Unitárius Egyház, 1928 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1928-01-15 / 1. szám

2 Kedves hitrokon!! Dr. Elekes Domokos körünk szeretve tisztelt f. gondnoká­nak a szeretet adomány, megajánlása körül kifejtett lelkes munkájának fényes bizonyitéka az alábbi levél, melyet egyházkörében küldött szét azoknak, kiknek jó szivére mindig támaszkodni lehet. A ki az egyházunk sorsa intézéséről s annak intézményei fenntartásával kapcsolatos nehézségek legyőzésére és elhárítására eddig tett mindenféle kisérletekről csak a legkisebb tudomással birt s aki azok sikertelenségei okairól csak egy keveset is gondolkozott, annak s mindenkinek egy meg­nyugtató jelenségnek kellett feltűnjön az idei Fő­tanácsunk méltóságos és nyugodt lefolyása, mert ott hosszú évek után először létetett egy olyan javaslat, mely a csüggedt helyzetünkben egyházi intézményeink jövőjét illetőleg mindannyiunkat megnyugtató és biztató reményekre jogosított fel-E javaslat a kedves a fia előtt is biztos már ismeretes. Egyházunk alkalmazásban levő papjai, tanárai és tanítói imponáló egységgel s külsőségben is tiszteletet és az utókor előtt is elismerést paran­csoló és egyház szeretetből fakadó komoly elha­tározással arra kérték az unitárius egyházunk ez idei Főtanácsát, hogy törvény erejével hajtsa végre amaz elhatározásukat, hogy az összes javadalmuk pénzbeli ellenértékének általuk felajánlott l°/0- 25°/0-át fizetésük kiutalásánál levonni szívesked­jék s az így levont összeg használtassék fel egy­házi intézményeink, iskoláink etc. fenntartására. E javaslat törvényre emelésének részletei, azok előtt akik az idei Főtanácson részt vehettek, soha el nem felejthető emlékei maradnak, de épen olyan hűen vissza van e javaslat körüli minden mozza­nat adva az „Unitárius Közlöny“ legutóbbi hiva­talos számában is. A kedves Hi­rokon előtt, aki bizonnyára igy e javaslatról, ezen módok valamelyike által már tudomással bir — hisz erről az erdélyi napisajtól is napokig visszhangzott s igy talán már erről azóta is állandóan, de Főtisztelendő Püspök úr és egyházi Főgondnokaink felhívásai óta biztosan gondolkozik, fölöslegesnek is tűnik fel az, hogy én és mi itthonról a saját körünkből mégis vissza­térünk ezen kérdéshez s annak fontosságát mi is, innen is nagybecsű figyelmébe ajánlani bátor va­gyok és bátrak vagyunk. A mi egyházi egyetemünknek legnagyobb köre a mi körünk. A mi gyűlésünkről nem­régiben egy idegen körből lévő vendég azt mondotta, hogy ott úgy érezte magát, mintha egy kis főtanácsi ülésen lett volna. A körünk állásfoglalásai irány­adók is lehettek s voltak sokszor a múltban s annak a mérlege a régebbi időből hál’ Istennek — javunkra sok-sok­ kedves cselekedetet és ál­dozatkészséget mutat fel. Hisz ez természetes is volt, mert csak az tud hű maradni, aki szeretni tudott s csak az szeret s tud áldozatot hozni a kinek van kit ás mit szeretnie s volt és van mit elveszítenie. Csak a mi körünk büszkélkedhetett azzal, hogy neki fegym­nasiuma van, kultur bástyája, mely a magyarságunknak is végvára vala. — Az elődeink hiven teljesítették kötelességüket, a világi elem sietett mindig az iskolai és egyházi intézmények megmentésére — s e téren a mi körünk példái talán a legszebbek mindenikei között. Az egyház­mentő akciója a mi egyházunk al­kalmazásában lévő egyéneinek, ha nem is tűnik fel szemrehányásnak, mégis ki kell mondjuk, hogy ők ezen egyházmentő cselekedetükkel meg­előztek a gondolatban és tettekben is. Csak há­lásak kell legyünk irántuk, hogy ezzel minket világiakat kötelességeink teljesítésére mintegy el is köteleztek. Egyházunk intézményei, szervei tulajdonosainak mi tartjuk magunkat, mi világiak *— s most a „szolga“ siet az „úr“ javai megmentésére. Nem büszkeség-e ez, hogy olyan ragaszkodást és hűsé­get tudunk az intézményeinkkel és iskoláinkkal bennük felébreszteni és megtartani, amely ilyen megnyilatkozásokra és áldozatkészségre képes vola, de nem-e lenne szomorú-e az, ha mi válnánk méltatlanná e nemes hűségre, ez áldozatban is megnyilvánult ragaszkodásra? ? Már­pedig ha mi világiak akár szegények, akár gazdagok erőnk­höz viszonyítva vagy talán azt is meghaladólag — mint azt az egyházi elem tévé — nem sietünk felajánlani a filléreinket és egyéb javainkat ugyan­erre a célra, akkor elveszítettük annak a sokszor­ és olyan meggyőződéssel állított mondásunknak jogosultságát, hogy „az egyház mi vagyunk.“ Úgy érzem tehát, hogy én, mint aki az önök bizalmából — egyházkörünknek világi részről ez időszerint egyik reprezentánsa vagyok, egyházkö­rünknek múltja által parancsolva vagyok annak megtételére, hogy körünkből minden világi hívőt — de különösen azokat, akiket a közbizalom vagy saját tehetsége és vagyoni erejénél fogva akár magasabb, akár csak köri vagy saját egyházköz­ségében egyház irányítónak és vezetőnek lehet és kell tekinteni — s erre pedig mindenki megszel. 1928. jan. 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ.

Next