Városok Lapja, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-02 / 1. szám

VÁROSOK LAPJA 1915. január 2. család szeméből a könyet van hivatva felszántani."A városoknak ezen áldozatkészsége soha el nem múló el­ismerést biztosit, de hálakönyeket fakaszt szemünkből az önkéntes betegápolók nagy serege, akik fáradságot nem ismerve tért, napot egygyé tesznek katonáink oda­adó ápolásában. Lehetetlen meg nem szívlelni és nem méltányolni városainknak azt az összeforrását, amely megnyilvánult a hadikölcsön jegyzésében. Nem kellett a város lakosságát a tisztviselőknek buzdítani a haza iránti szent kötelességük teljesítésére. Mindenki részt vett a jegyzésben tehetsége szerint, csakhogy bizto­sítsa a hadviseléshez okvetlenül szükséges anyagi erőt s ezzel biztosítsa igaz ügyünk végleges győzelmét. Mi lenne az édes hazánkra nehezülő háborúval, ha városaink fel nem fogják nemes hivatásukat? Bizonyára csak gyá­szos vég. Minthogy azonban a városok kulturlakossága tudatában van annak, hogy ez a háború kikerülhetetlen volt, ennek előbb-utóbb, de rövid időn belül be kellett volna következni, tehát jobb, hogy ha mielőbb szá­molunk le létünkre törő ellenségeinkkel, minthogy a folytonos fegyverkezés folytán békében pusztuljunk el. Évek óta nyögött a nemzet a bizonytalanság súlya alatt, amely pangásra kényszerítette az ipart, kereskedelmet, egyáltalán megölt minden vállalkozási szellemet s ezzel végveszéllyel fenyegette hajdan virágzásnak indult vá­rosainkat. Ezen háborúnk után fel fog virradni váro­sainkra a nap, hogy ismét hatalmasan lüktethessenek s helyrehozhassák mindazt, amit a bizonytalan jövő mi­att meg nem kezdhettek, avagy abba kellett hagyniok. Fontos feladat vár a városok kongresszusára, hogy a kormánnyal megértessék, miszerint a városokat min­den téren erősíteni kell, mert ezek képezik az állam­­élet eleven pilléreit. Megmutatják a háború tartama alatt, hogy ezek nélkül az állam komoly akcióra kép­telen lenne. A háború befejeztével a városi törvény megalkotásának első feladatnak kell lenni. A váro­sok, melyek megfelelő kultúrával, ipari és kereskedelmi fejlettséggel birnak, a vármegyék gyámkodása alól mind­ikiveendők s vállukról mindazok a terhek leveen­­dők, melyeket állami feladatok­­teljesítésével viselnek. Ha a városok szabad mozgásukban akadályozva nem lesznek s az állami feladatok végzése alól mentesítve lesznek, úgy oly virágzásnak fognak örvendeni rövid időn belül, amely nemzetünket a kulturállamok illő he­lyére fogja emelni. Addig is tegye meg minden város tőle telhetőleg mindazt,­­amit tőle a haza szent ügye kíván s amire magas kultúrája predesztinálja s ha Istenben való mély­séges hitünk borzalmas telünket napfényes, balzsamos tavaszra változtatja, úgy bizó reménnyel várjuk hogy édes hazánkra és így benne városainkra is felvirrad még. I ' fl i?ildgl­áboru tanulságai. Irta: dr. Hollósy István. I .. v .. Ezeréves államunk történetének sok tanulsága bi­­­­zonyította be a városok nagy jelentőségét, amelyet a vármegyék soha sem akartak megérteni. Hiszen ők ma sem akarják a városok jogait fejleszteni. Hogy egyik­­ legnagyobb királyunk Zsigmond, az európai szociális po­litika kezdeményezője már egyenesen a városokra akar­ta épiteni a magyar nemzeti állami szervezetet s emiatt a főnemesség és főpapság a történelem meghamisításá­val, -mint zsarnokot állították be, a­ nép felsegít­őj­ét,-­a Városok