Unitárius Élet, 2004 (58. évfolyam, 1-6. szám)

2004-01-01 / 1. szám

fasori és jegyzet Egyházunk drágakövei: az egyházi közösségek és egyesületek Nem én találtam ki ezt a költői megfogalmazást, ha­nem a boldog emlékű Pethő István templomépítő­, és apostoli szorgalmú pestszentlőrinci lelkész aki az 1938-as évkönyvben érdekes cikket írt Hogyan állunk a gyüle­kezeti munkával? címmel. Ez mindmáig nagyon idősze­rű gondolatokat fogalmaz meg, amelyek ma is útmutatás­ként szolgálhatnak a lelkészeknek, de az egyházközségek híveinek és presbitereinek is. Többek között ezt írja: „Va­sárnaptól vasárnapig a jó pásztor fáradhatatlanul jár az elveszett bibliai juhok után, mert a legszebb prédikáció sem tudja felrázni, meggyőzni azokat, akik következetesen el­maradnak az istentiszteletekről. Amikor így összehoztuk a gyülekezetét, akkor következik a gyülekezeti munka másod­dik fele: mit dolgozzunk és dolgoztassunk a gyülekezettel?” írásából kiderül, hogy a központi egyházközségen belül hétféle egyesület működött: így a Dávid Ferenc Egy­let, a dalárda, a nő­szövetség, a leányegylet, az iparoskör, a cserkészek, a Brassai Sámuel Egyesü­let, mégpedig olyan intenzitással, hogy a Koháry és a Hőgyes Endre utcai gyülekezeti termekben állandó terem­egyeztetési problémákat okoztak. A dolgozó gyülekezet drágakövét az egyesületek jelentik - írta. Mögöttük felbecsülhetetlen erők rejlenek. Az egyházi munkában részt vevő hívek lelkében erősödik a vallási és nemzeti öntudat, kikristályosodik a közösségi érzés, gyarapodik a buzgóság és népesedik a templom. Senki sem jelentéktelen! Az egyhá­zi életben mindenkinek megvan a maga helye, amely egye­dül csak őt illeti meg. - prófétikus szavak! Addig amíg Pethő István élt, nem volt gond a gyülekezeti munkával, sem Pestlőrincen, sem a hozzá tartozó 4-5 szórvány gyüle­kezetben. Aki missziós munkát akar végezni, annak érde­mes Pethő István munkásságát tanulmányoznia. A XX. századot már magunk mögött hagytuk. A jelenből lassan történelemmé válik. Érdemes lesz azon gondolkodnunk, hogy a nemrég elmúlt századból kik voltak azok az aposto­li adottságú lelkészek és más egyházi vezetők, akiknek he­lyet kell biztosítanunk egyházunk Pantheonjában. Várom rá a XX. század nagy részét megélt és sokat tapasztalt atyámfiai javaslatait. Az én személyes tapasztalataim és meggyőződésem szerint Pethő Istvánnak helye van ebben a Pantheonban. Bátran állíthatjuk példaként az ő mun­kásságát és eredményeit a XXI. század példaképét és kö­vetendő utat választani akaró hívei és lelkészei elé. De, hogy állunk a jelen helyzetben? Egyházközsé­geink mai helyzetét, főleg közösségi élet színvonalát, in­tenzitását, a különböző előremutató kezdeményezések, rendezvények számát, mozgósító erejét tekintve én Balá­zsi László füzesgyarmati lelkész és egyházi főjegyző atyánkfia munkásságát tudnám a már említett nagyszerű elődök mai méltó utódai között elsőként említeni. Náluk van dalárda. Igaz, hogy egy kicsit öregecske. Szeretetszol­­gálati munkát végeznek az idősek otthonában. Hitoktatás új formáit keresik. Igaz, hogy egy kis „árukapcsolással” vagyis angol nyelvtanítással összekötve. Gyermek­istentisztelettel bevezetett szeretetvendégségek. Hazafias évfordulós megemlékezések, szoboravatások is mindig akadnak. Ennek következtében aligha találni Füzes­gyarmaton olyan embert, aki ne tudná hogy ott vannak unitáriusok, és hogy nekik milyen rendezvényeik vannak? A többi gyülekezetünkben főleg a Dávid Ferenc Egylet, a Biblia-órák és a szeretetvendégségek, valamint a gyüleke­zeti termekben rendezett kiállítások, a Nagy Ignác utcai egyházközségben pedig a magyarkúti rendezvények jelzik a közösségi élet alkalomszerű eseményeit. S bár ezek mind nagyon dicséretes dolgok mégis kevésnek kell őket tartanunk. A közösségi