szállított angol-francia expedíciós hadsereg feloszlatása volt. A finn expediciós hadsereg első csoportja Angliában maradt, a tobbi része pedig visszament Franciaországba. A Norvégiába küldendő csapatoknál azonban nem annyira a létszám volt fontos, mint inkább a csapatok gyors szállítása Norvégiába. — Okunk volt arra a feltevésre, hogy arány­lag csekély létszámú csapatok elégségesek a kiszemelt pontok elfoglalására, valamint azok birtokban tartására mindaddig, amíg további csapatokat nem szállítunk partra. Igazunk volt, amikor arra a meggyőződésre jutottunk, hogy miután hadműveleteinkkel nem tudjuk elfoglalni Trondhjemet, csapatainkat vissza-­­vonjuk. Vagy talán több csapatot kellett volna kü­ldenü­nk egy kétséges eredmény reményé­ben? Azt hiszem, az előbbi bölcsebb volt, annál is inkább, mivel tisztán­ láttuk, hogy tervünk nem sikerül. Tervünk kudarcának két­ oka van: 1. a megfelelő repülőterek hiánya és 2. a német utánpótlás gyors megérkezése. Felhívás az összetartásra Chamberlain felkérte a képviselőket, hogy ne alkossanak elhamarkodott véleményt az ered­ményről. V­ilágos, hogy a németek bizonyos cé­lokat tűztek maguk elé és világos az is, hogy a mérleg végülis melyik oldalra dől. A bábom még nem ért véget. Norvégiának nagy kiterje­désű részei még nem f­elültek német kézbe. A király és a kormány n­ég nnim­ig norvég földön tartózkodik és maguk köré gyűjtik majd a nor­vég haderők megmaradt részeit, hogy folytassák a harcot. Ebben a harcban oldalukon leszünk. Németország hatalmas és elsőrendűen felszerelt hadseregei úgy vannak elhelyezve, hogy bármely pillanatban bárhol támadásra készen állnak. Készen akarunk lenni, hogy minden támadást — bárhonnan is jöjjön az — felkészülve vissza­verjük. Minél fontosabb helyen történik a tá­madás, annál fontosabb számunkra, hogy ké­szenlétben legyünk. Sok jó lelket fogunk még tanulni. Nem akarom azonban azt állítani, hogy ezek a leckék, valamint tapasztalataink befolyásolják majd jövőbeli harcászati tervein­ket, azonban Norvégia élénk példa arra, hogy a háború folytán mily gyorsan változik a hely­zet. Óvakodjunk erőnk oly szétszóródásától, hogy ezáltal szolgálatot tegyünk az ellenségnek. Óvakodjunk azonkívül még attól is, hogy saját magunk kettészakadjunk vagy szétszóródjunk. Eljöhet az idő, amikor az ország ellen irányuló háború legborzalmasabb­­támadásával találjuk magunkat szemben. Ezért nem helyénvaló, hogy magunk között civakodjunk, hanem az Illő in­kább azt kívánja, hogy szorosan összefogjunk és minden erőnket a győzelemre összpontosít­suk. Katonai tanácsadóink nyomatékosan figyelmeztettek minket ilyen viták megtartásá­nak a veszélyétől és azt követelték tő­lünk, hogy egyáltalában ne is bocsátkozzunk vitába. Ezt azonban nem fogadhattuk el. De­mokrata országban kell bírálat és azoknak, aki­ket a bírálat érint, lehetőséget kell nyújtani, hogy megvédjék magukat, bármily veszélyes is lenne.­­ Kísérletet tettek arra, hogy a kormány egyes tagjai között ellentéteket idézzenek fel. Erre nem érdemes szót vesztegetni. Köztünk nincs semmiféle ellentét. Senki közülünk nem tett kísérletet arra, hogy mesterkedjék a másik ellen, hogy a tengernagyi hivatal egész munkáját is elvégezze, ebben az esetben intézkednék, hogy más vegye át a tengernagyi hivatalt. Egy kérdésre válaszolva a miniszterelnök ki­jelentette, hogy ezt az elhatározást m­ég a nor­végiai hadműveletek előtt hozták és ez nem áll ö­sszefüggésben a norvégiai hadjárattal. Olyan változás ez, amelyet egyébként is végrehajtaná­nak. Churchill mellett — folytatta a miniszter­elnök — szűkebb körű vezérkar dolgozik Ismay tábornok vezetése alatt, akit most neveztünk ki a vezérkari főnökök bizottságának póttag­jává. — Ismételten fel akarom hívni az alsóház tagjait — mondotta Chamberlain —, hogy ezek­ben a kemény napokban jobban tennék, ha háborús erőfeszítésünk fokozásával foglalkoz­nánk ... (A mondat végét elnyelte a felcsattanó éljenzés.) Hadianyagot akarunk termelni, re­pülőgépeket, csatakocsikat, ágyukat