Az Üstökös, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-05-16 / 20. szám

20. szám» Május 16-án, 1868. Országgyűlési tudósítás. (Azon kérdés tárgyalása, hogy mikép lehetne úgy épiteni a fiumei vasutat, hogy az Fiumét ne érintse?) Országgyűlési tudósítónk egész őszinteség­gel megvallja, hogy ő az egész vita tárgyához semmit sem ért. Hasonló vallomást tesz le százkilenczven képviselő a ház asztalára; kik, midőn személyes szavazásra kerül a dolog, elkerülik az exament. Egy képviselő „nescit“-nek íratja be magát. A személyes szavazás délután két óráig tart. A­mint az ábéczé a vége felé halad, egyre ■ ürül a ház , úgy hogy végre megtörténik, a­mit eddig nem hitt a Pesti Napló, hogy az ellenzék többségre kerül, ugyanis a baloldalon négy tag marad, míg a jobboldalt egyetlen egy gróf Zichy képviselte sole. Az is csak azért maradt ott, hogy ha netalán a tigrisek valami államcsínyt akarnának keresztül vinni, felhasználván jelen praeponderantiájukat, legyen valaki, a­ki az el­nököt felhívja, hogy számláltassa meg a házat, váljon határozatképes­e? Végre az elnök egyedül maradván: ne­hogy a teremőrök idezárják az üres országte­rembe, j­ónak látja feloszlatni a gyűlést. Megjelenik minden szombatnapon egy ivén sokféle képekkel ellátva. Előfizetési ár : Egész évre jan.—dec. 6 frt., 6 hóra 3 frt. és 3 hóra 1 frt 50 kr.— Elő­fizethetni minden postahivatalnál és könyvárusnál. Kiadóhivatal: Pest, barátok­ tere 7. sz. Hirdetések díja : 1 hasábos petit sor 7 kr.XIX. kötet. Tallérossy Zebulon levelei Mindenváró Adámhoz. Tekintedezs barátom uram! Ahun van ni. Mar meg Nagy Körözs bom- s lik! Csak nekik mindenbül köll, a m­irül Kecs- ! | kemit hirezs. Ha kecskemitiek elő tutak alita­­nyi asztalost, ki csinyalyon öszetört sziklabakat, ak izs fogtak maguknak szabót, ki varrjon ne­kik nipzasztot, asztan, allo neki! iljen a sza­badság ! Mondanak azirt kiütöt Nagy Körözsön kurtaribillio, mivelhogy keresztül utazta rajta ! Madarasz.Ne tesik elhinyi.Nem olyan garabon­­czazs diák az az in kedvezs barátom, ámbátor élig diák, is élig garaboncza is, de azért nem horgya magával zivatart. Hanem megmondok­­ igazán, hogyan történt. Jartam utána.

Next