Unitárius Élet, 2011 (65. évfolyam, 1-6. szám)

2011-01-01 / 1. szám

Szabó Előd O­tthonainkból rövid álom után érkeztünk a templom­ba. Az esztendő legzajosabb éjszakája után, mely nem a pihenésről szólt a világ számára, most az utánozha­tatlan hangulatú, álmos, csendes, megviselt reggelben az Úrral való találkozást kerestük. Amilyen zajjal fogadtuk az újév első perceit a templom körüli megszentelt he­lyen, olyan csendben és megilletődötten imádkozunk most e sok évet-rémet-szépet meglátott hajlék falai közt. Legtöbbünk számára rövid volt az éjszaka. Istennek hála, nem betegek melletti virrasztás okozta e különleges rövidséget, hanem a barátok, a mosolygós arcok között eltöltött örömteli órák csábító ereje. De azért hajnaltájt már az ünnepek sorozatának, örömmel teli forgatagának terhe rárakódott az emberre, s álomra szenderü­lt. Igen, nemcsak elaludt, hanem álomra szenderü­lt. Mert a zaj, a lárma, a fáradtság, s az elfogyasztott pezsgő vagy más ita­lok hatására a mély öntudatlanságba zuhanó, elalvó em­ber hajlamos sokat, elevent, megérintőt álmodni. S még ez újévi álmok hatása alatt kérdezzük e hajlékban ma­gunktól s az Úrtól: vajon mit jelent ez álom, vajon mit hirdet az előttünk álló évet illetően? Talán a fáraó is egy ilyen fehér éjszaka hajnalán me­rült mély álomba. Talán vad tivornyázás, mulatozás, bará­ti együttlét vonta el a pihenéstől; talán a hatalmas birodalom hatalmas gondjai telepedtek lelkére, s e gon­dokkal magányosan vagy tanácsadóival küszködve hajna­lig nem lelt nyugalomra teste-lelke... De elaludt, s hamar az alvás mély öntudatlanságának forrásából olyan képek buzogtak fel, melyek megtöltötték lelkét. Ő pedig érezte, hogy ez az álom több egyszerű képzelődésnél, érezte, hogy ez az álom üzenet, érezte, hogy ez az álom nem em­bertől, hanem­­ bármilyen néven és formában nevezte meg a megnevezhetetlent Istentől jövő üzenet volt. Ugye mindenkinek volt már olyan álma, melyről reg­gel felébredve érezte, hogy az több képzelődésnél, hogy üzenet érkezett egy olyan világból, amelyet sokszor távo­linak, elérhetetlennek gondolunk, de néha bebizonyoso­dik, hogy nem magasan, nem távol, hanem éppen a lélek legmélyén, a lehető legközelebb van hozzánk. A fáraó nem tudta elfeledni álmát. Elmesélte azt. De a szavak nem tudták kifejezni, hűségesen és teljesen vissza­adni az álom hangulatát, s ezért az őt meghallgatók az álom jelentőségét és mélységét nem élték át, egyszerű, de hasznavehetetlen, felszínes és olcsó magyarázatokat adtak a látomásokra. Ezért összehívta a bölcseket, a ta­nácsadókat, a varázslókat, az álomfejtőket, s nekik is egy­re halványodó szavaival elmesélte álmát, de egyikük megfejtése sem tetszett, túl emberi, túl hétköznapi volt az álom megélt, de szavakban megragadhatatlan nagysze­rűsége és szentsége mellett. Mi is sokszor küszködünk álmainkkal. Magunkkal visszük az élet gondjai közé. Ha elmeséljük, elhalványod­nak a szavak szürkeségében, s ahelyett, hogy másokban is felgyújtsák az érdeklődés és nagyszerűség lángját, még bennünk is lelkesedést bomlasztó jéghideg vízzé válik, mely a parazsat is elhalványítja. S van olyan szent és igaz, nagyszerű, isteni álom, melyet érezzük, hogy nem szabad felfedjünk, mert olyan szent, hogy nem a vi­lág szürke utcáin, hanem a lélek legelzártabb, legtitko­sabb szentélyében kell őrizni, megőrizni. És akkor hívatta a fáraó Józsefet. Neki is elmesélte ál­mát. És József megfejtést adott. Olyant, ami méltó volt az álom nagyszerűségéhez. A nagy birodalom sorsának jövőjéről szól, s figyelmeztetést ad, a túléléshez, a nagy birodalom kormányzásához elengedhetetlen útmutatást. József az esetlen, elkopott szavak mögött is felismerte ezt a nagyszerűséget. Miért? Mert bevallása szerint nem is ő, hanem Isten ad választ a kérdésre. S mint egy de­­tektívregény utolsó lapjain fény derül az igazságra, úgy e jelenetben is minden logikusan, érthetően és megnyug­tatóan a helyére kerül: a titokzatos álom az Úrtól való volt, s az emberi ész, értelem, tudás és tapasztalat nem tudta megfejteni, hanem csak egyedül maga az Úr, Jó­zsef által. Tehát látszólag Józsefet, de valójában az Urat hívta és kereste a fáraó nyugtalanítóan szent álmának megfejtésére. Életünk birodalmának nyugtalanító álmával mi is az Urat keressük. Színe előtt szeretnénk megfejtést keresni a tőle üzenetként kapott álmokra. Tőle szeretnénk figyel­meztetést nyerni, a túléléshez, életünk kormányzásához elengedhetetlen útmutatást. Ezért álmunkból felébredve jöttünk e hajlékba, s elcsendesedtünk, hogy ne szavak­kal, hanem a lélek érzékeny, apró rezdülései által für­késszük a szentet, a megnevezhetetlent, s előre tekintsük az előttünk álló esztendőre. A bölcs uralkodóhoz hason­lóan alázattal valljuk meg, hogy életünk szent és isteni kérdéseire a válasz nem tudásunkban rejlik, hanem a szentnél és isteninél. Az álom magyarázata pedig valóban nagyszerű, az egész birodalom, s népeinek sorsát meghatározó. Hét bő és hét szűk esztendőt ígért, s a hét szűk esztendő száraz­sága, terméketlensége nyomtalanul emészti fel a bősé­get, a termékenységet. De az álom nem ítélet volt, csupán egy figyelmeztetés, s a fáraó sem ítéletként fogta fel, hanem azonnal a cselekvés lehetőségeit mérlegelte, s nem késlekedett lépéseket tenni, hogy a titokzatosság, ismeretlenség fátyla mögül felsejlő jövőkép ne felkészü­letlenül érje, hanem majd válaszai legyenek az idő által elétárt kérdésekre. Előttünk is ismeretlen napok, idők állnak. Ma is sok mindent előrejeleznek: időjárást, egészségi állapotot, a világ haladását, válságot, bő vagy legtöbbször szűk esz­tendőket. De mindez számunkra sem ítélet. Az Úrnak valóban tervei vannak, törvényei az általa ismert módon fogják meghatározni a jövőt, de nem úgy, hogy ennek a jövőnek mi rabjai, sakkfigurái, tehetetlen bábui legyünk, hanem e jövő keretei között mérlegelhetünk. Istentől ha­ Újévi álom „József így felelt a fáraónak: Nem én, hanem Isten ad választ a fáraó javára. ” 1 Mózes 41,16 Unitárius Élet • 1

Next