Unitárius Egyház, 1925 (18. évfolyam, 1-11. szám)
1925-01-15 / 1. szám
XVII] éti,f szám 1925. “ - t EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LA KIADJA A SZÉKELYKERESZTSEI UNITÁRIUS L A lelkészkar megbízásából szerkeszti: Ifj. MÁTÉ LAJOS elkész Megjelenik minden hó 15.-én. — Kiüfizetési ára egy évre 50 Lei. Minden pénz Kendi István pénztárnok, unitárius kántortanitó címére Cristur—Székelykeresztúr küldendő. Bízhatunk s remélhetünk-e? Újévvan. Határponton állunk. Mögöttünk a múlt sok eseménye s előttünk a jövő rejtett méhe. Hogyan volt? mindnyájan tudjuk. Hogyan lessz? kíváncsian kérdezgetjük, találgatjuk. Sorsunk, helyzetünk, életkörülményünk, a multat véve alapul, szebb, békésebb, boldogabb jövőt alig mutat sőt további léth.".re sötét ré^we 'jjes^tset mi't meggyöngült a vallásos hit, alábbszállott a sze -tét, meglazult a fegyelem, kiveszőben a becsületesség érzete. A nagy világfelfordulás súlyos következményeinek forgataga ellenállhatatlan erővel ragad magával minden tekintetben. Ennek szenvedő részese szeretett egyházunk és hiveink kicsiny serege is. A lét és nem lét kérdése még ma is emésztő gonddal gyötri elménket. E gond közepette Isten mellett, egész bizalmunk és teljes reményünk az őrtállók törhetetlen erejében s erélyességében és hiveink megalkuvást nem ismerő hithűségében és lankadatlan buzgóságában van. Szeretnék hinni, hogy nem lesz csalódásunk, ámbár itt-ott szomorú és bántó események vannak kialakulóban. Ha igaz, hogy a szenvedés és fájdalom a szív érzéseit javítja, tisztítja és nemesíti, akkor még sokat kell szenvednünk s talán áldoznunk is, hogy az óhajtott boldog jövendő békés kikötőjébe evezhessünk. De legyen bármely sorsban részünk, bízunk és remélünk, mert erre jogosít négyszázados múltúnk és erre kötelez hitünk s szeretetünk ereje. E bizalmunk és reményünk letéteményesei az egyházi és világi őrállók, pásztorok és hiveink. Mindkét fél hűsége, buzgósága, kitartása Test áldreát készsége lesz a boldog jövő megközelítésének fokmérője. Adja isten, hogy Tetteket kérünk. Az „Unitár Egyház“ 1924. évi 7. és 8. számában két cikk jelent meg Kovács Lajos brassói lelkész tollából: „Hol a szervező kéz?“ és „Amit az teológiai tanártól várunk.“ Keltehetem, hogy ezzel kapcsolatban, minthogy az utóbbi cikkben személyesen is érdekelve vagyok, röviden ne szóljak hozzá a szóbanforgó kérdésekhez. A hiányok megérzése, felfedése kétségtelenül a jövendő fejlődésnek és haladásnak szükségképens előfeltétele s ebben a tekintetben szerzőnek az első cikkben kifejtett nézetei és gondolatai mindenesetre megszívlelendők. A cikk hangulata és felfogása azonban — nézetünk szerint — nem mozog olyan mederben, amely az újjáépítés munkáját elősegítené, inkább valami sivár, kietlen reménytelenség csendül ki belőle, mely talán nem is mindenütt jogosult. Mert számot kell vetni magunkkal, egész múltúnkkal, hogy a dolgokat világosan lássuk, megérthessük, hogy a nagy várakozások és a homályos és ködös fantázia képek helyett, melyek siránkozásra és elcsüggedésre vezetnek, a reális élettel szembenézve és számotvetve, ítéljük meg a helyzetet. S ha ezt a helyzetet tekintjük, akkor nem fogunk túlságos sötét szinben látni s nem fogunk túlzó reményeket és kinek-kinek erőit meghaladó várakozásokat fűzni sem magunkhoz, sem máshoz. A múlt év januárjában e sorok írója szűkebb körben egy előadást tartott missiói kérdésekről. Mi ez esztendő végén örömmel mondhassuk: 1925 az Urnák egyik kedves esztendeje volt. Úgy legyen !