Unitárius Élet, 2017 (71. évfolyam, 1-6. szám)

2017-01-01 / 1-2. szám

Vallásszabadság „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. ”(Ef 2,8); „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által. ” (Róm 10,17) Ünneplő gyülekezet, kedves rádióhallgatók, testvéreim! Kétszeres megtiszteltetés ma erről a szószékről prédikál­ni, egyrészt a vallásszabadság ünnepe, másrészt a Kossuth Rádió élő közvetítése teszi rendkívülivé ezt a napot. Egy harmadik, szívemet melengető tényről már nem is illene szól­ni, de el kell, hogy mondjam, életemben először állok a budapesti Nagy Ignác utcai templom szószékén, és hogy ez pont 2017 januárjában, a reformáció évében történik, az biztosan Isten különös kegyelmének, nem pedig az én szerény érdemeimnek köszönhető. Mi, unitáriusok Isten kegyelméről viszonylag keveset beszélünk, inkább az ő gondviselő szeretetét hangsú­lyozzuk, pedig legalább annyira köszönhetjük létünket kegyelmének, mint gondviselésének. Isten különös kegyelme, hogy ma, 2017. január 15-én élnek még unitáriusok a Kárpát-medencében, mert annyi bal­­szerencse közt, oly sok viszály után sokszor érezték eleink, hogy „Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a Gondviselés. ” A katolikus Tamási Áronnál találóbban talán senki sem fogalmazta meg a kegyelem és a gondviselés unitárius dialektikáját. Mert bárhon­nan is nézzük 450 éves történelmünket, azt látjuk, hogy egyházunk nem csak őseink hősi kitartásának és a mi tiszteletre méltó erőfeszítéseinknek, hanem Isten el­elszunnyadó gondviselésének, de mindig megújuló kegyelmének köszönhetően maradt fenn a mai napig. Egy híján 450 esztendővel ezelőtt, a méltán híressé vált tordai országgyűlésen az ország fejedelme s a három nemzetalkotó rend, a szászok, a magyarok és a széke­lyek az Úristen kegyelmébe kapaszkodva, de a reformá­ció sikerében bízva így rendelkeztek: „Midőn a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék ki-ki az ő értelme szerint, és a közösség ha venni akarja, jó, ha nem, senki kényszerítéssel ne kényszerítse, az ő lelke azon meg nem nyugodván; de oly prédikátort tarthasson, a kinek tanítása őnéki tetszik. Ezért pedig senki [...] a prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidal­­maztassék senki vallásáért senkitől. [...] és nem engedtetik senkinek, hogy senkit fogsággal vagy helyéből való elmozdítással fenyegessen a tanításért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból van, a hallás pedig Istennek Igéje által. ” Kedves testvéreim, nem tudom, van-e még egy olyan törvénycikk a világon, ahol a világi törvényhozó testület két szentírási helyre hivatkozva támogatná meg az evangélium hirdetésének és hallgatásának szabadságát. Isten igéje szolgál tehát e törvény alapjául, és kér­dezem, vethetünk-e más alapot a meglévőnél? És vála­szolok is: „A lerakott alapon kívül, amely a Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat. ” (1 Kor 3,11) Sokszor félreértjük és félremagyarázzuk a tordai országgyűlés végzését, és az egyéni jogok dekrétumát olvassuk ki soraiból. Valami olyasmit, hogy a hit sze­mélyes meggyőződés, és ez csak az individuumra, az egyénre tartozik. A hit magánügy, s az egyén jó istenhí­vő és keresztény lehet minden intézményi kötöttség nélkül is, hiszen imádkozni bárhol lehet. Csakhogy Tor­dán 450 évvel ezelőtt nem egy nagy svédasztalt terítet­tek a 21. század mindenből kiábrándult gyermekének, hogy az szellemi éhségét csillapítandó kedvére válogas­son: egy falat keleti misztika, egy kis New Age bőven leöntve asztrológiával és megfűszerezve egy csipetnyi ezotériával és okkultizmussal. Mindenből egy keveset, a lényeg, hogy jól érezd magad, ma úgy is ez a divat. 1568-ban Tordán nem az egyén, hanem a közösség azon jogát erősítették meg, hogy Isten igéjét, az evan­géliumot hirdessék és hallgassák, olyan pap vagy tanító szájából, akinek tanítása nem az egyén, hanem a közösség ítélete szerint hiteles, és megegyezik Isten igé­jével. A hit Isten ajándéka - hivatkoztak eleink a Szent­írásra. Karácsony után vagyunk, sokunkat elhalmoztak ajándékokkal. A fogyasztói és az egyén igényeinek kielégítésére felépített társadalmakban, így Európában is szokássá vált, hogy karácsony, vagy ahogyan a szekuláris világban mondani szokás, az ún. téli ünnepek után visszaváltják a nem kívánt ajándékot. Nem vagyok elégedett a kapott ajándékkal, visszavál­tom. Internetes világunkban ez igazán könnyen megy, tizenöt napon belül megszabadulhatok a fölösleges vagy rossz rendeléstől, még csak meg sem kell indokol­nom döntésemet. A hit Isten ajándéka - szeretném megkérdezni, hogy valaki rendelt-e hasonlót az interneten? Azt tapasztal­tam, különösen az utóbbi évtizedben, hogy igen megszaporodott azok száma, akik „visszaváltanak” tételekbe rendezett és szépen csomagolt hitünket, visz­­szaváltanák, mert nem működik, vagy legalábbis nem úgy működik, ahogyan szeretnék. Többen is elmond­ták, hogy: megkereszteltek, valamikor még konfirmál­tam is, de ennek nem sok haszna. Egyházam tanítását, hittételeit úgy-ahogy ismerem, de ez nem ad választ egzisztenciális gondjaimra és életem nagy kríziseire, a hitvallások nem védenek meg a tragédiáktól. hétköznapi evangélium 2 Unitárius Élet

Next