Utunk, 1972 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1972-06-23 / 25. szám

ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉG­ÉNEK LAPJA XXVII. ÉVFOLYAM ■ 25. (1234.) SZÁM K­ARA­­­LEJ ■ KOLOZSVÁR, 1972. JÚNIUS 23. Gáldi László román verstörténete Vitán fölül áll, hogy Gáldi László budapesti egyetemi ta­nár kutatásai régóta sürgető hiányt pótolnak a román köl­tészet kritikai és irodalomtör­téneti interpretációja terén. Az ugyancsak Gálditól származó Esquisse d’une histoire de la versification roumaine (Buda­pest, 1964) című munkán kívül eddig még nem született meg a román verselés problémái­nak tudományos rendszerezé­sét nyújtó mű. Amennyiben ilyen nagy igényekkel fellépő dolgozatokat keresnénk, csak két számbavehetőt találnánk (N. I. Apostolescu: L’sincienne versification roumaine, Párizs, 1909, továbbá Vladimir Strei­­nu: Versificaţia modernă, Bu­karest, 1966 — itt említhet­nénk még talán Gáldi egyik tágabb körű, de témánkhoz is szóló munkáját: Stilul poetic al lui Mihai Eminescu, Buka­rest, 1964, megjelent franciául is). Ami a folklórt és különö­sen a zenei folklórt illeti, ezt verstani szempontból is ele­mezte C. Brailoiu és Bartók Béla, de melódiaközpontú jel­lege miatt következtetéseik perspektívája nem illik min­dig a népi verselésről szerzett adatainkhoz. Amit pedig a többi tanulmányírók (C. Co­­nachi, Macarie, Ienăchiţă Vă­­cărescu, I. Heliade-Rădulescu, T. Cipariu, Th. D. Speranţia) próbálgattak a századok fo­lyamán, az ritkán több, mint egy-egy poétikai tankönyv. * L. Gáldi, Introducere în istoria versului românesc, Mi­nerva, Bukarest, 1971. Ebben a helyzetben érthető, miért rendkívüli esemény Gál­di professzor új könyve*. A spanyol, francia vagy német kritikából ismert verselemzés, nézetünk szerint — mai kriti­kánk mellébeszéléseivel szem­ben — a tudományos érvelés szükséges stádiuma. A költé­szet metrikai szerkezetének leírása az evidencia erejével képes bizonyítani vagy cáfol­ni a titokzatos „költői“-ről el­hangzó véleményeket, s arra is magyarázatot adhat, hogy miért és mikér­t változik, fej­lődik a vers. Gáldi László könyve így meg tudja világí­tani a román költészet törté­netének számos homályos pontját, s mindezt meglepően egyszerű okfejtéssel. Gáldi felfogása, mint maga is jelzi a bevezetésben, némi­leg változott az Esquisse ... óta. Fokozottan veszi tekin­tetbe a másodrangú költői ter­mést is, a komparatisztikai követelményeknek is nagyobb figyelmet szentel. Szintézise, mondja az illusztris szerző, ,,az európai vers történetének keretében mozog, egy most születő tudományág igényei megszabta térben — ezt az új tudományágat »­összehasonlító metrikának« vagy »összeha­sonlító verstörténetnek« lehet­ne nevezni.“ Úgy véljük, hogy amennyi­ben lehetne beszélni az euró­pai költészetben a hatások va­laminő mechanikájáról, az , túlnyomórészt éppen a metri­kában működne. Az úgyneve­zett tematikus befolyások u­­gyanis többnyire csak a min­denütt meglévő költői tár­gyak felhasználását segíthetik elő. A szó szoros értelmében vett kölcsönzés tulajdonkép­pen csak a prozódia területén történik — nyilván itt is le­számítva az egyes nyelvek más-más struktúrájából adódó különbségeket. A román köl­tészet őskorában is létezett egy adott nagyságú témaállo­mány, de be kellett hatolni­uk a szláv (lengyel) és a klasz­­szikus görög—latin metrumok­nak ahhoz, hogy ez verssé is váljék. Ezért hozza Gáldi László a román verselést kap­csolatba nemcsak a szomszéd népek, hanem egész Európa költészetével. A könyv első fejezete, a­­mely a