Unitárius Egyház, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1913-01-15 / 1. szám

2 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1913. január 15. Teendőink hitéletünk fellendítése érdekében. Utóbbi időkben az unitárius egyház életében bizonyos hanyatlást és a hívek számának apa­dását is mutató tünetek jelentkeznek. E hanyat­lásnak a szellemi és anyagi téren fellépő jelei, ha ideig-óráig még palástolhatok is, annál kér­lelhetetlenebből vonják maguk után az egész felekezet életének megromlását, — hogy ne írjuk — sülyedését, minél később indul meg az ennek javítására szükséges munkásság egy­házi életünk belterjesebb ellenőrzésére. A hívek számának megapadása pedig már nem csupán a számszerű csökkenésben, de abban az el­szomorító jelenségben válik ijesztőbbé, hogy az egyházi élet körében való munkásságból, a temp­lomokba való járásból a hívek mindinkább vissza­vonulnak, elmaradnak s a vasárnapok isteni tisz­­t­eleteinek ama lelki megerősödést nyújtó hatásai, melyeket egyházunk körében régebben oly fel­emelő érzéssel lehetett tapasztalni, ma már eltű­nőben vannak, s népünk igen jelentékeny része egyházunk életének fejlődésében és jövőjében mindinkább bizalmát veszítve, annak irányában mindinkább közömbösebbé válik. Vajjon okai lehetnek-e ennek az egyházak lelki és erkölcsi életének szolgálatára hivatott lelkészek vagy nem ? Egyenesen és határozottan kimond­juk, hogy ennek az unitárius lelkészek általában véve nem okai. Habár újabb időkben — fájda­lom — már közöttük is mutatkoznak olyanok, akik a nép vallásos buzgóságának nevelésére, a minden emberben élő hitnek elevenebb kifej­lé­sére és ápolására kevesebb gondot fordítanak, mintsem arra, hogy minél hangosabban hirdessék azt, hogy a vallásnak a dogmára nincs szüksége, hogy a biblia igaza kétséges, hogy a tanult em­beri ész kutatása eljut arra a bizonyítékra, hogy nem is szükséges a kijelentésben hinni,­­ azért mégis azt tartjuk, hogy hivatásuk teljesítésé­ben eme tévedéseikért lelkészeink nem hibáztat­hatók, hanem inkább található ennek a hibának a magyarázata abban a nevelésben, amelyben ré­szesültek, avagy talán abban, amelyben nem ré­szesültek. De legyen ez bármiként, mi erős hittel reméljük, hogy egyházi életünk munkásságának gondos és tárgyilagos ellenőrzése s az igazság­nak megismerése után, a felfogásukban ma még itt-ott tévedő lelkészek, ha­nem csupán apostoli hitvallásukból eredőleg, de saját jól felfogott egyéni érdekükből is, bővebben és többet foglal­koznak és gondolkoznak a vallásnak és népnek egymást közt való viszonyáról, egymásra való kölcsönös hatásainak szükségességéről és hivatá­sáról s a vallás általános eszményi céljainak ma­gasztos szolgálatáról és így kétségtelenül a helyes irányba fognak térni, amint ezt tudomá­sunk szerint már is egyre jobban kezdik érezni. Egyébiránt sohase kérdezzük, hogy ki vagy kik ennek okai, mert ezek a személyek úgyis mulandók, s ha tudatával bírnak hibáiknak, vagy ezek felismerésére jutnak, úgyis szörnyűségei súlyosan fogják érezni szavaik, cselekedeteik, mulasztásaik, gondolatlanságaik és tévedéseik emésztő szemrehányását! Mi azonban haladva a fenségesnek magaslatára tiszta és szentséges uni­tárius vallásosság útján, szigorúan kerüljük és irtsuk mindazokat a hibákat, kinövéseket és ve­szélyes gyomokat, melyekkel szent vallásunk egyházi életének körében az utóbbi időkben ta­lálkoztunk. Fogjunk kezet egymással Valameny­­nyien és segítsük a mi szeretett vallásunk ősi hitének azt a megújítását, amelyre halaszthatat­lanul szükségünk van, ha az igaz unitárius hit­nek örökké való fennállását és utódaink által való következését és mindenkori akadálytalanul való nyilvános gyakorolhatását a fennálló régebbi és újabb országos törvények védelme alatt biz­tosítani óhajtjuk. Ápoljuk, szolgáljuk és hirdes­sük azt a fenségesen egyszerű és az emberi ész természetes felfogásához oly meggyőző és könnyű megérthetőséggel szóló és a maga nemes igazá­val lélekbeszálló vallást, melynek hittételei tör­ténelmi kapcsolatban állanak több rendbeli orszá­gos törvényeinkkel és amely törvények ma is és mindenha őrködnek vallásunk élete és védelme felett! Valljuk és hirdessük azt az unitárius val­lást, melynek hittételei őseinket és apáinkat örökre elszakíthatlan erővel csatolták magukhoz, s melyek egyedül tették lehetővé azt, hogy hi­tünk három százados fennállását megünnepelhetve eljuthatott a XIX. század felének végével, a ma­gasabb műveltséggel és eszményien nemesebb vallásos felfogással haladó kornak és nemzeti fej­lődésnek idejébe, s melyek minket, unitáriusokat jövőre is egyedül képesíthetnek és tehetnek al­kalmasakká arra, hogy nemzetünk körében és az emberek boldogságát elősegíteni kívánó keresz­tény világban helyünket méltóan megállhassuk s embertársaink becsülésére, segítségére és hitünk tiszteletben való megtartására is joggal számít­hassunk !

Next