Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)
1881-07-03 / 27. szám
* 2* * *. III. évfolyam. 1881. 27. szám. Vacs, julius 3.1881. VÁCZI KÖZLÖNY JtYI S VIDÉKI ERDEID TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODALOM.Irodai31. vasárnap. Magán vitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Egész évre.........................6 frt — kr. Fél évre............................3 „ — „ Évnegyedre.........................1 . BO , hazáj^ bordással vagy postai szétküldéssel. Nyilttér sora...............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ HLérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogaduk el. Előfizetési árak: Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben résülnek. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők: Vácz , Gasparik utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. Az olvasó közönséghez. A „ Váczi Közlöny“ legutóbbi számában közölt „Nyilatkozatából értesültek t. olvasóink arról, hogy a lap eddigi szerkesztője s a kiadó hirlap-bizottság a lap vezetésétől visszaléptek. A laptulajdonos, Serédy Géza úrtól a lap szerkesztési s kiadói joga rám ruháztatott át. Mai naptól kezdve tehát a „Váczi Közlöny“ az én szerkesztésem alatt s kiadásomban fog megjelenni. Midőn azon nehéz szerepre vállalkoztam, hogy e lapok szerkesztését átvettem, nem a személyes ambitio vezérelt, s nem is az anyagi haszon utáni vágy ösztönzött, mert aki csak kissé ismerős lapunk viszonyaival, tudni fogja, hogy a lap jövedelme épen csakhogy elég a kiadási költségek fedezésére,— hanem egyedül az indított a lap átvételére, nehogy — a volt szerkesztő sokoldalú elfoglaltsága miatt visszalépvén a lap vezetésétől, s a hirlapbizottság is feloszolván — idegen kézre menjen át városunk lapja, mert ennek hátrányaival, kellemetlen oldalaival már több alkalommal voltunk kénytelenek megismerkedni.— Midőn múlt év végével a hirlapbizottság megalakult s a távozó szerkesztőtől átvette a lapot, szintén azon elvből indult ki, hogy megmentse városunknak és vidékének a helyi sajtó jótékony hatását s a közvéleményt nevelő működését, s s hogy egyszersmind megóvja Váczot és vidékét a sajtó azon káros irányától melyet az idegen kezek alatt nyert s melynek eredményeit már több ízben megsínylette társadalmunk. Csak is ez idő óta mondhatjuk, hogy helyi irodalmunk emelkedett. A jelenleg távozó szerkesztő működési ideje alatt, ki voltak zárva a lap keretéből a személyes támadások és rágalmak, s a legválságosabb idő alatt, a képviselő-választások korteskedései közt is tapintatosan meg tudta őrizni semlegességét, elkerülte a politikai pártoskodást, s egyedül társadalmunknak és a helyi s vidéki érdekeknek volt szóvivője. Hét hónapon át volt közéletünk önzetlen harczosa, városunk s vidéke érdekében minden megtett a toll fegyverével, mit jónak, czélszerünek és igazságosnak látott. Neki köszönhetjük, hogy lapunk az ő vezetése alatt Tárcza. Ábránd és való.4) Ali olyan édes elmerengni, Festni magunknak kék eget, Ábrándozásnak árján rengni, Hol a vágy partja integet, A hol minden perez, minden óra, Nem int a meztelen valóra Hol érett gyümölcsként a vágy Nekünk kínálja önmagát. Hol fény uralg az éj homályon, Az ég el nem borul soha, Hol az öröm nem mostoha, Beteljesül ott minden álom .... Édes ábrándozás!de ó : — Paródiája a való. — Virágos, zengő kikeletben Oh, hányszor elbolyongtam én, A réteken s virágseregben Madárdalban gyönyörködém. Harmattól csillogtak a lombok, Mindünnen dal, fény, illat omlott, Élet, mosoly nap sugara, Ah, mily szép egy harmónia ! Látom minden rezgő fűszálba Az Úr kezének a nyomát A mezők szende liliomát *) Mutatványai a „Mariska emléke“ ismert költőjének egy nagyobb szabású költői elbeszéléséből. A ki oly szépen felruházta .... Elég ! . . ébredj fel álmodó! Itt van a kontóval a szabói Aradi József, virágzásnak indult, s a vidéki legjobb lapok irodalmi szivonalára emelkedett. Önzetlenség és igazságszeretet vezérelte tollát s érdekből, sugalmazásból irt sorokat nem olvashattunk tőle. Kedves kötelességünk tehát, hogy a szerkesztéstől való megválása alkalmából e számos érdemeiért mindnyájunk elismerését tolmácsoljuk, s a közügyekért irodalmi téren tett fáradozásaiért köszönetünket jelentsük. A távozása miatti veszteség enyhül az által, hogy bírjuk ígéretét a lap vezetésétől megváló szerkesztőnek, miszerint lapunkat támogatni fogja nagyrabecsült működésével. Ugyanezen ígéretet tette a feloszló hirlapbizottság minden egyes tagja is s így olvasóink azon öntudattal vehetik kezükbe ezután is lapunkat, hogy a szerkesztő változással nem változott egyszersmind a lap szellemi iránya is. Igyekezni fogunk erőnktől telhetőleg, hogy azon irodalmi színvonalon tartsuk fenn lapunkat, melyre azt a hírlap bizottság működése emelte. Szigorúan azon programmhoz fogjuk magunkat alkalmazni, melyet