Vadászat - Magyar Vadászujság, 1927 (27. évfolyam, 1-36. szám)

1927-01-01 / 1. szám

pápaszemét vagy íróasztalkulcsát), akkor egész bizonyosan beszúrtunk volna a tervezet szövegébe egy olyan toldást, amely kimondja, hogy az otthon felmutatott vadászjeggyel igazolt feledékenység­ nem képez kihágást, és most dr. Róth Aurél úr barátjával nem járná a Kálváriát. A hivatkozott p. m. rendelet 21. §-ának (3) pontja kimondja, hogy aki vadászjegyét az illető ellenőrző közegnek „bármi okból felmutatni nem tudná", köteles a vadászást azonnal abbahagyni. Már ez a rendelkezés is túlon túl szigorúan bün­teti a feledékenységet — ami minden embernek kivétel nélkül közös tulajdonsága —, nemhogy még a rosszhiszeműek, vadászjegyet ki nem váltók, az ellenőrző közegekkel szemben renitenskedők stb részére alkotott­­Kihágások“ című 22. § súlyos büntetéseit is reá zúdítsák! A 22. § (1) a) pontja azt kívánja sújtani „akinek van ugyan vadászjegye, azonban azt a 21. § ban említettek felhívására fel nem mutatja­, vagyis aki az ellenőrző közegekkel szemben renitenskedik és tekintélyüket csorbítani akarja. A b) pont azt bünteti. ..aki a 21. §-ban említettek felhívására a vadászjegyet felmutatni nem tudja, azonban ennek dacára a vadászást abba nem hagyja“. Az a) pont tehát annak a büntetésére szolgál, akinek ott van a zsebében a vadászjegy, de csak azért sem mutatja meg („fel nem mutatja“); a b) pont pedig azt bünteti, aki fel akarja mutatni a jegyét, de „nem tudja“, mert otthon feledte, de a vadászattal mégsem akar felhagyni. A két pont tehát különbséget tesz a felmutatni nem akaró és a felmutatni nem tudó között. A felmutatni „nem tudót“ (aki otthon feledte), nem bünteti, csak a felmutatni nem akarót és vadászatot abbahagyni nem akarót, vagyis mindkét esetben csak a renitenskedőt, így értelmeztük mi akkor mindnyájan a rendelet­­tervezetet és szinte bámulunk, hogy akadt olyan fórum, amely másként értelmezte és ezzel a téve­désével a leglojálisabb, legkifogástalanabb úriember ártatlan feledékenységét 3 évi vadászjegyelvesztés­sel büntette, akárcsak a vadorzót, vagy vadászjegy­hamisítót. Hiszen tudjuk, hogy e földön minden végzést emberek hoznak, de ez már egy kissé mégis túl emberi. Meg vagyunk róla győződve, hogy az illetékes pénzügyigazgató legjobb lelki­­ismerete és tudása szerint hozta a végzést és éppen ezért, jelen közleményünkkel csak fel akarjuk hívni az illetékes körök figyelmét a rendelet inten­ciójára, hogy a jövőben ilyen sajnálatos félreértések elő­ ne fordulhassanak. Én bizony nem röstellem bevallani a nagy nyil­vánosság előtt, hogy nem egyszer feledtem már otthon a vadászjegyemet, sőt még a töltényeimet, látcsövemet, pipámat, öngyújtómat is. Ezekből az elég gyakran megismétlődő esetekből azt a bátor­ságot merítem, hogy tiszteletteljesen megkérdezzem a főszolgabíró és pénzügyigazgató urakat, a magas közigazgatási bíróság tagjait és az összes vadá­szokat, hogy nem e­­sett meg már velük is az a kellemetlen dolog, hogy otthon feledték a zseb­kendőjüket, kesztyűjüket, esernyőjüket, szivartárcá­jukat, kapukulcsukat, pápaszemüket, vadászjegyü­ket? és ha igen, büntetendő bűnösnek érezték-e magukat ilyenkor? . . . Még egy tiszteletteljes kérdés: ha vadászatra menet a villamoson egy zsebtolvaj kilopja bugyel­­lárisomat a vadászjeggyel (ez is megesett már velem) és az ellenőrző csendőr felhívására, csak az üres zsebemhez kapkodok: várjon a zsebtolvaj bűnéért is engemet fognak megbüntetni 3 évre? (a zseb­tolvaj csak 30 napot kap). Mindenkivel megeshetik, hogy pénztárcáját, amiben a vadászjegy van, vadá­szat közben, egy árok átugrásánál, vagy a lőtt­vadért való lehajlásnál elveszti és erre a gyakran elég súlyos veszteségre csak akkor jön rá, mikor a csendőr a vadászjegyet kéri és a legnagyobb készséggel felmutatni akarja. Várjon ilyenkor is 30 aranykoronára és 3 évi jogvesztésre büntet a pénzügyigazgató a főbíró előterjesztésére ? Dehogy ! Csak akkor bü­ntet, ha a vadászattal nem akarok felhagyni!! Úgy véljük, hogy az elmondottakkal eléggé rávilágítottunk az 5007/924. sz. p. m. rendelet intenciójára; mindazonáltal kívánatos lenne, ha a pénzügyminiszter egy rövid körrendelettel tájékoz­tatná a főszolgabírókat és pénzügyigazgatókat, hogy a feledékenység nem büntetendő és amennyiben az illető bemutatja otthon feledett vadászjegyét, az eljárás beszüntetendő. A méltányosság és az 5007/1924. sz. p.­m. rendelet reputációja azt is megkívánná, hogy a pénzügyminiszter a zala­egerszegi pénzügyigazgatóságot, a dr. Róth Bozzay­­ügyben új eljárás megindítására (perújítás) utasítaná!! Fi gergoni huszas, írta : Borovszky Károly. Mármarosban, Galicia határán vadásztam 1908- ban V. Béla barátommal, aki hűséges és kedves társam volt ezúttal is. Gyakran megesett, hogy kettesben cserkeltünk, de mindig két vezető volt velünk, mert nem egyszer megtörtént, hogy útköz­ben kétfelé váltunk az eshetőségek befolyása alatt. Béla barátom ekkor már több trófea boldog bir­tokosa volt és különösen két igen jó bikával dicse­kedhetett, miért is folyton serkentett, hogy lássak már hozzá valamelyik jó szarvasnak az elejtésé­hez. Most is kész volt az együttes kirándulásra és — mert nem akartam kedvét rontani — hozzá­járultam tervéhez, amely ezúttal a Gergán-havas Galicia felé eső részére terjedt. Ezen a részen tömérdek széldöntött fa feküdt pokoli összevisszaságban; nagyon nehéz volt a járás és jóformán állandóan a cserkészutakra vol­tunk szorulva. Igaz viszont az is, hogy kilométe­rekre terjedő áttekintésünk volt egyik hegyoldalról a másikra. Egy ideig együttesen botorkáltunk min­den határozottabb cél nélkül, és amikor kiértünk egy magaslatra, többfelől is hallatszott a bikák bőgése. Az orgonálók közül az egyik bika kimon­dottan nagyon erősnek volt jelezve s így barátom biztatott, hogy Iván vezetőmmel induljak annak felkeresésére. Szót fogadtam s azzal váltunk el egymástól, hogy estére a vadászházban találkozunk. A terület, melyen a bikát meg kellett közelítenem, igen nehéz, járhatatlan azonban éppenséggel nem volt. Jó hosszú utat tettünk már meg, mikor a

Next