Vadászati Útmutató 1926-1927, 3. évfolyam
IV. Gyakorlati útmutatás a vad óvására, gondozására és etetése
vonzza a fácánt, de nem azért, mintha a fácán a vizet szeretné annyira, hogy kedvéért tartózkodjék állandóan a nádasban, hanem azért, mert a nádon sok rovar terem, amelyik természetes eledelt nyújt neki. Amíg a nád áll, a fácánt nem tudjuk kiűzni belőle, mert mindig visszatér. A nádat (t. i. a télen le nem vágott nádat) minden tavasszal az áradások elmúlta után előbb végigjárjuk kutyával és felgyújtjuk, de szél ellen, nem szél alatt, hogy minél lassabban terjedjen a tűz. Mire a nád annyira megnő, hogy jó búvóhelyet nyújtson, addig a fácán már fészkén ül, jönnek a szárazabb idők. Azért is égetjük a nádat, hogy ne adjunk menedéket a rókának addig is, míg a fácáncsibék még kicsinyek, nem repülnek. Eddig olyan növényeket említettünk, amelyek elsősorban menedéket nyújtanak a vadnak. Olyanokat fogunk most említeni, amelyek elsősorban élelmet szolgáltatnak. Első helyen említjük a sparciumot. (Sparcium scoparium.) Ez az örökzöld növény nemcsak a szárnyasnak ad élelmet a termésével (az akácéhoz hasonló, de annál apróbb magjával), hanem legegészségesebb, legdúsabb eledelt nyújt a nyúlnak és az őznek. Megterem mindenütt, még a sovány homokban is. Különösen alkalmas szegélynek, t. i. az erdő széleinek, vagy az erdei széles utak szegélyezésére. Asónyomnyira felássuk a földet, 3—4 ujjnyi barázdát hiszünk benne kiskapa hegyével, beleszórjuk a legalább 24 óráig áztatott magot és betakarjuk a gereblye fokával. Megnő 1V*—2 m. magasra is jó talajban. Ha sűrűn kelt, akkor magától ritkul és 2—3 év múlva a szára fás lesz. Ilyenkor tövén levágjuk a szárát, hogy zsenge hajtásokat hozzon. Ahol bőven van sparcium, ott nem kell télen etetni a nyulakat, nem kell attól félni, hogy a nyulak kárt tesznek a fiatal akácvágásokban, mert a sparciumot a nyúl — és az őz — mindennél jobban szereti. Vessünk belőle