Unitárius Élet, 1960 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1. szám

UNITÁRIUS ÉLET 2 A lengyel Háromszáz esztendővel ezelőtt, 1660-ban az inkvizí­ció hazájuk elhagyására kényszeríti a lengyel testvé­reket — bracia polscy —, akiknek minden bűne csak annyi, hogy vallási nézeteik az uralkodó katolicizmu­sétól eltértek. A XVII. században élt magyar unitáriu­sok szeretettel befogadták a menekültek egyik csoport­ját. Az egykori menekültek később elmagyarosodott utódai egyes magyar unitárius gyülekezetekben ma is élnek. A lengyel testvérek hitelvi felfogása sokban azonos volt a XVI. századbeli unitáriusokéval. A mai történetírás lengyel ariánusokként tartja őket nyilván. A külföldi szakirodalom az olasz Socinus után, aki körükben letelepedett és vezető szerepet vitt, sociniá­­nusoknak nevezte. A lengyel antitrinitáriusok sorában sok idegen hitújító is tevékenykedett, akiknek mun­kássága ismert. Következő ismertetéseinkben a lengyel nép fiai közül született vallási és társadalmi reformá­torok tevékenységét kí­vánjuk bemutatni. GONESIUS Négyszáz esztendőnek előtte, az 1560 májusában Pinczowban tartott zsinat a litván nemeseket figyel­meztette, hogy a superintendensek által fel nem szen­telt és Servetus és Gonesius eretnekségét hirdető fér­fiakat tiltsák el a szolgálattól, Gonesiust pedig zárják ki az egyházból. Pjotr Goniard 1530 táján született, családi nevét szülőfalujától kapta, az irodalom neve latinizált for­májában örökítette meg emlékezetét. 1551 körül a tehetséges fiatal papot a vilnói katolikus püspök olasz földre, Pádua egyetemére küldi továbbtanulásra. Itt teológiai doktorátust is szerzett és 1554-ben az egye­temen filozófiai előadásokat is tartott. Páduában az antitrinitárius eszmék titokban terjedtek. Egyik ter­jesztőket Matteo Gribaldi jogtudós volt, aki olasz, né­met és francia egyetemeken működött. Valószínű, hogy Genesius Gribaldi révén ismerkedett meg a szenthá­romság tagadás gondolataival. Külföldi tartózkodása idején zajlott le Genfben az emlékezetes Servetus-per, s bizonyára olvasott és hallott azokról a munkákról is, melyek Castello tollából kikerülve, tiltakoztak az eret­nekek megégettetése ellen. A hazájába viszatért Genesius új emberként hirdeti az új és haladó eszméket. Hazafelé tartó útján elég időt töltött a morvaországi anabaptisták körében is, hogy radikális szociális tanításaikat megismerje és ké­sőbb kövesse. Oldalán fakarddal jár, hogy ezzel is bizonyítsa, hogy a nemesek hivatalviselése ellen foglal állást. Radziwill litván herceg figyelme hamar Gonesiusra terelődött. E korban Radziwill herceg volt a protes­­tantizmus legjelentősebb támogatója. Papjai közé fo­gadja, de rövidesen eretnekség vádjával Gonesiust a secemnini zsinat elé idézik. A zsinat elnéző Gonesius­­szal szemben, mert a jelenlevő 16 lelkész közül hetet, köztük nem kisebbeket, mint Pauli Gergelyt és Witze­­lint később a lengyel áriánusok vezetői közt találjuk. Genesius a zsinatot követően Wittenbergbe megy és ott tanait írásban mutatja be Melanchtonnak. A tanul­mányról Melanchton megállapítja, hogy az áriánus vagy antitrinitárius eretnekséggel fertőzött. Nem akar semmit sem tudni Gonesiusról s megtagadja azt a ké­rését is, hogy nyilvános vitára álljon ki vele. Melanch­­ton haragja elől kénytelen előbb az Odera melletti Frankfurtba menekülni, később Poznanban húzódik meg. 1556-ban Gonesius rövid latin nyelvű művében adja ki Krisztus istenségének tanát bíráló művét, mely óriási feltűnést keltett s magára zúdította a protestáns orthodoxia minden támadását. Már a mű megjelenése után egy hónappal, említett év áprilisában zsinatot tartanak ellene, ahová a kislengyelországi kálvinista papokon kívül a cseh testvérek egyházának a képvi­selőit is meghívják. A zsinat Gonesiust, mint ariánust az egyházból kizárja, anélkül, hogy meghallgatta volna. Gonesius