Unitárius Élet, 1966 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1966-01-01 / 1. szám

Dr. Csiki Gábor Székelykeresztúr szülötte volt. A békés alkotó munka szeretete, egymás megbecsülése és az áldozatkészség szelleme alakította ki idők folyamán e városka lakói­nak lelki arcvonásait. Szellemi magtára az egykori unitárius főgimnázium volt, amely hosszú évtizedeken át az egymást váltó nemzedékek fölé magasodva messzi vidéken a „népi főgimnázium” eszményi példájává ne­mesedett. Anyanyelvre és vallásra való tekintet nélkül egy kissé mindenki tanítványának érezte magát, lett légyen munkás, értelmiségi, földmíves, avagy ipart űző városi polgár, — ha nem is volt soha beiktatva az is­kola matrikulájába. Ebben a szellemi légkörben látott napvilágot dr. Csiki Gábor ny. püspöki helynök 1890. november 19-én szor­galmas, székely gazdálkodók gyermekeként. Iskolai ta­nulmányait részben szülővárosában, részben Kolozs­várott végezte. A középiskola befejezése után kolozs­vári teológiai intézetünk hallgatója lett, amelyet kitűnő eredménnyel végzett. Jeles képességeinek elismerése­képpen Ferencz József néhai nagynevű püspökünk rö­videsen a kolozsvári egyházközség lelkészévé nevezte ki. További tanulmányait később ösztöndíjasként kül­földi egyetemeken gyarapította. Mind jobban elmé­lyülő baráti kapcsolatai, angol és amerikai hittestvé­reink áldozatos segítsége révén, ő létesítette az — akkor Rákos utca, — ma Hőgyes E. u. 3. sz. alatt fővárosunk másodk unitárius templomát s az unitárius főiskolai hallgatók otthonát. Dr. Csíki Gábor annak idején jelentős­­részt vállalt egykori egyháztársadalmi szervezeteink irányító és szervezői munkájából is. Ügyvezető titkára volt többek között az egykori Dávid Ferenc Egyletnek, amelynek felolvasó üléseit más felekezetek haladó gondolkodású tagjai is szívesen látogatták. — Dr. Csiki Gábor érté­kes művekkel gazdagította egyházi irodalmunkat is. Művei közül „Hiszek egy Istenben” és a „Gondolatok a hit világából” legismertebbek. Az előbbihez Ferencz József néhai püspökünk írt előszót, kiemelve az írónak tisztán a vallás légkörében mozgó, gondolatokban gaz­dag, irányában egyszerű munkásságát, azzal az óhajá­val: ne legyen unitárius család, amelynek asztaláról a biblia és énekeskönyv mellől e könyv hiányozna. A szerző mindkét műve unitárius hitrendszerünknek az egyházi irodalom magasabb követelményeihez iga­zodó, egyben azonban vallásunk népszerűsítésének esz­közeit is helyes érzékkel felhasználó tömör összefog­lalása. — Dr. Csiki Gábort egyháza érdekében kifej­tett tevékenységéért egyházi közösségünk bizalma előbb a Duna-Tiszamenti egyházkor esperesi, majd ké­­sőbb a Magyarországi Unitárius Egyházkor püspöki helynökévé történt megválasztásával tüntette ki. Nem maradt el külföldi hittestvéreink elismerése sem. A chicagói egyetem „Meadwille-i” unitárius fakultása ugyanis díszdoktorává fogadta. Lapunk egykori érdemes szerkesztőjét gyászolja az elhunytban. Az elhunyt főpásztor hamvasztás előtti búcsúztatása december 22-én a Hőgyes E. u. templomban folyt le, amelyet színültig megtöltött a gyászoló közönség. A gyászszertartást Bencze Márton lelkész végezte, a ra­vatal kétoldalán palástos lelkipásztorok egy-egy evan­géliumi igével vettek búcsút az elhunyt főpásztortól. Az egyetemes egyház utolsó üdvözletét Ferencz József főgondnok tolmácsolta. Dr. Csiki Gábor urnáját január 17-én temették el a farkasréti temetőben, Bencze Márton és Huszti Já­nos lelkészek szolgálatával. „Minden ember maga kell, hogy számot adjon ma­gának arról, hogy mit lát a halálban. Hitem szerint a halál, mit Isten azoknak küld, kik az ő szent akarata szerint éltek, csöndes