Unitárius Élet, 2005 (59. évfolyam, 1-6. szám)

2005-01-01 / 1. szám

Flatrt*ttis JEGYZET Keserű pirulák Akárhogy is csűrjük, csavarjuk a dolgot, azért szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy minden újév egy kicsit új oldalt jelent életünk történe­tében. Bár ezt sokan tagadják, és úgy gondolják, mi­től lenne ez az egy nap­­ a szilveszter — sokkal má­­sabb a többinél? Miért lenne mérföldkő­, vagy választóvonal, amelynek elmúltával mindig valami új szakasz, de legalábbis egy új lap kezdődik életünk­ben? Hiszen az emberi élet és a történelem homok­óráján ugyanúgy peregnek le az egyes napok a ho­mokszemek, mint azt megelőzőkben. De csak látszólag! Ahogy ettől a mitikus naptól egyre távolo­dunk és belemegyünk a következő év eseményeinek sűrűjébe, annál jobban rájövünk arra, hogy ez az év azért nem egészen olyan, mint amilyen a tavalyi volt. Vagy sokkal jobb lett - hála Istennek! — vagy sokkal rosszabb, és akkor feltesszük magunknak a kérdést, hogy vajon miért? Nem szeret már úgy a jó Isten? Nem kívánom az újév jelentőségét mitizálni. Látvá­nyos fordulatok egy ember ésetében eléggé rit­kán szoktak előfordulni és ezek a legtöbbször egészen váratlanul következnek be. Pl. meglát­tunk, vagy megismertünk egy kedves személyt, aki később annyira közel került a szívükhöz, hogy ennek következtében alapvetően megváltozott egész addigi életünk menete. Vagy egy hirtelen baleset, betegség, ami után már egészen másképpen kell megítélnünk életünk továb­bi kilátásait. Az újév kétségtelenül nem ilyen. De mitikuma en­nek ellenére nem lebecsülendő. Az újév azért vívha­tott ki különleges jelentőséget a napok sorában, mert beköszöntése egy új időszak kapuját nyitja meg, amelyen belépve nem tudjuk, hogy ez­után mi vár ránk az elkövetkező 365 napban? Ezért van az, hogy az év vége felé gondolatainkban mindig egy kis számvetést készítünk arról, hogy mi jót, mi rosszat hozott nekünk az elmú­ló év. Milyen lett az elmúló év mérlege? Mi unitáriu­­sok különösen így vagyunk ezzel a mérlegkészítéssel. Úgy érezzük, hogy nemcsak önmagunknak, ha­nem a jó Istennek is el kell számolnunk éle­tünkkel, gondolataink, szándékaink, tetteink, cselekedeteink, eredményével. Mi úgy fogjuk fel, hogy az élet a jó Isten nagy ajándéka. A mi földi létünk legnagyobb küldetése az, hogy ezzel az ajándékkal megfelelően sáfárkodjunk. Minél értékesebb emberi törekvések, jó cselekedetek, ha kell áldozatvállalások megvalósítására hasznosít­suk. Ha mindennapi gondjaink és bajaink közepette elfeledkeznénk erről, akkor is figyelmeztet a külvi­lág, mert ilyenkor az egész ország és az egész világ is a számvetés lázában ég. Felidézik az elmúlt év emlékezetes eseményeit, a nagy személyiségek történelmi jelentőségűnek minősített megnyilatko­zásait, és próbálják ezekből levonni a tanulságokat. No persze nem minden tendenciózusság nélkül. Attól függ, hogy ki mit, és milyen szempontból értékel. Mások a vezető nagyhatalmak és mások az elnyo­mott, vagy szegénységben tengődő kis népek értéke­lési szempontjai. Mindegy! Ezt most ne firtassuk. Nem a mi dol­gunk a pártatlan igazságot osztogatni. Egyrészt mert nem is ismerjük a kiváltó okok és tényezők mindegyikét, másrészt mert