Vállalkozók Lapja, 1916. január-március (37. évfolyam, 3-13. szám)

1916-01-19 / 3. szám

Harminchetedik évfolyam. Budapest, 1916. január 19. Üdv Wagner Ottónak! Illik, hogy Wagner Ottó építészii mű­ködését méltassam, mielőtt a lapunk ünnepi számában irt megjegyzéseire reflektálok. Penzhigben, 1841. évben szeretett a ma élő legnagyobb osztrák­­ építőművész, aki tehát hetvenöt esztendős­­korában megőrizte ifjúi lelkesedését és tetterejét, amikor művészi kérdések megoldásáról és a megoldások pro­pagálásáról vagyon szó. Ifjúságának körül­ményeiből meg kell érteni, hogy osztrák,, hogy telivér bécsi volt is, maradt is: egy nagy látókörű, eredeti gondolkozása előkelő bécsi művész. Ott született Bécs mellett, ott nevelkedett és ha ki is rándult a berlini építő akadémiába, e rövid tanulmányt ideje után csak visszatért az ő szeretett Bécsébe, ahol tanulmányait folytatta és be is fejezte. A bécsi Operaház tervezését és építését (1861—1869) van der Null és Siccardsburg végezték. Az előbbi ábrándozó művészlélek, szidérosz, a­ki a világot is ezer színekben játszónak látta, míg aztán a keserves csalódások halmozó­dása után megtört, meghasonlott magával, a megsemmisülést kereste és meg is találta. Siccardsburg ellenben, aki az építkezés kon­struktív és gazdasági részét vezette, az élet realitásait nagyon ismerte és helyesen érté­­kelte. Wagner Ottó Siccardsburghoz csatla­kozott és tőle nyerhette azt a meggyőződé­sét, hogy a célszerűségnek kell alárendelni és feláldozni minden, még oly megvesztegető és csábító díszt is. Már 1862-ben, tehát hu­szonegy éves korában a Stadtpark Kursa­­ionjára hirdetett tervpályázat első díját meg­nyerte, bár a kivitellel nem bízták meg. Bi­zonyára rossz néven is vették tőle, hogy ifjú ember létére egy nagyobb „tekintélylyel“­­szemben jobb merészelt lenni. Ötvenhárom éves koráig a múltnak hagyományait értéke­sítette, de 1894-ben Hasmauer utódja lett a bécsi Akadémián, ugyanakkor megnyerte a Bécs város általános szabályozására hirde­tett tervpályázat első díját. S ez időponttól datálódik a hagyományos olasz renaissance­­szal s minden egyéb történelmi stílussal való energikus szakítása. Élete jelszava lett az, a jelige, amely а ко* szorozott pályaterve boritékán állott: „Artis sola dom­ina necessitas.“ A művészet más utat nem ismer maga fölött, egyedül a célt, amelynek számára az alkotás szükséges, egyedül a célszerűséget. ________ Az építő stílus tehát nem lehet öncél, ha­nem csakis eszköz a művészi cél elérésére. De hadd idézzem a mester szavait: „Alkotásainkban teljesen Mi kifejezésre kell juttatni életviszonyainkat, szerkezetein­ket, ha nem akarjuk, hogy architektúránk a torzkép nívójára sülyedjen le. Korunk realiz­musa kell, hogy készülő műalkotásunkat át­hassa. Ez a realizmus lüktető új életet fog formáinkba lehelni és meghódít idővel új ter­rénumokat, amelyek eladdig­ nélkülözték a művészet zománcát. Ily új terület többek közt a mérnöki működés is. Csakis így lehet szó a művészet továbbfejlesztéséről s bizonyos, hogy így ki is alakul az az építő stílus, amely bennünket representál.* Wagner, mint tanár e vallomásával lát­szólagos ellentétben oly óriási méretű prob­lémák megoldását követelte tanítványaitól, amineket a gyakorlati élet sohasem tett épí­tész elé. Meg is okolta e rendszerét azzal, hogy érett tanítványait még az Akadém­a falai között arra akarja ösztönözni, hogy a fantázia bennök izzó isteni szikráját világító lánggá éleszszék. Itt szerezték abbeli meg­győződésüket, hogy az építész, aki az ideaiz­must a realizmussal szerencsésen egyesíti magában, valóban koronája az emberiségnek. Wagner Ottó mindig