Unitárius Egyház, 1915 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1915-01-15 / 1. szám
2 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1915. január 15. Az „idők teljessége“. — Ütő Lajos. — A szeretet nagy tana, az idők teljességében hangzott el. Évszázadokon át elkopott már lelkesedése. Az idők patinája ül rajta, mi nemesebbé teszi, de csak mint régiséget. A benne lüktető érzés érvelése lassul. A kereszténység a háború borzalmait nyögi. Lázasan fetreng a szeretet tana, mert látja munkája hiábavalóságát. — Lelkesítésének szava, a Jézus fenséges tanainak csak halkult visszhangja. A jelen feszült cselekménye rakott sordinot rá. Dissonans e hang az ágyú dörejjel. Épp igy dissonans az orgona zsoltárainak accordja, a harciriadó vad énekével. Most kellene eljönnie még egyszer Jézusnak. Most van az „idők teljessége.“ A lélek most a legháborgóbb, leginkább hitre szomjazó. Most érzi a lélek, hogy nem tudja megfékezni az emberiség nagy szenvedélyét, amikor nemes filantróp tulajdonai összeütköztek a szellem terveivel. Most érzi, hogy idegen saját gondolatai előtt. Idegen, mert nem azt diktálja a lélek, mit a kor végez. Az ész munkája, kidolgozott terve csak azért tör oly vadul kardok s ágyuk tüzén keresztül, mert fél a lélek ítélő szavától. — Míg megszólalna a lélek, addig el akarja érni célját. Már meg se tud szólalni. Nem szólalhat. Imádkozni tud csak egyesekért. — Imájuknak hangja , szíve dobogása , külső jele : egy-egy titokban aláhulló könnycsepp. Szenved a lélek. Nem öntudatlanul, mint a Messiás megjelenése előtt, hanem tudatosan. — Addig aludt, álmodott. Akkor fölébredt. Tudatos állapotában meg akarta valósítani álmát, s ime nemes munkája belevesz az emberi szenvedély erejébe. — Szeretettől nedves szemeivel füstölgő falvakat, rommá lőtt empóriumokat lát; fülébe sikolyok ütődnek, kezébe — melylyel áldást hintett — „véres kardot“ nyomnak, s kényszerítik, hogy lelkesedjék s lelkesíteni tudjon. Most van az idők teljessége, vajha megjőne a Krisztus. Ha a bethlehemi történet békét varázsolna e földre, úgy csodásabb lenne az a Golgotha keresztjénél. Ha a jászolbölcsőnél most is faj, rangú szellemkülönbség nélkül jelennénk meg tisztességet tenni, többet mutatna ez, mint napkeletnek csillaga, többet jelentene, mint amennyit angyalok jelentettek „békés embereknek.“ Most van az idő teljessége, vajha most jőne el a Krisztus. Hirdetné a nagy egyenlőséget: „sem pogány, sem keresztény, sem görög között nincsen különbség.“ — Most volna a világnak szüksége a tökéletesség jelmondatára: „szeresd ellenséged.“ Most van az idők teljessége ... várjuk a Krisztust! Egy fiatal pap naplója. — Irta: Baróthy Bálint. — III. augusztus 20. Ezeket a sorokat a Baros fedélzetén irom. Rekkenő hőség. Meglehetősen sok utas van. Közel hozzám egy hórihorgas, tennisz-ruhába bujt monoklis alak cseveg egy csoport, mosolygó arcú leánnyal. Az ifjú a Balaton szépségeit magasztalja, nagyon bőbeszédűen, nagyon sok szóval, de kevés érzéssel. Amint tekintetem elsiklik a víztükör felett, amely olyan most, mint egy ragyogó ezüst tálca és szemünk előtt nemsokára előtűnnek a kedves vonalú, várromokkal ékes és buja erdőkkel koszorúzott zalai hegyek , a Badacsony, Szigliget, szinte bánt az ifjú banális áradozása. Oh te ifjú ember, milyen színtelen, milyen lapos a te előadásod a természet megnyerő beszédével szemben . . . Nézd csak hogyan ölelkeznek, hogyan olvadnak össze hajóink körül a Balaton friss hullámai... Hallga!... Révfülöp felől, ott, ahol azok a fehér vitorlások imbolyognak lágyan , egy édes halászdal akkordjait röpíti felénk az alig érezhető fuvalom! Nézd azokat a távolban elmosódó büszke várromokat! Nem csendül-e meg lelked mélyén a költő szava: — Ülj mellém a kandallóhoz, Fel van szitva melege . . . Nem érted-e az ősi nádasoknak zokogó panaszát, fájó suttogását, amint a csobogó haboknak régi dicsőség múlásáról beszélnek ? ... Nem, ifjú ember. Te mit sem értessz a természet beszédéből, mert mesterkélt vagy és hiányzik belőled a templomi hangulat, amelyet a természet templomában éreznünk kell . . . Nagyon lesújtott a hír, hogy Vathy Gizella mennyasszony. Szegény jó édesanyám, az ő csodálatos anyai ösztönével megérezte, hogy baj van, hogy benn a szívnek csodás gépezetében megpattant egy húr, amely eddig olyan édes dalokat zengett . . . Ő már szintén hallott a dologról, de