Unitárius Élet, 1954 (8. évfolyam, 1-4. szám)
1954-03-01 / 1. szám
VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1954. MÁRCIUS HÓ UNITÁRIUS ÉLET UNITÁRIUS ÉLET • DÁVID FERENC EMLÉK-ÉV Egyházközi Tanácsunk ezt az esztendőt Dávid Ferenc emlék-évnek nyilvánította. Ebben az esztendőben lesz ugyanis 375-ik évfordulója annak, hogy hitünk apostola, az emberi haladás tiszta lelkű, bátor harcosa mártírhalált halt. Ebben az esztendőben fokozott mértékben gondolunk Reá, akit különben soha el nem felejtünk. Történelmi személyiségét, tanításait, műveit és mártíromságát szélesebb körű tanulmányozás tárgyává teszszük. Velünk együtt ezt teszik mások is, akik a haladás ügyét szívükön viselik. Dávid Ferenc ma már nemcsak a miénk, hanem felekezeti különbség nélkül mindazoké, akik egy összeomlott világ felépítésén fáradoznak, melyben egymás meggyőződését tiszteletben tartva békességben élhetnek együtt a különböző fajú, hitű és felekezetű emberek. Történelmi szerepének egyetemes emberi jelentősége már régen a felekezeti korlátok fölé emelte a mi Dávid Ferencünket. Nevéhez fűződik a magyar nemzet egyik legnagyobb történelmi dicsősége, az 1568-iki tordai országgyűlés határozata, mely a lelkiismereti szabadság gondolatát akkor iktatta országos törvénybe, amikor az embereket meggyőződésükért más helyt a világon mindenütt üldözték, börtönbe, bitóra vagy máglyára juttatták. Történelmi nagyságát ma már még azok is elismerik, akik különben az ő nagy ellenfelének Mélius Péternek a hitét vallják. Egyik neves történészünk és akadémikusunk Dávid Ferencet ,,minden idők egyik legnagyobb és legeredetibb magyar szelleméinek nevezte. A halhatatlanok halhatatlanságának egyik jele, hogy emléküket az idő el nem mossa, ellenkezőleg, az, amit korukat megelőzve tanítottak, amiért éltek és meghaltak, idők múltával egyre időszerűbbé válik s így — ha a századok múltán is — a történelmi igazolást megkapják. így történt Dávid Ferenccel is. így lett az Ő történelmi szerepe, az emberi haladás érdekében vívott küzdelme, irodalmi tevékenysége, és mártíromsága az utóbbi időben akadémiai viták, drámai költemények és építő erejű regények időszerű tárgya. Dávid Ferencben századok múltán is lelki épüléssel ünnepeljük a felvilágosodás, és az emberi haladás apostolát. Azok közé a nagyok és halhatatlanok közé tartozott, akikről az Úr Jézus ezt mondá: „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek “. Dr. Csíki Gábor ÁHÍTAT. Mindenható Isten, mennyei jó Atyánk! Hálatelt szívvel vesszük ajkainkra szent nevedet, s köszönjük Néked, hogy szívünkbe oltottad az együvétartozás szent érzéseit. Köszönjük Neked, hogy megajándékoztál a Te legjobbik gyermekeddel a názáreti Jézussal. Add meg a mi számunkra szentelkednek erejét, hogy követni tudjuk őt, aki az üdvösségre vezető úton bennünket biztosan vezet. Aldassék szent és nagy neved mindörökké Amen. „Szerelmesének álmában ád eleget“. Zsolt, 127.2./b. vers. Szeretett Atyámfiai! A százhuszonhetedik zsoltár idézett verse és az azt megelőző vers is ha elolvassátok a Szentírásból, egy csomó felsorolást tartalmaz az olyan emberi munka hiábavalóságáról amelyen nincsen rajta az Úrnak, a mi Istenünknek áldása és gondviselése. Istennek gondviselő szeretete nélkül hiábavalóvá válik az építés, az értékek megőrzésére irányuló törekvés, a fáradságos kenyérszerzés s mindennemű munkálkodó törekvés. Milyen kevesen tudják ezt! És milyen sokan vannak meggyőződve arról, hogy a puszta szorgalommal, a lázas tevékenységgel, a megfelelő eszközök előállításával, vagy megszerzésével, máris kovácsaivá lehetünk saját életünk boldogságának. Túl sokan tévesztik össze az eszközöket a tényleges eredményekkel és célokkal. A rendelkezésünkre álló eszközök tökéletessége sokszor elhomályosítja látásunkat, s azt a hitet kelti bennünk, hogy tökéletes eszközök birtokában tökéletes alkotások létrehozására vagyunk képesek. Hogy ez mennyire nem így van, erre szeretnék rövid elmélkedésemben rámutatni. A németségbe szakadt nagy magyar lángelme és művész, Ajtósi Dürer, már világhírű festő korában egy alkalommal Velencébe is ellátogatott, ahol még élt a nem kevésbbé híres művész Giovanni Bellini. Az öreg művész nagy csodálója volt Dürer művészetének, különösen technikai készségét, ecsetjének utolérhetetlen finom vonásait csodálta. Azt üzente Dürernek, hogy élete egyik legnagyobb vágya teljesednék, ha Dürer megajándékozná egyik képével. Dürer a megtisztelő üzenetet hálásan fogadta és Bellini szállására sietett, hogy köszöntse az öreg mestert. Nem találta azonban otthon, de a mester véletlenül nyitva felejtette műtermének ajtaját. Dürer belépett s egy félig megfestett képét találta Bellininek a festő-állványon. Tréfálkozó hangulat ragadta magával. Felkapott egy keze ügyébe eső ecsetet és befejezte a félig kész képet, majd észrevétlenül távozott. Amikor az agg művész hazaérkezett, fellobbanó haraggal állapította meg, hogy valaki csúfot űzött belőle. De amikor jobban szemügyre vette a képet álmélkodó csodálkozással kezdte szemlélni. Ilyen csodálatos, finom technikával, csak egy ember tud hajfürtöket festeni a világon: Dürer! Nyomban felkereste Dürert s találkozásuk, megismerkedésük első perceiben hálálkodni kezdett a közösen alkotott képért, majd így szólt Dürerhez: