Városépítés, 1985 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1985 / 1-2. szám - Gáspár Tibor: Budapest arculatának változásai
voltak is viták, inkább csak a gondolata villant fel, hogy az Erzsébet-híd tengelye, vagy budai hídfője hogyan is alakuljon. Voltaképpeni változás csak itt figyelhető meg, a hajdanvolt forma jellegrajza Sávoly Pál 1964-ben megnyitott hídjánál a régi, más a városrestbe nyúló kétoldali csomópont, kapcsolataival és funkcióival. A változások: A Hauszmann-féle palota mozgalmasabb, díszesebb volt, a kupola felszíne tagozottabb, tömege rajt ült az épületkolosszuson. Az újjáépített múzeum-könyvtár együttes szikárabb-szárazabb, az oszlopos dobbal kiemelt kupola napjainkban válik megszokottá. Az ásatások nyomán feltárt, kiegészített fal és erődrendszer új rajzot és hangulatot jelent (jó értelemben) — egyes részleteinek az újjáépítés során megformált építészeti tömege (déli rondella és buzogánytorony) önmagában is attraktív, artisztikus. A figyelő tekintet változást elsősorban a Halász-bástya szomszédságában épült Hilton szállodánál érzékel, amely a buktatókat bravúrosan felülmúlta és inkább gazdagította, mintsem veszélyeztette a várt panorámát. Elhanyagolva a változás néhány kevésbé jelentős elemét, a legszembetűnőbb újdonságok az Erzsébet-híd és a Lánchíd közötti pesti oldalon adódtak. Mellőzve az időrendet, áttekintve a város ez egyik leglényegesebb látványát, nem könnyű az összegezés. A súlyosan sérült hajdani szállodasor újjáépítése, már közvetlenül a felszabadulást követően előtérbe került, sorsával a negyvenes évek után mindegyik évtized foglalkozott, legalább egy terv, vagy egy pályázat erejéig. Finta József Intercontinental szállodája a 60-as évek végén realizálódott a Vigadótól délre eső két tömb területén, beépítési koncepciója mind alaprajzi méreteiben, mind pedig tömegének megformálásában túlfeszítette a kialakult, megszokott léptéket. A részleteiben és elrendezésében egyébként kiváló építészeti kvalitásokkal megformált és megvalósított épület súlyos — le nem küzdhető — konfliktus forrásává vált, amely meghatározta a szállodasor további alakulását, az Eötvös József térig tervezett továbbépítését. Kétségtelen, hogy a 60-as években a léptékérzet általában elbizonytalanodott, mindez azonban akkor vált világossá, amikor a 70-es évek végén, 80-as évek elején a „folytatás” lehetővé vált. Nemcsak gazdasági, hanem felfogásbeli indítéka is volt annak, hogy egy, az Intercontinentálhoz hasonlóan túlméretezett léptékű koncepció végülis a Thonet-ház megtartása következtében nem valósult meg, — és a második dunaparti szálloda — a Fórum — kísérletet tett arra, hogy igazodjék a városhoz, valamelyest megtalálja akár elveszített mértéket. Ennek természetesen egyik konzekvenciája a dunaparti szállodasornak a városi panorámában némi egyenetlenséggel felrajzolódó sziluettje lett, — így talán kirívóbb az Intercontinental tömegének problémája, — ugyanakkor azonban a Roosevelt tér, a Hyatt szálloda elhelyezése és méretrendje a kialakult kompromisszumban megnyugtatóbb. Kétségtelen, hogy az együttesben átértékelődött a Vigadó szerepe, melynek tömege és architektúrája az új szomszédságban hangsúlyos helyett, inkább jelképes. A Fórum és a Hyatt említése alkalmat ad a Roosevelt tér keleti, az Akadémia utca folytatásában kialakult térfalában új tömeggel megjelenő irodaépület együttesbeni értékelésére is. Köztudott, hogy ez utóbbi szintén sok vita forrása