Unitárius Értesítő, 1923 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1923-01-15 / 1. szám
2 unitárius értesítő mellett, hogy megfeszülnek összes izmai. Az ő verejtéke csurog a frissen töredező barázdába, amelynek egyes táblái mintha egy új kijelentés könyvének a lapjai volnának! Aki tud olvasni, olvashat belőle csodaszép dolgokat, titkot, jövendőket ... Ő jól tudja, hogy neki az eke szarva mellett jobbra-balra, vagy hátra tekintgetnie nem szabad. Nagy történelmi múlt van mögötte, de ő nem ér rá, hogy azon elmerengve, üres képzelődéssel töltse idejét, mert — amint látod — ekéjébe a munka és a dicsőség táltosát fogta be. Biztatni nem kell. Hiszen a hazáért dolgozik. Annak földjét szántja. Annak kenyerét eszi Annak őrzi drága hitét, féltett szabadságát.. . Onnan felülről, a magasból tekintve, csak egy pontnak látszik. Kicsi játékszer, amelyet az óriásleányka — a monda szerint — kötényébe göngyölgetett.....Nem pont. És nem játékszer. A nemzet maga. Az lesz aztán még az új barázda, hogyha megmozdul a göröngy, hogyha a nép lelke megtermékenyül, s ezeréves ősi határaink között hitet-hazát védve és Istent imádva, alkalmatos leend az ő országára! Szerkesztő: „Kósza madarak (Tagore). A föld mosolya csak úgy virít, ha könnyeinkkel öntözzük. (4) ... Isten világában minden ébredő nap egy-egy új teremtés. (32.)... A kis madár felhő szeretne lenni, s a felhő a kis madár. (35.)... Napom leáldozik. Olyan vagyok, mint a csónak, amelyet kivontak a partra. Még hallom az esthomályban az áradó tenger tomboló zenéjét. (55.)... Kitárja kelyhét a bimbó s könyörög: „Én édes szép világom, ne hervadozzál !“ (66.)... A port rugdoshatod, a port megvetheted. Azért cserébe csak virágot ád neked (101.)... A gyökér is csak ág ott alant a földben. És az ág is: a gyökér a levegőben. (103.)... Holt betűk pora hogyha belepett: Nagy, néma csöndbe'füröszd lelkedett (147.)... P. b. Sóhaj. Uram, Tehozzád szárnyal esdeklésünk; Könyörülj rajtunk, magyar népeden. Hatalmas jobbod terjeszd ki fölöttünk! Ha nem segítsz, sorsunk reménytelen. Uram, bocsásd meg a mi vétkeinket; Tekints le ránk, óz égi Irgalom! ’Vezesd az után gyönge lépteinket, Hol Tégedet dicsőit völgyhalom. Az ősi Címer szent keresztje csorba, És glóriája köd-homályba vész; Uram ne sújts! Ne hagyj tovább a porba: E nép azért még élni-halni kész. A hármas bérc s a négy folyam vidéke — A tejjel-mézzel folyó Kánaán — Szivünkben él, — a múlt dicső emléke... És átragyog a jobb kor hajnalán. Uram, Te hozzád száll fohászkodásunk: Segíts mirajtunk! — kérünk gyermekid — Szánd meg didergő, rongyos árvaságunk: Add vissza hát Hazánk határait! 1922. december 8. Józan Miklós: „Uj világ.“ „Véres napokról álmodom, Mik a világot romba döntik; S az ó-világnak romjain Az uj világot megteremtik ..." így hangzik a költő jóslata. Telve a látnoki lélek mélységes bizalmával. Telve lendülettel. Őt ez a kép nem csupán ebben az ihletett percben foglalkoztatja, hanem folyton-folyvást előtte lebeg. Ott van ez, mint feltörekvő gondolat az ő elméje világában, amelynek ellenállni nem tud, nem akar. Ott van, mint ébredő igazság az ő lelkiismeretében, amelyet elaltatni nem lehet. Ott van, mint eleven ható erő, „szent akarat" az alkotás vágyában, a lélek műhelyének ama rugói között, amelyek a történelem számára dolgoznak. Amit gondol, amit érez, amit tud, amit cselekszik, az mind összhangban áll az egyetemes emberi törekvésekkel. Ébren van és mégis álmodik. Csöndes szemlélődésbe merülve is, pozitív munkát végez. Az ő hite kihat a százezrekre, akiknek ügyét a magáévá teszi. S nincs olyan önző érdek, amely az ő kezének érintése alatt át ne magasztosulna az önfeláldozásnak ragyogó példájává. Álmodjunk mi is vele együtt. Vele, aki a 48-as nagy időknek lánglelkű prófétája volt. Aki előre látta, hogy milyen sors vár a hazára, a nemzetre. S ezt a sorsot csüggedetlen bátorsággal, kész szívvel vállalta is, mert jól tudta, hogy ha az eddiginél szebbet-jobbat-igazabbat-emberiebbet, szóval "új világot" akarunk, akkor előbb katasztrófa-szerűen össze kell omlania az ó-világnak, a régi rendnek, amely önmagát túlélve, már minden további haladásnak csak útjában állott. A „véres napok" csakugyan bekövetkeztek. A világ alkotmányának eresztéke, recsegve-ropogva omlottak össze. S nemzeti szabadságharcunk örökké emlékezetes vívmányai és fényes haditettei a nagyidők nagy embereinek vezetése, útmutatása mellett, csakugyan a régihez képest egy új világnak a kezdetét jelentették a magyarság számára, amely a nemesi kiváltságok helyébe önként vette az egyenlőséget; testvéri jobbot nyújtva a közöttünk élő kisebb-nagyobb nemzetiségeknek. A szabadság üde levegője hatotta át a kormányzást és a törvényhozást. S ha nem nehezedik reánk a 400 éves átok, sohasem jutottunk volna oda, ahol most vagyunk.. . Romok között. Lét és nem-lét kínos gondjaival gyötörve lelkünket, azt a neme