Unitárius Értesítő, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-01-01 / 1. szám
2 UNITÁRIUS ÉRTESÍTŐ Magyar Testvéreim! — Várjon a mi Hazánk s élő Nemzedékünk megérett-e már arra a gyökeres Pálfordulásra, amely visszaadja a Magyart — az idegen bálványok szolgálatából — önmagának, hogy legyen ő is a halállból való feltámadásnak első zsengéje ? . . . Szerkesztő Lelki Unnió. (,John Wesley, 170S—1791.) Keresztény annaszent egyházunkban sokféle és szétágazó a vélemény, a szertartások is igen különbözők. Emiatt az egészet átölelő formai egységre gondolni se lehet. De mi akadálya van közöttünk az annyira óhajtott lelki uniónak ? Ha nem is gondolkozhatunk mind egyféleképpen, miért ne forrhatnánk egybe a szeretetben ? Ahány fej, annyi vélemény, de miért ne lehetnénk egyek szívünk-lelkünk áldozatos érzéseiben ? Ezekben kétségen kívül mindnyájan egyetértünk. És ez a fődolog. A többi mellékes. Egyesüljön tehát minden jó keresztény a lelki unió szent kötelékében, s fenntartás nélkül támogassa egyik a mást a krisztusi élet megváltó hitében, s mindenekére kikiterjedő gondjaiban... Isten őrizzen, hogy az én egyházam bevett szokásait másokra erőszakoljam, bár szentül megvagyok győződve, hogy az épp olyan egyszerű, mint az őshajdankorban az apostoli gyülekezeteké. De az én hitem nem lehet irányadó a többire nézve. Akivel tehát testvéri szeretetben egyesülni óhajtok, én attól sohasem kérdezem: tagja vagy-e az én egyházamnak, az én gyülekezetemnek ? Milyen egyházi környezetre törekszel? Milyen hivatali berendezkedést tartasz jónak Krisztus egyházában? Isten imádása közben ugyanazt az imát mondod-e, amit én mondok? Nem kérdezem, hogy az úriszentvacsora jegyeit olyan akkban és olyan értelemben veszed-e mint én? A szentkeresztség kiszolgáltatásira nézve sínesen semmi kifogásom. Felnőttet, nagy csecsemőt keresztelsz, az nekem mindegy. Sőt az iránt se érdeklődöm, hogy vajon te ezeket szükségesnek tartod-e az üdvösségre. Mindezeknek most hagyjunk békét. Alkalmatos időben — ha éppen szükség — majd ezekről is beszélhetünk. Ebben a pillanatban csak egyedien egy kérdés foglalkoztatja lelkimet: kérdem ennélfogva, őszinte igaz-e a te szivednek indulatja irántam, mint ahogy őszinte és igaz az én szivem irántad? Ha igen, fogjunk kezet! Én nem kívánom, hogy elfogadd az én véleményemet. Ugyan mire való volna az? Viszont én se fogadom el a te véleményedet azon egyszerű oknál fogva, mert nem tehetem. Nem tehetek róla, hogy a nekem jutott világosságnál fogva így látok, így hallok és így gondolkozom. Te is tartsd meg a te véleményedet, én is megtartom a magamét. Szorosan, szentül, elvitathatatlanul. Nem áll az ügy érdekében, hogy akár te átjöjj hozzám, akár én menjek át te hozzá." Én nem kívánom, hogy te megtagadd apáid hitét vagy, hogy kellőképpen ne becsüld a saját egyházad bevett szent szokásait, tegyük félre te is, én te azt, ami szétválaszt.. Csak arra gondoljunk civil egyesit. És igy fogjunk kezet, egybefonva mindörökre állott, szent egységben, lelki Unióban. ) * yp. b. Család, nemzet, vallás.") A létért folyó híre az élő világ uralkodó, minden életnyilvánulását és eljárását irányitó elve. Ez nyilvánul meg úgy a növény- és állatvilágban, mint az emberek életében. Erre vezethető minden küzdés, de minden szövetkezés is. Az emberiségnél úgy, amint az ismeretek, a tudás s a művelődés növekedtek a társulás célszerűsége mind tudatosabbá lesz, kétségtelen előnye felismertetik, a szövetkezés határozott szándékká válik. És az élővilágában mindenütt egyarántés mindig a tökéletesebben szervezett csoporté a siker és a győzelem. De feltétlenül áll e tény a kezdetleges emberre is. Az ember ,a teremtés koronája“ társaitól elhagyatva, izoláltan tekintve, a mindenség leggyengébb, a leggyámolatlanabb teremtménye. Védelmi és támadó fegyverek híjján, vadállatok, külellenségek, majd az időjárás viszontagsága martalékaként, egyrészt képtelen a szenvedések és nélkülözések elviselésére, másrészt egyedül alkalmatlan a kedvező körülmények kihasználására, s igy csak tengődésre lenne kárhoztatva. S a természete gyenge, e törékeny teremtménye mégis a föld urává emelkedett Az eszköz, amelynek segélyével a természet ellenséges erőit leigázta, s azokat szolgálatába hajtotta, az egyesülés, a társulás volt. Azokból a kezdetlegesásás alakulatokból, amelyekhez hasonlókat, úgy a növény mint az állatvilágban is tapasztalunk, (pl. pillangósokkal együtt élő baktériumok, az erdő fái, a kultúrnövények összesége, a hangya és a méh társadalma stb) s amelyek már itt is bámulatos eredményekhez vezettek, fejlődött ki az emberi társadalom, majd a modern kultúra, mely a mai civilizáció fényes hatásait eredményezte. A társulás, a társadalmi élet az, mely az embert a szó igaz értelmében emberré teszi, amely őt minden élőlény fölé emeli, följogosítva őt egy külön rend (genus) a „homo sapiens“kreálására. Hogy az ember már eleve társas lénynek teremtetett azt nem csak a vele született termé-A budapesti Dávid Ferenc Egylet alakulásának 25 éves jubileumán felolvasta: Dr. Nyiredy Jenő egyet, tanár elnök.