Unitárius Élet, 2017 (71. évfolyam, 1-6. szám)
2017-01-01 / 1-2. szám
Vallásszabadság „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. ”(Ef 2,8); „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által. ” (Róm 10,17) Ünneplő gyülekezet, kedves rádióhallgatók, testvéreim! Kétszeres megtiszteltetés ma erről a szószékről prédikálni, egyrészt a vallásszabadság ünnepe, másrészt a Kossuth Rádió élő közvetítése teszi rendkívülivé ezt a napot. Egy harmadik, szívemet melengető tényről már nem is illene szólni, de el kell, hogy mondjam, életemben először állok a budapesti Nagy Ignác utcai templom szószékén, és hogy ez pont 2017 januárjában, a reformáció évében történik, az biztosan Isten különös kegyelmének, nem pedig az én szerény érdemeimnek köszönhető. Mi, unitáriusok Isten kegyelméről viszonylag keveset beszélünk, inkább az ő gondviselő szeretetét hangsúlyozzuk, pedig legalább annyira köszönhetjük létünket kegyelmének, mint gondviselésének. Isten különös kegyelme, hogy ma, 2017. január 15-én élnek még unitáriusok a Kárpát-medencében, mert annyi balszerencse közt, oly sok viszály után sokszor érezték eleink, hogy „Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a Gondviselés. ” A katolikus Tamási Áronnál találóbban talán senki sem fogalmazta meg a kegyelem és a gondviselés unitárius dialektikáját. Mert bárhonnan is nézzük 450 éves történelmünket, azt látjuk, hogy egyházunk nem csak őseink hősi kitartásának és a mi tiszteletre méltó erőfeszítéseinknek, hanem Isten elelszunnyadó gondviselésének, de mindig megújuló kegyelmének köszönhetően maradt fenn a mai napig. Egy híján 450 esztendővel ezelőtt, a méltán híressé vált tordai országgyűlésen az ország fejedelme s a három nemzetalkotó rend, a szászok, a magyarok és a székelyek az Úristen kegyelmébe kapaszkodva, de a reformáció sikerében bízva így rendelkeztek: „Midőn a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék ki-ki az ő értelme szerint, és a közösség ha venni akarja, jó, ha nem, senki kényszerítéssel ne kényszerítse, az ő lelke azon meg nem nyugodván; de oly prédikátort tarthasson, a kinek tanítása őnéki tetszik. Ezért pedig senki [...] a prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki vallásáért senkitől. [...] és nem engedtetik senkinek, hogy senkit fogsággal vagy helyéből való elmozdítással fenyegessen a tanításért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból van, a hallás pedig Istennek Igéje által. ” Kedves testvéreim, nem tudom, van-e még egy olyan törvénycikk a világon, ahol a világi törvényhozó testület két szentírási helyre hivatkozva támogatná meg az evangélium hirdetésének és hallgatásának szabadságát. Isten igéje szolgál tehát e törvény alapjául, és kérdezem, vethetünk-e más alapot a meglévőnél? És válaszolok is: „A lerakott alapon kívül, amely a Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat. ” (1 Kor 3,11) Sokszor félreértjük és félremagyarázzuk a tordai országgyűlés végzését, és az egyéni jogok dekrétumát olvassuk ki soraiból. Valami olyasmit, hogy a hit személyes meggyőződés, és ez csak az individuumra, az egyénre tartozik. A hit magánügy, s az egyén jó istenhívő és keresztény lehet minden intézményi kötöttség nélkül is, hiszen imádkozni bárhol lehet. Csakhogy Tordán 450 évvel ezelőtt nem egy nagy svédasztalt terítettek a 21. század mindenből kiábrándult gyermekének, hogy az szellemi éhségét csillapítandó kedvére válogasson: egy falat keleti misztika, egy kis New Age bőven leöntve asztrológiával és megfűszerezve egy csipetnyi ezotériával és okkultizmussal. Mindenből egy keveset, a lényeg, hogy jól érezd magad, ma úgy is ez a divat. 1568-ban Tordán nem az egyén, hanem a közösség azon jogát erősítették meg, hogy Isten igéjét, az evangéliumot hirdessék és hallgassák, olyan pap vagy tanító szájából, akinek tanítása nem az egyén, hanem a közösség ítélete szerint hiteles, és megegyezik Isten igéjével. A hit Isten ajándéka - hivatkoztak eleink a Szentírásra. Karácsony után vagyunk, sokunkat elhalmoztak ajándékokkal. A fogyasztói és az egyén igényeinek kielégítésére felépített társadalmakban, így Európában is szokássá vált, hogy karácsony, vagy ahogyan a szekuláris világban mondani szokás, az ún. téli ünnepek után visszaváltják a nem kívánt ajándékot. Nem vagyok elégedett a kapott ajándékkal, visszaváltom. Internetes világunkban ez igazán könnyen megy, tizenöt napon belül megszabadulhatok a fölösleges vagy rossz rendeléstől, még csak meg sem kell indokolnom döntésemet. A hit Isten ajándéka - szeretném megkérdezni, hogy valaki rendelt-e hasonlót az interneten? Azt tapasztaltam, különösen az utóbbi évtizedben, hogy igen megszaporodott azok száma, akik „visszaváltanak” tételekbe rendezett és szépen csomagolt hitünket, viszszaváltanák, mert nem működik, vagy legalábbis nem úgy működik, ahogyan szeretnék. Többen is elmondták, hogy: megkereszteltek, valamikor még konfirmáltam is, de ennek nem sok haszna. Egyházam tanítását, hittételeit úgy-ahogy ismerem, de ez nem ad választ egzisztenciális gondjaimra és életem nagy kríziseire, a hitvallások nem védenek meg a tragédiáktól. hétköznapi evangélium 2 Unitárius Élet