és a fel­szereléshez tartozó különböző egyéb tárgyakat. Ezeknek a termelését erélyesen és odaadással akarjuk megszervezni. A kormány minden te­hetőt megtesz, hogy behozza azt az előnyt, amelyet Németország hosszú évek előkészületé­vel nyert. A munkaadók és a munkások szívé­lyes együttműködésről biztosítottak minket a mai napon. Remélem, hogy valamennyi politi­kai párt tagjai részéről is együttműködésben fogunk részesülni. Minden igyekvésünkkel azon vagyunk, hogy szakadatlanul fokozzuk erőn­ket, amíg végül képesek leszünk arra, hogy csapásokat osztogassunk akkor és ott, ahol mi akarunk. A miniszterelnök beszédének végén újból fel­hangzott a taps, de ez most nem volt olyan erős, mint a beszéd kezdetén. Nyilvánvaló volt, hogy Chamberlain kijelentései nem tettek mé­lyebb hatást az ellenzékre. 40ree felszólalása Attlee, az ellenzéki munkáspárt vezére elis­meréssel adózott azoknak a brit, francia és norvég karcsb­íknak, akik Norvégiában igen ne­héz viszonyok között nagy bátorsággal vere­kedtek. Meleg rokonszenvét nyilvánította a norvég nép iránt, amelynek békés országa most hadszíntérré változott. Kijelentette, hogy véle­ménye szerint a kiürítést igen ügyesen hajtot­ták végre. Mindamellett — tette hozzá — vissza­vonulás történt, ami kudarcot jelent. Abtlee megállapította ezután, hogy Chamberlain a múlt csütörtökön túlságosan bizakodó volt és Churchill még őnála is vérmesebb reménység­gel beszélt. A nagy várakozást természetszerű­leg súlyos csalódás követte. Nem érti, hogy amikor március 18-án azt mondották, hogy százezer főnyi sereg áll készenlétben abból a célból, hogy Finnországba menjen, miért osz­latták fel ezt a sereget olyan sürgősen, holott az előrelátás azt tanácsolta volna, hogy ezt készenlétben tartsák német ellentámadás ese­tére. Úgy látja, hogy­ a felszerelés és a hely­színi tájékozódás terén mulasztások történtek. A kormány túlságosan Narvik felé fordította figyelmét és az általános helyzetet nem kísérte kellő figyelemmel. A norvégiai hadműveletekkel el is késtek. Andalsnesben a Namsosban a szö­vetséges erők partraszállása tíz nappal azután történt, hogy a németek csapatokat tettek partra Trondh­jemban. A Dél-Norvégiában ví­vott három határozott kudarccal járt. Sem az előkészítés, sem a végrehajtás nem volt meg­felelő és nem osztozik a miniszterelnöknek abban a felfogásában, hogy a mostani háborús kormány megfelelő szervezet lenne a hadvise­lésre. A kormány vak és süket, ha nem veszi észre, hogy az ország népének szélees rétegeit aggály tölti el és igen sokan úgy gondolkodnak, hogy a hadvezetésből hiányzik az erély, a hozzáértés, a lendület és az elszántság. Ez nemcsak a norvégiai eseményekre vonatkozik. Sokan úgy vélekednek, hogy a hadviselésért felelős államférfiak a múltban egyik kudarcot a másikra halmozták és Norvégia­ esetét meg­előzte Csehország és Lengyelország esete. Az ország mostani élet-halál kü­zdelmében sorsunk nem lehet ilyen emberek kezében. Általános a vélemény az országban, hogy ezt a háborút nem fogjuk elveszteni. Ahhoz azonban, hogy megnyerjük más vezetőkre van szükségünk. ÚJSÁG SZERDA", 1940 MÁJUS 8 Churchill új megbízatása Chamberlain a továbbiakban kijelentette, hogy sokan azok közül, akik hosszú kormány­zati múltra tekintenek vissza, úgy vélik, hogy nem vezet gyorsabb elhatározásokra, ha a kor­mány egészben vagy részben olyan miniszterek­­ből áll, akik mentesek a rendes igazgatási teen­dők alól. Ez nem jelenti azt, hogy ellenezne változásokat a­­kormány személyi összetételé­ben vagy a kormány egyes tagjainak működési körében. Chamberlain utalt arra, hogy március 11-én felkérte Churchillt, lépjen lord Chatfield örö­kébe, mint a katonai egyeztető bizottság elnöke. Churchill most felhatalmazást kapott a kor­mánytól, hogy irányításokat adjon a vezérkari főnökök bizottságának. Ilyen körülmények kö­zött Churchill nap-nap után felülvizsgálja a hadműveleteket és ebben a tekintetben külön­leges felelősséget visel. Nem