Városok Lapja, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-02 / 1. szám
VÁROSOK LAPJA 1915. január 2. család szeméből a könyet van hivatva felszántani."A városoknak ezen áldozatkészsége soha el nem múló elismerést biztosit, de hálakönyeket fakaszt szemünkből az önkéntes betegápolók nagy serege, akik fáradságot nem ismerve tért, napot egygyé tesznek katonáink odaadó ápolásában. Lehetetlen meg nem szívlelni és nem méltányolni városainknak azt az összeforrását, amely megnyilvánult a hadikölcsön jegyzésében. Nem kellett a város lakosságát a tisztviselőknek buzdítani a haza iránti szent kötelességük teljesítésére. Mindenki részt vett a jegyzésben tehetsége szerint, csakhogy biztosítsa a hadviseléshez okvetlenül szükséges anyagi erőt s ezzel biztosítsa igaz ügyünk végleges győzelmét. Mi lenne az édes hazánkra nehezülő háborúval, ha városaink fel nem fogják nemes hivatásukat? Bizonyára csak gyászos vég. Minthogy azonban a városok kulturlakossága tudatában van annak, hogy ez a háború kikerülhetetlen volt, ennek előbb-utóbb, de rövid időn belül be kellett volna következni, tehát jobb, hogy ha mielőbb számolunk le létünkre törő ellenségeinkkel, minthogy a folytonos fegyverkezés folytán békében pusztuljunk el. Évek óta nyögött a nemzet a bizonytalanság súlya alatt, amely pangásra kényszerítette az ipart, kereskedelmet, egyáltalán megölt minden vállalkozási szellemet s ezzel végveszéllyel fenyegette hajdan virágzásnak indult városainkat. Ezen háborúnk után fel fog virradni városainkra a nap, hogy ismét hatalmasan lüktethessenek s helyrehozhassák mindazt, amit a bizonytalan jövő miatt meg nem kezdhettek, avagy abba kellett hagyniok. Fontos feladat vár a városok kongresszusára, hogy a kormánnyal megértessék, miszerint a városokat minden téren erősíteni kell, mert ezek képezik az államélet eleven pilléreit. Megmutatják a háború tartama alatt, hogy ezek nélkül az állam komoly akcióra képtelen lenne. A háború befejeztével a városi törvény megalkotásának első feladatnak kell lenni. A városok, melyek megfelelő kultúrával, ipari és kereskedelmi fejlettséggel birnak, a vármegyék gyámkodása alól mindikiveendők s vállukról mindazok a terhek leveendők, melyeket állami feladatokteljesítésével viselnek. Ha a városok szabad mozgásukban akadályozva nem lesznek s az állami feladatok végzése alól mentesítve lesznek, úgy oly virágzásnak fognak örvendeni rövid időn belül, amely nemzetünket a kulturállamok illő helyére fogja emelni. Addig is tegye meg minden város tőle telhetőleg mindazt,amit tőle a haza szent ügye kíván s amire magas kultúrája predesztinálja s ha Istenben való mélységes hitünk borzalmas telünket napfényes, balzsamos tavaszra változtatja, úgy bizó reménnyel várjuk hogy édes hazánkra és így benne városainkra is felvirrad még. I ' fl i?ildgláboru tanulságai. Irta: dr. Hollósy István. I .. v .. Ezeréves államunk történetének sok tanulsága bizonyította be a városok nagy jelentőségét, amelyet a vármegyék soha sem akartak megérteni. Hiszen ők ma sem akarják a városok jogait fejleszteni. Hogy egyik legnagyobb királyunk Zsigmond, az európai szociális politika kezdeményezője már egyenesen a városokra akarta épiteni a magyar nemzeti állami szervezetet s emiatt a főnemesség és főpapság a történelem meghamisításával, -mint zsarnokot állították be, a nép felsegítőjét,-a Városok barátját, az ipar, kereskedelem, népjólét, eszméinek apostolát az nem von lesemmit érdeméből. Nem is, azon csodálkozunk, hogy az akkori Magyarország ezt megcselekedte vele, amint ugyanígy tiltakoztak folyton Hunyady Mátyásnak, III. Károlynak, Mária Teréziának népsegítő törekvései ellen is, sőt amióta viszszaszerezte alkotmányát a nemzet, azóta soha nem jutott eszébe meghálálni a magyar városoknak azokat a nagy szolgálatokat, amelyeket a magyar nemzeti állam fenmaradásának tett minden téren. A mostani világháború tanulságait tehát nem szabad eredménytelenül hagyni a magyar városoknak. Fel kell emelni szavukat annak idején, ha majd napirendre kerülnek azok a javaslatok, amelyek mellőzni akarják a magyar városok régi sérelmeit, jogos kérelmeit jövedelmeik gyarapítására és a közigazgatási jogkör kiszélesítésére vonatkozólag. Ezeket ma a nagy vagyonú választók érdekszövetkezete körvonalazott, illetve szűkített meg eddig, nehogy az ipar, kereskedelem, közegészségügy érdekei előtt az ő magánérdekeiknek háttérbe kelljen vonulni. Mert a magyar plutokráciának még a mai világháború rettenetes tanulságai és az általános nyomor képe sem elég meggyőző érvek arra, hogy a városok közélelmezésével, közigazgatásával szemben az eddig követett merev eljárásuk nem tartható fen. Pedig le kell szegezni azt a felháborító tényt, hogy a huszadik század elején, a legborzalmasabb világháború előtt és tartama alatt Európa úgynevezett éléstárában uralkodott a legnagyobb uzsoraszabadság a megélhetés feltételeinél, az élelmicikkek, tüzelőanyagok árainál és lakhelyiségek béreinél. És még hozzátehetjük azt is, hogy nemcsak a legmagasabb uzsoraárakat éppen a termelő Magyarország városai fizetik meg, hanem a selejtes árukat élvezik drágán, mert az elsőrendű magyar marhahúst, a legjobb magyar terményeket a szomszéd osztrák és német államok kapják. Kapják pedig sokkal olcsóbban, mint a magyar városok közönsége . . . Hiszen ez egy olyan égbekiáltó igazságtalanság, hogy lehetetlen, miszerint be ne lássák végre maguk a kormányzó férfiak is, hogy a magyar közigazgatás szervezetében valahol óriási hibának kell lenni, amelyen javítani nem lehet, hanem új gépezetet kell beállítani helyébe. Hát azt kívánjuk, hogy ezt az új gépezetet aztán ne a vársok ellenségei, hanem a városok barátai csinálják meg majd. Az élelmiszeruzsorának kitett közönség nem fogja elfelejteni a kiállott nyomor napjait és a maga tanulságát le fogja belőle vonni. Meg fogja állapítani, hogya közélelmezés terén azért lett az élelmi uzsorának kitéve a magyar közönség, mert a városokat háttérbe szorították, és mert a kereskedelem szakerőit mellőzték a vármegyék, a közigazgatásnál mai napig, így nem lehet csodálni, ha a világ legtermékenyebb földjén a legnagyobb visszaéléseket követett el a szakke re s kedelem törvényesen pártfogolt uzsorája — holott másutt, a nyugati államokban ellenkezőleg a közigazgatás az elárusításnál a legnagyobb szakértelemmel védi meg a közönséget. Éppen most olvassuk, hogy a német birodalomban a kormány nem állott meg az élelmicikkek árának megállapításánál (ott olcsóbban árulják a magyar búzát, húst, lisztet, mint a mi kereskedőink itthon) hanem a legfontosabb élelmicikkek forgalmának és fogyasztásiátrak törvény útján való szabályozását is elkészítette, nem termett elég búza.