Unitárius Élet, 1960 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1. szám
UNITÁRIUS ÉLET 2 A lengyel Háromszáz esztendővel ezelőtt, 1660-ban az inkvizíció hazájuk elhagyására kényszeríti a lengyel testvéreket — bracia polscy —, akiknek minden bűne csak annyi, hogy vallási nézeteik az uralkodó katolicizmusétól eltértek. A XVII. században élt magyar unitáriusok szeretettel befogadták a menekültek egyik csoportját. Az egykori menekültek később elmagyarosodott utódai egyes magyar unitárius gyülekezetekben ma is élnek. A lengyel testvérek hitelvi felfogása sokban azonos volt a XVI. századbeli unitáriusokéval. A mai történetírás lengyel ariánusokként tartja őket nyilván. A külföldi szakirodalom az olasz Socinus után, aki körükben letelepedett és vezető szerepet vitt, sociniánusoknak nevezte. A lengyel antitrinitáriusok sorában sok idegen hitújító is tevékenykedett, akiknek munkássága ismert. Következő ismertetéseinkben a lengyel nép fiai közül született vallási és társadalmi reformátorok tevékenységét kívánjuk bemutatni. GONESIUS Négyszáz esztendőnek előtte, az 1560 májusában Pinczowban tartott zsinat a litván nemeseket figyelmeztette, hogy a superintendensek által fel nem szentelt és Servetus és Gonesius eretnekségét hirdető férfiakat tiltsák el a szolgálattól, Gonesiust pedig zárják ki az egyházból. Pjotr Goniard 1530 táján született, családi nevét szülőfalujától kapta, az irodalom neve latinizált formájában örökítette meg emlékezetét. 1551 körül a tehetséges fiatal papot a vilnói katolikus püspök olasz földre, Pádua egyetemére küldi továbbtanulásra. Itt teológiai doktorátust is szerzett és 1554-ben az egyetemen filozófiai előadásokat is tartott. Páduában az antitrinitárius eszmék titokban terjedtek. Egyik terjesztőket Matteo Gribaldi jogtudós volt, aki olasz, német és francia egyetemeken működött. Valószínű, hogy Genesius Gribaldi révén ismerkedett meg a szentháromság tagadás gondolataival. Külföldi tartózkodása idején zajlott le Genfben az emlékezetes Servetus-per, s bizonyára olvasott és hallott azokról a munkákról is, melyek Castello tollából kikerülve, tiltakoztak az eretnekek megégettetése ellen. A hazájába viszatért Genesius új emberként hirdeti az új és haladó eszméket. Hazafelé tartó útján elég időt töltött a morvaországi anabaptisták körében is, hogy radikális szociális tanításaikat megismerje és később kövesse. Oldalán fakarddal jár, hogy ezzel is bizonyítsa, hogy a nemesek hivatalviselése ellen foglal állást. Radziwill litván herceg figyelme hamar Gonesiusra terelődött. E korban Radziwill herceg volt a protestantizmus legjelentősebb támogatója. Papjai közé fogadja, de rövidesen eretnekség vádjával Gonesiust a secemnini zsinat elé idézik. A zsinat elnéző Gonesiusszal szemben, mert a jelenlevő 16 lelkész közül hetet, köztük nem kisebbeket, mint Pauli Gergelyt és Witzelint később a lengyel áriánusok vezetői közt találjuk. Genesius a zsinatot követően Wittenbergbe megy és ott tanait írásban mutatja be Melanchtonnak. A tanulmányról Melanchton megállapítja, hogy az áriánus vagy antitrinitárius eretnekséggel fertőzött. Nem akar semmit sem tudni Gonesiusról s megtagadja azt a kérését is, hogy nyilvános vitára álljon ki vele. Melanchton haragja elől kénytelen előbb az Odera melletti Frankfurtba menekülni, később Poznanban húzódik meg. 1556-ban Gonesius rövid latin nyelvű művében adja ki Krisztus istenségének tanát bíráló művét, mely óriási feltűnést keltett s magára zúdította a protestáns orthodoxia minden támadását. Már a mű megjelenése után egy hónappal, említett év áprilisában zsinatot tartanak ellene, ahová a kislengyelországi kálvinista papokon kívül a cseh testvérek egyházának a képviselőit is meghívják. A zsinat Gonesiust, mint ariánust az egyházból kizárja, anélkül, hogy meghallgatta