Unitárius Élet, 2005 (59. évfolyam, 1-6. szám)
2005-01-01 / 1. szám
Gondolatok 2005. Újév küszöbén Lekció: 90. zsoltár 1-12. Textus: Róm 4, 18. „Jézus a reménytelenség ellenére is reménységgel hitte, és Isten ígéretét sem vonta kétségbe, sőt megerősödött a hitben, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja adni” Minden év kezdetén reménykedve tekintünk a jövőre, és feltesszük a kérdést, mit fog hozni számunkra? Mindenki magára gondol, hány év van még hátra? Közel három évezreddel ezelőtt írta a Zsoltáros: - Éveinknek száma hetven, s ha erősek vagyunk, nyolcvan esztendő. Ebből is a legtöbb betegség, fáradozás, melyek gyorsan elszállnak, mint a köd. Még Goethe is, egy rendkívül sikeres életút után öregkorában azt vallotta, hogy hosszú életéből csak néhány nap volt, amikor igazán boldognak érezte magát. Az emberi lét ennél sokkal több: örökkévalóság. Ennek hitéről beszélnek a népek hagyományai, vallásai. Ezt, és ennek igazságát ismerték fel és vallották az emberiség legnagyobb bölcsei. Ezen a téren legdöntőbb a kereszténység alapítójának, Jézusnak élete, és tanítása. Év elején az ember nemcsak a maga jövőjére gondol, hanem népe, közössége jövőjére is. Benne gyermekeire, unokáira, sőt dédunokáira is, hogy min fog múlni jövőjük, boldogságuk? Az eddig ismert társadalmi rendszerek mind csődöt mondtak. Átéltük a földi paradicsomot ígérő kommunizmust, ígéretekkel és vallásellenes tartalommal jelentkezett a szociáldemokrácia. Most megtanuljuk a liberális nézetekre épülő kapitalizmust, amely állandó gazdasági krízissel riogatja az embert, s a pénz uralmával a népeket. Minden rendszerben lehet valami jó, de valahol elveszett a társadalmi igazságosság. A francia forradalom által meghirdetett szabadság, egyenlőség, testvériséggel szemben, a százezreket lefejező nyaktiló jutott hatalomra, mint az egymást „szabadsággal” köszöntő kommunizmusban az osztályharc. A feltűnő az, hogy ezeket a rendszereket a vallás üldözése jellemezte. Pedig jöhet bármilyen rendszer, mely lehet, hogy önmagában jónak is ígérkezik, de a valláserkölcsi rend vállalása nélkül mindenképen megbukik. Az unitárius vallású Balogh Edgár, a nagy szociáldemokrata ezzel kapcsolatban így vallott: „Az elárult szocializmus lehetőségeit az ökumenikus kereszténység szeretettanával párosítottam, vigaszt találva Márton Áron püspök biztatásában. A különféle politikai irányzatok plurális egységét csakis a keresztény erkölcs elve alapján tudom elképzelni, egy új világetika kibontakozásában”. Az ember és az emberiség nem lehet kísérleti nyúlként bizonytalan rendszerek áldozata. E veszélytől csak az önismeret, és az erkölcsi rend vállalása mentheti meg az emberiséget. Az ember alkatánál fogva ismerni szeretné önmagát, és jövendőjét. Az új esztendőre vonatkozóan sajnos ez nem lehetséges, annyi azonban igen, hogy lehetőségünk, és tehetségünk birtokában megvalósítsuk az Isteni tervet, hogy ha tehetséget érzel magadban valamire, akkor legyen bátorságod kiművelni és ismertté tenni azt. De ki ez a nagyra híivatott ember? - kezdtem el töprengeni a kérdésen, és megdöbbenten vettem észre, hogy előttem mennyien próbálkoztak e nehéz kérdést megfejteni. Látjátok feleim szemtükkel mik vagymuk, is a por és hamu vagymuk! — mondja több, mint 800 éves első írásos emlékünk a Halotti beszéd. Kosztolányi azonos című, és kezdetű költeménye szerint: Ilyen az ember, egyedüli példány, csoda, megismételhetetlen, „ki küzdve tör a jobbra”. Már a thébai vének kara Szophoklész: Antigoné c. színművében megmondta, hogy „az embernél jelesebb csoda nincsen”! Egy évvel később a nagy bölcselő Arisztotelész így vélekedik az emberről: „az ember sajátossága a többi lénnyel szemben, hogy ő különbséget tud tenni a jó és a rossz, valamint az igazságos és az igazságtalan között”. Továbbmenve, ki ne ismerné Mózes első könyvét, melyben Éva és Ádám (a sorrend lényeges), az Úr tilalma ellenére ettek a tiltott fa gyümölcséből, a jó és gonosz tudás fájáról, amiért kiűzettek a paradicsomból a földre, ahol ismét porrá lettek. Isa por és hamu vagyuuk! Az ember nem Mefisztó, aki Goethe szerint: „örökké a rosszra tör és örökké jót művel”, hanem a jó és a rossz tudója és művelője. Az ember a bűnbeesés következtében nem halt meg csupán halandó lett, állítja Franz Kaffka. Ezzel szemben Nietzsche azt mondja, hogy az ember: „fájdalmas szégyen”, önmagával szemben a „legkegyetlenebb állat”. És érdekes, hogy Nietzschével szinte egyszerre mondja Dosztojevszkij Iván Karamazovja: „a vadállat soha nem tud olyan kegyetlen lenni mint az ember”! Vörösmarty szerint az ember egyszerre: „őrült sár” és „Istenarcú lény”. A Szózat költője, sárkányfogveteménynek nevezi a testvérgyilkosságra is képes embert és megkérdi? „Mi tik jobbakká lennetek”? „Minden dolog mértéke az ember”, tanította a híres görög bölcs, Protagorasz. „Semmi, ami emberi, nem idegen tőlem” — vallotta Terentius római író. Az ember: „sem nem angyal, sem nem állat, hanem gondolkodó nádszál”, írta Pascal, aki egyformán elítélte azokat, akik egyfolytában dicsérik, vagy egyfolytában korholják az embert. Mik vagyunk hát Testvéreim, Atyámfiai? - hogy egyesek Isten csodájának, mások Isten szégyenének aposztrofálnak? Hiszem, hogy felcsigáztam érdeklődéseteket az emberre vonatkozóan, és az új esztendőben szakítunk majd néhány pillanatot arra, hogy megismerjük magunkat és ezen bizarr kérdésre megpróbáljuk önmagunkba nézve megadni, vagy megkeresni a választ. Mégis milyen képet lehetne festeni a ma társadalmáról vagy a ma emberéről? 2005. január-február UNITÁRIUS ÉLET 3