Unitárius Értesítő, 1934 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1934-01-01 / 1. szám

székely huszárvér vágyakarása. De már 1817. áp­rilis hó 19.-én az erdélyi királyi kormányszék tisz­teletbeli jegyzői közé lépett és április 26.-án felesküdött. Egy évi tapasztalatszerzés után a fogalmi szakba ment át. Az 1821. julius hó 23.-án 40 ezüst krajcáros napidijas írnokká neveztetett ki. Ekkor 26 éves. Alig tölt pár évet itt f elirtózik semmisége érzetében. Utálta a körülötte levő „szemét collec­­tiot.“ Elment Bécsbe katonai törvényeket tanulni, hogy új pályát kezdjen. Visszakanyarodás az első gondolathoz : a testőrséghez. Innen is megriadt, mert azt észlelte, hogy­ az önkény gépévé lesz. Vissza tehát Erdélybe. De útközben Pesten az osztrák polgári törvényből és perrendből vizsgát tett. Ilyen előkészületek után 1825. VI. 1.-én „tehetségei, szorgalma és erkölcsi magaviselete te­kintetéből“ évi 250 forintos V. fizetési osztályú ír­nokká neveztetett ki. Már 30 éves. Az 1830. évi II. 12.-én évi 300 ezüst forintos írnokká lépett elő és ebben a fizetésben marad 8 évig , 1838.-ig. De most jön a romantika és a csoda. Ez az írnok levelezésben állott a hires Döb­­rentei Gáborral, Gedő Józseffel s korának kitűnő­ségeivel. E levelezésekből megállapítható tervei szerint nagy utazásokra készült. Ázsiába akart menni az ős­magyar rokonság kutatására. Vágyai­nak sólyom szárnya támadt. Döbrentey azt írja: „hová akar ismét kóricálni ? Csak magyart keresni ne menjen Ázsiának sivatagaiba. (Most Stein Aurél hazánkfia járja ezt a sivatagot.)“ De mit tesz Isten. Gróf Béldi Ferencz tisz­teletbeli főkormányszéki titkár a fejedelemtől en­gedélyt kapott 1930. VII. 10.-én, hogy: Olasz, Franciaországba és Nagy-Brittániába utazhassák s erre másfél évi szabadságot kapott. Ez a gazdag főúr az általa jól ismert kiváló bölöni Farkas Sándort magával vitte útitársnak. Ekkor írja Gedő Józsefhez: „Én most, mint egy deák, szüntelen tanulok: geographiai, statistikai és constitutioi ismereteket kell előre szereznem, hogy haszonnal legyen célom és a nyelvek tanulása még hozzája !“ Elindultak 1830. november 3.-án éjjel és Párison át 1831. április hó 18.-án Londonban vannak. Útközben és itt sok mindent tanulmá­nyoznak s arra az ötletre jutottak, hogy Amerikába vitorláznak. Ázsia helyett tehát Amerika! Az említett 1831. július hó 27.-én reggel a Columbia podgyászszállító hajóra szálltak és át­vitorláztak Észak-Amerikába. Innen 1931. december hó 14.-én virradatkor érkeztek vissza Európába Havre de Grace-ba és 1832. január 15.-én már Bécsben voltak. A székely­ huszárvér az Óperenciás tengeren is — ilyenképen — átlovagolt, de nem hiába ta­nult, mint egy deák, mert nyitott szemmel sokat látott. És amit látott, naplójába feljegyezte. Kolozsvárra való visszaérkezése után az Ame­rikát megjárt írnok nem ült be baráti körbe me­sélni, hanem neki ült és naplójegyzetei alapján megírta hires könyvét: „Utazás Észak-Amerikában.“ A kézirat 1833. évi márciusában már kész volt. De most jöttek az újabb bajok. Kiadót kellett keresni és a cenzúrán át kellett juttatni, hogy meg­kapja az­ imprimatur-t. Ekörül nagy bajok voltak. A vége az lett, hogy 1834. IV. 24.-én Kolozs­várt szerződést kötött „Tilsch János kolozsvári könyvárussal 1100 példány kinyomatása iránt s a kiadótól kapott 260 ezüst forintot szerzői tisz­­teletdijként. És most jön a csuda vége, a tanulság. Az „írnok urat“ az országgyűlés az itélő­­mesteri állásra az unitáriusok részéről a hármas jelöltek közé felvette, de: Döbrentei szerint: az irigység és üldöztetés a kitűnőt mindig buktatta. Az állást nem nyerte el és maradt tovább is 300 ezüst forintos írnok úr! Ámde a tudás hatalom — legalább a tudo­mányos emberek körében. Ezt igazolta a Magyar Tudományos Akadémia, mert 1834. november 8.-án tartott ülésében őt levelező taggá választotta és 200 arany jutalmat ítélt neki. Ez a könyv egyszerre híressé tette a székely­huszárt, de még e dicsőség is keserűséggel járt. Ezt a könyvet index­re tették Bécsben, csak „engedély-levélke“ mellett lehetett olvasni.“ Ez nagy megtiszteltetés munkádnak. Mégis csak van ebben valami, ami hatást kelt — írja naplójában ! Igen, ebben a könyvben volt valami: sza­badságszeretet, hazaszeretet és bátorság. Ezt a könyvet Döbrentei gróf Széchenyi Istvánnak is elküldötte, aki akkor a Duna hajóztatását tanul­mányozta. Magával vitte a könyvet és Orsováról írta az alábbi levelet. A most is szokásos négy oldalas „Regest“ víznyomásos levélpapíron kétszer összehajtott formában van megcímezve: Alt Orsová. Tekintetes Bölöni Farkas Sándor urnak Kolozsvárt. Hátul: Deus pro nobis quis contra nos. Igen tisztelt Hazámfia! Mily kimondhatatlan kellemes pillanatokat értem „Amerikai utazásának“ olvasásában, nem magyarázhatom. Bár lettek volna órák napok! De kezembe véve a drága könyvet többé nem tehettem félre. Hála a Mindenható­nak, hogy ezen könyv napvilágra jött, haszna honosinkra felszámithatlan. Azon jó, mellyel telides teli van, oly vi- U­­. X/II. 1­2

Next