a zsinat határozata és a krakkói katolikus püspök haragja elől litván földön keres menedéket. Itt az 1558. évi brzesci (breszti) zsinaton Krisztus isten- Ariánusok sége és a kis gyermekek keresztelése ellen is szót emel. Kiszka János litván főúr veszi védelmébe, weg­­rowi lelkésszé nevezi ki, ott marad haláláig, 1571-ig. Néhány esztendeig litván földön Genesius csendben dolgozik s csak miután 1565-ben a végleges szakadás a kálvinisták és az új eszmék hirdetői között bekö­vetkezett, látogatott el kislengyelországi területre. Ezekben az években Farnowskival együtt ő képviseli a lengyel szentháromság-tagadó mozgalmon belül a konzervatív ariánus irányzatot. Élete végét közeledni érezvén, 1570-ben a Kiszka­­család által létesített nyomdában, Wegrowban három lengyel és egy latin nyelvű munkában fejti ki újra vallási nézeteit. „Doctrina pura et clara” c. művének egyetlen példányát a párizsi Biblioteque Nationale-ban őrzik, de a szerző neve tévesen Conedzius-ként van katalogizálva. Kétségtelen, hogy a lengyel protestantizmus életé­ben Genesius volt az újabb, haladóbb eszmék első hírnöke. A hit alapjául a szentírást fogadta el, mely szerinte az üdvösségre szükséges összes tudnivalókat tartalmazza. Tanításának központjában az a gondolat áll, hogy csak Krisztus atyja az egyedüli Isten, s aki ezt elismeri, az már közel van az Isten országához, akkor is, ha zsidó vagy török. Az Isten, az atya, nem első személye az istenségnek, hanem maga az egye­düli igaz Isten. Fia egészen más lény, mint az Atya. Isten lényege és személye közt nincs különbség, mert hiszen lényege egyúttal személye is. Csak Istent a leg­főbb lényt, mindennek forrását illeti meg tiszteletünk. A szentháromság tanítását a szentírásban nem talál­juk meg — hirdeti Gonesius —, mert ez csak emberi kitalálás. Sem Krisztus, sem az apostolok nem taní­tották. Gonesius dogmatikai tanításait, bár hirdetésük ide­jén óriási lépést jelentettek, mert a megkövesedett dogmát igyekezett megreformálni, az idő még életében túlhaladta. Jelentős marad azonban társadalmi refor­­r­­átori tevékenysége. Itt kora korlátai között, a vallás tanításának alkalmazásával radikális szociális tanokat hirdetett. Erről azonban a lengyel ariánusok társadalmi reformmozgalmainak az ismertetése rendjén emléke­zünk meg. Ferencz J­ózsef Másodszor Afrikában 1924—1927 Részlet Albert Schweitzer „Életem és Gondolatom” (My Life and Thought) című művéből Mihelyt az építési területet tisztára irtottuk, meg­kezdtem a környező terepek földművelésre való elő­készítését. Micsoda öröm volt a dzsungeltől területe­ket hódítani el. Azóta éveken át folyt a munka, hogy a kórház körül egy Édenkertet létesítsünk. Fiatal gyü­mölcsfák százait­ ültettük el, melyeket magról növesz­tettünk és neveltünk fel. Egy napon annyi gyümölcs lesz itt, hogy mindenki vehet, amennyit kíván, és a lopás bűne nem fog létezni többé. Sőt már el is érkez­tünk eh­hez az állapothoz a papaya- és mangófák gyü­mölcseivel és az olajpálmákkal. A nagy számban el­ültetett papayafák máris több gyümölcsöt adnak, mint amennyire a kórháznak szüksége van, míg a mangó­fákból és, az olajpálmákból már oly sok volt növeke­dőben a közeli erdőben, hogy mikor a körülöttünk levő fákat is kidöntöttük, valóságos ligeteket alkottak. Ezek a ligetek, mihelyt megszabadítottuk őket a foj­­togató kúszónövényektől és az óriás fáktól, melyek árnyékot borítottak rájuk, azonnal gyümölcsözni, te­remni kezdtek. Ezek a gyümölcsfák természetesen nem ősi elemei az őserdőnek. A mangók az egykori folyó­parti falvakból tették meg útjukat idáig. Az olajpál­mák pedig magokból nőttek fel, melyeket papagájok hoztak a közeli falvakból és itt ejtették le. Az egyenlítői Afrika-dzsungel nem terem ehető gyü­mölcsöket. Az utazó, akinek étkészlete kifogy, itt éhe­zésre van ítélve. Sajnos, gyümölcsöt itt nem lehet rá-

Next