Vadászat - Magyar Vadászujság, 1927 (27. évfolyam, 1-36. szám)

1927-01-01 / 1. szám

gergáni ormon a keresett nagy bika ismét meg­szólalt. Persze hogy nem láthattuk, és mégis igye­keztünk tartózkodási helyét megközelíteni, amit a nyílt terep miatt, amelyen jártunk, csak nehezen tudtunk megcselekedni, mert mindig attól kellett félnünk, hogy a szarvasok bennünket észrevesznek, mielőtt mi megpillantottuk volna őket. Száz és száz méternyi utat tettünk már meg­guggolva, csúszva, mikor újból bőgni kezdett a bika, mikor is a hang után végre felfedeztük a fatömegek között tehenes és két jó erős bika társaságában. Gyönyörű lát­vány volt, midőn — mintegy 800—1000 méter távolságban — a csapat igyekezett a sűrűséget elérni. A nagy távolság dacára, alkalmam volt meg­figyelni a hatalmas állatot, óriási terpesztésű, kar­vastag agancsait, remek koronáját, melynek ágait azonban nem tudtam biztosan megállapítani. Annyit mindenesetre láttam, hogy a korona méltó volt az agancshoz, amelyhez hasonlót, sajnos, azóta se láttam. A nagy bika a másik kettővel szemben olyan fölényben volt úgy testre, mint agancsra, mintha amazok valami kis vadaskerti szarvasok lettek volna, pedig hát éppenséggel azok sem vol­tak a legutolsók. Hogy hány ága volt ennek a monstrum bikának, azt bizony nem tudtam meg­állapítani a távolság miatt, de hogy legalább is huszas volt, arra legott meg mertem volna esküdni. Agancsterpesztése közel lehetett a 11­2 méterhez, agancsszárát pedig bizonyára emberi kéz képtelen lett volna átfogni. Vonulásukat elég soká figyel­hettük, miközben a nagy bika többször hallatta vastag morgó hangját. Próbáltuk követni őket, de elkéstünk és amidőn már a közelükbe hittük ma­gunkat, az erdő mélyéből hangzott felénk basszusa. Galicia határán állottunk, elhatároztuk, hogy ha kell, egész alkonyatig is ott maradunk a közelük­ben. Olyan helyet választottunk magunknak, ahon­nan jó áttekintésünk volt minden irányba és különösen az a hely állott előttünk teljes világos­ságban, ahol a csapat a sűrűbe bevonult. Ivánnal meg voltunk győződve róla, hogy a szarvasok még világosban ismét ki fognak váltani és ha Diána velünk lesz, talán sikerül birtokomba venni az ország egyik leghatalmasabb szarvasbikáját. Reméltük ezt annyival is inkább, mert körülöttünk mindenütt sok fán látható volt a nagy állat agancsdörzsölése. A Gergán-havas tövében jól takart helyen teleped­tünk le, ahol ebédünket is elfogyasztottuk és mert a szél iránya is kedvező volt, a hagyományos szi­varról sem feledkeztünk meg. Két óra felé járt már az idő, de még semmi nesz nem volt észlelhető, egyedül a fakopáncsok ide-oda repülése és kopogása hallatszott. Lakmá­­roztak a korhadt fákon, mert ezekben a nagyon kieső erdőségekben ritkán akad a favágók részére munka; a gyakori viharok végezik a fák letaro­lását. Szélcsendes időben ültünk mohával takart helyünkön és lassú beszélgetésünkből szinte fel­riadtunk, mikor a közelben erős roppanást hallot­tunk. Alig 50—60 lépésre­ tőlünk egy jóállású 12-es bika vonult abba az irányba, ahol a nagy bika eltűnt előlünk. Fejét magasan tartotta és büsz­kén forgatta fekete gyöngyözött agancsszárait. Iván szemrehányással illetett, hogy elengedtem lövés nélkül. Sokáig tépelődött meg és csak akkor bé­­kült meg látszólag, amikor hivatkoztam, hogy mi nem az elvonult bika kedvéért, hanem a 20-asért jöttünk ide. Ez után az incidens után még talán fokozottabb mértékben figyeltünk minden neszre. A percek gyorsan teltek, sőt az órák is. 4 órára járt az idő, midőn újabb roppanás hallatszott ugyanabból az irányból, ahonnan a 12-es jött. Nem kellett sokáig várnunk, egy, az előbbihez hasonló jó bika körvonalai bontakoztak ki előttünk. Ez a bika, mintha türelmünket kívánta volna ki­próbálni, egész közelre került hozzánk és azután mintegy 30—35 méternyire tőlünk lefeküdt. Jó 14-es bika volt és szépállású agancsaival érett is volt a vadász golyójára. Rögtön tisztában voltam azzal, hogy ez az a két bika, melyek a hasa háreme körül settenkednek s amely még bennmaradt teheneivel a sűrűségben. Bosszankodni kezdtem, hogy a 14-es elébünk feküdt és éppen azon gon­dolkoztam, mikép tudnánk a bikát kimozdítani helyéből, nehogy árulónk legyen, midőn ő maga segített nehéz helyzetünkön. Fektében megszólalt és olyan szépen bőgött, hogy a nagy bika háremé­ben bizonyára egy-két szív meg is dobbant a vá­gyakozó hangok hallatára. Néhány akkord után csakhamar lábra kapott és mind erősebb bőgéssel megindult abba az irányba, ahol társa, a 12-es már talán meg is előzte. A 14-es, mikor a polyana pereméről vágyakozással és félve tekint fel a havas tetején bőgő nagy bika háreme felé.

Next