Vadász Ujság, 1925 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1925-01-01 / 1. szám

IV. évfolyam 1. szám 1925 január 1. 75, félévre 40­­ K. — Jugoszláviában 150, f Dr. FÖLDESY GYÖRGY. 1 c. „Târgu-Mure,—Marosvásárhely. félévre 80 Dinár. f p st - sf.­ Gheorghe — Szentgyörgy-utca 54. OltOI»^MOtl9ltOHOMf1t*9ttn»tOtirWtr»ll»»OtlOMf>HOtl«»»0»»OHntlf»ltOHOHO«IOIIOttOHOMP»ll«nO«OHOItOIIO«IOIlOltOIIO»Ol.OttOIIOIIOIiOMOIIOHnii«ttOHOI*0»IOHOt OIIOII «110*1 ©MOHOWO»l«91*011 OltOM Vadászat, vad és ebtenyésztés, fegyvertechnikai szaklap. Fox-terrier Kennel Klub (Aradul-Nou—Újarad) a „Marosvásárhely és Vidéke Vadász és Védőegyesület.“ „Erdélyi Rendőr és Védő Kutyászok Egyesületének“ és a „Romániai Ebtenyésztők Országos Egyesület“-ének hivatalos lapja. Megjelenik minden hó 1-én. Előfizetési árak: Egész évre 180, félévre 2 . Szerkeszteséd és kiadnhiv.t­.1­90 Lel. — Csehszlovákiában egész évre 2 _ SZERKESZTI: J Szerkesztőség és kiadóhivatal. Lapunk munkatársainak és olva­sóinak boldog újévet kívánok. Újév küszöbén. Lepergett ismét egy esztendő és ha visszatekintünk az elmúlt évre, úgy nekünk, vadászoknak van legkevesebb okunk e meddő év elmúlását fájlalni. Sajnos vadászati szempontból egyál­talán, vagy alig érezzük, az immár hetedikbe hajló béke esztendő áldását. A háborít utáni megoldatlan prob­lémák bizony alig-alig kevesbedtek, sőt napról-napra újabbakkal kell meg­­küzdenünk. Vadállományunk, amelyet a háború gonosz szele megkímélt, egyrészt a természeti csapások, más­részt nemtörődömségünk miatt, pusz­tuló­félben van. Ahelyett, hogy a te­rületeinket népesebbé tennénk, teszem fel fácánosok létesítésével, fogoly csa­ládok, nyulak importálásával, apró vad állományunk évről-évre csökken. Hi­szen mindnyájan napról-napra sajno­san tapasztaljuk, hogy a legkitűnőbb területeink is mennyire megfogyatkoz­tak a tapsi fülesekben. Vadászbajtár­­saim e megdöbbentő körülményt egy­szerűen elkönyvelik, a métely nevű veszedelmes kórra hárítván át a fele­lősséget, holott legalább ugyanakkora pusztulási arányszám terheli a kóbor kutyákat, szárnyas és egyébb ragado­zókat, különösképen pedig a legve­szedelmesebb kétlábú ragadozót, a vadorzót. A rőt-vad állományunk, ta­lán még ennél is ijesztőbb apadást mutat. Ma­ holnap ott tartunk, hogy esemény­számba fog menni az is, ha egész Erdély területén el­ejtünk egy­két bikát bőgéskor. Mindezek olyan tünetek, amik ag­gódással kell eltöltsék minden vadász szívét és ösztönöznie kell arra, hogy minden energiánkat összeszedve most, míg nem késő, a tizenkettedik órában cselekedjünk. Nem kis mértékben járul hozzá e szomorú tényekhez az a körülmény, hogy a háború erkölcsromboló hatása minket sem kímélt meg. Ma már a vadász ember, sajnos, nem egy foga­lom a régi „vadász“-szal. Míg régebben a vadász elneve­zés, a karakter, a feltétlen korrektség­gel egy testvér volt, bizony ma oly gyakran csak atyafiságban állanak egymással. Ne folytassuk, — tegyük félre siralmainkat a boldogabb, jobb jövő reményében, adja az ég, hogy ez esztendő közelebb hozza mindazon vágyainkat, mik a múltban teljesedésbe nem mentek. —Sáj.

Next