élet nagyobb intenzitására, több kezdeményezőképességre van szükség, hogy egyházközsé­geink kisugárzása az eddigieknél sokkal erősebb és na­gyobb rádiuszú, messzebbre ható legyen, egyrészt híve­inkre, másrészt a bennünket körülvevő magyar társadalomra vonatkoztatva. De mivel is foglalkoztak régen az egyesületek? Ezt azért írom le, hogy kedvet csináljak híveinknek és lelkészeinknek minden egyházközségben, hogy most is hozzák létre ezeket az egyesületeket. Mert ezek ma na­gyon hiányoznak, mint az egyházi közösségi élet cselekvő színterei. Ezek nélkül nemcsak hogy nem tudjuk kellően és tartósan összefogni híveinket, hanem a bennük szunnyadó alkotókedvet, energiát sem tudjuk kellően ki­hozni, és ezek örökre elvesznek önmaguk, közösségük és egyházunk számára. A megfelelő feladatok mindig megta­lálják a megfelelő embereket. Ha nincsenek feladatok, kezdeményezések, akkor az aktivitás kifejtésének sincs megfelelő terepe, így az örökre elvész. A Nőszövetség - folytatja Pethő István - „végzi tőle telhetően a szeretetgondozást, kínlódik a főiskolai vacso­raakciókkal.” Most természetesen nem ilyenekkel kellene foglalkozniuk, hanem a szeretetszolgálat megszerve­zésével, az egyedülálló idősek, a betegek, az elesettek, a többgyermekes szegény családok felkarolásával. Az egyre szaporodó egyházi rendezvények, ünnepségek kellő szín­vonalának, ünnepélyességének, meghittségének biztosí­tásával. A gyerekek értelmes foglalkoztatásának megol­dásával, üdültetésével, a családi hitoktatásának felkarolásával. A gyülekezeteket látogatva azt látom, hogy nagyszerű, ügyes, jó szervezőkészségű asszonyaink vannak, olyan csupa szív emberek, akik minden nehézség ellenére is szívélyes és meghitt vendéglátást tudnak biztosítani. Ez jó kiindulási alap, de kevés. Nemcsak a havi egy alkalommal megrendezésre kerülő szeretetvendégségeket, a húsvéti, mikulási és karácsonyi ünnepségeket kellene megszervez­ni és jól lebonyolítani, hanem olyan ünnepségeket is éven­te egy-két alkalommal, amelyek során az egész település lakosságának megmutatnánk magunk - hogy a költő sza­vaival „látva lássanak” -, hogy kik vagyunk? Milyen telje­sítményekre vagyunk képesek? A legnagyobb, Nagy Ignác utcai gyülekezetünk végre eljuthatna oda, hogy karácsony előtt unitárius matinét rendezzen, valamilyen kisebb színházteremben, ahol hivatásos és amatőr művészek mu­tatnák be a karácsonyi ünnepkörhöz méltó gálaműsort. Tehát minden egyházközségünkben, sőt szórványunk­ban is meg kellene alakítanunk a Nőszövetség helyi cso­portjait. A helyi csoportok vezetői évente jöjjenek össze, és tapasztalataikat cseréljék ki, feladataikat egyeztessék. .A Dávid Ferenc Egylet évente 5-6 alkalommal tart közművelődési előadást. A leányegylet, a cserkészcsa­pat, a Brassai Sámuel Egyesület, az Iparosegylet és az énekkar helyiséggondokkal küzd, de ennek ellenére éli rendszeres életét” - folytatta Pethő István az értéke­lést.. Úgy vélem, hogy a mai helyzetben is nekünk ilyen és ehhez hasonló egyesületekre újra nagy szükségünk van, csak némileg módosított formában és tartalommal. Jelen­leg a fenti hét szervezet közül csak a Dávid Ferenc Egylet működik 1992 óta gyakorlatilag folyamatosan. Egyházalapító mártír püspökünk nevét 1885 óta viselő egyletünk tematikáját ki kellene bővítenünk vallásfilozó­fiai kérdésekkel is. Az unitárius szellemiség problémáit kellene feszegetnünk; saját értelmiségi híveinken kívül sok szimpatizáns, más vallású értelmiségit is tudna von­zani. Az Unitárius Alkotóművészek Társaságának is sok lehetősége lenne az élő jelenlétre. De a Heltai Gáspár Könyvesbolt profilját is kibő­víthetnénk egy Irodalmi Szalon funkcióval, hogy a pesti polgárság, értelmiség töb­bet és hitelesebben tudjon meg rólunk. 2 UNITÁRIUS ÉLET 2004. január-február 0­2/—^ c.

Next