Unitárius Egyház, 1923 (16. évfolyam, 1-8. szám)
1923-01-15 / 1. szám
2 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1923. jan. 15. ban angol és amerikai testvéreink nagy szeretete és felénk nyújtott segitő jobb keze. De mintha még ez az isten-áldás is visszaesésnek és nem előre haladásnak a forrásává lenne a mi kezünkben. Mintha teljesen a nyújtott segitő jobb kézre támaszkodnánk s a saját erőnket kifejteni megmutatni nem tudnék vagy nem akarnék. Márpedig a külső injekció, csak időt ad a szervezetnek, hogy magát összeszedje. De ha benne magában nincsen életrevalóság, az meg nem tartja. Nem akarok én senkit felelősségre vonni ezekért az állapotokért. Sőt én még ezekre is bizonyos bízó és reménykedő tekintettel tudok nézni. Nem tudom elhinni, hogy Isten halálra szánt volna minket. De szükség volt erre a lesülyedésre, hogy általa magunkhoz térjünk, hogy összeszedjük erőinket, hogy kijózanodjunk kábultságunkból. De e tekintetben elérkezett már az utolsó óra. Ébrednünk és eszmélnünk kell. Mert ha a kisértések végleg hálójukba ejtenek, ha az a szennyes áradat, mely zúgva tomböl körülöttünk, minket is magával ragad; ha az erkölcsi világrend örök törvényeivel mi magunk nem gondolnánk, akkor csakugyan eljött az Ítélet napja, amelyen a konkoly megégettetik. Mert, ha a só megszetlenül, akkor mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, minthogy eldobják és megtapossák. De mi Istennek hála még itt nem tartunk. Ha vannak, akiket a szennyes áradat magával ragadott, akik megfeledkeztek hivatásuk szentségéről, még mindig van annyi igaz közöttünk, amennyi elégséges kovász egy új és jobb élet kialakításához. Vannak még prófétáink, akik őrt állanak a sötét éjszakában, akik szent látomással hirdetik a hajnal közelgését s az „igazság napjának“ feljövetelét. Vannak még prófétáink, akiknek hatalmas szavára a „szétszórt csontok“ megelevenednek s az összetört bálványok romjaiból az élő Isten templomai fölemelkednek. Nem azért állunk meg ma a múlt sötét képeinél, hogy azok láttán elcsüggedjünk s a kétségbeesés rémeit fessük magunk elébe. A múlt csak példa legyen most. De „aki az ekeszarvára tette kezét, annak előre kell néznie“. Régi rozsdás fegyvereink már nem használhatók anyagimádás és az erkölcstelenség ellen indítandó szent háborúnkban. A puszta ünnepi szertartások végzésével meg nem elégedhetünk. Törvényeket és rendeleteket hiában gyártunk. Ezek szaporodása mindig az erkölcsi élet hanyatlásának a fokmérője. Ide emberek, meleg szívü, lelkes emberek kellenek. Amint egy nagy nevű püspök mondja: „Erkölcsi reformokat nem programmokkal csinálnak, hanem szenvedéllyel és szenvedéssel, izzó hittel és rendíthetetlen bizalommal a jövendőség iránt. Nem kalkulálni és okoskodni, hanem égni s gyújtani kell.“ (Prohászka). Hogy „az aratni való sok,“ de hát a próféták és apostolok nem mindig a kisebbséget képviselték az emberiség szebb jövőjéért folytatott küzdelemben ? De az erkölcsi erő, a lelki bátorság, a lemondani tudás, a szemeik előtt lebegett istenországának a képe, embertársaik iránt érzett szeretetük hatalma győzelemhez juttatta igaz ügyüket. Nem a fészek szüli a sast, hanem a sas csinálja a fészket. Nem a történelem szüli az embereket, hanem az emberek csinálják a történelmet. Azok az emberek, akik a lelki fejlődés útjait megtalálják s azokon ezer vész és vihar között is rendíthetetlenül kitartanak. Mohamed azt mondotta, hogy „mindennek megvan a maga kulcsa. A paradicsom kulcsa a szeretet.“ A jövőnek is megvan a maga kulcsa s ez a kulcs a szeretet. Ennek a szeretetnek a nevében üdvözlöm lelkésztársaimat s arra kérem, hogy a szeretet arany kulcsát ne engedjék megrozsdásodni, hanem azt a lehető legnagyobb sikerrel forgassák vallásunk és egyházunk szebb jövőjének a kizárásához. Isten áldása legyen velünk tanácskozásainkban és minden cselekedetünkben s ezzel mai közgyűlésünket megnyitom. Vári Albert: Reformtörekvések egyházunkban. Az oly régóta várt reformmozgalom komoly alakot nyert egyházunkban. — Végre belátta a vezetőség, hogy hasztalan igyekszik kitérni a kor kiáltó szava elől, mert csak ami jó, azt adhatja át a jövőnek. — Egy kicsit későn, de még mindig nem elkésve jöttek. — S jó hogy jöttek, mert jobb a reformokat felülről intézményesen a higgadtság csatornáin vezetni le, mint a forradalmi utón, mer az ez után után való reformáció rendesen nem ismer zárt medret s a legtöbbször elönti a művelt területet is, miáltal oktalanul pazarol el igazi értékeket is. Tehát lenni fog egyszer egy nagy bizottsági gyűlés, amelyen szó fog esni egyházunk szervezeti és szervi intézményeinek esetleges megreformálásáról, sőt szóba fogjuk hozni missziós ügyet is (amitől még a múlt évi főtanácson úgy borzongott