ki lenne kíváncsi egy kis egyház kis embereinek véleményére? Nem is ezt akarom kihozni ebből a dologból. Inkább csak arra kívánok utalni, hogy vajon a sok mérlegkészítés és tanulságlevonás után bölcsebb, emberibb, bé­késebb lesz-e a világ az elkövetkező évben? És anélkül, hogy pesszimista, vagy nihilista lennék, már most nyugodtan megjósolhatom, hogy 2005-ben is legalább annyi erőszakos fellépés, fenyegetés és jogtiprás lesz a világon, mint az előző évben volt. Hol van akkor a levont tanulságok gyakorlati megvalósí­tása, alkalmazása? Sehol! És ez az, ami engem - aki egy alapvetően optimista beállítottságú ember va­gyok! - már az év elején nagyon elszomorít. Hiába a rengeteg intő, sőt rémisztő példa, az emberiség so­hasem tanul a múlt szörnyűségeiből. A holokauszt szörnyűségei után ki gondolta, hogy a XX. század végén még lesz boszniai népirtás? De térjünk rá inkább a mi kisember viszonylata­inkra. Mert a kisemberek szintjén kell valami­nek sokkal szélesebb körben megváltoznia ah­hoz, hogy kis hazánkban se legyen annyi gyilkosság, erőszakos bűncselekmény, annyi sikkasztás, olyan mérvű korrupció stb. Sokan azt mondják, hogy a vezetőknek kellene példát mu­tatniuk. Riasztó statisztikák látnak napvilágot a kü­lönböző köztestületek, a választott tisztségviselők te­kintélyvesztéséről. De kérdezem én, ahhoz, hogy én becsületes, rendes, erkölcsös legyek, miért kell mindig mások cselekedeteit figyelnem, méricskélnem és a törvény kiskapuit keresgélnem? Miért nincsen bennem egy objektív, szilárd, ke­resztény erkölcsi mérce, amelyhez mint zsinór­­mértékhez igazodom, és azt mondom, hogyha már az egész világ megtébolyodott, mindenki lop, csal, hazudik, én akkor sem teszem ezt meg, mert az én emberi keresztényi mércém ezt elfo­gadhatatlannak tartja. Tudom, hogy vannak olyanok, akik úgy véleked­nek, hogy ha én gondolkodnék, így tennék, akkor en­gem a mai világban mindenki hülyének, élhe­tetlennek tartana és nem mennék semmire sem. Én ezt a felfogást nem tudom elfogadni. Gyakorlati tapasztalat alapján állíthatom, hogy bármilyen ne­héz is, de becsületesen is meg lehet élni. Igen szerényen, de legalább nyugodtan. Azt szoktam mondani, ha az utcán rendőrök rohannak valaki után, sohasem fogott el a félelem, mert tudtam, hogy nem utánam loholnak. Az én erkölcsi mércém ugyanis a legtöbb esetben szigorúbb, mint amit a törvények a bűncselekmény határesetének tartanak. És azt hiszem, hogy a kisemberek több­ségének erkölcsi alapállására általában szin­tén ez a jellemző. Manapság gyakran hallani, hogy „a gazdaság és az erkölcs két külön kategória”. Az üzletembe­rektől nem lehet az erkölcsi , pláne a keresztény erkölcsi - magatartást elvárni. Szerintem ezt a kificamodott és társadalomellenes felfogást a legha­tározottabban és a legkeményebben el kell utasíta­ni. Ilyen teljesen deformálódott erkölcsi magatartás miatt következhetett be tavaly az a felháborító eset, hogy olcsó, de aflatoxinos brazil paprikát kevertek egyes felelőtlen emberek a hungarikumnak számító kalocsai paprikába, amellyel súlyos toxikus fertőzés veszélyének tették ki a gyanútlan hazai és külföldi fogyasztókat. Folytatás a 26. oldalon 2 UNITÁRIUS ÉLET 2005. január-február

Next