elpihenés, mint amikor esthaj­nalon kis leányom álomba ringató karjaim között bol­dogan elalszik. Álmát új ébredés követi.” (Hiszek egy Istenben) —■ rendíthetetlen hitet sugárzó szavaival ve­szünk búcsút mi is az eltávozott főpásztortól. Pihenjen békében, kövesse álmát új ébredés. n. g. 7 UNITÁRIUS ÉLET Dr. Zsakó István A történelmi múltú torockói Zsakó család nemes ha­gyományokban gazdag nemzetségének kiemelkedő tagja volt. Nagyapja egykor torockó bányaváros főbírája, akinek legendás alakja a nagy mesemondó Jókai Mór tollát az „Egy az Isten” Adorján Manasséjának meg­formálására ihlette. Zsakó István — e néven a har­madik — életpályájául az orvosi hivatást s annak is a legbonyolultabb területét — az elmeorvoslást válasz­totta. A nagynevű Lechner professzor tanítványa volt, aki mellett előbb gyakornokként, később tanársegéd­ként működött. Szépen ívelő pályájának jelentősebb ál­lomásait az angyalföldi, később a lipótmezői intézet vezetői állása jelzi. A szakfolyóiratokban megjelent több száz tanulmánya, egy termékeny élet gazdag ered­ményeit őrzi. Különösen az utóbbi években rendkívül élénk munkásságot fejtett ki az orvostörténelem mű­velése terén is. Legutóbb múlt év december 9-én az orvostörténeti könyvtárban tartott nagy érdeklődést keltett előadást „Az emberi rejtély orvoslélektani ma­gyarázatához” címmel. Kutatásait az orvostörténet uni­tárius vonatkozásaira is kiterjesztette, s eredményeiről lapunk hasábjain számos cikkben számolt be. Rendkí­vül buzgalommal igyekezett alapjait megvetni egy uni­tárius lexikonnak, amelyhez hosszú évek során párat­lan kitartással értékes anyagot gyűjtött. Kivételesen fokozott szorgalom és munkakedv, szenvedélyes kutató­készség, egyházával szemben megható módon megnyil­vánult, és számtalan áldozatban kifejezésre juttatott hűséges ragaszkodás voltak szelíd, szerény emberi lé­nyének legkiemelkedőbb vonásai. Halála egyházunk közéletének pótolhatatlan veszte­sége. Budapesti egyházközségünk érdemes presbiterét, egyházközi közgyűlésünk értékes tagját gyászolja az el­­hunytban. Dr. Zsakó Istvánt február 12-én nagyszámú gyászoló közönség kísérte utolsó útjára a farkasréti temetőben R. Filep Imre ek. főjegyző egyházi szolgálatával. Áldott az igazak emléke! Miklós Károly olyan ember volt, aki az író szavai szerint „Szívét a homlokán hordta”. Aki szemébe nézett, szívébe látott. Senkivel szem­ben nem volt hátsó gondolata, lelke mélyén rejtegetett, eltitkolt szándéka. Mindig derűs volt, mindig mosolyt ringatott az ajka, aki közelébe került, elárasztotta sze­retetreméltó egyéniségének vonzó varázsával. Egyházi tanácsos, egyházközi pénztárnok, a Hőgyes E. u. temp­lomunk hosszú időn keresztül buzgó énekvezére, egy­házának áldozatos szívű, hűséges szolgája volt. Kórházi ágyán áldásos életének még utolsó pillanataiban is, fájdalmain úrrá lett lelkét szeretett egyháza áldozatos segítésének gondolata foglalkoztatta.­­ Távozása mély­séges gyászt fakasztott tisztelői, barátai s mindazok lel­kéből, akik ismerték, s aki ismerte, mindenki szerette. Miklós Károlyt hamvasztása előtt, december 18-án szé­leskörű gyászoló közönség részvéte mellett búcsúztat­ták a farkasréti temetőben. A gyászszertartást Pethő István püspöki helynök végezte, Bencze Márton és Szász János lelkész közreműködésével. A budapesti egyház­­község utolsó üdvözletét Györfi István lelkész tolmá­csolta. Urnáját január 13-án helyezték el a farkasréti temetőben, Pethő István püspöki helynök szolgálatá­val. „Károly bácsi” jóságos tekintete örökre eltűnt immár a múlandóság fekete kárpitja mögött, de igaz embersé­gének vissza-vissza fénylő emlékét kegyeletes hűség­gel őrizzük. n. g.

Next