Unitárius Egyház, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1913-01-15 / 1. szám
1913. január 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ. Az 1571-ik évben törvényesen bevett unitárius vallás hittételeit kivánjuk és követeljük megtartatni s valamennyien megtartani és követni. Azokat a hitelveket, melyeket II. János Zsigmondi erdélyi fejedelem és utolsó választott magyar király uralkodásának idejében Dávid Ferenc első püspök az 1568—1571. években hirdetett, s amely hittételek a tisztelettel említett és 1571. március 14.-én elhunyt fejedelem életében kiadott könyvekben és egyházi iratokban hirdettettek s a melyeket nevezetesen Dávid Ferencnek hitújítás vádja miatt 1579-ben történt elitéltetése idejében az unitárius egyház akkor és azután következő időkben élt bölcs vezetői, hires theologusai és püspökei nyilván vallottak, hirdettek s az egyház alapvető feltételeinek ismertek, és akik közül a még számosan élő hitrokonaink által személyesen is ismert nemes életű és gondolkozású püspökeink: Székely Sándor és Kriza János is vallottak és hirdettek. Amint ezt az unitárius elemi iskolák számára Kriza püspök által irt s a tanuló gyermekek lelkét és szivét az Istenben és a Jézus Krisztusban való hit, bizalom és szeretet s az Isten erősítő szent lelkének szükségességét tanító, s az igaz keresztényi életre való törekvés lángoló érzelmeivel oktató kis káté, a keresztény vallások tanítására szolgáló minden káték között a legtisztább, legmeggyőzőbb s az ifjúság szivét leginkább megnyerő nemes egyszerűséggel hirdeti s amelyet vallásunk érdekében minden unitárius gyermeknek megismerni és jól megtanulni kötelességévé kell tenni. Ezeknek a hitelveknek alapján történt az unitárius egyháznak Erdélyben törvényesen bevett vallások közé sorozása. Ezeknek alapján ismerték el a II. János Zsigmondi után következő erdélyi fejedelmek, valamint az osztrák házból származó királyaink az Approc. és Compil. Constitutiokban a Novell. Articulusokban és csász. kir. okirataikban kiadott esküikkel és fogadalmaikkal törvényesen bevett vallásnak. De ugyancsak ezek alapján nyerte el az 1848. évi XX. törvénycikkben, hogy Magyarországon is törvényesen bevett vallásnak nyilváníttatott s végül ezek alapján mondatott ki az 1895. évi XLIII. t.-c. 6. §-ában javára is szolgáló az a rendelkezés, hogy a latin, a görög és az örmény szertartású katholikus . . . valamint az unitárius egyházakra és híveikre vonatkozó törvények és jogszabályok változatlanul fentartatnak. Ezeket a hitelveket püspökeink, egyházi életünk világi vezetői, papjaink és világi férfiaink általában mindenkor vallották és tiszteletben is tartották s bizonyára igen kevés kivétellel ma is ezt óhajtják tenni. Összes iskoláinkban és papjaink nevelésénél ezeket a hitelveket tanították s tanuló ifjaink ezek szerint confirmáltattak a vallásukban való hitre és az abban való megmaradásra. Amint ezt egyházi főhatóságunk felügyelete alatt a különböző időben kinyomatott és közhasználatra kiadott unitárius játék, egyházi énekeskönyvek, hittétel szövegek, (Confessiok) igazolják. Az, hogy akadhattak egyes tanárok és papok, kik szűkebb látókörű felfogásuk szerint tetszelegtek maguknak abban, hogy vallásunk egyik-másik hittételét mellőzendőnek vagy helytelennek tartsák, avagy a fegyelmi megtorlástól való félelem hiányában helytelenül hirdessék, az éppen semmit sem változtat azon, hogy a jelzett hittételek törvényes erejűek, mert mindazok, akik magukat unitáriusoknak vallják, kötelesek azt tiszteletben tartani, a hivatalos közegeknek pedig éppen nem szabad másként tanítani s a vallásos ügyek körül való eljárásukban ellenkezőleg cselekedni. Ha pedig nem tartják magukat hittételeink szerint gondolkozó unitáriusoknak, hagyják el az unitárius vallást s jövedelmei és alapítványainak élvezetét és hirdessék elveiket és tanításaikat azoknak, akiknek tetszik. De mindaddig, míg az unitárius egyháztól nyert jövedelmeket azért élvezik, hogy annak vallásos ügyei s ezek összegében hittételeinek fentartását, ismertetését és okszerű terjesztését szolgálják, ennek ellenkezőjét cselekedni egyáltalán nem áll szabadságukban. Az elmondottakkal szemben, fájdalom, nem tagadhatjuk, hogy vallásos életünk egyes megnyilvánulásaiból, az egyházi irodalom szinte jutott közleményeiből és ifjúságunk vallásos nevelése köréből szerzett szomorú tapasztalatokból arról kellett meggyőződnünk, hogy hitbeli életünk erősségeinek alapköveit egyes túlzók az úgynevezett szabadgondolkodók lidérc tüzének csaló fényétől elvakitva és a merész állításokra való áhitozás félszeg vágyától vezetve, vagy a kellőképpen meg nem bírált és mégis elfogadott utánzásnak tévedéséből szakadatlanul rázkódtatásoknak teszik ki; s ezekkel vallásunknak és egyházunknak hazánk és nemzetünk közbecsülésében való kisebbülését okozzák, amint ezeknek eseteit azok, akik egyházi életünk megnyilvánulásait s irodalmi közleményeinket figyelemmel kisérik, évek óta elszomorodással tapasztalhatják. Ezeknek az egyházi félszegségeknek gátat kell vetni és ellenállani azért, hogy az őseink- 3