Városépítés, 1985 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1985 / 1-2. szám - Gáspár Tibor: Budapest arculatának változásai

voltak is viták, inkább csak a gondolata villant fel, hogy az Erzsébet-híd tengelye, vagy budai hídfője hogyan is alakuljon. Voltaképpeni vál­tozás csak itt figyelhető meg, a hajdanvolt forma jellegrajza Sávoly Pál 1964-ben megnyi­tott hídjánál a régi, más a városrestbe nyúló kétoldali csomópont, kapcsolataival és funk­cióival. A változások: A Hauszmann-féle pa­lota mozgalmasabb, díszesebb volt, a kupola felszíne tagozottabb, tömege rajt ült az épület­kolosszuson. Az újjáépített múzeum-könyvtár együttes szikárabb-szárazabb, az oszlopos dob­bal kiemelt kupola napjainkban válik megszo­kottá. Az ásatások nyomán feltárt, kiegészített fal és erődrendszer új rajzot és hangulatot je­lent (jó értelemben) — egyes részleteinek az újjáépítés során megformált építészeti tömege (déli rondella és buzogánytorony) önmagában is attraktív, artisztikus. A figyelő tekintet változást elsősorban a Ha­lász-bástya szomszédságában épült Hilton szállodánál érzékel,­­ amely a buktatókat bra­vúrosan felülmúlta és inkább gazdagította, mintsem veszélyeztette a várt panorámát. Elhanyagolva a változás néhány kevésbé jelen­tős elemét, a legszembetűnőbb újdonságok az Erzsébet-híd és a Lánchíd közötti pesti olda­lon adódtak. Mellőzve az időrendet,­­ átte­kintve a város ez egyik leglényegesebb látvá­nyát, nem könnyű az összegezés. A súlyosan sérült hajdani szállodasor újjáépítése, már köz­vetlenül a felszabadulást követően előtérbe került, sorsával a negyvenes évek után mind­egyik évtized foglalkozott, legalább egy terv, vagy egy pályázat erejéig. Finta József Inter­continental szállodája a 60-as évek végén reali­zálódott a Vigadótól délre eső két tömb terü­letén,­­ beépítési koncepciója mind alaprajzi méreteiben, mind pedig tömegének megfor­málásában túlfeszítette a kialakult, megszo­kott léptéket. A részleteiben és elrendezésé­ben egyébként kiváló építészeti kvalitásokkal megformált és megvalósított épület súlyos — le nem küzdhető — konfliktus forrásává vált, amely meghatározta a szállodasor további alakulását, az Eötvös József térig tervezett to­vábbépítését. Kétségtelen, hogy a 60-as évek­ben a lépték­érzet általában elbizonytalano­dott, mindez azonban akkor vált világossá, amikor a 70-es évek végén, 80-as évek elején a „folytatás” lehetővé vált. Nemcsak gazda­sági, hanem felfogásbeli indítéka is volt annak, hogy egy, az Intercontinentálhoz hasonlóan túlméretezett léptékű koncepció végülis a Thonet-ház megtartása következtében nem valósult meg, — és a második dunaparti szál­loda — a Fórum — kísérletet tett arra, hogy igazodjék a városhoz, valamelyest megtalálja a­­kár elveszített mértéket. Ennek természe­tesen egyik konzekvenciája a dunaparti szál­lodasornak a városi panorámában némi egye­netlenséggel felrajzolódó sziluettje lett, — így talán kirívóbb az Intercontinental tömegének problémája, — ugyanakkor azonban a Roose­velt tér, a Hyatt szálloda elhelyezése és méret­rendje a kialakult kompromisszumban meg­nyugtatóbb. Kétségtelen, hogy az együttesben átértékelődött a Vigadó szerepe, melynek tö­mege és architektúrája az új szomszédságban hangsúlyos helyett, inkább jelképes. A Fórum és a Hyatt említése alkalmat ad a Roosevelt tér keleti,­­ az Akadémia utca foly­tatásában kialakult térfalában új tömeggel megjelenő irodaépület együttesbeni értéke­lésére is. Köztudott, hogy ez utóbbi szintén sok vita forrása