Unitárius Egyház, 1916 (11. évfolyam, 1-9. szám)
1916-01-15 / 1. szám
2 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1916. január 15. művészetünket és irodalmunkat, amidőn olyan irányzatokat termelt benne, amelyet az érzékiség túlhajtásában, az ősi erkölcsök lerontásában, az érdem és józan ítélet teljes letagadásában, nemzeti eszményeink kigúnyolásában keresték a szépet s az értéket. Ez csempészte be közénk a minden áron felekezetieskedő, szemforgató, képmutatásban tomboló vallásosságot. Ezekkel szemben a mi becsületes kultúránk háttérbe szorult. A mi egyenes, nyílt erkölcseink letűntek s a betyársággal együtt lomtárba kerültek. Józan és mély vallásosságunk a maradiság bélyegét vette fel, ha az nem jelenhetett meg a műveit nyugat csillogó köntösében. Nem kisebb dolognak, mint ennek a rettenetes világháborúnak kellett elkövetkeznie, hogy rémes zúgásával s tomboló erejével fölrázzon minket zsibbasztó álmunkból. A magyar katona vitézsége és hősi bátorsága értette meg velünk, hogy van őserő a magyarságban, hogy a mi kiváló sajátságainkat, nemzeti dicsőségünket, egyszerű, de becsületes erkölcseinket, külső csillogástól ment, de belső tartalomban annál gazdagabb kultúránkat eltemetni, s megsemmisíteni nem lehet, mert a magyarságnak még nagy hivatása van a nemzetek történetében. Ráismertünk önnmagunkra, de rá ellenségeinkre is. Kiábrándultunk a „művelt nyugatnak“ csillogó mázából, úgy jártunk, mint az a gyermek, aki hosszú időn át játszott szépen felöltöztetett babájával, gyönyörködött ábrándos, kék szemeiben, s selymes szőke hajában, de egyszer eszébe jutott, hogy szétbontsa a kedves játékot s akkor megütközéssel látta, hogy belsője értéktelen fűrészporral van tele. Eldobta hát a játékszert, haszontalan lomoz. Megértettük „nem mind arany, ami fénylik.“ De még azt is, hogy az arany a sárban is aranynak marad. így mutat ma a világháború mérlege s minket figyelmeztet, hogy az új idők emez útmutatása mellett térjünk vissza ama régi Kriegsoredigten 1914. Irta: D. Hunzinger Hauptpastor zu St. Michaelis in Hamburg. Ez a prédikáció gyűjtemény — amint a cím is mutatja — háborús egyházi beszédet tartalmaz, számszerint 19-et, amely beszédeket mind a hamburgi evangélikus főlelkésztől D. Hunzingertől valók. Most, amikor tele vagyunk lelkesedéssel és elismeréssel dicső szövetségesünk Nmetország iránt, bennünket papokat bizonyára érdekel a német háborús egyházi szónoklat is. Ebből a szempontból érdemes olvasni a fennti művet, amely sokat mond nekünk arról az erkölcsi emelkedettségről, amely az egész világ ellen hadakozó német népet olyan rokonszenvessé teszi. Nem pusztán a nemzeti, politikai és gazdasági hatalomért folyik a harc — mondja szerzőnk — hanem mindazokért a kulturális értékekért és javakért, amelyeket a német nép évszázadokon át gyűjtött. A háború nem véletlen, hanem Istennek világtörténésben megnyilatkozó akarata. Az eddigi béke rothadt béke volt. Most Isten ítéletet tart a világ nemzetei felett, elválasztja a búzát a polyvától, most fog derülni, hogy azoknál a népeknél, amelyek magukat a világ legelső kultúrnemzeteinek tartoták, amelyek az egész világnak szellemi vezetői és tanító mesterei akartak lenni, mit takargat a csillogó külső. De a búzának a polyvától való elválasztása megtörténik a nemzet kebelében is. Most kiviláglik, kik az erősek, a bátrak az áldozatkészek és kik a gyáva remegők, a kislelkűek lagymatagok és önzők. Németország nem fél. Németország imádkozik, mert Isten akaratából elérkezett sors döntő órája. Mikor kevéssel a hadüzenet proklamálása után a tömeg Berlinben a császári palota elé vonult, elénekelte, hogy „Erős várunk nekünk az Isten“. Ez már magában egy győzelem, — mondja D. Hunzinger — a német nép visszatért Istenéhez és az ő küldöttéhez, Jézus Krisztushoz. Németország fiainak egy része már rossz úton járt, de ebből a háborúból a nemzetnek újjászületve kell kikerülni. Németország fiai rendíthetetlenül bíznak az eljövendő győzelem