Unitárius Élet, 1998 (52. évfolyam, 1-6. szám)
1998-01-01 / 1. szám
2 UNITÁRIUS ÉLET Szeretett Híveim, Lelkésztársaim, Ünneplő Gyülekezet! Esztendőfordulóhoz érkeztünk ismét. Gondolataink végigsuhannak az elmúlt éven. Volt benne aggodalom és remény, bánat és öröm, kudarc és siker. Mindent hálás szívvel köszönünk Istenünknek. Az Újév napja nem különb sok más napnál, amelyeket magunk mögött hagytunk, de mégis más, hiszen nyugtalanító, és bizakodó-reménykedő gondolatokkal tölti meg lelkünket. Egy vajúdó társadalom minden bizonytalansága, egy leromlott gazdasági helyzet minden terhe és nyomorúsága nehezedik reánk. Félelmes kilátások árnyékolják be egyéni és családi éltünket, egyházunk és népünk sorsát, jövőjét. Mit várhatunk az új esztendőtől? Hoz-e életünk egére egy kis világosságot, annyi csalódás után egy kevés örömet? Hoz-e az elvakult gyűlölködés és megrendült erkölcs helyébe megértő szeretetet, értékeink megújuló tiszteletét? Egyházunk eleget tud-e tenni hivatásának: munkálni a jézusi ember lelkiségét, a jóságot, igazságot és békességet? Képes lesz-e népünk betölteni történelmi küldetését, s megtalálja-e boldogulásának lehetőségeit? Csoda-e, ha a nekünk feszülő kihívások láttán a félelem szorítja össze szívünket s homályosítja el jövőt kutató tekintetünket? De íme, egyszerre szétfoszlik a csüggedés köde, s évezredek mélységéből szíven talál a zsoltáros vallomás, mint az Újév üzenete: „Istenben bízom, nem félek” (Zsolt 56.12.) Mert a jövő Istennél van. Ő tartja kezében ezt a világot és szabja meg életünk célját és rendeltetését. Az új esztendő is az ő atyai kezében van. Ezért itt és most hívő unitáriusnak lenni annyit jelent, mint rábízni a magunk és mieink sorsát életünk örök Urára, az Istenre. Ugyanakkor szabad akarattal választani a sokféle lehetőség közül, de mindig azt, amire Isten vezet el, amit lelkiismeretünkben, mint az ő akaratát tudjuk elfogadni és vállalni. Akik Istenben bíznak, azok félelem nélkül, nem túlzott derűlátással, de feltétlen hittel és bizalommal bátran tekintenek a jövőbe. Schleiermacher német teológus 1807-ben a napóleoni háborúk válságos időszakában arra figyelmeztette népét, hogy :A jövőtől, hozzon bármit, nem kell félnünk, ha Istentől nincs okunk félni. De ha Istenünk előtt tiszta lelkiismerettel nem tudunk megállni, akkor félnünk kell mindentől, még a legnagyobb boldogságtól, a legnagyobb szemcsétől is.” Ez így igaz. Ha lelkiismeretünk úgy érzi, hogy Istennel járunk, az ő akarata szerint élünk, akkor a holnaptól, tartogasson bármit is, nem kell félnünk, mert Isten velünk van. S az apostol bizonyosságával kiáltjuk a jövőnek: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm 8,31). 1997 nem múlt el hiába. Nehézségeink ellenére egyházunk lelki élete mélyült, anyagi és szellemi értékekben gyarapodott. Hálával gondolunk híveinkre és belső embereinkre, akik hozzáállásukkal bizonyságot tettek hithűségükről és egyházszeretetükről. Az Újév nemcsak számvetést jelent, de feladatvállalást is a jövőre. Egyházunk jellegéből, de hivatásából is következik, hogy még szívósabban kell küzdenünk alapvető emberi jogainkért, népünk nemzeti-közösségi jogainak biztosításáért, elvett egyházi javaink visszaadásáért és a felekezeti oktatás helyreállításáért. Egyházunk belső megújulásának folytatása érdekében erőteljes belmissziói munkát kell kifejtenünk az istentiszteleti minőségibb szolgálat, a hívek fokozottabb lelkigondozása, a valláserkölcsi nevelés és az iskolai vallásoktatás hatékonyabb végzése által. Ennek érdekében támogatnunk kell egyleteink közösséget erősítő munkáját, megfelelő tan- és kézikönyvekkel, vallásos irodalommal kielégítenünk sok évtizedes szükségleteinket a nyomdánk kínálta lehetőség kihasználásával. Folytatnunk kell épülő templomaink támogatását, a meglevő templomok, lelkészi lakások és más egyházi épületek jó karbantartását, egyszóval őseinktől örökölt anyagi javaink megőrzését és gyarapítását, de lelki-szellemi adottságaink gazdagítását is a gyakorlati és tudományos továbbképzés fokozásával. Végül erősítenünk kell jelenlétünket az országban és testvéregyházaink nemzetközi közösségében úgyis mint vallás, úgyis mint egyház. A kialakuló élet nyújtotta lehetőségekkel jobban kell élnünk. Az új esztendő nem lesz könnyű, újabb célokat és feladatokat hoz, egyre magasabbra állítja a mércét emberségben, kötelességben, szolgálatban. Odaadó hitre, becsületes munkára, közös erőfeszítésre és áldozatkészségre lesz szükségünk. Az új évet Isten nevében kezdjük. Reá bízzuk magunkat. Azért imádkozunk, hogy áldása, szeretete és békessége áradjon ki egyházunkra, híveinkre és egész népünkre. Gondviselése őrködjön otthonaink és templomaink felett. Ilyen gondolatok és érzések között kívánok gyülekezeteinknek, lelkészeinknek, gondnokainknak és híveinknek, valamint minden jóakaratú embernek áldott és békés új esztendőt. Kolozsvár, 1998. január 1. Atyafiságos üdvözlettel és főpásztori szeretettel Dr. Szabó Árpád püspök