Unitárius Egyház, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1913-01-15 / 1. szám
2 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1913. január 15. Teendőink hitéletünk fellendítése érdekében. Utóbbi időkben az unitárius egyház életében bizonyos hanyatlást és a hívek számának apadását is mutató tünetek jelentkeznek. E hanyatlásnak a szellemi és anyagi téren fellépő jelei, ha ideig-óráig még palástolhatok is, annál kérlelhetetlenebből vonják maguk után az egész felekezet életének megromlását, — hogy ne írjuk — sülyedését, minél később indul meg az ennek javítására szükséges munkásság egyházi életünk belterjesebb ellenőrzésére. A hívek számának megapadása pedig már nem csupán a számszerű csökkenésben, de abban az elszomorító jelenségben válik ijesztőbbé, hogy az egyházi élet körében való munkásságból, a templomokba való járásból a hívek mindinkább visszavonulnak, elmaradnak s a vasárnapok isteni tiszteleteinek ama lelki megerősödést nyújtó hatásai, melyeket egyházunk körében régebben oly felemelő érzéssel lehetett tapasztalni, ma már eltűnőben vannak, s népünk igen jelentékeny része egyházunk életének fejlődésében és jövőjében mindinkább bizalmát veszítve, annak irányában mindinkább közömbösebbé válik. Vajjon okai lehetnek-e ennek az egyházak lelki és erkölcsi életének szolgálatára hivatott lelkészek vagy nem ? Egyenesen és határozottan kimondjuk, hogy ennek az unitárius lelkészek általában véve nem okai. Habár újabb időkben — fájdalom — már közöttük is mutatkoznak olyanok, akik a nép vallásos buzgóságának nevelésére, a minden emberben élő hitnek elevenebb kifejlésére és ápolására kevesebb gondot fordítanak, mintsem arra, hogy minél hangosabban hirdessék azt, hogy a vallásnak a dogmára nincs szüksége, hogy a biblia igaza kétséges, hogy a tanult emberi ész kutatása eljut arra a bizonyítékra, hogy nem is szükséges a kijelentésben hinni, azért mégis azt tartjuk, hogy hivatásuk teljesítésében eme tévedéseikért lelkészeink nem hibáztathatók, hanem inkább található ennek a hibának a magyarázata abban a nevelésben, amelyben részesültek, avagy talán abban, amelyben nem részesültek. De legyen ez bármiként, mi erős hittel reméljük, hogy egyházi életünk munkásságának gondos és tárgyilagos ellenőrzése s az igazságnak megismerése után, a felfogásukban ma még itt-ott tévedő lelkészek, hanem csupán apostoli hitvallásukból eredőleg, de saját jól felfogott egyéni érdekükből is, bővebben és többet foglalkoznak és gondolkoznak a vallásnak és népnek egymást közt való viszonyáról, egymásra való kölcsönös hatásainak szükségességéről és hivatásáról s a vallás általános eszményi céljainak magasztos szolgálatáról és így kétségtelenül a helyes irányba fognak térni, amint ezt tudomásunk szerint már is egyre jobban kezdik érezni. Egyébiránt sohase kérdezzük, hogy ki vagy kik ennek okai, mert ezek a személyek úgyis mulandók, s ha tudatával bírnak hibáiknak, vagy ezek felismerésére jutnak, úgyis szörnyűségei súlyosan fogják érezni szavaik, cselekedeteik, mulasztásaik, gondolatlanságaik és tévedéseik emésztő szemrehányását! Mi azonban haladva a fenségesnek magaslatára tiszta és szentséges unitárius vallásosság útján, szigorúan kerüljük és irtsuk mindazokat a hibákat, kinövéseket és veszélyes gyomokat, melyekkel szent vallásunk egyházi életének körében az utóbbi időkben találkoztunk. Fogjunk kezet egymással Valamenynyien és segítsük a mi szeretett vallásunk ősi hitének azt a megújítását, amelyre halaszthatatlanul szükségünk van, ha az igaz unitárius hitnek örökké való fennállását és utódaink által való következését és mindenkori akadálytalanul való nyilvános gyakorolhatását a fennálló régebbi és újabb országos törvények védelme alatt biztosítani óhajtjuk. Ápoljuk, szolgáljuk és hirdessük azt a fenségesen egyszerű és az emberi ész természetes felfogásához oly meggyőző és könnyű megérthetőséggel szóló és a maga nemes igazával lélekbeszálló vallást, melynek hittételei történelmi kapcsolatban állanak több rendbeli országos törvényeinkkel és amely törvények ma is és mindenha őrködnek vallásunk élete és védelme felett! Valljuk és hirdessük azt az unitárius vallást, melynek hittételei őseinket és apáinkat örökre elszakíthatlan erővel csatolták magukhoz, s melyek egyedül tették lehetővé azt, hogy hitünk három százados fennállását megünnepelhetve eljuthatott a XIX. század felének végével, a magasabb műveltséggel és eszményien nemesebb vallásos felfogással haladó kornak és nemzeti fejlődésnek idejébe, s melyek minket, unitáriusokat jövőre is egyedül képesíthetnek és tehetnek alkalmasakká arra, hogy nemzetünk körében és az emberek boldogságát elősegíteni kívánó keresztény világban helyünket méltóan megállhassuk s embertársaink becsülésére, segítségére és hitünk tiszteletben való megtartására is joggal számíthassunk !