barátját,­ az ipar, kereskedelem, népjólét, esz­méinek apostolát az nem von le­­semmit érdeméből. Nem­ is, azon csodálkozunk, hogy az akkori Magyaror­szág ezt megcselekedte vele, amint ugyanígy tiltakoz­tak folyton Hunyady Mátyásnak, III. Károlynak, Mária Teréziának népsegítő törekvései ellen is, sőt amióta visz­­szaszerezte alkotmányát a nemzet, azóta soha nem ju­tott eszébe meghálálni a magyar városoknak azokat a nagy szolgálatokat, a­melyeket a magyar nemzeti ál­lam fenmaradásának tett minden téren. A mostani világháború tanulságait tehát nem sza­bad eredménytelenül hagyni a magyar városoknak. Fel kell emelni szavukat annak idején, ha majd napirendre kerülnek azok a javaslatok, amelyek mellőzni akarják a magyar városok régi sérelmeit, jogos kérelmeit jöve­delmeik gyarapítására és a közigazgatási jogkör kiszé­lesítésére vonatkozólag. Ezeket ma a nagy vagyonú vá­lasztók érdekszövetkezete körvonalazott, illetve szűkí­tett meg eddig, nehogy az ipar, kereskedelem, köz­­egészségügy érdekei előtt az ő magánérdekeiknek hát­térbe kelljen vonulni. Mert a magyar plutokráciának még a mai világ­háború rettenetes tanulságai és az általános nyomor képe sem elég meggyőző érvek arra, hogy a városok köz­élelmezésével, közigazgatásával szemben az eddig kö­vetett merev eljárásuk nem tartható fen. Pedig­ le kell szegezni azt a felháborító tényt, hogy a huszadik század elején, a legborzalmasabb világ­háború előtt és tartama alatt Európa úgynevezett élés­tárában uralkodott a legnagyobb uzsora­szabadság a megélhetés feltételeinél, az élelmicikkek, tüzelőanya­gok árainál és lakhelyiségek béreinél. És még hozzátehetjük azt is, hogy nemcsak a legmagasabb uzsoraárakat éppen a termelő Magyaror­szág városai fizetik meg, hanem a selejtes árukat él­vezik drágán, mert az elsőrendű magyar marhahúst, a legjobb magyar terményeket a szomszéd osztrák és né­met államok kapják. Kapják pedig sokkal olcsóbban, mint a magyar városok közönsége . . . Hiszen ez egy olyan égbekiáltó igazságtalanság, hogy lehetetlen, miszerint be ne lássák végre maguk a kormányzó férfiak is, hogy a magyar közigazgatás szervezetében valahol óriási hibának kell lenni, ame­lyen javítani nem lehet, hanem új gépezetet kell be­állítani helyébe. Hát azt kívánjuk, hogy ezt az új gépezetet aztán ne a vár­­sok ellenségei, hanem a városok barátai csi­nálják meg majd. Az élelmiszeruzsorának kitett közön­ség­ nem fogja elfelejteni a kiállott nyomor napjait és a maga tanulságát le fogja belőle vonni. Meg fogja állapítani, hogy­­a közélelmezés terén azért lett az élelmi uzsorának kitéve a magyar közönség, mert a városokat háttérbe szorították, és mert a ke­reskedelem szakerőit mellőzték a vármegyék, a köz­­igazgatásnál mai napig, így nem lehet csodálni, ha a világ legtermékenyebb földjén a legnagyobb visszaéléseket követett el a sza­­­kke r­e s k­e­d­el­em törvényesen pártfogolt uzsorája — holott másutt, a nyugati államokban ellenkezőleg a köz­­igazgat­ás az­ elárusításnál a legnagyobb szakértelemmel védi meg a közönséget. Éppen most olvassuk, hogy a német birodalomban a kormány nem állott meg az élelmicikkek árának meg­állapításánál (ott olcsóbban árulják a magyar búzát, húst, lisztet,­ mint a mi kereskedőink itthon) hanem a legfontosabb élelmicikkek forgalmának és fogyasztá­­s­iátrak törvény útján való szabályozását is elkészítette, nem­ termett elég búza.

Next