volna. Gonesius a zsinat határozata és a krakkói katolikus püspök haragja elől litván földön keres menedéket. Itt az 1558. évi brzesci (breszti) zsinaton Krisztus isten- Ariánusok sége és a kis gyermekek keresztelése ellen is szót emel. Kiszka János litván főúr veszi védelmébe, wegrowi lelkésszé nevezi ki, ott marad haláláig, 1571-ig. Néhány esztendeig litván földön Genesius csendben dolgozik s csak miután 1565-ben a végleges szakadás a kálvinisták és az új eszmék hirdetői között bekövetkezett, látogatott el kislengyelországi területre. Ezekben az években Farnowskival együtt ő képviseli a lengyel szentháromság-tagadó mozgalmon belül a konzervatív ariánus irányzatot. Élete végét közeledni érezvén, 1570-ben a Kiszkacsalád által létesített nyomdában, Wegrowban három lengyel és egy latin nyelvű munkában fejti ki újra vallási nézeteit. „Doctrina pura et clara” c. művének egyetlen példányát a párizsi Biblioteque Nationale-ban őrzik, de a szerző neve tévesen Conedzius-ként van katalogizálva. Kétségtelen, hogy a lengyel protestantizmus életében Genesius volt az újabb, haladóbb eszmék első hírnöke. A hit alapjául a szentírást fogadta el, mely szerinte az üdvösségre szükséges összes tudnivalókat tartalmazza. Tanításának központjában az a gondolat áll, hogy csak Krisztus atyja az egyedüli Isten, s aki ezt elismeri, az már közel van az Isten országához, akkor is, ha zsidó vagy török. Az Isten, az atya, nem első személye az istenségnek, hanem maga az egyedüli igaz Isten. Fia egészen más lény, mint az Atya. Isten lényege és személye közt nincs különbség, mert hiszen lényege egyúttal személye is. Csak Istent a legfőbb lényt, mindennek forrását illeti meg tiszteletünk. A szentháromság tanítását a szentírásban nem találjuk meg — hirdeti Gonesius —, mert ez csak emberi kitalálás. Sem Krisztus, sem az apostolok nem tanították. Gonesius dogmatikai tanításait, bár hirdetésük idején óriási lépést jelentettek, mert a megkövesedett dogmát igyekezett megreformálni, az idő még életében túlhaladta. Jelentős marad azonban társadalmi reforrátori tevékenysége. Itt kora korlátai között, a vallás tanításának alkalmazásával radikális szociális tanokat hirdetett. Erről azonban a lengyel ariánusok társadalmi reformmozgalmainak az ismertetése rendjén emlékezünk meg. Ferencz József Másodszor Afrikában 1924—1927 Részlet Albert Schweitzer „Életem és Gondolatom” (My Life and Thought) című művéből Mihelyt az építési területet tisztára irtottuk, megkezdtem a környező terepek földművelésre való előkészítését. Micsoda öröm volt a dzsungeltől területeket hódítani el. Azóta éveken át folyt a munka, hogy a kórház körül egy Édenkertet létesítsünk. Fiatal gyümölcsfák százait ültettük el, melyeket magról növesztettünk és neveltünk fel. Egy napon annyi gyümölcs lesz itt, hogy mindenki vehet, amennyit kíván, és a lopás bűne nem fog létezni többé. Sőt már el is érkeztünk ehhez az állapothoz a papaya- és mangófák gyümölcseivel és az olajpálmákkal. A nagy számban elültetett papayafák máris több gyümölcsöt adnak, mint amennyire a kórháznak szüksége van, míg a mangófákból és, az olajpálmákból már oly sok volt növekedőben a közeli erdőben, hogy mikor a körülöttünk levő fákat is kidöntöttük, valóságos ligeteket alkottak. Ezek a ligetek, mihelyt megszabadítottuk őket a fojtogató kúszónövényektől és az óriás fáktól, melyek árnyékot borítottak rájuk, azonnal gyümölcsözni, teremni kezdtek. Ezek a gyümölcsfák természetesen nem ősi elemei az őserdőnek. A mangók az egykori folyóparti falvakból tették meg útjukat idáig. Az olajpálmák pedig magokból nőttek fel, melyeket papagájok hoztak a közeli falvakból és itt ejtették le. Az egyenlítői Afrika-dzsungel nem terem ehető gyümölcsöket. Az utazó, akinek étkészlete kifogy, itt éhezésre van ítélve. Sajnos, gyümölcsöt itt nem lehet rá-