Vásárhelyi Ellenzék, 1904. július (1. évfolyam, 99-125. szám)

1904-07-01 / 99. szám

I. évfolyam. flóumező-Vásárhely, 1904. péntek, julius 1. 99 szám. VÁSÁRHELYI ELŐFIZETÉSI ÁR : Helyben házhoz hordva félévre 3, negyedévre 1*50 kor. Vidéken postán küldve félévre 6, negyedévre 3*5 kor. FÜGGETLEN NAPILAP Főszerkesztő : Felelős szerkesztő : Dr. GONDA JÓZSEF ESFERSIT JÁNOS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy utca 12. Megjelenik minden nap, fontos alkalommal hétfőn is Hirdetések díjszabás szerint vétetnek fel. Péter és Pál után * írta: dr. Hajdú Miklós. — június 30. E két derék szent cégére alatt kezdődik az aratás a magyar síkokon és rónákon. Az ő jó szándékuk, hogy a nap érlelje meg a magyar búzaszemet, acélos legyen a mag, vetekedjék a világ minden más fajtájával. Jó régi emberek, tetszik-e vájjon nektek a magyar aratás, amely már nem olyan, mint volt régen. Most suhint a sarló hatodszor a kalászosba, amióta külön képesség kell az aratáshoz: lemondani az emberi jogokról, visszaadni a jogállamnak azt a csöpp szabadságot, amit egy önfeledt pillanatban ajándékozott a jobbágynak. Nem illik immár kinevetni az angol ladyt, aki mifelénk járván, ezt írta a naplójába: „Érdekes az a félig ember, félig állat valami, aki kora hajnaltól késő estig túrja a földet, kérges az arca, barna a bőre, alig eszik valamit, mindössze pár órát alszik. A neve: paraszt. Nagyon sokan vannak, a lakásuk olyan, hogy némely kikötőbeli patkány nem cserélne velük.“ Azonban félre minden szatírával. Legyünk jókedvüek és nézzük vidáman, hogyan készül Péter és Pál idejére az arató. Munkásszerződést ír alá a községházán. Derék dolog, szinte európai szinű: a hatóság segít a betűhöz nem értő szegény embernek s írásba foglalja, mit kap majd, mire képében fekszik a gabona. Hat évvel ezelőtt csinálták ezt a törvényt. Rettenetes félelem szállta meg akkor a lelkeket; az a hír jött az Alföldről, hogy aratósztrájk lesz a nyáron. Ha a világ minden katonáját ellenünk vezényelik, az se nagyobb veszedelem, mint magyar földön egy aratósztrájk. A törvényhozás is megdermedt és — gyorsan, gyorsan emberek, holnap lesz a vásár! — pár hét alatt kész volt az aratósztrájk letiprására szánt törvény. A törvénykönyvben ez a száma: 1898. II. A neve csupa * Bár a cikk tartalmával és okoskodásával nem ért is mindenben egyet szerkesztőségünk, egyik előkelő folyóiratunk után még is közöljük e kiválóan érdekes s úgy felfogásában mint kidolgozásában uj és eredeti cikket. (Szerk.) Jószándék s merő atyai jóakarat: „Törvénycikk a munkaadók és mezőgazdasági munkások közötti jogviszony szabályozásáról.“ A szocialisták e helyett megkeresztelék s azt mondták : kész a „rabszolga-törvény“. A tudákosok pedig igy nevezték: „Lex Darányiana.“ Ajánlom, ne olvassák el ezt a törvényt. Mert könyörtelen olvasmány ez. Van ebben egy paragrafus, ami olyan, mintha az adósbörtön, a váltófogság, a deres és a ius primae noctis nemesi országgyűlésén csinálták volna. Ha az arató nem áll be egy táblába, vagy ott hagyja, mivel csupa üszög a búza s igy hiába dolgoznék, az elsőfokú hatóság csendőrt küld a mezőre, hogy szuronyok mellett folyjék az aratás. És ha az aratók nem engedelmeskednek a szuronyoknak sem, a csendőr a nyári nap melege elől a hűvösbe viszi a makacskodókat. Hogy is ne ! Bitorolni az arató nevet! Ilyet nem tűr a „lex Darányiana“. Különös egy paragrafus ez a harminchetedik, amelyik a csendőrt kivezényli az aratáshoz. Mondom: különös. Bajos dolog, valahogy keményebben kritizálni ezt a törvényt, mert ez a bírálat elől is alaposan meg van védelmezve. Hatvan napi elzárás és négyszáz korona pénzbüntetés jár ki ugyanis annak a vakmerő kritikusnak, aki elolvasván ezt a törvényt, úgy nyilatkoznék , hogy az aratók minek írtak alá ilyen szerződést? Ám nem szabad kérdezni. Azt se szabad tanácsolni, hogy szegény aratók, ne kössétek le az akaratotok szabadságát ilyen alakszerűséggel. A ki ilyen tanácsot ad, hatvan napra elzáratik s tetejébe leszúrhat még négyszáz koronát. Tetszik már talán érteni, hogy miért illetem gyáván ezt a törvényt pusztán a „különös“ jelzővel. Kockázatos dolog egyebet mondani felőle. De tudományosan beszélhetünk. Ez a törvény munkások szerződéséről szóló magánjogi kötelezettség vállalását