Unitárius Egyház, 1930 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-15 / 1. szám
2. UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1930. jan. 15 ban katonának ment és katona volt a forradalom kitöréséig. Doktorrá avatták 1919 februárban, 1920 óta Marosvásárhelyen lakik, kezdetben mint törvényszéki jegyző, 1922 óta mint ügyvéd. — Két családban él nagyon boldog életet. Az egyik az a kedves kis család, hol 3 kis fiú nevelését hallgatja, a másik a marosvásárhelyi egyházközeg, hol önzetlen, komoly munkáját hatalmas épület hirdeti. Az egyetemes egyházban mint egyh. tanácsos, a marosi egyházkörben mint a D. F. E. elnöke fejti ki értékes munkáját. 36 éves korában, a mi iskolánknak 21-ik curator inspectora. Gyermekkori emlékein kívülr e vidékhez köti őt családi összeköttetése. Felesége a magyarzsákodi Bartalus család leánya, most pedig ide fogja kötni iskolánk érdeke. — Tarcsafalvi Pálffy Elek, Kissolymosi Mátéffy István, H.-szentmártoni Biró József, Homoródalmási Mihály János, Sárdi Simén János, Alsósiménfalvi id. Pakot István, Széplaki Petrichevich Horváth Ferenc, Kenesi Jakab Lajos, Gagyi Pálffy Mihály, Martonosi Gálffy Sándor, Tarcsafalvi Pálffy Dénes, Vargyasi Br. Dániel Gábor, Kozma Ferenc, Orbán Balázs, Ujszékelyi Raffay Károly, Dr. Jankovich Pál, Dr. Elekes Dénes, Dr. Dániel Lajos, Dr. Demeter Lőrinc, Szentkirályi Ferenc neve mellé került neve és az már most sem kisebb, mint elődeinek neve. A keresztúri főgimnázium gondnokai érzik, hogy ez az intézmény nemcsak az unitáriusoknak a székelység közepébe beépített bástyája, de egyben fajunk, székelységünk, magyar kultúránk „mentsvára“ is. Amilyen bevehetetlen ez a vár a faltörő erők előtt, éppoly könnyen ereszkedik le felvonó hídja a meleg szívek előtt. Belsejében a jövő biztató reményei csendben tanulnak, míg körülötte az „önállók“ az ők nyugodtságukért, zavartalan tanulásukért lázasan dolgoznak. Dr. Elekes Dénes nyugodtan zárhatta be az elöljárósági gyűlést, méltó társat kapott Dr. Fekete Gyula személyében. Búcsú Kisgyörgy Sándortól. Egy emberöltő áll előttem nyitott könyv gyanánt. E könyvbe Vargyas község búcsúzó lelkésze írta, rajzolta, véste be életét. S midőn én e könyvet elejétől végéig lapozgatom, úgy találom, hogy azok az írások, rajzok, vésetek nem egy közönséges emberről, hanem azok közül s paptársai közül is egy messze kimagasló, békét és szeretetet hirdető apostolról beszélnek. Láttuk, nyögjük, gyászoljuk a háborút s éppen azért jobban felismerjük és inkább tudjuk értékelni a békesség ez élő, megtestesült alakját. Mi, kik Előtte táncoltuk át ifjúságunkat, mi, kik Előtte törölgettük homlokunkról az élet küzdelmeinek verejtékét, mi, kik Előtte megöregedtünk, nem jövünk tévedésbe, nem esünk csalódásba az ő látásán, de aki őt most először látja, úgy amint itt áll előttünk, látva azt a hóborította magas tetőfőt, azt a fehérre zuzmarásodott bajuszát, azt a hófúvásokkal körözött szemeket, az első percekben télbe képzeli magát, begombolkozik s mintha fáznék, didergés fogja el; de mihelyt meghallja az ajkáról elröppenő első szót s látja egy mosollyá olvadni az egész arcot, hirtelen leveti a tartózkodás téli ruháit, kitárja szivét, lelkét és úgy sütkérezik az ő szivéből szétáradó szeretetben, mint a nagy természet a tavasz ébresztő, langyos melegében. Hirdetni a szeretetet, szónokolni a békéről még a háborús uszítók is tudnak, de aszerint élni és aszerint cselekedni és az ellenünk vétőknek mosolyogva megbocsátani, ez több, mint emberi, ezt csupán az Isten-embernél, a mi Jézus Krisztusunknál láttuk és az Általa kijelölt útról soha le nem tántorodott búcsúzó lelkészünknél, így élt ő itt közöttünk a polgári életben, a képviselő testületben és az utcán egyaránt. Aki egy hosszú életen át folyton tisztogatja, mindig nemesíti, mint jó gazda a vető magvakat, mindig javítja, jól megműveli lelkünket, mint gazda az ő földjét, végtelen öröm tölti el egész lényét, mikor egyszer bőséges aratásban van része. S aki egy hosszú életen át mindig csak szeretetet vetett, arathat egyebeket ? Midőn őt ezzel elhalmozzuk, magunkat tiszteljük meg ha bizonyságot teszünk arról, hogy az elhintett magvak nem kősziklára estek, hanem a mi szívünkben termékeny talajra találtak. Láttunk mindnyájan egy szép nyári napot. Korán kelő ember láthatja, hogy a nap még messze alul van a horizont alatt, de biborszin sugarak, hírnöki a napnak előre látszanak, bearanyozzák az eget. Amint feltűnik az égen egész nap úgy süt, úgy ragyog, hogy szemünk abba bele nem tekinthet. És este mielőtt lelépne az ég pereméről, mégegyszer egy visszapillantással rózsaszínűvé fest az égboltozatot. Még Kénosban volt, de