Unitárius Értesítő, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1. szám
2 Ami megmarad. (Brooke Herford). Emberi életünknek nincs és nem lehet magasabb eszmélete, tisztább és szentebb öröme és boldogsága, mint amikor — magunkról és önző céljainkról teljesen megfeledkezve — másokkal jót teszünk. Érezzük ennek a pillanatnak jóleső melegségét a mi szívünkben, s jótetteinknek szelíd emlékezete mint egy igazi erőforrás, végigkísér bennünket az egész életen át. Tűnnek évek, jönnek évek. Erőnk nap-nap után hanyatlik. Ami eddig boldogítani látszott, lassan kint elveszíti fényét, csillogását. Mint őszi fáról a levél, hervadozva hullanak alá szép reményeink. Csak egy van, ami megmarad, ami nem hervad el soha. Az a jótétemény, amellyel — magunk is esendők — fölemeljük az elesettet. Az a mélységes öröm, amellyel gyönyörködni tudunk a mindenségben, Istennek örökszép világában. S az a lelkesedés, amellyel résztvenni óhajtunk a nagy teremtettség harmonikus munkájában. Ez a Krisztus bölcselete. Ez az élet titka. És ez nem is olyan elérhetetlen, mint ahogyan legtöbben gondoljuk, amikor arról van szó, hogy eszményeinket megvalósítva, átvigyük azokat a mindennapi életbe. ... A maga kisded körében mindenki tehet valami jót. Tegyük ezt későnkorán s tapasztalni fogjuk, hogy amit másnak adunk, azzal ami szivünk lesz jobb, a mi lelkünk lesz gazdagabb. Ez az, ami nem hervadhat el soha. Ami örökre megmarad, P. K. Halálos ágyon. (E. B. Browning). Ha eljövend a végső óra majd, 8 halálos ágyon fekszel egyedül; És senki sincs — ha véred egyre hűl — Ki búcsúzóra felzokog, sóhajt: Oh vess az Úrra minden földi bajt És hívjad Őt, ki csüggedetlenül A pusztaságban . . . s arca lelkesül, Míg szent keresztje Golgothán kihajt . . . És küldj feléje forró, halk imát, Hogy szíve vérén szálljon enyhület Fájdalmaidra s mint egy hű barát Karoljon által, amíg tördeled : »Oh vedd magadhoz lelkem illatát S lehelj poromba örök életet!“ Józan Miklós: „Az a legszegényebb ember ezen a világon, ki potom aranyért eladta álmait. UNITÁRIUS ÉRTESÍTŐ Perczelné Kozma Flóra: Emlékbeszéd a D. F. Egylet januári vallásos estélyén. Úgy érzem, hogy a mai napon addig nem kezdhetünk rendes műsorunkhoz, míg az emlékezésnek pár percet nem szentelünk. Meg kell emlékeznünk valakiről, akit nagyon sokszor láttuk ezen a helyen, ahol most én állok, akinek kedves, meleg hangját mintha még most is visszhangoznák ezek az ismert, meghitt boltívek, aki összejöveteleinknek éltető lelke volt mindig — s akinek helye immár örökre üres marad. .. Emlékezzünk meg Perczelné Kozma Flóráról, a budapesti D. F. egyesületnek 25 éven keresztül elnökéről, díszéről, virágáról. Mikor 1901. őszén megalakult a budapesti D. F. Egyesület s arról volt szó, hogy a férfielnök — néhai Ürmössy Miklós minsz. tanácsos mellé egy női társelnököt válasszanak, pillanatig sem gondolt senki másra, mint Perczelnére, akinek egyénisége már akkor olyan köztiszteletben és becsülésben állt, akinek neve már akkor fogalom volt és az is maradt nemcsak mielőttünk, hanem az egész magyarság között széles e hazában. És attól kezdve az ő neve szorosan összeforrt az egyesület nevével , az ő magasan szárnyaló, minden előítélettől ment, mélyen vallásos lelke rányomta bélyegét az egyesület minden megnyilvánulására. Aki idejött, mintegy tisztultabb légkörbe jutott, egy kis szigetre, ahonnan ki volt zárva minden személyes kicsinyeskedés, minden felekezeti és pártvillongás. És ezt mind az ő áldott jelenléte, az ő szerény, egyszerű, de végtelen fenkölt egyéniségének szuggesztív varázsereje okozta. Minden szavának sugalmazója, minden cselekedetének mozgató ereje, lelkének lelke a Krisztus, volt akinek nálánál nem lehetett senki hivebb és megértőbb követője. Az Ó, a nagy Mester nevében tiltakozott mindjárt első üléseink egyikén a párbaj ellen, amelyben ő a sötét középkor babonás istenítéleteinek maradványát látta. A Krisztus, a testet öltött örök szeretet nevében hirdette a felekezetek közötti kölcsönös szeretetet, békés együttmunkálkodást, az egyesületben és azon kivül, szóval, tettel és írásban. És szava nem maradt kiáltó szó a pusztában. Az ő ellenállhatatlan hivó szavára seregestől jöttek a többi felekezet hívei a mi kicsiny templomunkba, és sokszor akiket csak a kíváncsiság hozott ide, az ő apostoli lelkétől megihletve, az ő szaván felbuzdulva, itt maradtak körünkben, mint állandó munkatársak. A felekezetek békéjét hirdette mindenkor szelíd szavával, amelyhez az argumentumokat az Evangeliumból merítette, de sikoltó vészkiáltássá fokozódott az a szelíd szó, amikor a magyar asszony forrón szeretett nemzetének és hazájának létkérdését látta az összetartásban. És hogy szavának milyen súlya volt kifelé is, mutatja az, hogy amikor a kéz felekezetek összetartása jegyében létrejött aMagyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, őt az elsők között látjuk vezető helyen.