Városépítés, 1984 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1984 / 1. szám - Mester Árpád: Budapest a tervező szemével
ban az egyedülálló karakterű Parlamenttel. Az üres telkek már nem tekinthetők foghíjaknak, inkább zöld parternak a Duna-soron. A Margit-hídtól a Szent István parkig a 30-as évek igényes lakóházai épültek fel a parkhoz közel fekvő modern református templomig. Néhány éve továbbépült az Újlipótváros Duna-parti sávja. Az építkezés még folyamatban van és az Árpádhídig fog tartani. A beépíthetőség érdekében a főváros sok áldozatot hozott: a parkettagyártól, a rézhengerművekig egy sor ipari üzemet kellett kitelepíteni. Az új beépítés, a Margitsziget keleti sétányáról — elsősorban a kiterjedése miatt — kissé egyhangúvá vált, az azonos magasságú és homlokzatú épületekkel. A lakóházak viszonylag jó minősége enyhíti a Duna-parti kép egyhangúságát, ugyanakkor közvetlenül a part mentén az Elektromos Művek sporttelepéig elhanyagolt a zöldterület. Itt említem meg, hogy jegenyenyárfákat nem lehet látni az utóbbi húsz évben telepített fák között. Ezen a helyen pedig jól egészítenék ki a városképet és ha az égig nem is, de a 10 emeletes házakig a jegenyefák fel tudnak nőni. Nagyon zavaró a parton folyó kavicstermelés, ami a régi területhasznosítás elavult maradványa. Az Árpád-híd pesti hídfője a 60-as években épült ki, ahol a híd tengelyébe elhelyezett 10 emeletes típusházak telepítése elhibázott volt. Amikor a mögöttük felépült lakónegyed minden házát egyedi tervek alapján építették meg, az exponált helyre típusházak kerültek. A Dagály fürdőtől északra a Duna-part már extenzív hatású területként jelenik meg. A budai Duna-partot északi irányból közelítjük meg. A jellegzetes Római-part, majd a Hajógyári-sziget dúslombú fákkal borított partja után a hajógyárat elhagyva az óbudai Duna-partra érünk. Az óbudai rekonstrukciónak nevezett lakásépítés az Árpád-hídtól északra nem jött ki a Dunáig. A Duna-parti kép ezen a szakaszon — mondhatni — hagyományos. A hídtól délre a kedves barokk templom és a zsinagógához közel hatalmas házgyári épülettömbök követik az Árpád fejedelem útját, széles zöldsáv mögött. Majd az út egyre alacsonyabb házakban folytatódik és az épületek magassága megcsendesedik a Kolozsy térnél és attól délre, a 60-as években épült OTP öröklakásos lakóházakkal. Ezek a házak még követték a régi telekosztást és a kialakult épületmagasságokat, magas tetőkhöz magas tetővel csatlakoztak és szervesen épültek be Óbuda—Újlak Duna-parti városképébe. A Zsigmond tértől délre az új Komjádi uszoda és a nemrég épült ORFI kórházi szárny jelent újabb motívumot. Az uszoda tömege egyértelműen utal arra, hogy ez sportlétesítmény, de a homlokzat minősége és színezése elmarad a színvonalas tömegképzéstől. A Margit-híd budai hídfője nagyra nőtt eklektikus házaival nem fogadja barátságosan a Budára érkezőket, és a Bem térig se válik színesebbé a kép. Ettől délre, két foghíj tűzfalaitól eltekintve, lényegében kialakult a Bem rakpartra néző épületsor, amelyet szép, változatos kontúrral megjelenő tornyok ötvöznek egybe a mögötte ezt a látványt koronázó Várheggyel. Szavakkal alig lehet méltatni ezt a panorámát, ami nap mint nap látva mindannyiszor más és más, de mindig felemelően csodálni való. És a Lánchíd az Alagúttal a Várpalota majd a Gellérthegy is beletartozik ebbe a csodába — a budai hegyvidék koszorúja alatt. A Gellért tér, a Szabadság-híd budai oldalán, a gondosan helyreállított Gellért-szállóval új hangulatot hordoz a Duna partján. Majd a Műegyetem (Budapesti Műszaki Egyetem) sötét vöröstéglás főépületével egy önmagáért való súlypontot képez, amit a Duna-parton épített újabb épületszárnyak sem billentettek ki, viszont alaposan besűrítették az egyetemi tömböt. A Petőfi-híd budai hídfőjében a távolabb fekvő újabb lágymányosi beépítések különböző épületcsoportjai érvényesülnek. A hídfőtől délre az Egyetem bővítésére fenntartott, viszonylag nagy kiterjedésű zöld-, illetve szabad területe helyezkedik el a kép egyre külterjesebbé válik. Ezt csupán Budafok új központja szakítja meg, amit a Leányka utca mentén épített középmagas épületsor mereven zár el a hegyoldaltól és a Duna-parttól. Végigszáguldva a Duna két partján térjünk vissza a Várhegyhez, érintve a Vízivárost. A Vár alatt és a Duna felé néző Víziváros, különösen az északi részén az új lakóház-sorok felépítésével elveszítette azt a levegőjét, amit Krúdy sok regényében érzékeltetett. Ennek a városrésznek a romantikája — ha nem is teljes mértékben — már a múlté, de ma is kellemes lakóhely és a Toldy Gimnázium vagy a Corvin tér környékén kanyargó utcákon sétálva még egy-egy megmaradt épület visszaidéz egy keveset a régi vízivárosi hangulatból. A Várhegyről röviden alig lehet beszélni, talán nem is illendő. Mégsem hagyhatom ki, hiszen