Az Üstökös, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-05-16 / 20. szám
230 ÜSTÖKÖS Május 16. 1874 soha sem keverednek össze. — Hogy transpirálhatott ez mégis ? — Hiszen a két év előtti ízére et cochon játszás az Írókkal már rég meghaladott álláspont. Az írók sem mentek többet a jó társaság felé: ott nem lehetett czivakodni: az úrnők sem hívták őket többet: viz és olaj elvált. Dolmány, pityke, darutoll, hótoll együtt ment ki a divatból. — Úgy kell lenni, hogy valaki a társaságból encanaillirozta magát s beszélte el Ottó gróf ritkaságait valami skriblifántnak. Sunt, qui se nequiter humiliant. Ennek pedig az lett a következése, hogy már most az egész társaság megtudta e ritkaságok létezését, s a hölgyek kíváncsisága is fel lett ébresztve. Ottó gróf ugyan gargon volt, a kinél rangjabeli hölgyeknek látogatást tenni nem egészen conveniens dolog. A ki abban a hírben áll, hogy a hölgyeket a földtekén körülhurczolja maga után! Ez azonban csak előítélet, a minek a jegét megtörte gróf Zsombolyiné , általánosan tisztelt, szép és szellemdús úrhölgy, a ki tudóvágyának kielégítésére első volt Ottó grófot elegáns oroszlánbarlangjában meglátogatni. Zsombolyi grófnő özvegy volt, szép, okos és gazdag. Ottó gróf a részletekig kimerítő magyarázatokba bocsátkozott múzeuma tárgyainak ismeretése alkalmával a grófnő kedvéért. »Ez valóban fölöttébb érdekes, mondá a grófnő, ki hamarább belefáradt a hallgatásba, mint Ottó gróf a magyarázásba. — Ottó gróf kitűnő festész is volt; megmutogatta a grófnőnek szép vázlatait, kartonjait, aquarelljait, miket utaztában sajátkezüleg készitett. »Önnek az úti kalandjait valóban meg kellene örökítenie — egy szép albumban, írja le.« »írja le!« Ha az a kitömött oroszlán ott az állványon egyszerre megelevenült volna, nem szökött volna oly gyorsan Ottó gróf talpából a vér a feje tetejéig, mint erre a szóra, hogy »Írja le!« No! És? Ha az az oroszlán megelevenülne, Ottó gróf nyúlna a puskája utána s meglőné azt U ra. Hát ha az a minden oroszlánnál rettenetesebb fenevad, az »Írjunk le valamit« ismét felelevenedik, azt is meglövi újra. „Ha a grófnő elfogadja az albumom dedicatióját, hát meg lesz az írva.« A grófnő hamisan mosolyogva monda : „Hanem aztán ezúttal invita Minerva!“ De isten jövőre kimarad mindenféle Minerva a játékból! Ottó gróf megszokta az ígéretét tartani. Azaz, distingváljunk jól. Nem mondta azt Ottó gróf, hogy »majd megírom én,« hanem csak azt, hogy »meg lesz írva.« Volt neki tömérdek úti jegyzete, s igen érdekes dolgok. Hanem ház: hús, zöldség, zsiradék, liszt, só, fűszer, tojás, még nem ebéd. Mit csinál az ember, ha otthon akar étkezni ? Legelőször is szakácsot fogad. Úgy van. Szakács dolga a főzés. Ilyen irodalmi szakács volt Bojtorján. Bojtorjánhoz pedig csak akkora kis embert kellett küldeni Ottó grófnak, mind a kis ujja, már az ott volt nála. S ha egyszer ott volt, az övé volt egészen ; neki volt testálva, majorátussá téve, elidegeníthetetlen, elveszhetetlen tulajdonául, birói árverésen rajtahagyva. Ettől csak az ásókapa választja el valaha. Ez tudta még csak Ottó grófnak a vállalat fontosságát felfoghatóvá tenni. Ha egy ilyen pompás könyv közönség elé kerül, gyönyörű metszetekkel és remek színnyomatokkal, pompás kötésben: ez minden salonban polgári jogot (pardon mágnásjogot) nyer; a gróf meg fogja azt küldeni különös diszkötésben az európai fejedelmek feleségeinek, a brazíliai császárnénak, az indiai kormányzónak, az orosz császárnénak, a japani daimionak. Sarra Victoria királyné, Augusta királyné Eugenia császárné rögtön magyar nyelvmestert rendel magának, hogy a szöveget olvashassa: e lendület hírére a magyar úrhölgyek is rögtön elkezdenek tanulni magyarul. Az európai sensatio oly nagy lesz, hogy Schmerling megszeppen s visszahúzza a februári pátenst:— mennyi érdemrend fog özönleni a pompás könyvért annak szerzőjére! azt győzze viselni! Végre a magyar tudós akadémia is megválasztja tiszteletbeli tagnak. Ottó gróf el volt ragadtatva a prospectus által. Rögtön átadta összes úti jegyzeteit Bojtorjánnak, hogy tekintse azokat keresztül. Ez úti jegyzetek mindenféle nyelven voltak írva, a szerint, a mely országban egyik másik használatban volt: az algíriak francziául, a keletindiaiak angolul, a mexicóiak spanyolul, az oroszok németül. Bojtorján belenézegetett a jegyzetekbe — nézegetett beléjök fél szemmel is, mintha perpectivába nézne, egészen kinyitott szemmel is, összevont szemöldökkel is s végre azt mondá felölük, hogy nem lehet ezen elmenni. Nem ám. Mert ő nem tudott egyikén sem a pogány nyelveknek, még németül sem : ő volt az az új