volt, de kisebb szerepet játszott abban a városképi megítélés , mivel nem annyira az együttes látványa, mint inkább az architekturális megfogalmazás részletei okolhatóak az ellenérzésekért. Az irodaház formálása kissé barátságtalan, de nem nélkülözi a karaktert teremtő szakmai tudást. A Fórum beépítési vonulatai logikusak, de fém homlokzatai egyes napszakokban (fényhatásokban) a kelleténél sötétebbre exponálódnak. Az Eötvös tér felé „bütüt” fordít, amely az épület dunaparti formavilágától is idegen, és hátrányos a tér egysége szempontjából is. Jó érzékkel „tartózkodó” a Hyatt szálló, egyszerűen tagolt, zárt tömeg. Mégis a látvány, — gondolva az obligát városképek nézőpontjára —, amely a Gellért-hegy, a Citadella, a Gellért-szobor, az Erzsébet-híd budai hídfője felől tárulkozik, s helyenként vitatható újdonságai ellenére sem veszítette el egységét, megőrizte, talán gazdagította is átörökölt szépségét. Mindebben természetesen páratlan segítséget nyújt az a táji, építészeti keretet adó városkép, amelynek döntő alkotóelemei rendkívüli kohéziós erővel bírnak és úrrá lettek egységét zavaró kisebb-nagyobb egyenetlenségeken is. Idekívánkozik néhány megjegyzés a „korzó”ról. Akik vitatták, vagy kételkedtek abban, hogy vonzereje új életre kelhet, cáfolatot kaptak a valóságban. A korzó ismét eleven, számos napszakban pezsgő színfoltot mutat és a környezet további fejlődésétől függően (földszintek fokozatos átépítése) szerepe egyre határozottabban érvényesül majd. Sokak számára talán nem megnyugtató, hogy a 2-es villamos „pályasüllyesztése” elmaradt, — azok számára viszont, akik azon a nézeten voltak hogy az nem feltétlen követelmény — legalábbis átmenetileg nem, — a kapott eredmény igazolást is jelenthet. A kőzúzalékos lapburkolat, a lámpasorok, a régieskedő padok, székek, az újratelepített növényzet (fasor) az átgondolt megoldás egy-egy igazolt része. * Tekintsünk végig a Duna mellett, — elsősorban annak belső szakaszain. A jobbpartot a Petőfi híd és a Szabadság-híd között az egyetemi város immár teljesen kitölti, — helyenként zsúfoltan. A Bertalan Lajos utcától délre a területkihasználás szinte még intenzívebb, mint a hajdani épületkomplexum területén. A hídfő alatt az egyetemi város (ELTE és Műegyetem) továbbépítésére tervek készültek. A jelenleg véglegesnek mondható, ütemezetten építhető elképzelés szerint, Dunára merőleges, ritmikusan ismétlődő tömbök tagolnak majd egy észak—déli irányú elrendezést. Kevés a változás a várhegy alatt, annak környékén, dunaparti környezetében. A Döbrentei tér, valamint az Apród utca között néhány foghíj Dunára merőleges beépítéssel, déli, vagy (irodaháznál) északi homlokzatokkal. Az Apród utcától a déli rondella melletti kapuhoz (Ferdinánd kapu) felvezető lépcsőzetes park és sétány a Tabán zöldjének színfoltját egészíti ki. Épülettömegével változatlan módon, állagában leromlottan néz a Dunára az Ybl-féle Kioszk és bazár, — programra és építtetőre várva. A Clark Ádám tér és környéke több tervpályázatot is megért, — mindmáig olyan „provizórium”, amely hosszabb ideig fennáll még, a Fő utca és a Hunyady János u. közötti csonka épülettömeggel és a forgalom szint alatti átvezetésének (villamos, közút) időrőlidőre felvetődő gondolatával. Az alagút mellett a várlejtőn felvezető út torkolata melletti „sikló- kontra- mozgólépcső” per nem utolsósorban gazdasági és beruházási okok miatt is a sikló javára billent. A falak övezte vár dunai képe, a már említett