Unitárius Élet, 2005 (59. évfolyam, 1-6. szám)
2005-01-01 / 1. szám
Flatrt*ttis JEGYZET Keserű pirulák Akárhogy is csűrjük, csavarjuk a dolgot, azért szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy minden újév egy kicsit új oldalt jelent életünk történetében. Bár ezt sokan tagadják, és úgy gondolják, mitől lenne ez az egy nap a szilveszter — sokkal másabb a többinél? Miért lenne mérföldkő, vagy választóvonal, amelynek elmúltával mindig valami új szakasz, de legalábbis egy új lap kezdődik életünkben? Hiszen az emberi élet és a történelem homokóráján ugyanúgy peregnek le az egyes napok a homokszemek, mint azt megelőzőkben. De csak látszólag! Ahogy ettől a mitikus naptól egyre távolodunk és belemegyünk a következő év eseményeinek sűrűjébe, annál jobban rájövünk arra, hogy ez az év azért nem egészen olyan, mint amilyen a tavalyi volt. Vagy sokkal jobb lett - hála Istennek! — vagy sokkal rosszabb, és akkor feltesszük magunknak a kérdést, hogy vajon miért? Nem szeret már úgy a jó Isten? Nem kívánom az újév jelentőségét mitizálni. Látványos fordulatok egy ember ésetében eléggé ritkán szoktak előfordulni és ezek a legtöbbször egészen váratlanul következnek be. Pl. megláttunk, vagy megismertünk egy kedves személyt, aki később annyira közel került a szívükhöz, hogy ennek következtében alapvetően megváltozott egész addigi életünk menete. Vagy egy hirtelen baleset, betegség, ami után már egészen másképpen kell megítélnünk életünk további kilátásait. Az újév kétségtelenül nem ilyen. De mitikuma ennek ellenére nem lebecsülendő. Az újév azért vívhatott ki különleges jelentőséget a napok sorában, mert beköszöntése egy új időszak kapuját nyitja meg, amelyen belépve nem tudjuk, hogy ezután mi vár ránk az elkövetkező 365 napban? Ezért van az, hogy az év vége felé gondolatainkban mindig egy kis számvetést készítünk arról, hogy mi jót, mi rosszat hozott nekünk az elmúló év. Milyen lett az elmúló év mérlege? Mi unitáriusok különösen így vagyunk ezzel a mérlegkészítéssel. Úgy érezzük, hogy nemcsak önmagunknak, hanem a jó Istennek is el kell számolnunk életünkkel, gondolataink, szándékaink, tetteink, cselekedeteink, eredményével. Mi úgy fogjuk fel, hogy az élet a jó Isten nagy ajándéka. A mi földi létünk legnagyobb küldetése az, hogy ezzel az ajándékkal megfelelően sáfárkodjunk. Minél értékesebb emberi törekvések, jó cselekedetek, ha kell áldozatvállalások megvalósítására hasznosítsuk. Ha mindennapi gondjaink és bajaink közepette elfeledkeznénk erről, akkor is figyelmeztet a külvilág, mert ilyenkor az egész ország és az egész világ is a számvetés lázában ég. Felidézik az elmúlt év emlékezetes eseményeit, a nagy személyiségek történelmi jelentőségűnek minősített megnyilatkozásait, és próbálják ezekből levonni a tanulságokat. No persze nem minden tendenciózusság nélkül. Attól függ, hogy ki mit, és milyen szempontból értékel. Mások a vezető nagyhatalmak és mások az elnyomott, vagy szegénységben tengődő kis népek értékelési szempontjai. Mindegy! Ezt most ne firtassuk. Nem a mi dolgunk a pártatlan igazságot osztogatni. Egyrészt mert nem is ismerjük a kiváltó okok és tényezők mindegyikét, másrészt mert ki lenne kíváncsi egy kis egyház kis embereinek véleményére? Nem is ezt akarom kihozni ebből a dologból. Inkább csak arra kívánok utalni, hogy vajon a sok mérlegkészítés és tanulságlevonás után bölcsebb, emberibb, békésebb lesz-e a világ az elkövetkező évben? És anélkül, hogy pesszimista, vagy nihilista lennék, már most nyugodtan megjósolhatom, hogy 2005-ben is legalább annyi erőszakos fellépés, fenyegetés és jogtiprás lesz a világon, mint az előző évben volt. Hol van akkor a levont tanulságok gyakorlati megvalósítása, alkalmazása? Sehol! És ez az, ami engem - aki egy alapvetően optimista beállítottságú ember vagyok! - már az év elején nagyon elszomorít. Hiába a rengeteg intő, sőt rémisztő példa, az emberiség sohasem tanul a múlt szörnyűségeiből. A holokauszt szörnyűségei után ki gondolta, hogy a XX. század végén még lesz boszniai népirtás? De térjünk rá inkább a mi kisember viszonylatainkra. Mert a kisemberek szintjén kell valaminek sokkal szélesebb körben megváltoznia ahhoz, hogy kis hazánkban se legyen annyi gyilkosság, erőszakos bűncselekmény, annyi sikkasztás, olyan mérvű korrupció stb. Sokan azt mondják, hogy a vezetőknek kellene példát mutatniuk. Riasztó statisztikák látnak napvilágot a különböző köztestületek, a választott tisztségviselők tekintélyvesztéséről. De kérdezem én, ahhoz, hogy én becsületes, rendes, erkölcsös legyek, miért kell mindig mások cselekedeteit figyelnem, méricskélnem és a törvény kiskapuit keresgélnem? Miért nincsen bennem egy objektív, szilárd, keresztény erkölcsi mérce, amelyhez mint zsinórmértékhez igazodom, és azt mondom, hogyha már az egész világ megtébolyodott, mindenki lop, csal, hazudik, én akkor sem teszem ezt meg, mert az én emberi keresztényi mércém ezt elfogadhatatlannak tartja. Tudom, hogy vannak olyanok, akik úgy vélekednek, hogy ha én gondolkodnék, így tennék, akkor engem a mai világban mindenki hülyének, élhetetlennek tartana és nem mennék semmire sem. Én ezt a felfogást nem tudom elfogadni. Gyakorlati tapasztalat alapján állíthatom, hogy bármilyen nehéz is, de becsületesen is meg lehet élni. Igen szerényen, de legalább nyugodtan. Azt szoktam mondani, ha az utcán rendőrök rohannak valaki után, sohasem fogott el a félelem, mert tudtam, hogy nem utánam loholnak. Az én erkölcsi mércém ugyanis a legtöbb esetben szigorúbb, mint amit a törvények a bűncselekmény határesetének tartanak. És azt hiszem, hogy a kisemberek többségének erkölcsi alapállására általában szintén ez a jellemző. Manapság gyakran hallani, hogy „a gazdaság és az erkölcs két külön kategória”. Az üzletemberektől nem lehet az erkölcsi , pláne a keresztény erkölcsi - magatartást elvárni. Szerintem ezt a kificamodott és társadalomellenes felfogást a leghatározottabban és a legkeményebben el kell utasítani. Ilyen teljesen deformálódott erkölcsi magatartás miatt következhetett be tavaly az a felháborító eset, hogy olcsó, de aflatoxinos brazil paprikát kevertek egyes felelőtlen emberek a hungarikumnak számító kalocsai paprikába, amellyel súlyos toxikus fertőzés veszélyének tették ki a gyanútlan hazai és külföldi fogyasztókat. Folytatás a 26. oldalon 2 UNITÁRIUS ÉLET 2005. január-február