foglalja formába. Aki magánjogi kötelezettséget vállal, vagy teljesít, vagy nem teljesít. Ha jogtalanul nem teljesít, a bíróság megtanítja emberségre és kártérítést mér rája. így jár a szabó, aki a megrendelt kabátomat nem készíti el; a pallér, ha nem építi fel a házamat; a vasút, ha nem viszi el cókmókomat, jóllehet vállalkozott erre annak rendje és módja szerint. Nem így az arató. A szerződése a magánjogi, ám a nem teljesítés esetén mögötte a könyörtelen büntetőjog: a csendőr s az elzárás. Valamikor régen ez volt a sorsa a nem fizető adósnak, meg a váltóaláírónak, ha kibújt a kötelezettsége alól. De a törvényhozás, meg a törvénykezés emberségesebb lett s arra az álláspontra helyezkedett, hogy ilyen perekkel köztörvényi úton kell végezni, a fogság a bűntetteseknek való. (Minálunk még azoknak a befogadására sincs elegendő célja.) Hat évvel azonban a magyar parlament mást gondolt, azt tartván, jobb mégis a régi módi. Vájjon jobb-e igazán? No, nem nagyon hiszem. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület a héten a „netán bekövetkező aratási sztrájk elkerülésére és hatásának csökkentésére“ kivételes intézkedéseket kért a kormánytól. Baj van. Rossz a termés és az aratók a rossz termés tizedéért nem akarnak dolgozni. A borús fellegek láttára idegesek már azok az újságok is, amelyek a nevezetes törvény meghozatalakor elsőrendű epitheton ornansokkal látták el azt és alkotóját. Sőt lassan-lassan még abban is megegyezünk, hogy ez a csendőrszuronynyal megerősített aratás rémesen kikn a közszabadságokat tisztelő, modern törvényszék sorából. Hát hadd jijjon ki! — mondják a nagy urak. Végre is, a fő, hogy ne maradjon lábán az érett kalász. Menjen nyaralni aratáskor a közszabadság. Kiállítás. Néprajzi kiállítás. — június 30. A kiállítás külön csoportjaként tervezett néprajzi rész rendezése ügyében szerdán d. e. városunkban megjelent dr. Seemayer Willibald, a nemzeti múzeum néprajzi osztályának igazgatója, ki is a művészbizottságnak ez alkalomra összehitt gyűlésén ismertette a rendező csoport összeállításának módszerét. A csoportba beveendő legelső helyen mindaz, ami földre, a város földjére vonatkozik, miután a föld elválaszthatatlan az embertől. Ide sorozandók mindazon térképek, melyek a városnak és külső határának alakulását mutatják a különböző időkből. Bemutatandók fényképekben a városnak és külső határának egyes részei. Közreműködésre fölkérendők a műkedvelő fényképészek is. Másik csoportot képez mindaz, ami az emberre vonatkozik, itt bemutatandó minél több fényképben Hunvásárhely lakossága, külön táblán a lakosság családi nevei. Azután a lakás, a ház. Feltüntetendő 5—6 ház alaprajza, berendezése az udvaron és a ház belsejében. Következik a foglalkozások csoportja, halászati eszközök, pásztorok szerszámai (karikás, faragások stb.), a földmívelés körébe tartozó gazdasági eszközök, díszítésül arató koszorúk. Sorra jönnek a jellegzetesebb ipari tárgyak, újak és régiek, a fazekas, szűrszabó, papucsos, szűcs stb. iparágak köréből. Céhládák, céhkancsók, pecsétek. Bemutatandó a népviselet is a nemzeti múzeum által kölcsön adandó 10 figurán. A lakásberendezéseknél különös súly fektetendő népies készítményű régi bútorokra. Dr. Seemayer előterjesztései után elhatározta a bizottság, hogy miután a fentieknek minél szélesebb körben köztudomásra hozatala szükséges , eziránt a helybeli tanító urakat fogja megkérni, mint akiknek legtöbb alkalmuk van a néppel közvetlen érintkezni. A művész-bizottság a maga részéről is felhívja a város lakosságát az ügy iránti érdeklődésre s arra, hogy minél több tárgyat szíveskedjenek bejelenteni és kiállítani, annyival inkább, mivel dr. Seemayer igazgató kijelentette, hogy a kiállítás arra alkalmas tárgyai megvételére a nemzeti múzeum néprajzi osztálya pár száz forintot szívesen áldoz. E tárgyakat a nemzeti múzeum néprajzi osztályánál kéthárom szekrényben fogják majd elhelyezni. Azt, hogy a bejelentett tárgyak kiállításra alkalmasak-e, megtekintés után a művész-bizottság bírálja el. Felhívja a bizottság továbbá vámsunk gazdáit, hogy most az aratás alkalmával köttesenek arató koszorúkat és bugákat, miután ezek kiválóan alkalmasak a kiállítás díszítésére. Ezeket azután szíveskedjenek beküldeni a kiállítási irodába.