Unitárius Egyház, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1913-01-15 / 1. szám

1913. január 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ. Az 1571-ik évben törvényesen bevett unitárius vallás hittételeit kivánjuk és követeljük megtar­tatni s valamennyien megtartani és követni. Azo­kat a hitelveket, melyeket II. János Zsigmondi erdélyi fejedelem és utolsó választott magyar király uralkodásának idejében Dávid Ferenc első püspök az 1568—1571. években hirdetett, s amely hittételek a tisztelettel említett és 1571. március 14.-én elhunyt fejedelem életében kiadott köny­vekben és egyházi iratokban hirdettettek s a melyeket nevezetesen Dávid Ferencnek hitújítás vádja miatt 1579-ben történt elitéltetése idejében az unitárius egyház akkor és azután következő időkben élt bölcs vezetői, hires theologusai és püspökei nyilván vallottak, hirdettek s az egy­ház alapvető feltételeinek ismertek, és akik kö­zül a még számosan élő hitrokonaink által sze­mélyesen is ismert nemes életű és gondolkozású püspökeink: Székely Sándor és Kriza János is vallottak és hirdettek. Amint ezt az unitárius elemi iskolák számára Kriza püspök által irt s a tanuló gyermekek lelkét és szivét az Istenben és a Jézus Krisztusban való hit, bizalom és sze­retet s az Isten erősítő szent lelkének szükséges­ségét tanító, s az igaz keresztényi életre való törekvés lángoló érzelmeivel oktató kis káté, a keresztény vallások tanítására szolgáló minden káték között a legtisztább, legmeggyőzőbb s az ifjúság szivét leginkább megnyerő nemes egy­szerűséggel hirdeti s amelyet vallásunk érdeké­ben minden unitárius gyermeknek megismerni és jól megtanulni kötelességévé kell tenni. Ezeknek a hitelveknek alapján történt az uni­tárius egyháznak Erdélyben törvényesen bevett vallások közé sorozása. Ezeknek alapján ismerték el a II. János Zsigmondi után következő erdélyi fejedelmek, valamint az osztrák házból származó királyaink az Approc. és Compil. Constitutiokban a Novell. Articulusokban és csász. kir. okirataik­ban kiadott esküikkel és fogadalmaikkal törvé­nyesen bevett vallásnak. De ugyancsak ezek alap­ján nyerte el az 1848. évi XX. törvénycikkben, hogy Magyarországon is törvényesen bevett val­lásnak nyilváníttatott s végül ezek alapján mon­datott ki az 1895. évi XLIII. t.-c. 6. §-ában ja­vára is szolgáló az a rendelkezés, hogy a latin, a görög és az örmény szertartású katholikus . . . valamint az unitárius egyházakra és híveikre vonat­kozó törvények és jogszabályok változatlanul fentar­­tatnak. Ezeket a hitelveket püspökeink, egyházi éle­tünk világi vezetői, papjaink és világi férfiaink általában mindenkor vallották és tiszteletben is tartották s bizonyára igen kevés kivétellel ma is ezt óhajtják tenni. Összes iskoláinkban és papjaink nevelésénél ezeket a hitelveket tanították s tanuló ifjaink ezek szerint confirmáltattak a vallásukban való hitre és az abban való megmaradásra. Amint ezt egyházi főhatóságunk felügyelete alatt a kü­lönböző időben kinyomatott és közhasználatra ki­adott unitárius játék, egyházi énekeskönyvek, hittétel szövegek, (Confessiok) igazolják. Az, hogy akadhattak egyes tanárok és papok, kik szűkebb látókörű felfogásuk szerint tetszelegtek maguk­nak abban, hogy vallásunk egyik-másik hittételét mellőzendőnek vagy helytelennek tartsák, avagy a fegyelmi megtorlástól való félelem hiányában helytelenül hirdessék, az éppen semmit sem vál­toztat azon, hogy a jelzett hittételek törvényes erejűek, mert mindazok, akik magukat unitáriu­soknak vallják, kötelesek azt tiszteletben tartani, a hivatalos közegeknek pedig éppen nem szabad másként tanítani s a vallásos ügyek körül való eljárásukban ellenkezőleg cselekedni. Ha pedig nem tartják magukat hittételeink szerint gondol­kozó unitáriusoknak, hagyják el az unitárius val­lást s jövedelmei és alapítványainak élvezetét és hirdessék elveiket és tanításaikat azoknak, akik­nek tetszik. De mindaddig, míg az unitárius egy­háztól nyert jövedelmeket azért élvezik, hogy annak vallásos ügyei s ezek összegében hittéte­­leinek fentartását, ismertetését és okszerű terjesz­tését szolgálják, ennek ellenkezőjét cselekedni egyáltalán nem áll szabadságukban. Az elmondottakkal szemben, fájdalom, nem tagadhatjuk, hogy vallásos életünk egyes meg­nyilvánulásaiból, az egyházi irodalom szinte jutott közleményeiből és ifjúságunk vallásos nevelése köréből szerzett szomorú tapasztalatokból arról kellett meggyőződnünk, hogy hitbeli életünk erős­ségeinek alapköveit egyes túlzók az úgynevezett szabadgondolkodók lidérc tüzének csaló fényétől elvakitva és a merész állításokra való áhitozás félszeg vágyától vezetve, vagy a kellőképpen meg nem bírált és mégis elfogadott utánzásnak téve­déséből szakadatlanul rázkódtatásoknak teszik ki; s ezekkel vallásunknak és egyházunknak hazánk és nemzetünk közbecsülésében való kisebbülését okozzák, amint ezeknek eseteit azok, akik egy­házi életünk megnyilvánulásait s irodalmi közle­ményeinket figyelemmel kisérik, évek óta elszo­­morodással tapasztalhatják. Ezeknek az egyházi félszegségeknek gátat kell vetni és ellenállani azért, hogy az őseink- 3

Next