Unitárius Élet, 1957 (11. évfolyam, 1-2. szám)
1957-09-01 / 1. szám
SZEPTEMBER Háromszoros ünnepünk most ez a hónap. — Először azért, mert éppen egy esztendeje annak, hogy az „Unitárius Élet“ legutóbb megjelent. 12 hónapon át nélkülöztük unitárius keresztény életünknek ezt a ,,betűpalástos“ prédikátorát. Másodszor azért ünnepünk szeptember, mert ősidők óta ez az iskolakezdés ideje. És harmadszor, de nem utolsó sorban azért, mert szeptember utolsó vasárnapja, immár közel négy évszázad óta, az unitárius ember számára az őszi hálaadás ünnepe. Azon a vasárnapon a magyarajkú unitáriusok kezdeményezésére most már kb. 25 millió hittestvérünk szerte a világban istentiszteleteiken körülállják az Úrasztalát és az Isten iránti hála tiszta érzésével veszik magukhoz a Golgotha keresztjén megtöretett test és kiontott vér szimbólumát: az úrvacsorás kenyeret és bort. Most, amikor egy esztendő után ismét útnak indítjuk egyházi életünket — ezt a negyedévenként megjelenő kis beszámolót, hogy lelkihírnökként vigye szerte a Hazában és a Világban bárhol élő testvéreinkhez gondolatainkat, atyafiságosan köszöntelek Atyámfia, kihez eljut e Lap és kezedbe veszed, hogy szórványsorsod magányában felfrissítsd vele lelkedben unitárius szent hitünk éltető erőit. És kérlek, ülj szembe velem ott a távolban, hogy pár percig gondolkozzunk együtt. Egy esztendő nem hosszú idő az Anyaszentegyház életében. Mégis mi minden történt azóta, hogy utoljára olvastuk az „Unitárius Életet“ a múlt év szeptemberében. Akkor is boldog reménységgel indítottuk el gyermekeinket az iskolába. Az utolsó Vasárnapon, akkor is, hálatelt szívvel álltuk körül istentiszteleteinken az Úrasztalát. De jött utána október és egyszerre mintha játékszerei lettünk volna a történelemnek, mintha elvesztettük volna egyensúlyunkat, emberségünk egyik elsőrendű kellékét, józan ítélőképességünket. Mintha megzavarodott volna a Nemzet és pillanatnyi megtorpanásunk majdnem végzetessé vált. Kibuggyant az ártatlan vér az ezeréves Hungária glóriás homlokán és túl a természetes elhalálozáson, most egy év után, ma már kevesebben vagyunk Hazánk fiai. Hiányoznak a gyermekek az iskolából és hiányoznak a felnőttek az Úrasztalától. Az eltépett kévekötő kalászait megzilált® a történelem. Sokakat beletaposott a véres őszi sárba, kíméletlenül kicsinyeket és nagyokat egyaránt, de még többeket megszédített a felelőtlen ígérgetés, s itthagyták Hazájukat. Szülők és a legjobb nevelő iskola, az édes otthon nélkül, apró kis magyarok idegen nyelvek nyelvtani szabályaival birkóznak idegenben akkor, amikor a saját anyanyelvük szépségeiben kellene gazdagítsák sarjadzó lelküket itthon. Ismeretlen jóltevők kenyere kötelezi hálára őket akkor, amikor itthon az édesanyjuk mindennap könynyesen teszi az asztalra a gazdátlanul maradt terítékhez a drága magyar kenyeret. Vidd el te „Unitárius Élet“ szertea világba mindenfelé, ahol csak egyetlen magyar gyermek van idegenek között, vidd el üzenetünket ottani lelkésztársainkhoz és unitárius testvéreinkhez és a szeretet hangján mond el nekik az ő nyelvükön. Gondolják magukat a mi helyzetünkbe, ha az ő gyermekük volna távol tőlük, mit cselekednének? Azt amit minden szülő tesz hasonló helyzetben. Kér és követel egyszerre, hogy visszakapja szívétől elszakadt gyermekét. Legyetek segítségére a hazavágyó gyermekeinknek. Városaink és falvaink életébe belecsendült a folyton születő és már serdülő jövendő diadalmas éneke, iskolai tízpercek fel-feltörő szíve lüktetése. A szeptemberi szélben itt-ott pereg már a fákról egy-egy levél. Légy te „Unitárius Élet“ a történelem fáján termő rügyről útrakelt levél és a legtörténelmibb szeptember idején peregj el oda, ahol most a világ népeinek megbízottai az ENSZ ülésein együtt tanácskoznak és mond el mindenkinek a maga nyelvén, hogy megérthessék. Mi, akik átéltük a múlt év októberében felkavart eseményeket, megelégeltünk minden vérontást, szenvedést. Élni szeretnénk és élni akarunk. Dolgozni kiegyensúlyozottan, egyetértésben, békességben. Jól végzett munkáink után az unitárius ember módján gyermekeinkkel együtt oda akarunk állni az Úr Jézus terített asztala köré, hogy jövendőt építő munkánk drága gyümölcsével, a megáldott kenyérrel és borral áldozzunk hitünk oltárán az Isten iránti hála szent érzéseivel. Higyyék el minden jóltevőink a világon, hogy akkor segítenek legtöbbet rajtunk, ha nem gátolnak abban, hogy élhessük végre a magunk életét a magunk módja szerint. Téged pedig unitárius testvérem, ki bárhol az országban ősi hitünk szent örökségét magadban hordozod kérlek, légy hűséges őrállója jó keresztény emberhez illően küldetésednek. Bíró hittel és reménységgel végezzük munkánkat mindnyájan Anyaszentegyházunk és édes Hazánk szüntelen való építésében. Szeptember jöttével ez az új iskolai év és új egyházi esztendő legyen a mi megújuló életünknek boldog hajnalpirkadása. Békesség nekünk és békesség a nagy világnak! Pethő István püspöki helynök: UNITÁRIUS ÉLET A mi kenyerünk „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma“. Máté, VI. — 11. v. Őszi hálaadó istentiszteleten körülálljuk az Úr asztalát és vesszük a kenyeret. A mi kenyerünket. Nem a te kenyeredet, vagy az ő kenyerét, hanem a mi kenyerünket. Akinek emlékezetére vesszük magunkhoz az emlékezés jeleként a kenyeret, — a mi Urunk Jézus is így tanított imádkozni és kérni mennyei Atyánktól: „A mi mindennapi kenyerünket add meg..Nem külön-külön járulunk az Urnák asztalához, hanem együtt, közösen. Nincsen más rangsor az Úr asztalához való „kiállásnál“, mint az életkor és a példaadás. Előbb az