Népujság, 1944. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)
1944-01-03 / 1. szám
2. alánl Az állomáselőljáró este 9 órakor befejezi szolgálatát és nyugovóra tér és azért zárja be a várószobát, hogy onnét semmit el ne vigyenek és hogy csavargók ne telepedhessenek be éjszakai szállásra. A 9 óra után érkező vonatot ugyanis nem köteles bevárni ésnem is várja be. Ez rendben van, mert hajnalban kezdődik a szolgálata és késő estig tart, így a közönség a maga kényelme érdekében sem kívánhatja meg, hogy egy fáradt ember miatta viraszszon. Valahogy azonban meg kell oldani a kérdést, mert esőbe, hóba és később majd esős fagyba nem lehet kitessékelni az embereket, különösen nem lehet gyermekeket és öregeket, amint csütörtökön is megtörtént. Feltétlenül nyitva kell s tartani a várószobát, amíg a vonat el nem megy. Ha a MÁV megfizeti, a közelben lakó, megbízható személyek között bizonyára akadt valaki, aki az esti kulcskezelést elvállalja. A MÁV-nak kötelessége gondoskodni utasairól s bizonyára gondoskodik is s lehet, hogy ez csak azért maradt el ezideig, mert az üzletvezetőség nem szerztett tudomást a panaszról. BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN tisztelt vevőinek, összes ismerőseinek és jóbarátainak a Mártha likőrgyár Fenti hirdetés nyomdatechnikai okokból maradt ki szilveszteri számunkból. Anyakönyvi hírek: Születtek: Zsarkó József Lajos és Nagy Jusztina fia: József. Mészáros Ferenc és Mucsi Terézia leánya: Magdolna. Imre János és Égető Erzsébet fia: János. Körösi István és Kristó Lidia fia: István. Kis Sándor és Szabó Margit leánya: Marót. Bordás Lajos és Földesi Rozália fia: Béla. Nyíri Ernő és Kis Mária fia: Ernő, Fábián Imre Szilveszter és Tóth Mária leánya: Csilla. Karasz Bálint és Égető Rozália fia: Bálint. Tolnai Sándor és Szálkai Etelka fia: Lajos. Mika Sándor és Bajai Rozália fia: Lajos. ,Varga József és Korsós Julianna leánya: Juliánna. Házasságot kötöttek: Oláh Mihály és Vierók Margit Viktória. Bakos János és Bagi Mária. Imre István és Miucsi Juliánna. Marton Béla László és Gyovai Ilona. Érsek József és Hős Nagy Rozália. Barkas Mihály és Szalma Viktória. Elhaltak: Fejős Istvánné Mári Julianna 65, Pável Istvánné Szabó Erzsébet 43, Kardos Ernő 59, Köpösdi István 65, özv. Olasz Sándorné Szélpál Zsófia 73, özv. Búza Albertné Rákos Lidia 67, özv. Kis Sándorné Lugosi Jusztina 52, Nagy Sámuel 59, özv. Molnár Pálné Tanka Mária, Tóth Bálint 35, Berta Imre 18, Kovács Lajos 1, Hevesi István 21 éves korában. 23.275/1943. polgm. szám. Hirdetmény Értesítem a város közönségét és az érdekelt kis- és nagykereskedőket, hogy a m. kir. közellátásügyi miniszter úr a bőrből készült bőrhajtószíj és műszaki bőr cikkek forgalomba hozatalával foglalkozó kereskedők által felszámítható legmagasabb eladási árának megállapítása tárgyában 10.800—1943. K. M. szám alatt rendeletet bocsátott ki, amely a Budapesti Közlöny napján lépett hatályba. A rendelet a fogyasztási adóhivatalnál femelet 29 szoba) a hivatalos órák alatt Megtekinthető: Dr. ÉGETŐ ERNŐ NÉPÚJSÁG 1944. január X. hétfő. Ne rejtse véka alá pengőjét • • Vásároljon búzakötvényt! Karácsonyi segély helyett decemberben dupla fizetés Sopron vármegye feliratot intézett a kormányhoz, amelyben azt kérte, hogy a tisztviselők karácsonyi segélyének mostani rendszerét törölje el és helyette úgy intézkedjen, hogy úgy a törvényhatósági, mint az állami tisztviselők és alkalmazottak decemberben dupla fizetést kapjanak, vagyis fizetés szempontjából minden év tizenhárom hónapos legyen. A feliratot pártoló hozzájárulás végett Vásárhelyre is elküldték. 