Az Üstökös, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-01-03 / 1. szám
Január. 3.1874. ÜSTÖKÖS 3 jón át, zöldséges kofákon, fazekasok földszinti kirakatain keresztül áldva, szidva, üldözve, megdobálva, megugatva. Egy pandúr utána is lőtt, szerencsére nem volt a puskájában golyó. És mindezek után épen hat első és tizenhat másodperczczel elébb érkezett meg a váczi kikötő dobogójára, mint Argo, a gőzös. A herczeg persze dühös volt a kapitányra , hanem az felvilágosítá aztán a tévedéséről. A Themzén járó gőzösök éles fenekűek, az Argo feneke lap, azok felső légnyomással dolgoznak, emez alsóval, és aztán a Themzének dagálya van, mint a tengernek, akkor könnyen halad rajta a hajó; de az Argónak Pestről Váczra viz ellenében kell vinni, mi nagy különbség. Mindennek pedig az a vége, hogy a herczegre nézve az egy font bankjegyet úgy híják francziául, hogy »perdu«. Gróf aztán ezt az ajánlatot tette a herczegnek. — Újítsuk meg a fogadást. Már most én arra fogadok, hogy én ugyanezen a lovamon ülve, a melyen idejöttem, a vizmentében haladó gőzöst is megelőzöm s hamarább ott leszek a pesti kikötő hidján, mint a gőzös kiköt. Már ennek a fogadásnak lehetett állni elébe. Ez már vesztett fogadás. — Tíz font bankót egy ellenében, hogy nem lesz ön ott hamarább ! — Ne fogadjunk többet papirosba. — No hát aranyba. — Még annál is drágább kincsbe. Ha megnyerem a fogadást, akkor ön azt adja nekem nőül, akit én öntül kérni fogok. — Jó. És ha elveszti ön a fogadást, akkor ön azt veszi nőül, akit én adni fogok. — Áll! Kezet adtak egymásnak, az alku kötve. Következett a parton emelt sátorban még egy bankett, még egy tucat toaszt, aztán megint durrogtak a mozsarak, a gőzösön csengettek, a vendégurak és hölgyek visszamentek a váczi partról a gőzösre. Gróf pedig felült ismét a lovára — s aztán ő is szintén belovagolt a gőzösre. 1 . — Hát ez mi lesz ? Kérdé bámulva a herczeg. — A lovag hideg vérrel felelt. — Hát hiszen, nem fogadtam én arra, hogy lovon nyargalva leszek hamarább Pesten, mint a gőzös , hanem csak lovon ülve. Természetesen, hogy az egész közönség az ő részén volt. Igen jónak találták ezt a tréfát. S a grófnak egészen igaza volt. Hanem a herczeg nem veszté el a flegmáját. Mikor már mindenki jól kinevette magát rajta , akkor azt mondá a grófnak: — Mikor két versenyző egyszerre ér a czélhoz, azt »holt verseny«-nek nevezik, s nincs »megnyert díj.« De én azt hiszem, hogy akármit csinál Ön, az Argó mégis »fél lófejjel« okvetlenül hamarább ér a czélhoz, mint ön. Ekkor aztán megint az ő részén voltak a nevetők. Gróf nem szólt rá semmit. Ismerősei kezdtek mellőle elszéledezni, mint akik sajnálják, hogy ilyen vesztett fogadásba lovagolt bele. Egyszer csak egészen magára maradt a második helyen, a nyeregben ülve. Kezdett szomorú alak lenni. Mikor az Argo a Margitszigetet elhagyta , a herczeg odasétált hozzá, s megveregetve paripája karcsú nyakát, azt sugá neki: — Öné már a disznófejü herczegasszony. — — Nem az, kedves apám uram! kiálta a gróf, s azzal sarkantyúba kapva a lovát, a hajó korlátján keresztül beleugratott a Dunába. Az egész vendégsereg elszörnyedése riadt fel egyszerre. »Meg kell állítani a hajót!« sikoltozának a hölgyek. —*.Csak hadd haladjon. Monda a herczeg. Nem kell a lovagot félteni. Ott úszik ő már a lovával a Duna közepén, még csak a kalapját sem vesztette el. S ez gyönyörű ugrás volt: a hajórul a vizbe. Hanem hát minden bravour mellett is nincsen rajta segitve. Amig ő a partra kivergődik, amig tovább nyargal,, az alatt a gőzös rég a kikötő hídjához ért már, s apályadij most már annál bizonyosabban el van vesztve. Mikor az érdekelt nézősereg azt látta, hogy a lovag valahol a malmokon innen kikaptat a szárazra, már akkor az Argó régen a deszkakereskedők tutajain innen járt, a kikötő hidjához közel s még a lovagnak másfél ezer lépés volt odáig. Hanem ekkor még egy különbséget kellett a herczegnek megismerni a themzei és a dunai gőzhajózás között. A themzei gőzös, akárhonnan jön, egyenesen odaáll a kikötő hidja mellé; de a dunai gőzös, mikor víz mentében alá lapátol, nem áll ugyan abtívan a tempóban a hidja mellé, mert akkor repülőhid lesz belőle, hanem elébb lekanyarodik a rácz templom elé, onnan felkerekedik a redut felé s tipeg topog fel nagy bölcsen és okosan viz ellenében a kikötő hidjáig, agybafőbe dobálva kötélre kötött kölönczökkel az ácsorgó publikumot, míg valaki elfogja.