kétlem, hogy ilyen­módon biztosítjuk, hogy a katonai politika minden vonatkozását megvizsgálják és hogy ha bizonyos katonai politikai kérdésekben határo­zatokat hoztak, akkor ezeket gyorsan, és eré­lyesen végrehajtják. Churchill emellett még marad a tengernagyi hivatal élén. — Úgy vélem — folytatta Chamberlain —, hogy Churchill el tudja végezni ezt az egész munkakört, ha azonban úgy találja, hogy új feladata következtében nehézségekbe ütközik. Sinclair beszéde Sinclair, a szabadelvű ellenzék vezére, vere­ségnek mondotta a norvégiai visszavonulást és ezért a vereségért a kormányt tette felelőssé. Jennek a fordulatnak az a következménye, hogy Nagy-Britannia gazdasági téren is veszteségeket szenved, diplomáciai tekintetben pedig helyzete a világ valamennyi államában meggyengült. A parlamentnek kötelessége, hogy megkeresse a hajók gyökerét és gondoskodjék .arról, h­ogy a hadvezetésben kellő erély érvényesüljön. — Igen helyes mondotta Sinclair —, ha arra figyelmeztetjük a kis semleges országokat, hogy vállaljanak kockázatot abból a célból, hogy nagyobb kockázatot elkerüljenek, kérdés azonban, milyen lépéseket tett kormányunk ab­ból a célból, hogy a veszélyeket kiküzdjük. Sinclair kijelentette ezután, hogy Anglia készü­letlenül ment bele a norvégiai hadjáratba. Vár­jon, ha fokozódnék a német nyomás Svéd­országgal szemben, tudunk-e rajta segíteni, hogy ellenálljon és fel vagyunk-e készülve arra, hogy katonai segítséget küldjünk neki. A své­deken nem sokat segít, ha támogatásuk tisztán abban áll, hogy a német csapatok által esetleg ideiglenesen megszállt svéd városokra bombákat vetünk, ellenben nem bombázzuk azokat a vá­rosokat, ahol ezek a német csapatok hajóra szállnak. Befejezésül Sinclair a következőket mon­dotta: Az idő nincs mindig a mi oldalunkon. A mostani alkalommal Hitler a szakállánál fogva ragadta meg ezt az öregurat — az időt. Nekünk ugyanolyan gyorsaságot és erélyt kell kifejtenünk cselekvéseinkben, ha meg akarjuk nyerni a háborút. Fel kell hagynunk a félrend­szabályokkal. A hadvezetés terén sokkal erő­teljesebb politikát kell érvényesítenünk. A többi felszólaló Sinclair után Page Croft szólalt fel és mél­tatta az angol búvárhajók tevékenységét a Ska­­gerrakban. Szerinte a hajóhad itt nyerte meg első döntő harcászati jelentőségű mérkőzését. A bélműködés szabályozása, a gyomoremész­tés előmozdítása és a vér felfrissítése céljából ajánlatos időközönként néhány napon át reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet inni. Kérdezze meg­orvosait ! A német hajóhad 40 százalékát üzemképtelenné tették s a hajók nagy része elsüllyedt. Szerinte harcászati szempontból a németek nem nyer­nek Skandináviával, hiszen ezzel jobbszárnyuk több mint 1600 kilom­éterrel meghosszabbodik és Norvégiában ezáltal legalább százezer em­bert kell tartaniuk a háború végéig, ez alatt az idő alatt pedig az összekötő hajózási útvona­lat Anglia tengeri hadereje ismételten támad­hatja. Wedgwood (pártonkívüli) szerint az első ta­nulság az, hogy a légi­erő mai fejlettsége mel­lett egy hadsereg légi erő nélkül nappal meg sem mozdulhat. A második tanulság az, hogy minden Németországgal határos semleges ál­lamnak engedelmeskedni kell Németországnak és nem ér semmit koncessziókat kínálni a sem­legeseknek, amikor nyilvánvaló, hogy a féle­lem irányítja őket. A semlegesektől semmit sem lehet kapni máskép, mint a félelem révén — akár a tőlünk, akár a németektől való félelem révén. A harmadik tanulság az, hogy a flotta meg tudja menteni Angliát az éhhaláltól, de a megrohanástól nem. Nyilvánvaló, hogy a kor­mány nem dolgozott ki semmiféle tervet Ang­lia megrohanásának leküzdésére. Tengerészen fölényünk nem tudta megakadályozni, hogy csapatok jussanak át Norvégiába és ez a tény, hogy a hajóraj ennek nem tudta útját állni, nagyon könnyűvé teszi annak elképzelését, hogy hasonló dolgok történhessenek Lincolnshire déli partján vagy egyebütt. A negyedik tanulság pe­dig az, hogy még a villámcsapás