779, 780, 782, 790, 791, 793, 795, 800 sorszámok kivételével. Január 8-án, 801—1500 sorszámig a 801, 806, 808, 810-812, 814-816, 817, 818, 825-827, 830, 836, 837, 840, 843, 846, 848, 852, 835, 856, 858, 859, 860, 864, 865, 867-869, 872, 874, 877-879, 882, 883, 885, 886, 889, 892, 894, 898, 906, 910, 915, 914, 91& 918, 919, 922, 925, 926, 932, 935, 937, 941, 945, 948, 954, 955, 960, 961, 962, 966, 967, 969, 980, 982, 983, 986, 989—992, 994, 998, 1001, 1002, 1006, 1007, 1013—1015, 1017, 1018, 1020, 1023, 1027, 1032, 1047, 1051, 1053, 1053, 1056, 1060, 1062, 1067, 1070, 1077, 1079, 1080, 1081, 1089, 1091, 1092, 1094, 1095, 1097, 1102, 105, 1107-1110, 1114, 1119, 1120, 1124, 1126, valamint 1127, 1129, 1150, 1132, 1134, 1135, 1136, 1139-1142, 1144, 1145, 1148, 1151- 1160, 1163-1166, 1168, 1171-1173, 1173- 1177, 1179-1181, 1185,1188, 1190, 1195, 1196, 1198, 1199, 1202—1204, 1208, M1, 1212, 1216, 1221, 1225, 1227, 1228, 1233— 1235, 1238, 1245—1250, 1252, 1255, 1254, 1256, 1257, 1263, 1265, 1267, 1271, 1275, 1284, 1288, 1291, 1298 és 1300. sorszámok kivételével. A fentebb felsorolt számok alatti igénylők részére megállapított anyagok még nem érkeztek meg, tehát őket későbbi hirdetményben fogom az utalványok átvételére felhívni. Az utalványokat a népjóléti hivatal fogja kiadni (városháza, földszint 38.) Az utalványok kizárólag csak az igényjogosultaknak adhatók ki, annál is inkább, mert annak átvételét az igényjogosult aláírásával tartozik elismerni. Felhívom az igényjogosultakat, hogy mutatványok átvételére való jelentkezésükkor az igénylési szelvényüket, OMBI könyvüket, érvényben lévő cseléd-, vagy egyéb mezőgazdasági szerződésüket feltétlenül hozzák magukkal, mert ezek bármelyikének hiányában az utalvány nem adható ki. Különösképpen felhívom az igényjogosultakat, hogy mindenki a hirdetményben megjelölt napon jelentkezzen, mert a hivatal egyéb ügyek intézése miatt más napokon utalványokat senkinek nem szolgáltathat ki. Ugyancsak felhívom az igényjogosultak figyelmét arra is, hogy utalványaik beváltása végett az annak hátlapján megjelölt kereskedőkhöz menjenek, mert ma a kereskedő az utalványt nem válthatja be. Végül figyelmeztetem az igényjogosultakat, hogy az utalványbeváltása határidőhöz van kötve, tehát ha valaki utalványát az azon feltüntetett határidőre be ne is váltja, köteles azt a népjóléti hivatalnak haladéktalanul visszaszolgáltatni. További utalványok kiadása végett újabb hiredményben fogom az érdekelteket tájékoztatni. Dr. LOSONCZY ENDRE tanácsnak, Hódmezővásárhely bhj. város közellátási hivatalától. Tizenötödikéig be kell fizetni a gazdasági cselédek balesetbiztosítási diját Hódmezővásárhely thj. város adóhivatala 6712/1943. szám alatt az alábbi hirdetményt közli a gazdasági cselédeknek 1944. évre vonatkozó kötelező balesetbiztosításáról. »A m. kir. földművelésügyi miniszter 216.700/1943. IX. 2. számú rendelete alapján felhívja a városi adóhivatal mindazokat a munkaadókat, akik az 1944- évre gazdasági cselédeket, alkalmazottakat tartanak, hogy azokat a kötelező baleset biztosítására a városi adóhivatal illetékes kerületénél január 13 15-ig jelentsék be és egyidejűleg fizessék be minden egyes alkalmazott (munkavállaló) után az 1944 január 1. napjától megállapított 5-5 pengő balesetbiztosítási díjat. Egyúttal felhívja a városi adóhivatal a munkaadók figyelmét arra is, hogy gazdasági alkalmazottaik balesetbiztosításra való bejelentése alkalmával a hivatal 21. számú szobájában az alkalmazottak természetbeni és készpénz bérére vonatkozólag tegyék meg bejelentésüket.