Az Üstökös, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-06-06 / 23. szám
274 ÜSTÖKÖS. Junius. 6. 1874. □ A vacsorapárt hir szerint abban a reményben szüntette meg ülésezéseit, hogy Lónyay Menyhért gróf permanens üléssaisont fog tartani vendégszerető házánál. Erre azonban csak a jövő képviselő-választási előkészületek alkalmából mutatkozik remény. □ Miskolcz szép ill. A buzavásári sártengerre ugyanis, mint biztos forrásból értesülünk, világító toronyot fognak építeni, a kereskedelem hajótörötteinek keletelése végett. Fogadja érte elismerésünket a városi képviselő testület! De úgy hiszszük, hogy egy emberélet, ló, szarvasmarha, szekér, gyeplő kerekagy, istrángbiztosító társulat is elférne még e téren, a város bölcs atyáinak gondoskodása alatt. "AK A magyar Állam Szent István hazája és nem a burkus magyar haza nevében kéri a parlamentet, hogy ne tárgyalja a középtanodai javaslatot. — Tőle már ez is nagy engedmény. Ezelőtt azt kérte, hogy a parlament semmiféle tanodai javaslatot ne tárgyaljon. 35 A zngaváraljai tót pánszláv gymnasiumnak is pártját fogja a »Magyar Állam,« igy akarván bebizonyítani tiszta keresztényi érzületét. A keresztény hit ugyanis azt mondja: »a ki téged követ, te azt kenyérrel.« Az a gymnasium pedig már megdobálta a Magyar Államot kővel, (csakhogy kis kezdőbetűvel) e szerint vajas kenyér dukál neki. Az új Petőfi-kiadás előszavából. Vannak olyanok is, akik azt követelik, hogy ezen Petőfi-kiadás teljes legyen, mert imádják Petőfit és még talán nagyobb embernek tartják kritikusainál is. Pedig ez nem volt megtörténhető. Én ismerem a sajtótörvényeket és tudom azt is, hogy engem a legteljesb kiadásért sem ítélne el semmiféle esküdtszék Magyarországon, de ennek csak az az oka, mivel az esküdtszékek nem kellőleg vannak még vittópárti érzelmektől áthatva. Csak ezért nem ítélnének el, különben el kellene, hogy ítéljenek. És mivel ebbeli meggyőződésem megvagyon, meggyőződés ellen cselekedném, ha Petőfi verseményeit teljesen kiadnám, mert én Petőfi urat, mint esküdt elitéltem volna. Meg miért is ki nem hagyni néhány verset? Még egy Göthe verseit sem adják ki teljesen, tehát holmi Petőfi emlék sincs sértve a miatt, hogy pár vers a műveiből kimaradott vala. Mert igaz mit én énekeltem: Petőfi pediglen erőlködik vala. Pediglen Petőfi poéta nem vala. Graguss Ágost Petőfi megéneklője művei kiadója és a Petőfi szobor spiritus familiáris tagja. Kuliszsza dolgok. Egy borzadalmas história foglalkoztatja ez idő szerint a színész és színművészet pártoló köröket. Valami lelketlen anya nem kevesebbel vádoltatik, mint gyermett kitevéssel, melyet büntető törvényeink esetleg húsz évig terjedhető büntetéssel sújtanak. A szegény ártatlan teremtés nem tudja megmondani, ki az anyja ? A különben is gyönge constitutiojú törékeny gyermek hosszas életben maradásához nincs sok remény. Résztvevő emberbarátok fölkéretnek, szíveskedjenek a gyermeket megtekinteni, hogy így talán nyomára lehetne akadni a szörnyanyának. Mutogatattatik a Krisztinavárosi arénában. Hogy mennyire kiveszett ez anyából mindez anyai érzelem, mutatja az, hogy a leánykát, bár még csak gyermek, kolostorba kényszerité. Azért nem is szólítják nevén, hanem csak igy »a kis apácza«. A tigris-anya rendőrileg nyomoztatik. A gyamokok egy előkelő színművésznőt terhelnek, kiről ezt a kegyetlenséget senki sem tette volna fel. Bírói vizsgán. — Na domine mondja meg, ha volna két ökre, s ellopnák, mit csinálna? — Hát biz én búsulnék, volt a nagyon természe ítes felelet. Zsaialotti jelenetés. Egy hontmegyei atyánkfia beállít a tiszteletes úrhoz s jó eleve kicsinált ékes mondatban ekkép adja elő szándékát: »Az én sorom bizonytalan sorsot vezet főtiszteletes uram! Mert Lukács Máriának honfiát jelentem, a ki meg- esett maga irányába. Ez azt teszi, hogy L. M. nevű nőrokonának törvénytelen fia meghalt. 11aptulajdonos és felelős szerkesztő: JÓKAI MÓR. Lakása Szálló utcza 30-ik szám alatt. Pest, 1874. Hirdetések felvételnek : LÁNG LIPÓT ÉS TAKSA NYOM. A.„ATHENAEUM“ NYOMD. i -ső nemzetközi hirdetmé(Athenaeum-épület.) nyi iroda fürdő-utcza i-ső szám. Rajzolja JANKÓ. Metszi POLIAK.