volt, de kisebb szerepet ját­szott abban a városképi megítélés , mivel nem annyira az együttes látványa, mint inkább az architekturális megfogalmazás részletei okolhatóak az ellenérzésekért. Az irodaház for­málása kissé barátságtalan, de nem nélkülözi a karaktert teremtő szakmai tudást. A Fórum beépítési vonulatai logikusak, de fém homlok­zatai egyes napszakokban (fény­hatásokban) a kelleténél sötétebbre exponálódnak. Az Eöt­vös tér felé „bütüt” fordít, amely az épület dunaparti formavilágától is idegen, és hátrá­nyos a tér egysége szempontjából is. Jó érzék­kel „tartózkodó” a Hyatt szálló, egyszerűen tagolt, zárt tömeg. Mégis a látvány, — gondolva az obligát város­képek nézőpontjára —, amely a Gellért-hegy, a Citadella, a Gellért-szobor, az Erzsébet-híd budai hídfője felől tárulkozik, s helyenként vitatható újdonságai ellenére sem veszítette el egységét, megőrizte, talán gazdagította is át­örökölt szépségét. Mindebben természetesen páratlan segítséget nyújt az a táji, építészeti keretet adó városkép, amelynek döntő alkotó­elemei rendkívüli kohéziós erővel bírnak és úrrá lettek egységét zavaró kisebb-nagyobb egyenetlenségeken is. Idekívánkozik néhány megjegyzés a „korzó”­­ról. Akik vitatták, vagy kételkedtek abban, hogy vonzereje új életre kelhet,­­ cáfolatot kaptak a valóságban. A korzó ismét eleven, számos napszakban pezsgő színfoltot mutat és a környezet további fejlődésétől függően (föld­szintek fokozatos átépítése) szerepe egyre ha­tározottabban érvényesül majd. Sokak szá­mára talán nem megnyugtató, hogy a 2-es vil­lamos „pálya­süllyesztése” elmaradt, — azok számára viszont, akik azon a nézeten voltak hogy az nem feltétlen követelmény — leg­alábbis átmenetileg nem, — a kapott eredmény igazolást is jelenthet. A kőzúzalékos lapburko­lat, a lámpasorok, a régieskedő padok, székek, az újratelepített növényzet (fasor) az átgondolt megoldás egy-egy igazolt része. * Tekintsünk végig a Duna mellett, — elsősor­ban annak belső szakaszain. A jobbpartot a Petőfi híd és a Szabadság-híd között az egye­temi város immár teljesen kitölti, — helyen­ként zsúfoltan. A Bertalan Lajos utcától délre a területkihasználás szinte még intenzívebb, mint a hajdani épületkomplexum területén. A hídfő alatt az egyetemi város (ELTE és Mű­egyetem) továbbépítésére tervek készültek. A jelenleg véglegesnek mondható, ütemezet­ten építhető elképzelés szerint, Dunára merő­leges, ritmikusan ismétlődő tömbök tagolnak majd egy észak—déli irányú elrendezést. Kevés a változás a várhegy alatt, annak kör­nyékén, dunaparti környezetében. A Döbren­­tei tér, valamint az Apród utca között néhány foghíj Dunára merőleges beépítéssel, déli, vagy (irodaháznál) északi homlokzatokkal. Az Apród utcától a déli rondella melletti kapuhoz (Ferdinánd kapu) felvezető lépcsőzetes park és sétány a Tabán zöldjének színfoltját egészíti ki. Épülettömegével változatlan módon, álla­gában leromlottan néz a Dunára az Ybl-féle Kioszk és bazár, — programra és építtetőre várva. A Clark Ádám tér és környéke több tervpályázatot is megért, — mindmáig olyan „provizórium”, amely hosszabb ideig fennáll még, a Fő utca és a Hunyady János u. közötti csonka épülettömeggel és a forgalom szint alatti átvezetésének (villamos, közút) időről­­időre felvetődő gondolatával. Az alagút mel­lett a várlejtőn felvezető út torkolata melletti „sikló- kontra- mozgólépcső” per nem utolsó­sorban gazdasági és beruházási okok miatt is a sikló javára billent. A falak övezte vár dunai képe, a már említett

Next