Unitárius Egyház, 1916 (11. évfolyam, 1-9. szám)

1916-01-15 / 1. szám

1916. január 15 UNITÁRIUS EGYHÁZ. feladatunkhoz, mely a magyar erkölcs fel­­ébresztésében nyilvánul, a kölcsönkért ruházat bármilyen szép is legyen, csak ideiglenes tisztességet szerez, értékessé az embert a belső tartalom, önmagának a ki­fejtése, egyéni sajátságainak a közjavára va­ló nevelése teszi. Ugyan­ez áll a nemzetek­re is. Nem az internacionalizmus sötét köppenyének a felöltése, hanem nemzeti kultúránk minél szebben való kiépítése juttathat minket világtörténelmi szerephez és hivatáshoz. De a világháború mérlegében más képet mutat a vallás is, mint a­milyennek az előtt láttuk. Korábban a vallás szinte kitagadott gyermek volt. Egyfelől a fölényeskedő tudo­mány, másfelől az utcai szocializmus irtó hadjáratot indított a vallás ellen. Sokan kárörvendő mosollyal, mások mély lelki bánattal a „vallás csődjéről“ beszéltek. Jött ez az óriási világégés, mely fölperzselt annyi lim­lomot, amit addig drága kincsnek tartottunk.­­Fölperzselte a vallásnak is annyi­ben. Honnét ez a bizalom ? Honnét meríti Német­ország kifogyhatatlan reménységét ? Abból a szellemből, amely a német nép lelkét betölti és a történelem tanulságaiból. Az ember majdnem áhítattal olvassa azokat a szavakat, amelyekben Hunzinger a német egység­ről, a nagy nemzeti egybeforradásról emlékezik. „Most a német sziveknek milliói együtt dobognak, német agyaknak milliói egyet gondolnak és német­öklök milliói egy irányba sújtanak“. A német nép, amelynek öröklött hibája az individualizmus,­ most megérzi a nagy igazságot: mindent a közért, a hazáért.­­ De azért nem szabad az egyén jelen­tőségét sem alábecsülnünk. Sőt ellenkezőleg, a nemzeti egybeforradás gondolata emeli az egyén értékét is. A háború — természetszerűleg — sok szenvedést hoz magával és nagy áldozatkészséget kíván az egyesek részéről. Szenvedjünk hát ki­zárt kebellel, mert a szenvedés tisztit, nemesit és járulékát, a dogmát, a látszatot szolgáló szertartásokat, a felekezeti elfogultságot. De az izzó kohóból megifjodva s megerősöd­ve került ki az igaz vallás, amely nem a földhöz láncolja, hanem Istenhez emeli az embert, amely nem választó falat emel ember és ember közé, hanem a testvériség kapcsával egyé olvasztja. Mi, akik mindig hittünk a vallás jövőjében, mi sem gondol­tuk, hogy ekkora erővel s ilyen hirtelen foglalja el méltó helyét az emberiség lelki világában. A vallásnak ez az újjászületése ismét fi­gyelmeztet arra a régi feladatunkra, hogy hozzá méltóan fegyverkezzünk fel mi is. Aki még mindig dogmák börtönében látja a vallást, aki még mindig az „egyedül üdvözítés“ jelszavát írja a felekezeti zászló­ra, az olyan képzelt értékekért küzd, a­­melyeket a világháború már legázolt. A betű és papír, a hamis keret elégett, de megmaradt az, ami elevenít, a lélek. A lélekről származó vallás az, ami győzelme­áldozzunk készségesen, hisz minden áldozatunk semmiséggé zsugorodik azoknak áldozatával szemben, akik életüket adják a hazáért. A lélek mélyéből előtörő érzéseknek forró lává­ja hönpölyög végig D. Hunzinger beszédein. Szavai egyik-másik helyen szinte szuggesztív módon hat­nak. Nagyon szépen beszél a vallás és érzés megújulásáról, (32 old.) a hősiességről (37 old.), a biztonság érzéséről (41. old.) és a halálról (47. old.) Mióta napról-napra kézhez vesszük a fekete listát — mondja D. Hunzinger — lehullott a halál­ról az álarc, most már tisztán látjuk ábrázatát. Úgy tűnik fel előttünk, mint minden értéknek le­­rombolója. Mikor jól ismert neveket olvasunk a veszteséglajstromban, eszünkbe jutnak Dávid szavai: „Izrael legjobbjai nincsenek többé.“ De mégsem a halálé az utolsó szó! Isten az életnek ura áll a halál mögött.A katonák, akik a harcté­ren vannak úgy tekintik a halált, mint egy szent szükségességet, amely — szemükben — nemcsak értékek rombolója, de új értékek szerzője is. A halál árnyoldalai mellett meg kell látnunk fényolda­lait is. Vannak bizonyos értékek, javak, magasla­tok, amelyekhez csak az életnek szabad, öntudatos *) Das ist eine schwere Lektion für uns Deutsche, deren Erb fehler bei allem Schwärmen und Fränen von nationaler Macht und Grösse von jeher der Eigensinn, die Eigenbrödelei war — der, „Individualismus,“ wie die Gelehrten sagen. 27 old.

Next