« Elégett egy filmtekercs, tegnap nem tudtak előadást tartani az Elit-moziban Vasárnap délután a fél 2 órás előadáson meggyulladt és elégett az Elit-moziban egy filmtekercs- Szirbik mozigépész könnyebb égési sérüléseket szenvedett s a gép megrongálódott. A közönségnek visszaadták a pénzt és visszaváltották a jegyet a későbbi előadások vendégeitől is. Szigorúan ellenőrzik a paprika kereskedői forgalmát A kereskedelmi miniszter leiratot intézett a hatóságokhoz, melyben közli, hogy a fűszerpaprikafogyasztás országos viszonylatban az egyes vidékek szerint nagy ingadozást mutat. Minthogy pedig a fűszerpaprika fogyasztói forgalmának utalvány-, vagy jegyrendszer bevezetésével történő szabályozása aránytalanul költséges adminisztrációt igényel, ennélfogva — hangoztatja a miniszter — csupán a pereskedői forgalom fokozottabb ellenőrzése látszik megvalósíthatónak és szükségesnek. Felhívja ezért a hatóságokat, hogy a kereskedői forgalomban való arányos elosztás érdekében ellenőriztessék, hogy a hatóság területén telephellyel bíró kereskedők a fűszerpaprikát a fogyasztók között arányosan osszák szét, annak a figyelembevételével, hogy a fővárosban a fűszerpaprika fejadag havonként 2 deka, az országos viszonylatban azonban nem azonos mérvű a fogyasztás, hanem vidékenként változó. Ellenőrizniük kell a hatóságoknak, hogy a piaci paprikaárusok a részükre szállított fűszerpaprikát rendszeres helyükön, a piacon árusítsák. Mezőgazdasági cseléd- és munkásruházati akció utalványainak kiosztása Értesítem mindazon igényjogosultakat,akik a mezőgazdasági cseléd- és munkásruházati akció során igényléseiket előterjesztették, hogy az utalványok kiadása kezdetét veszi azokra az anyagokra, amelyek már a kereskedőkhöz megérkeztek és pedig az igénylési szelvény sorszáma szerint. Ennél fogva felhívom az igénylőket, hogy a következő sorrendben jelentkezzenek az utalványok átvétele végett: 1944. január 5-én 1-től 400. sorszámig a 3, 11, 12, 19, 20, 25, 31, 40, 43, 49, 52, 55, 72, 75, 79, 85, 88, 89, 95, 98, 100-tól 103-ig, 109, 127, 136, 137, 158, 140— 143, 146, 154, 157, 158, 166, 169, 170, 174, 179, 180, 185, 186, 187, 188, 189, 193, 194« 197, 198, 200, 202,''209, 207, 210, 212, 213« 216, 218, 219, 222-225, 229, 232, 236, 237, 239—242, 244, 245, 251, 252, 254, 258, 265, 265, 268, 269, 272, 273, 275, 276, 279, 280, 281, 282, 284, 287, 290, 292— 294, 296, 298, 302,309, 310—313, 320, 322, 330, 332-334, 340,341, 345, 349, 350, 355, 357, 359—361, 367, 368, 372, 373, 376, 387, 381, 385, 389, 390, 394 és 399. sorszámok kivételével. Január 7-én: 401—800. sorszámig a 401, 407, 411, 412, 417, 419, 420, 422, 423, 425, 427, 428, 432, 433—435, 441, 446, 449, 452, 453, 457, 462, 468, 470, 471, 474—476, 480, 481, 484, 488—495, 496, 498, 504, 508, 512, 517, 518, 520, 522—525, 528, 530, 532—534, 536, 538, 541, 547, 548, 551— 554, 557, 559, 561, 562, 567, 572, 576, 578—580, 583, 585, 588—593, 597, 599, 601, 606, 607, 617, 618, 620, 629, 630, 634 641, 642, 644, 649—652, 654, 657, 658, 660, 663— 667, 669, 675, 681, 682, 686 —691, 693, 695, 696, 697, 699, 701, 705, 707, 708, 718—720, 723, 726, 732, 741, 745, 745, 708, 750, 760, 764, 766, 769, 770, 772, 776, 777, valamint ! Kadden és szerden , Csak hat napig ! a KORZÓ MOZIBAN Nagyvilági kalandorok és csempészek filmje kerül bemutatásra. Szalonkalózok és NAGY KALAND (Végig magyarul beszélő film) Remekül fog szórakozni, ha eljen és megnézi ezt a két filmcsemegét Előadások kezdete: kedden fél 8, szerdán 5 és fél 8 órakor UFA híradót Jön ! ARÁNY PÁVA Jön ! 4500/1943. K. szám. Hirdetmény a kereskedők által a petróleumszelvényekre kiadható petróleum-mennyi aő megállapítása tárgyában. Közhírré teszem, hogy a petróleum-áru-, sírásra kijelölt kereskedők a fogyasztók részére a közellátási hivatal által kiadott petróleum-utalvány minden egyes szelvényére további rendelkezésemig 1944. január 1-től kezdődően hét deciliter petróleumot kell, hogy kiszolgáltassanak. Dr. JUHÁSZ MIHÁLY ny. tanácsnok, közellátási hivatalvezető. Zománcedényhez tettséyebben hozzáláthat, ha használhatatlan zománcedényét hozzám beszolgáltatja. Edényeket kiforrázott, tiszta állapotban veszünk át. Prónay-vaskereskedés Kinizsi utca 1 szám.