népköltészettel foglal­kozik, bizonyítja — ha erre még szükség lett volna — író­jának megbízható, pontos tu­dását. Természetesen egy ilyen arányú munkánál a kérdőjelek sem hiányozhatnak. Vélemé­nyünk szerint ugyanis sem a népköltészet, sem a modern vers nem szorítható a klasszi­kus verstan kánonjaiba. A klasszikus vers az alkotó tu­datos szándékát feltételezi, míg az anonim népi énekes vagy a szabadverset író mo­dern költő (öntudatosan vagy öntudatlanul, mindegy­ik) el­utasítja a versnek bármilyen előre meghatározott sémáját. A Gáldi által is említett rend­ellenességek (a ditrocneus gya­kori paeonizációja a folklór­ban stb.), heterometriák is a népi verselés függetlenségét emelik ki: így például meg­szűnik az ütem időrészeinek kiemelt szerepe. Létezésük a hangsúlyok (ictus) szabályos egymásutánja poétikai elvének köszönhető, amelyet a folklór­ban a zenéhez és mozgáshoz (tánc) való alkalmazkodás szükséglete tart fenn. A szán­dékosság hiányát illusztrálja a rímelés esetlegessége is (az asszonáncok nagy száma stb.). Éppen ezért váratlanul hat, hogy Gáldi a rímet a népköl­tészet lényegi elemének kiált­ja ki. Ezt a megállapítást Gál­di professzor könyvének gaz­dag anyaga cáfolja e legin­kább. Szimptóma értékűnek kell tartanunk azt a tényt, hogy a „népies“ román költők (Alecsandri, Vlahuta, Cosbuc, St. O. Iosif) egyike sem vett át népi ütemképleteke­t, annál inkább a prozódia nagy láza­dói, Eminescu, Blaga, Ion Bar­­bu. Nézetünk szerint érdekesebb volna a népköltészet ritmikai szempontú tanulmányozása, éspedig nem frazeológiai szin­ten (sortaglalás és így to­vább), hanem nagyobb egysé­gekben. A ritmus így a nép­­költészet alapeleme volna, s nem pusztán formai tényező, ahogy egyszer Ibráileanu ta­lálta írni — és módosítani kellene a klasszikus verstan alapegységeit. Gáldi László a népköltészet tanulmányozásában elsőbbsé­get biztosít a metrumnak és a rímnek — s ez ellen meny­­nyiségi, faktológikus szem­szögből nem emelhető kifogás. Nagyon érdekesek a népkölté­szet ütemhatárairól mondottak (Folytatása a 2. oldalon) VALENTIN TA$CU ''ruTTTTrggrrjirjWJw.^3[rJvн o^WKsjys:w·^:V •” ''^ws†:s ^‚^»‡^:'†:'::' v .‰;V ‚:·'Sr:v%-':'- :-:í•?:•: Lott Zöld Margit: a tenger csendje i Koltói gond Cseke Péter riportja 1 o Ik Egy év a huszonhatból Ha összeszámoljuk Petőfi Sándor rövid életének napjait, az derül ki, hogy közel egy esztendőt töltött Erdélyben, a Partiu­­mot és Bánságot is beleértve. Tizenegy hónapon át volt jelen a költő testi valójában hazánk területén. Nem sok idő, és az életrajz szemszögéből nézve különös figyelemre sem volna ér­demes, ha nem fűződnék erdélyi tartózkodásához életének két döntő eseménye: a házasság és a háború. Ő úgy mondaná: sza­badság, szerelem! Házaséletének legszebb napjait Erdődön és Költőn töltötte; a szabadságharcból is Erdélyben vette ki a ré­szét, a Marosvásárhely, Bereck és Temesvár közti háromszög­­esen. Mikor Szendrey Júliát eljegyezte, így nyilatkozott: „Most kezdődik életem.“ Az „ott essem el én a harc mezején“ is Se­gesvár mellett következett be. Erdély volt hát újjászületésének és halálának színtere, így kap értelmet az a szándékunk, hogy születésének százötvenedik évfordulóján, amikor világszerte megemlékeznek róla, az Erdélyben töltött rövid esztendő emlé­két is felidézzük. Kitaposott úton járunk: a Petőfi-kutatás több hullámban összegyűjtött minden dokumentumot, ami a költő életére és utóéletére vonatkozóan egyáltalán összegyűjthető. Hatvany l­ajos és Dienes András mintegy másfél évtizeddel ezelőtt megjelent munkái