Városépítés, 1984 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1984 / 1. szám - Mester Árpád: Budapest a tervező szemével
közel harminc éve a szó szoros értelmében benne élek. Láttam a háború után földig romos állapotában, végigkísértem a gondos helyreállítást és most élvezem az állványoktól kiszabaduló felújított műemlékek, főként lakóházak humánus arcát; igen a házaknak itt arca van, nem homlokzata. A Bécsikapu tér már elkészült, az erre néző házak jó ízléssel alkalmazott színekben újultak meg és gyönyörködtetik a hagyományos formákra egyre érzékenyebb szemünket. Ilyen módon folyik a munka a Táncsics Mihály utcában, a Fortuna utcában és az Országház utcában. A Hess András téren a Vörös Sünhöz címzett épület mellett a Hilton-szálló új szárnya, a felső ablakaira „csörgő” magas tetejével, jól illeszkedik a tér hangulatába. A Szentháromság téren, majd a Tárnok és vele párhuzamos Úri utcán át a Dísz téren véget ér a lakónegyed. Ide érkezik még a Bástyasétány, a város egyik legvonzóbb korzója, és innen kezdődik a Palota területe. Az indítás a volt Honvédelmi Minisztérium még mindig romos épületével nem mondható szerencsésnek, de a Várszínház utcájával barátságosabb körülmények mellett jutunk a Palota kertjébe. Aztán a Palota jön, igen a volt királyi palota. És itt zavarba kerültem; nem a volt rangjától, hanem azért mert máig nem tudtam magamban eldönteni, hogy mi az oka annak, amiért számomra kissé merev ez a barokkizáló vagy inkább klasszicizáló építészeti együttes külső hatásában; a belső építészeti formák elsősorban a kupola alatti terekben a külsőhöz képest viszont számomra idegenek. Természetesen ettől még az egész, úgy ahogy van, impozáns. Hadd említsem még meg azt a kívánságot, hogy mielőbb ki kellene hagyni a Várat az átmenő forgalomból, aminek zavaró hatása nemcsak az emberekre, de a sok energiával rendbehozott házakra is nyilvánvaló. A Várnegyed nyugati lejtője lakóházakkal sűrűn beépített, le egészen az Attila útig, amit a várfalak mentén húzódó keskeny zöldsáv kissé enyhít. A hegyvidék a XL, XII., II., és III. kerülethez tartozó nagy kiterjedésű városrész. A Sashegy, a Mártonhegy, Martinovics-hegy, a Szabadsághegy, a Rózsadomb, a Ferenc-hegy, Remetehegy lejtőin az építésre kijelölt és arra alkalmas területek-telkek az elmúlt húsz év során beépültek. A társasházak — ezek a legjellemzőbbek — fokozatosan nőttek ki a zöld környezetből. A beépítés mindenütt — és ez természetes — maximálisan kihasználta az adott övezetre előírt lehetőségeket. A telekárak rohamos emelkedése csak fokozta a beépítés mértékének növelését. Egyre több lett a ház és csökkent a kert, a liget, amíg a mai állapot kialakult. Az olyan helyeken, ahol a házak nem magasabbak a fák lombjainál, nincs különösebb baj. Ahol viszont ház házat követ és ház van ház hátán, éles az ellentét a természetes és művi környezett között. És micsoda házak!? Az is fokozza a kép torzulását, ha a mesterséges környezet minősége alig mérhető, illetve ha esztétikai értéket nem hordoz. A Szabadsághegyen, a Rózsadombon viszont már épült néhány kifejezetten színvonalas társasház, jó arányokkal és architektúrával, tartós anyagokkal, jó minőségben. Az ilyen házak láttán az emberben felmerül, hogy talán nem a beépítés sűrűsége a legnap