Unitárius Értesítő, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1927-01-01 / 1. szám

2 UNITÁRIUS ÉRTESÍTŐ Magyar Testvéreim! — Várjon a mi Hazánk s élő Nemzedékünk megérett-e már arra a gyökeres Pálfordulásra, amely visszaadja a Magyart — az idegen bálványok szolgálatából — ön­magának, hogy legyen ő is a halállból való feltámadásnak első zsengéje ? . . . Szerkesztő Lelki Unnió. (,John Wesley, 170S—1791.) Keresztény annaszent egy­házunkban sokféle és szétágazó a vélemény, a szertartások is igen különbözők. Emiatt az egészet átölelő formai egységre gondolni se lehet. De mi akadálya van közöttünk az annyira óhajtott lelki uniónak ? Ha nem is gondolkozhatunk mind egyféleképpen, miért ne forrhatnánk egybe a szeretetben ? Ahány fej, annyi vélemény, de miért ne lehetnénk egyek szívünk-lelkünk áldozatos érzéseiben ? Ezekben kétségen kívül mindnyájan egyetértünk. És ez a fődolog. A többi mellékes. Egyesüljön tehát min­den jó keresztény a lelki unió szent kötelékében, s fenntartás nélkül támogassa egyik a mást a krisztusi élet megváltó hitében, s mindenekére ki­kiterjedő gondjaiban... Isten őrizzen, hogy az én egyházam bevett szokásait másokra erőszakoljam, bár szentül meg­vagyok győződve, hogy az épp olyan egyszerű, mint az őshajdankorban az apostoli gyülekezeteké. De az én hitem nem lehet irányadó a többire nézve. Akivel tehát testvéri szeretetben egyesülni óhajtok, én attól sohasem kérdezem: tagja vagy-e az én egyházamnak, az én gyülekezetemnek ? Milyen egyházi környezetre törekszel? Milyen hivatali berendezkedést tartasz jónak Krisztus egyházá­ban? Isten imádása közben ugyanazt az imát mondod-e, amit én mondok? Nem kérdezem, hogy az úriszentvacsora jegyeit olyan akkban és olyan értelemben veszed-e mint én? A szent­­keresztség kiszolgáltatásira nézve sínesen semmi kifogásom. Felnőttet, nagy csecsemőt keresztelsz, az nekem mindegy. Sőt az iránt se érdeklődöm, hogy vaj­­on te ezeket szükségesnek tartod-e az üdvösségre. Mindezeknek most hagyjunk békét. Alkalma­tos időben — ha éppen szükség — majd ezekről is beszélhetünk. Ebben a pillanatban csak egyedien egy kérdés foglalkoztatja lelkimet: kérdem ennélfogva, őszinte igaz-e a te szivednek indulatja irántam, mint ahogy őszinte és igaz az én szivem irántad? Ha igen, fogjunk kezet! Én nem kívánom, hogy el­fogadd az én véleményemet. Ugyan mire való volna az? Viszont én se fogadom el a te vélemé­nyedet azon egyszerű oknál fogva, mert nem tehetem. Nem tehetek róla, hogy a nekem jutott világosságnál fogva így látok, így hallok és így gondolkozom. Te is tartsd meg a te véleményedet, én is megtartom a magamét. Szorosan, szentül, elvitat­­hatatlanul. Nem áll az ügy érdekében, hogy akár te átjöjj hozzám, akár én menjek át te hozzá." Én nem kívánom, hogy te megtagadd apáid hi­tét vagy, hogy kellőképpen ne becsüld a saját egyházad bevett szent szokásait, tegyük félre te is, én te azt, ami szétválaszt.. Csak arra gon­doljunk civil egyesit. És igy fogjunk kezet, egybe­fonva mindörökre állott, szent egységben, lelki Unióban. ) * yp. b. Család, nemzet, vallás.") A létért folyó híre az élő világ uralkodó, minden életnyilvánulását és eljárását irányitó elve. Ez nyilvánul meg úgy a növény- és állatvilágban, mint az emberek életében. Erre vezethető minden küzdés, de minden szövetkezés is. Az emberiség­nél úgy, amint az ismeretek, a tudás s a műve­lődés növekedtek a társulás célszerűsége mind tudatosabbá lesz, kétségtelen előnye felismertetik, a szövetkezés határozott szándékká válik. És az élő­világában mindenütt egyaránt­­és mindig a tökéletesebben szervezett csoporté a siker és a győzelem. De feltétlenül áll e tény a kezdetleges em­berre is. Az ember ,­a teremtés koronája“ társa­itól elhagyatva, izoláltan tekintve, a mindenség leggyengébb, a leggyámolatlanabb teremtménye. Védelmi és támadó fegyverek híjján, vadállatok, külellenségek, majd az időjárás viszontagsága martalékaként, egyrészt képtelen a szenvedések és nélkülözések elviselésére, másrészt egyedül alkalmatlan a kedvező körülmények kihasználására, s igy csak tengődésre lenne kárhoztatva. S a természet­e gyenge, e törékeny teremt­ménye mégis a föld urává emelkedett Az eszköz, amelynek segélyével a természet ellenséges erőit leigázta, s azokat szolgálatába hajtotta, az egyesülés, a társulás volt. Azokból a kezdetleges­­á­sás alakulatokból, amelyekhez ha­sonlókat, úgy a növény mint az állatvilágban is tapasztalunk, (pl. pillangósokkal együtt élő bak­tériumok, az erdő fái, a kultúrnövények összesége, a hangya és a méh társadalma stb) s amelyek már itt is bámulatos eredményekhez vezettek, fejlődött ki az emberi társadalom, majd a modern kultúra, mely a mai civilizáció fényes hatásait eredményezte. A társulás, a társadalmi élet az, mely az embert a szó igaz értelmében emberré teszi, amely őt minden élőlény fölé emeli, följogosítva őt egy külön rend (genus) a „homo sapiens“­­kreálására. Hogy az ember már eleve társas lénynek teremtetett azt nem csak a vele született termé-A budapesti Dávid Ferenc Egylet alakulásának 25 éves jubileumán felolvasta: Dr. Nyiredy Jenő egyet, tanár elnök.

Next