után már nem várható olyan felfedezés, amely alap­jaiban változtatná meg Petőfi erdélyi útjainak eddig ismert menetét. Mi se dicsekedhetünk azzal, hogy akár egyet is meg­találtunk volna a költőnek Fehéregyháza határában elszórt csontjai közül. Már csak azért sem, mert nem azokat kerestük. Nézetünk szerint ugyanis a versek a fontosak, nem a relikvi­ák. A költő eltűnéséhez kapcsolódó legendákat sem gyarapítot­tuk eggyel sem. Bár tiszteljük azok buzgalmát, akik ásóval és kapóval róják le kegyeletüket a költő iránt, s azokét is, akik számára Petőfi eltűnésének magyarázata nem a tárgyi bizo­nyítékokban, hanem égi jelekben rejlik. Józan korunk a valóság megismerésére figyelmeztet. Ezért igyekszünk dokumentumok alapján nyomon követni a költő er­délyi vándorlásait. Útjának mérföldkövei a versek és az útile­velek, amelyek itt íródtak vagy itt fogantak. Ha azonban csak ezekre szorítkoznánk, az szomorú decrescendóhoz vezetne. Hal­hatatlan költeményeket írt Erdélyben, a Szeptember végén-t. Az erdélyi hadsereg­et, de egyre kevesebbet. Itt apadt el köl­tői vénája. S itt nőtt meg a katona. Bem szárnysegédje, a szabadságharcos. Verseit hadijelentések váltják fel, útileveleit a kortársak visszaemlékezései. Ezeket is össze kellett gyűj­teni, be kellett mutatni, mert csak a szakemberek ismerik. Hadd tudja meg minél több honfitársunk, hogy a költő mikor és merre járt hazánk területén. A Petőfi-évben a világ szeme e tájak felé fordul. Mi is bejártuk azokat. Költőn egy ágacskát törtünk le az öreg somfáról, amely alatt pihent, Székelyhídon előkerült a lebon­tott fogadó képe, ahol mint színész fellépett, Kolozsvárt K. J. kisasszony sírjára bukkantunk, Berecken lefényképeztük a há­zat, ahol Bemmel találkozott, Olthévízen megtaláltuk a Petőfi­­kutató Haller Jószef elveszettnek hitt iratcsomóját, a szebeni wie­­sengassei házban pedig nem tudtuk eldönteni a lakók vitáját, hogy melyik szobában volt megszállva Petőfi. Így barangolása­ink folyamán a régi emlékek új színt kaptak és újabbakkal egé­szültek ki, a dokumentumgyűjteményből képeskönyv lett. Nem­csak a múltat tükröző, hanem azt is, mivé lett az egy és ne­gyed századdal ezelőtti táj. S hogyan emlékezik a szabadság és szerelem költőjére az emléktáblák előtt munkahelyére siető, szabad idejében Petőfi-verset olvasó mai ember. Neki ajánljuk ezt a könyvet, aki magyarul olvas Erdély­ben, ott, ahol a költő családjával együtt szeretett volna letele­pedni: egy Nagybánya környéki szalmafedeles kunyhóban, a­­hogy Teleki Sándornak mondta, vagy Sepsiszentgyörgy „gyö­nyörű vidékén“, ahogy utolsó levelében feleségének írta. A kö­zös respublika Petőfi nyomdokain járó mai polgárának legyen kedves olvasmány ez a könyv.* DÁVID GYULA—MIKÓ IMRE * A Petőfi Erdélyben című munka a Kriterion könyvkiadó gondozásában jelenik meg, a költő születésének százötvenedik évfordulója alkalmából. Az első rész, Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, a Dávid Gyula, a második rész, Lantom, kar­dom tied, oh szabadság, a Mikó Imre munkája. A mintegy négy­száz oldal terjedelmű könyvet másfélszáz szövegközi kép dí­szíti. Tekintettel a munka iránt megnyilvánuló érdeklődésre, az Utunk a fent idézett előszó közzététele után, június 30-án megkezdi a könyv első részének hetenkénti közlését — kissé rövidített formában, így őszire már tanáraink, tanulóink és minden érdeklődő rendelkezésére fog állani Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének, házasságának története: Még nyíl­nak a völgyben a kerti virágok. A szerkesztő A *

Next