a hírlapbizottság magáénak vallott. ■EaBaBMEa«*aiiit,Hnffriiiiiwiiii ........................................araiiiiImbbwbbmbmmbbbbi Úgy fogjuk szerkeszteni tovább is lapunkat, hogy pártatlan, társadalmi életünket fejlesztő s közérdekeink hi tükre legyen. Lapunk hasábjain soha sem adunk helyet a rágalmaknak, személyeskedéseknek s irodalmi orvtámadásoknak. Pártatlan tárgyilagossággal fogunk hozzászólni mindenhez, az ellentéteket igyekezni fogunk békés uton kiegyenlíteni, s a közéletünkben beállt közönyt leküzdeni s felrázni a szunnyadókat tétlenségükből. Meg fogjuk mondani mindig az igazat, mert a sajtó feladata s első kötelessége az igazság, — ez lesz a védő és támadó fegyver kezünkben. Azon leszünk, hogy mindent, mi a közügyre vonatkozik felkaroljunk lapunkban. Az országos ügyeket egészen mellőzni fogjuk, miután szükségtelen a távol bajok hasztalan orvoslásával bajlódni, mikor közöttünk is van elég gyógykezelést igénylő baj. Ezeknek gyógyszerét fogunk igyekezni, hogy megkeressük. Minden közművelődési mozgalmat, egyleteink működését, tanügyün k garszon-lakás. Nem vezetem tisztelt olvasóimat szentélybe melybe csak megoldott sarukkal lehet bejutni. Abban a pipafüstös légkörben melybe Önöket most vinni akarom: festett kalappal, keztyűtlen kézzel s égő szivarral is szívesen látott vendégek, s ha elmulasztottak volna óvatosan kopogni, ez sem olyan nagy baj. A garszón-lakás, melynek kilincsére tettük kezünket, nem szentély, mint a családi lak. Ép úgy nem szentély, mint nem szent a garszón-élet. Az élet nagy kvártélyán a garszón-élet mindössze egy lakálytalan előszoba, melyből a családi élet belső lakosztályaiba nyílik az ajtó, s aki oda akar betérni, az előszobában hagy különféle lim lomot, esernyőt, felsőkabátot, hogy kifogástalan külsővel lépjen be, kint gondolja még el, hogy mit fog bent mondani, csak ha látja, hogy egész lényén az illem s gondosság minden nyomát meg fogják találni: lép be, hogy zavartalanul és otthonosan viselhesse magát odabent. A garszón-életet tehát mint tisztitó tüzet, s az előszobát, mint azon helyet, hol kabátunkat keféljük meg — bocsássák meg garszón barátaim — én világnézeti fogalmaimnak egy gyenge szálával összekötöm, s azt hiszem elég helyesen. De midőn, uraim és hölgyeim, garszón-lakásról van szó, szükséges egy ember is, kit oda bele képzeljünk, s erre azt hiszem legalkalmasabb egy úgynevezett nőtelen fiatal úr, azaz: garszón! Beszéljünk tehát mindenekelőtt róla. Diplomájára nemrég nyomták rá a fakultás pecsétjét, alá is írták vagy hatan, tudós, bölcs férfiak azt az oklevelet, mely már nagyságánál fogva is bízvást beválnék vitorlának az élet ingó-ringó gályáján. A gálya, melyet a „kikötőbe“ a „megélhetés“ partjaira törekszünk juttatni, vigan merészen indult meg, s piros lobogója játszott a hajnali szellőben, s ha a szél elkapta, kibontotta, lelkesülten néztük viruló színét. Hajónkon aranyport, gyöngyöket, a tropikus égalj drága termékeit hoztuk az élet hullámzó tengervizén. Hányszor küzdöttünk aztán viharral, förgeteggel, a sirályokat hányszor űztük el árboczainkról, s hogy hányódott gyönge hajónk a hatalmas, beláthatlan hullámárkokon ! ? De gyáva az, ki kétségbeesett a nehéz utón. Legtöbben, hogy a partra jussunk, azt a sok terhet: aranyport gyöngyöket, a vízbe hánytuk, hogy el ne merüljünk. A nagyravágyásról lemondtunk, illúziókból kigyógyultunk, s beértük azzal, hogy Caesar s Washington helyett, egyszerű munkástagjai lehettünk a társadalomnak, s a város közönsége, melynek körében élünk, mint jóravaló embert ismert bennünket; istennők helyett pedig — kikről rajongó ábrándképeket alkottunk magunknak — megelégszünk végre is egy csinos kis feleséggel, aki elég szép, elég ügyes, elég értelmes, s ami legfőbb — ragaszkodik hozzánk. De neked szegény garizon-barátom nincs ám még ilyen kis ragaszkodó élettársad. Egy diploma minden, amit magadénak nevezhetsz ; fülig szerelmes vagy belé. Zsebedben hordod vagy három napig, azután hogy kezeidhez jutott, már kopik is a széle annyiszor megnézed s annyi jó emberednek mutatod meg. Ha az a nagy használat egy hónapig tartana, csakugyan elkopnék még a pergament is, amely megjegyzendő már csak kivételesen van szokásban; de negyed napra már mindenki tudja a városban sikered hirét, s te egyszerre kedves gyermekké avanzsiroztál, s légy bármily unalmas, a lányos mamák előtt érdekes és szellemdús emberré lettél, magad se tudod hogyan. A diploma a szekrény fiókba kerül lenyomtatott virágaid, deákkori irkafirkáid, kifizetetlen számláid, s finom hajtású leveleid közé, melyek a postillion d’amour sokszor oly veszéllyel és rögös uton juttatott kezeidhez , ahol aztán nem bántja senki. Lakást bérel a végzett fiatal ember, két-három szobáját. A bútorokat nem sokat válogatja, irányadó elv az, vajjon minő részt etfizetésre adja a kereskedő,