Unitárius Egyház, 1914 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1914-01-15 / 1. szám
2 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1914. január 15. meg a lelkeket, — de a keblek szilárd szírtfalak, melyek kártétel nélkül verik vissza a bűnös élet tengerének hullámveréseit; — akkor annak az egyháznak lesz boldog új esztendeje. Ha a haza Iránti szeretet áldozatkész és önzetlen lelkeket nevel, kik helyesen tudják értelmezni az „enyém“ és „tiéd“ kérdéseit s egyéni célok és önző érdekek nem elsőbbrendüek a közügy szent szerelménél; — ha a pártszenvedélyek izzó tüzei nem égetik ki a keblek önzetlenségét s az osztályérdekek szerényen félrevonulni tudnak az intés szavára: „a haza minden előtt, — akkor a mi hazánknak boldog lesz új esztendeje. Ha a közügyek szolgálatára hivott vezetők lelkét átjárta az apostoli lelkesedés önzetlen melege s szólni és tenni tudnak a jó lélek indításából és nem jutnak egy sorba az óraszámra munkálkodó napszámosokkal; ha az egyház, vagy bármely közügyért való szolgálatot nem szabják az adható fizetés arányához, hanem találtatnak annak a hittel és jóakarattal teli szép és dicső múlt embereinek lelkes utánzói, akik „inkább adnak mintsem kérnek:“ akkor a közügyek téréin valósul az időszerű óhajtás: boldog újesztendőt ! Szóval, ha a szíveket felgyújtja az új korszak tüze és jóakarat melege, ha az egyének előtt nem ismeretlen föld a másokért is élés, a mások hasznára is cselekvés krisztusi törvénye, akkor az újesztendő megújulást hoz a mi földünkre, akkor az erősebb, új reménységre támaszkodó embernek elhozza Noé galambja a szabadulás zöld olaj ágát, mely a romok felett, a pusztulás temetőjében is hirdeti a kibékülést ígérő szebb és boldogabb jövendőt. Kiss Aladár: Az egyház és a társadalom. Az embernek szüksége van a vallásra. Minden egymásután következő kornak megvannak különböző saját szükségei. Nincsen egy is a múlt tiszteletreméltó intézményeiből, melyet a jelen idő egészen túl nőtt volna. E régi dolgok sorrendjében megtaláljuk az egyházat és a vallásos életet. Vannak néhányan akik nyíltan állítják, hogy az egyház már leélte magát, s kifutotta már pályáját s szinte szeretnék ezzel folytatni: „Ott elvette már pálmáját!“ Mill Stuart János egy értekezésben, melyről — meghagyta, hogy halála után adják ki, — azt akarta megmutatni, hogy a vallás haszontalan s a mai társadalomban többen és többen akadnak, akik éber füllel hallgatnak az ilyen vádakra. „Az egyház — mondják — részben vagy egészben igen jó volt a középkorban. Az egy használható eszköz volt, mely a tudatlan és félbarbár tömeget féken tartotta. A múlt sötétségére kis gyertyások nagyon látható sugarakat vetett. De a mai haladásban csak annyit jelent az, mint az égő gyertya délben. Múzeumok és könyvtárak minden városban nyitva vannak. Az irodalom mintegy ajánlja nekünk a kincseit. A tudomány sóvárogja, hogy beszéljünk fölfedezéseiről. Jobb, ha ezekhez fordultak, ha művelődésre, gondolatszabadságra, társadalmi újításra törekedtek. Az újságok és a könyvek több felvilágosítást nyújthatnak, mint a papok. Az emelvény vagy a színpad jobban mulattatnak, mint a szószék. Az emberbaráti társaságok, bölcsebben szolgálják a jótékonyságot, mint az egyházak. Többé ne terhelje a pap társaságot az ő hivatásos lelkével. Hadd alakuljanak át a szükségtelen egyházak nyomdákká !“ Ilyen valóban a kiáltás, ilyen lenne valóban a gyakorlat is, ha azoknak szavuk állana, kik a mai korban nem kevesen vannak. Mások, akik nyíltan nem ellenségei az egyháznak, külömbféle okokból vesztették el az iránt való érdeklődésüket s teljesen nyugodtak, ha látják az egyházat a modern intézmények életéért való erős harc között. Ők is részt vesznek a világ túlságos szeretetében s tévelygésben élnek. Nos, két dolog van — úgy tetszik nekem — amelyek az emberiségre parancsoló hatalommal bírnak, amelyek az egyház léterét és erejét jelzik. Az első az, hogy az emberi természetnek szüksége van a vallásra.