jelentékeny építőmű­vész volt. Akkor is, amikor a hagyományos stílusok tárházából merített, oly alkotásokat teremtett, mint aminő a budapesti zsidó­­templom és a bécsi nagykörútnak és egyéb útvonalainak monumentális bérházai. A bécs Diara fürdő átépít­se, a Länderbank palotája, hütteldorfi saját háza és számos villa az olasz renaissance formáit erősen egyéni színezetek­ben tükröztették. Az általános olasz re­­naissance-kultus adós akkor még Wagner erős egyénisége sem vonhatta ki magát. A­ múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben zá­ródott le Bécs nagyarányú átépítésének kor­szaka. Koronás királyunk, az osztrák császár, maga irányította e nagy átalakítást. Miután politikai allúziótól mentesen állítom s velem­ együtt sokan vallják, hogy egy város, egy egész ország építő s általában képző­művésze­tének fejlődésére a legáldásosabb hatást a minél hatalmasabb uralkodó gyakorolja, ha aktive akar is, tud is befolyni a művészeti al­kotások felidézésébe. Ferenc József császár megépítette a múlt század Bécsét, előteremt­vén a közreműködésre alkalmas művészeket. Ezek egyik legerősebbje volt Wagner Ottó, aki a lezáró ünnepségekhez súlyos egyénisége játszi fiókjából ontotta a zászlódíszt, az utcai ízléses dekorációkat. Wagner Ottó ezután teljesen a lomtárba akarta vetni mindazt, amit a rtlult század végéig tanult és produkált. Es­küdt ellensége lett a „tanári művészetnek“, a professzorok által kultivált merev kánonnak, amelybe bizonyos selejtes forma is bekerült, untig elég. A fantáziának minimális működés jutott, ellenben a vonalzó és a másolópapír uralkodott.­­ Wagner Ottó forradalmi egyénisége felráz­ta a kedélyeket, tettre, alkotásra ösztönözte a fiatal tehetségeket, akiknek lehető szabad­ságot adott a képzelőtehetség és erő csapongá­­sára, de akiket egyszersmind kérlelhetetlen szigorúsággal bírált. — M­­ai szemünkkel nézve a forradalmi Wag­ner első alkotásait, korántsem látjuk őket annyira revolúciósaknak­, mint keletkezésük idejében. Hozzájuk szokott a szemünk, aztán meg nem is oly igen nagy az ugrás, mint ami­­nőnek annak idején a "maradt szemek szédülve látták. A legkarakteresebb két Wagner alkotás a bécsi Postsparkasse épület és a steinhofi kór­ház temploma. Előbbi erősen kihívta a régire esküdözők elkeseredett kritikáját és rossz­májú gúnyolódását. A szerkezet, csakis a szer­kezet mutatja itt szuverén uralmát és mégis csodálatosan szép ez az alkotás: méltó pen­­dantja Lechner Ödönünk budapesti Postspar­­kasse-épületének. A princípium ugyanaz a steinhofi templom épületén is, csakhogy a val­lási kultuszszal járó dísztől minden célszerű­ségi elv ellenére sem maradhatott mentes,­­ azért ennek inkább „kegyelmezett meg“ az ellentábor. A templom mégis csak a mai kor temploma, a mai modern ember minden kényelmi és nagyvilági igényeivel számot vető istenháza. Élete alkonyán a hálátlanság nagy keserű­séget hozott az ősz osztrák mesternek (csak­úgy mint magyar ,,pendant“-jának.) A Karls­­kirche mellé tervezett városi múzeumépület megvalósítását megtagadták tőle. A copf mégis csak győzött és nem engedte meg a művész szellemóriásnak, hogy életének leg- 3. szám. NflLtaUOEMi« olajos positiv fénymásolópapír teljes«­­ttett világot ét jól átlátszó alapot fekete életei teáé vonalakkal. Ereáati gyeséit kittiéibeté. - fceeei eetWv viabei raji eszteráé. — fírtét, • fénymásolat ! FELLNER LEÓ Egyszeri évii készi keze­te, étik Mintával készséggel szolgál: Hantk­aBUDAPEST, V., VÁCI-UT 4. 1J *st.M - 11. TÖRS és ORMAI 9 mérnököt, ss BUDAPEST, m, SZILÁGYI-U. J* Talaiaa „Jénai“ 13-42 Calaszvéft: Jékai-aie* IX Min. Dabraea* TtrWoly itu X uit. 4

Next