felhasználá­sára is készen kell állnunk, amelynek lényege az, hogy valami illegális és ennélfogva várat­lan dolog történik. — Ha sikert akarunk, nekünk kell Hitlert várakozásra késztetnünk és arra késztetnünk, hogy ő féljen tőle, hol ülünk mi legközelebb — mondotta Weedgwood. — Svédország vegye tu­domásul, hogy akcióba lépünk, ha a német csa­­patok a vasútvonal mentén Lulegig jutnak. Spa­nyolország és Olaszország tudja meg, hogy mi akcióba tudunk lépni, mielőtt ők harcba száll­nak, ahelyett, hogy megvárjuk, am­íg ők kezde­ményeznek. A tengerésztisztek bírálata Sir Roger Keyes tengernagyot, aki egyen­ruhában szólalt fel, a ház több oldaláról élén­ken megéljenezték. Keyes hangoztatta, hogy a tengerészet tisztjeinek nevében beszél. Nem­ a tengerészet hibája volt, hogy a német szállítmá­nyokat és hadihajókat, amelyek árulással ki­erőszakolták útjukat a norvég kikötőkbe, nem követték és nem pusztították el, mint az Nar­­vikban történt. Mindaz, amit a miniszterelnök kifejtett, megerősítette azt az állítást, hogy Trondhjem meghódítása nemcsak lényeges, hanem parancsolóan szükséges és életbevágó volt. Ha csak néhány hajó haladéktalanul be­hatolt volna a trondhjemi fjordba,­ a hadsereg készen állott az együttműködésre Trondhjem és életbevágóan fontos repülőtere megszállása céljából. Épp ily fontosak voltak rakodópartjai a nehéztüzérség, a harckocsik partraszállítására. Egy norvég tiszt megkért, használjam fel min­den befolyásomat — mondta a szónok. Vélemé­nyem szerint, amelyet illetékes norvég tényezők is támogattak, a tengerészeti kockázat csekély lett volna azzal összehasonlítva, amelyet más hadműveletekben viseltünk, amelyeket én már szerveztem és vezettem. Keyes elmondotta, hogy megtette ezt a javas­latot a tengernagyi hivatalnak s ott azt mond­ták, hogy nehézséggel jár Trondhjembe bejutni, de ezt nem is tartották szükségesnek, mert a hadsereg jól haladt előre és a földközitengeri helyzet folytán nemkívánatos hajókat kockára vetni. Az alsóh­ázban e szavak hallatára többen így kiáltottak: Szégyen! Amery volt miniszter (konzervatív) kijelen­tette, hogy a háború egész eddigi vezetése vizs­gálóbizottság u­tán kiált. Kifogásolta Amery, hogy miért nem sikerült legalább olyan kikötőt birtokukba venni, amelyet a németek maroknyi emberrel kerítettek kézre. Kérdezte, kinek a hozzájárulása folytán vonták vissza a flotta trondhjemi döntő fellépésére való parancsot? — Nem folytathatjuk úgy, mint eddig — mondta Amery —. Változásnak kell beállnia. (Az ellenfék itt hangos éljenzésbe kezdett.) Elő­ször is változásnak kell beállnia a kormányzat gépezetében. A háborúban először is tervező fejre és elhatározott cselekvésre van szükség. Bármely pillanatban bekövetkezhetik a követ­kező csapás. Lehetséges. Hollandiában vagy a Földközi-tengeren. A három hadügyi miniszter bármelyike várjon hány órát töltött az utóbbi három hétben az ezzel kapcsolatos előkészüle­tekkel? — Mindaddig, amíg a mostani módszerek ér­vényben maradnak — jelentette ki Amely az idő nem nekünk dolgozik. Egyetlen utat lehet követni: legfőbb háborús direktorátust kell létesíteni, olyanforma háborús kormányt, amilyent Lloyd­ George szervezett meg a leg­utóbbi világháborúban. A szónok azután Cromwelln­ek az úgynevezett b­osszúparlamen­thez intézett szavait idézte: „Már túlságosan régen üllok itten. Távozzatok, any­­u­vlt mondok, elegünk van belőletek. Isten ne­vében menjetek!“ Ami a munkáspárt magatartását illeti, azt hi­szik, hogy a munkáspárti vezérek nem akarnak tőkét kovácsolni a norvég epizódból. Így tehát, ha az elégedetlenkedő konzervatívok szerdán ki­hívják a kormányt, számíthatnak a munkáspárt és a szabadelvűek támogatására, ha azonban nem kezdenek akcióba, az ellenzéki pártok eset­leg tartózkodnak a kezdeményezéstől. (MTI) (Folytatása a 1. oldalon) Görgey Arthur-utca és a Kapss-utca közötti részen elveszett egy relikül, kulcsokkal talált, hogy jutalom ellenében az Újság főkiadójában Aradi-utca 8. leadni szíveskedjék.

Next