Unitárius Egyház, 1938 (31. évfolyam, 1-10. szám)
1938-01-15 / 1-2. szám
2 UNITÁRIUS EGYHÁZ 1938. jan.—febr. 15. romhalmaz ne maradjunk az épületen kívül; az aztán mindegy, hogy az úr templomának struktúrájában egy tartó pillér, vagy a mélyben egy egyszerű gránit darab vagyunk, hol a földi vizek a szivünkig érnek. Dr. Kiss Elek egyházi főjegyző személye is ismeretes e lap olvasótábora előtt. A félreértés és félreismerésnél legfönnebb az ellenszenv lehetett nagyobb némelyek részéről az ő személyét illetőleg. Ezt le kellett szögeznünk, bármily ildomtalannak tűnik is fel olvasóink előtt, mert Dr Kiss Elek, míg lenn, velünk munkált az egyszerű sorban és e lap élén is — végezte a maga közszolgálatait és távolról szemlélve, kritizálta egyházi ténykedéseink egyes elhajlásait — addig közszeretetnek örvendett minden vonalon, de mikor közelebb jutott a dolgok látásához és úgy mert kritikát gyakorolni ember lett — egyszerre elveszett egyházunkban, akiktől félni kellett és félni kell. Nem bolygatjuk azonban a múltat. Hiszen isten és ember előtt, előttünk tett hitet főjegyzői megválasztása után, hogy kitörlődött lelkéből a fájdalmas múlt s csak egyházunk jövője ragyog lelke előtt jobban és boldogitóbban, mint valaha! Ennek a szent jövőnek áldozta eddig is hitét és ennek fogja áldozni tovább boldogan életét is! — A szavak harca jórészt elvégződött; jöhet és jön a tett. Jön az önmaga és önmagunk áldozatos tékozlása, mígnem célba találunk. — Az a szívós energia, az a céltudatos és törhetetlen akarat, amely egyháza jövője és építeni törekvése szempontjából áldozatot, megaláztatást nem számlált részéről — elérte végre a tettre hivatottság építő munkába indulásának alkalmatosságát! meggyőződéssel hisszük, hogy az eredmény és siker nem maradnak el, sem az ő, sem mindhármunk összeműködő, egyházunk jövőjét építő hivatott munkásságuk után. J. M. L. Tisztelettel, szeretettel és igen-igen sok reménnyel... A polyhistor Brassai Bácsi szavaival kezdem gondolataimat: »Reszket a toll a kezemben az ostromtől, mely e sorok leírására késztet, úgy hivatalos minőségben, mint az egyéni gondolatvilág alapján. Főgimnáziumunkat, a közel 8 esztendős mostohagyermeket. Egyházunk ismét keblére ölelte teljes egészében, mint az édesanya édes gyermekét. Nincs most itt lehetőség e helyen részletesen foglalkozni azzal a drámai küzdelemmel, melyet a magára maradt intézetünk folytatott 1930 óta, nem tudunk eléggé kifejező szavakat találni azon felekezeti és társadalmi hősök fáradozásának és áldozatkészségének méltatására, kik munkát és pénzt nem sajnálva teremtették elő évről-évre iskolánk felső tagozatának fenntartásához szükséges összegeket, nem kívánjuk feltárni azt a lehetetlenül nehéz helyzetet, amelybe került féltve őrzött főgimnáziumunk 1936 őszén s amelyből Egy Istenünk jóságos segítségével s az arra hivatottak fáradságot nem ismerő, odaadó munkásságával sikerült kiverekednie magát. Nem lehetséges kimutatni itt azt a veszteséget, amit jelentett iskolánkra nézve felügyelő-gondnok, igazgató és tanár atyánkfiai sorozatos elvesztése. E küzdelmeknek és megpróbáltatásoknak nagyon hézagos feltárása után, kifejezést akarunk adni most, amikor egy egyháztörténelmi igazság valóra vált, azon örömünknek is, hogy a régi, de megújhodási korszakát élő főgimnáziumunknak és a fiatal testvérintézménynek, gazdasági iskolánknak élére egyházi Főhatóságunk olyan férfiakat állított, kiknek eddigi munkásságuk és egyházunkat, iskolánkat féltő szeretetük, de egyben a jövőben való rendületlen bizakodásuk valóban méltóvá tett az iskolai felügyelő-gondnoki tisztségre. E munkakör ellátására kijelölt és megválasztott két férfiú: Elekes Domokos dr. és Lőrinczi István dr. ügyvéd atyánkfiai. Mikor e sorok nyilvánosság elé kerülnek, ők már értesültek e magas de jól megérdemelt kitüntetésről. A mi lelkünk pedig örül, hogy vezetőinkként üdvözölhetjük őket s arra kérjük, hogy ezt a — elismerjük — nagyon nehéz és komoly, sok gonddal, töprengéssel, fáradozással és munkával járó megbízatást fogadják olyan szeretettel és lelkesedéssel, mint amilyen szeretettel és tisztelettel és sok reménységgel vártuk és hittük biztos megválasztásukat. És most, egyöntetű kívánságunk megvalósulása után, várjuk az új lendületadást, melyre oly nagy szükségünk van iskolánk újjáépítésére vonatkozó munkánkban. Iskolaszabályzatunk megfelelő kiépítése, intézeteink ügyeit igazgató tényezők munkakörének és felelősségének pontos megállapítása és rendes mederbe való terelése, a középiskolai és gazdasági nevelés szervessé tétele s ennek eredményeképen unitárius kollégiumunk kiépítése mind olyan