Az Üstökös, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-01-01 / 1. szám
Január 1. 1882. ÜSTÖKÖS, 3 CARMEN SAECLARE. Huszonöt év, etiy emberöltő. Az élet útja oly rögös. Mégis megérted s ifjan kezded A pályád, jó vén „Üstökös!“ Azóta sok csillag lehullott, Amint suttyómba fölmerült: Fényük lopott volt, talmi gyémánt, — Te egyre osztod a derűt, Aagy emberek tudom nem imák örömnapodra üdvdanát; Mert mind kifiruncvancigoltad : Komócsyt, Ábrányit, Szandi. Vad honatya sem üdvözölhet . . . Ki üdvözölné ostorát ! Az öthatosos uj magyar se Köszönti rád, áldó borát, Huncutkodásit eldobolva Találja benned a diák. Mint üldözőt, szintén leszólnak Politikus csizmadiák. A temető poézisáért Megrónak papok, kántorok : S vihák uram mókáiért szid, Ki haza reggel tántorog. Aki piaczra jár vadászni, Ott lövi a rucát, nyalat: Gácsér bátyának lóditásin Nem csoda, ha dühre gyulad. A hateszü sok tótmagyarba, Zebei rokon beszél lyukat: Per vesztők, Nyúz a Boldizsárok Bem, szenvedik marójukat, Így hát, jubiláns jó barátunk! Tudd meg veszélyes sorsodat: Akiket itt el nem soroltam, Az mind szeret, hát — mind hozat. Kiket pedig el-elporoltoll: Eltitkolják érzelmüket, Csakhogy ne üsd még pattogóbban : Mind úgy sunyit, mint a síiket. Süldő politikus, poéta, Grünhut . . . azaz: Zöldkalapy, Gácsér, Svihák, Nyúzó, Zebicskó, Herr Zserzsabek, sakter, rabi! Ne legyetek olyan balekkok, Föladni önönmagatok , Nevessetek, fogjátok másra, Ila végig bűz is rajtatok ! ! Vénitsük el, kik rá haragszunk, Alig pensióra lesz foga . . . Bár oly erős hogy ötven évnél Előbb ki nem hull a foga ! Kik meg szeretjük, arra hassunk Hogy hadd legyen hát — örökös! Éljen még ennyit, egyelőre Közös művünk, az „Üstökös!“ Molnár István Lajos. -------------—-------------------------------------------------------------—-----------------------------------------------------------------------------------------------—______ ____ . . _ . ■ Töksi és Buksi. Töksi : Nézd a Rákosi Jenő regényének a czíme: „A legnagyobb bolond.“ — Ki az? Buksi: — Maga Rákosi, aki elhagy egy dúsan jövedelmező állást csak azért, hogy lehessen megint magyar író. Töksi : No már igazán nem tudom hová megyünk ezentúl. A tűz a színházból, templomból kiszorít. Buksi: Hát aképviselő házba? Töksi: No hiszen ott van csak még igazán tűz. Buksi: De van ám elég víz is hozzá: — a Szilágyiék beszéde.