Unitárius Élet, 1998 (52. évfolyam, 1-6. szám)

1998-01-01 / 1. szám

2 UNITÁRIUS ÉLET Szeretett Híveim, Lelkésztársaim, Ünneplő Gyülekezet! Esztendőfordulóhoz érkeztünk ismét. Gondolata­ink végigsuhannak az elmúlt éven. Volt benne ag­godalom és remény, bánat és öröm, kudarc és siker. Mindent hálás szívvel köszönünk Istenünk­nek. Az Újév napja nem különb sok más napnál, ame­lyeket magunk mögött hagytunk, de mégis más, hiszen nyugtalanító, és bizakodó-reménykedő­ gon­dolatokkal tölti meg lelkünket. Egy vajúdó társa­dalom minden bizonytalansága, egy leromlott gaz­dasági helyzet minden terhe és nyomorúsága ne­hezedik reánk. Félelmes kilátások árnyékolják be egyéni és családi éltünket, egyházunk és népünk sorsát, jövőjét. Mit várhatunk az új esztendőtől? Hoz-e életünk egére egy kis világosságot, annyi csalódás után egy kevés örömet? Hoz-e az elvakult gyűlölködés és megrendült erkölcs helyébe megértő szeretetet, ér­tékeink megújuló tiszteletét? Egyházunk eleget tud-e tenni hivatásának: munkálni a jézusi ember lelkiségét, a jóságot, igazságot és békességet? Képes lesz-e népünk betölteni történelmi küldeté­sét, s megtalálja-e boldogulásának lehetőségeit? Csoda-e, ha a nekünk feszülő kihívások láttán a fé­lelem szorítja össze szívünket s homályosítja el jövőt kutató tekintetünket? De íme, egyszerre szétfoszlik a csüggedés köde, s évezredek mélységéből szíven talál a zsoltáros val­lomás, mint az Újév üzenete: „Istenben bízom, nem félek” (Zsolt 56.12.) Mert a jövő Istennél van. Ő tartja kezében ezt a világot és szabja meg éle­tünk célját és rendeltetését. Az új esztendő is az ő atyai kezében van. Ezért itt és most hívő unitáriusnak lenni annyit jelent, mint rábízni a magunk és mieink sorsát éle­tünk örök Urára, az Istenre. Ugyanakkor szabad akarattal választani a sokféle lehetőség közül, de mindig azt, amire Isten vezet el, amit lelkiismere­tünkben, mint az ő akaratát tudjuk elfogadni és vállalni. Akik Istenben bíznak, azok félelem nélkül, nem túlzott derűlátással, de feltétlen hittel és bizalom­mal bátran tekintenek a jövőbe. Schleiermacher német teológus 1807-ben a napóleoni háborúk vál­ságos időszakában arra figyelmeztette népét, hogy :A jövőtől, hozzon bármit, nem kell félnünk, ha Is­tentől nincs okunk félni. De ha Istenünk előtt tisz­ta lelkiismerettel nem tudunk megállni, akkor fél­nünk kell mindentől, még a legnagyobb boldogság­tól, a legnagyobb szemcsétől is.” Ez így igaz. Ha lelkiismeretünk úgy érzi, hogy Istennel járunk, az ő akarata szerint élünk, akkor a holnaptól, tartogasson bármit is, nem kell fél­nünk, mert Isten velünk van. S az apostol bizo­nyosságával kiáltjuk a jövőnek: „Ha az Isten ve­lünk, kicsoda ellenünk?” (Róm 8,31). 1997 nem múlt el hiába. Nehézségeink ellenére egyházunk lelki élete mélyült, anyagi és szellemi értékekben gyarapodott. Hálával gondolunk híve­inkre és belső embereinkre, akik hozzáállásukkal bizonyságot tettek hithűségükről és egyházszerete­­tükről. Az Újév nemcsak számvetést jelent, de feladat­­vállalást is a jövőre. Egyházunk jellegéből, de hi­vatásából is következik, hogy még szívósabban kell küzdenünk alapvető emberi jogainkért, népünk nemzeti-közösségi jogainak biztosításáért, elvett egyházi javaink visszaadásáért és a felekezeti ok­tatás helyreállításáért. Egyházunk belső megújulásának folytatása ér­dekében erőteljes belmissziói munkát kell kifejte­nünk az istentiszteleti minőségibb szolgálat, a hívek fokozottabb lelkigondozása, a valláserkölcsi nevelés és az iskolai vallásoktatás hatékonyabb végzése által. Ennek érdekében támogatnunk kell egyleteink közösséget erősítő munkáját, megfelelő tan- és kézikönyvekkel, vallásos irodalommal kie­légítenünk sok évtizedes szükségleteinket a nyom­dánk kínálta lehetőség kihasználásával. Folytat­nunk kell épülő templomaink támogatását, a meg­levő templomok, lelkészi lakások és más egy­házi épületek jó karbantartását, egyszóval őseink­től örökölt anyagi javaink megőrzését és gyarapí­tását, de lelki-szellemi adottságaink gazdagítását is a gyakorlati és tudományos továbbképzés foko­zásával. Végül erősítenünk kell jelenlétünket az országban és testvéregyházaink nemzetközi közös­ségében úgyis mint vallás, úgyis mint egyház. A kialakuló élet nyújtotta lehetőségekkel jobban kell élnünk. Az új esztendő nem lesz könnyű, újabb célokat és feladatokat hoz, egyre magasabbra állítja a mércét emberségben, kötelességben, szolgálatban. Odaadó hitre, becsületes munkára, közös erőfeszí­tésre és áldozatkészségre lesz szükségünk. Az új évet Isten nevében kezdjük. Reá bízzuk magunkat. Azért imádkozunk, hogy áldása, szere­­tete és békessége áradjon ki egyházunkra, híveink­re és egész népünkre. Gondviselése őrködjön ottho­naink és templomaink felett. Ilyen gondolatok és érzések között kívánok gyü­lekezeteinknek, lelkészeinknek, gondnokainknak és híveinknek, valamint minden jóakaratú ember­nek áldott és békés új esztendőt. Kolozsvár, 1998. január 1. Atyafiságos üdvözlettel és főpásztori szeretettel Dr. Szabó Árpád püspök

Next