Unitárius Értesítő, 1933 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1933-01-15 / 1. szám
elütővé tenné a lapot az eddigiektől, az egyáltalán nem az újság ingerére való törekedés, hanem csupán az idők változásának következménye. Új időket élünk, új napokat várunk. Ebben a várakozásban mi sem maradhatunk tétlenek, hanem elő kell készülnünk egy új világ befogadására. De mi ebben az új világban is maradni akarunk azok, amik voltunk mindig: unitárius magyarok. Unitáriusok akarunk lenni Dávid Ferenc szellemében. Vagyis mélyen, evengéliumosan, imádságosan. Nem szeretjük a közömbösséget, a „laisser faire” nyugodt egykedvűségét. Valljuk, hogy a mi üdvösségünk csak a dávidferenci evangélium-magyarázaton keresztül vezet. Nem „filozofálni” akarunk, hanem a Jézus tanításai alapján mélyen hinni és nagyon szeretni. S vallásunknak a mi számunkra egyedül üdvözítő voltát megvallani mások előtt sohasem szégyéljük, hanem annak isteni eredetét, kinyilatkoztatáson alapuló voltát az egész világ előtt bátran hirdetjük. Amikor tesszük azt, ugyanakkor a hagyományos türelem sem hagy el bennünket, mert azt is hisszük, hogy „a hit Isten ajándéka”, tehát egyébb utak is vannak, amellyel az üdvösséget mások kereshetik s ők is csak az ő útjukon találhatják meg, azon az úton, Mellyen járniuk Isten rendelte. S azután magyarok akarunk lenni. Minden idegszálunk hozzákapcsol ahhoz a szent földhöz, ahol vallásunk századokon keresztül fennmaradt. Erdélyt szívünkben hordozzuk s Kolozsvár felé úgy fordul tekintetünk, mint a katholikusé Róma s az arabé Mekka felé. „Szent e föld nekünk” kiáltjuk ma is az unitárius zsoltáríróval s hangunk biztosan áthallatszik a bérceken s betölti annak minden zugát, ahol csak egy szív dobban is az Egy Istennek hívó szózatára. De azt is tudjuk és érezzük, hogy nekünk ezen a földön, ezen az alföldi rónaságon is feladataink vannak. Mi már gyökeret vertünk itten sőt más virágot is hoztunk. Ezt hirdetik templomaink s folyton fejlődő szép életünk. Mi ezt az ütemet csak gyorsítani akarjuk s ezt ne vegye senki se rossz néven tőlünk. Sőt velünk együtt mondja és hirdesse: Minden szép és jó, ami Istennek dicsőségére történik. A világon legnagyobb dolog az, ha tizenketten ugyanarra a dologra gondolnak, mondja egy keleti bölcs. Mi hisszük, mi meg vagyunk győződve róla, hogy a mi mozgalmunkban lesznek tizenketten, akik ugyanarra gondolnak: Istennek imádására, Jézusnak forró szeretetére és Dávid Ferenc szellemében való bibliás megújhodásra. Ennek a tizenkettőnek megkeresésére és munkába állítására vállalkozik lapunk, az „Unitárius Értesítő”. Unitárius magyar testvérek túl a bérceken és a nagy alföldi szép rónaságon! Kéz a kézben együtt járjunk, együtt dolgozzunk s Isten áldó szeme fog ránk mosolyogni az ő diadalmas egeiből! S ha Isten velünk ,ki ellenünk? Senki sem, bizonyára senki sem! Ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel köszöntöm az Unitárius Értesítő minden olvasóját és barátját és kérem és várom segítségét. Dr. Iván László: MAI KÉRDÉSEK. A lelki egység nevében. A Székely-Kereszturon megjelenő „Unitárius Egyház” az U. Értesítő 1932. évi 19. számában az egyházi reformra vonatkozóan közzétett tájékoztatásomhoz megjegyzéseket fűzött. A jelzett közleményben a csonkamagyarországi unitárius atyafiak figyelmét kívántam felhívni az Erdélyben kiélesedett harcra, amely a keresztúriak által szállóigévé tett „vidék” és „központ” között hosszabb idő óta dúl. A szárazságig tárgyilagos, közlésemben kerültem minden ért, csupán az erők szétforgácsolásának céltalanságát és káros voltát kívántam kiemelni és hozzátettem: „Én azonban hiszek az élet harcának jobbra fordulásában és az erkölcs diadalában”. A megjegyzés azt mondja: „Jóllehet ezen cikkében igyekszik cikkíró a fia pártatlannak feltűntetni magát”, mégis soraiban a „jó erkölcs diadalában bízva”, nem tudja ezt mégse megtartani. Az erkölcs diadalában mindig hittem s a fennforgó éles harc megindításánál is hiszek abban. Meggyőződésem szerint elfogulatlan olvasó a fenti száraz közlésekben pártoskodó állásfoglalást fel nem ismerhet és ilyet nem is sejthet. Itt valóban nem akartam álláspontot foglalni semmi irányban. Igen szomorú volna, ha a „jó erkölcs diadalában” való bizakodás a Dávid Ferenc egyházában már gyanús állásfoglalás volna, hisz mindenféle küzdelemben minden teremtett keresztényi léleknek bíznia kell az erkölcsös felfogás, az erkölcsös magatartás diadalában. u. e. xii. 1. 2