Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1906. február (2. évfolyam, 32-60. szám)

1906-02-01 / 32. szám

Előfizetési árak: Helyben : negyedévre 1 K. 80 f. Vidékre : negyedévre 3 K. 60 f. Egyes szám ára 2 fillér (I kr.) Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy­ utcza 17. (Orovecz-ház). Hirdetések díjszabás szerint. Nyilttér petit sora 30 fillér. Megjelenik a kora reg­geli órákban, hétfőn és ünnep után való napon délben. Telefon­szám 58. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA. Lapzárta éjjel 12 órakor. Vegyes érzelmek. Hun­vásárhely, jan. 31. Előre bocsátjuk, hogy senki e czik­künk tartalmát félre ne értse. Nem akarjuk félreverni a harangokat előre, nem­ akarunk siránkozni tépett reményeink fe­lett. A nemzet igazaiért küzdöt­tünk, küzdünk ezután is törhe­tetlen lelkesedéssel, igaz meg­győződéssel, soha nem lankadó erővel. A békét a vezérek a ki­rály üzenete alapján megköthe­tik. Kikapcsolhatják azokat a kö­veteléseket, amelyekért a nemzet egy éven keresztül, a következ­ményekkel nem törődve, síkra szállott, küzdött és harczolt, mi azért mindig azok maradunk, akik voltunk. Hisszük, valljuk és állítjuk, hogy az ország népének akarata az egyedüli parancs , a szentesített törvény, az évezredes alkotmány az ellentálló vár , s a nemzet egészének óhajtása az irány, melyet teljesíteni, megvé­deni és követni kell. Letagadhatatlan, vitán felül álló jogunk van a nemzeti had­sereghez , az önálló vámterület­hez , a nemzeti önállóságunkat feltüntető külügyi képviselethez, czimerhez, lobogóhoz , a nemzeti bankhoz , az általános titkos vá­lasztói joghoz s mindazokhoz az óhajtásokhoz, amelyek országunk közjogi, erkölcsi és anyagi füg­getlenségét eredményezendik. Fennen dobogó lélekkel, tettre kész karokkal, vészszel, nyomor­ral, szenvedéssel nem törődve, indultunk a harczba. Szemeink előtt nem lebegett más szél, csak a valóságos és teljes győzelem. A bécsi hatalom autokrata törekvéseivel összemértük erőn­ket. Ellentállottunk sikeresen mind­mostanáig. A nemzet ellen törő saját véreink erőszakoskodása minden vonalon csúfos kudar­­czot vallott. S­ mi az ered­mény ? Kutatjuk, keressük, óhajtva lessük és sehol rá nem találunk. A király üzent és a vezérek vá­laszát holnap viszi a megbízott Andrássy. Mi volt az üzenetben s mi van a válaszban ? Határo­zottan nem tudjuk. De sejtjük. S ez a sejtelem fájdalmas, bo­rongó érzéseket vált ki a lel­künkből. Ha annak csak fele igaz, ami az üzenet tartalmából és a feltétlen megadást jelentő válaszból tudomására jutott az országnak , úgy újra hosszú időkre eltemethetjük álmainkat, vágyainkat, törekvéseinket. Vannak sokan, lehet, hogy nagyon sokan, akik örülni tud­nak és őszintén örülnek a béké­nek — bármiféle alapon kös­sék is meg. Bizonyára van reá okuk. Vagy érdekeik kívánják, melyek az exlexes esztendőben rövidséget szenvedtek, vagy kis­­hitűek. Nem bíznak a nemzet erejében és igazában. Az abszo­lutizmus rémétől rettegnek. Álmai­kat és ebéd utáni fekete kávézá­suk nyugalmát háborítja a kép­zeletükben lakozó zsandár és baka tömeg, a hegyes és fénylő szurony, a golyó és akasztófa. De a harczba indult nemzet sértődötten, méltán riadhat fel és joggal kérdheti: miért harczol­­tam, ha még a status ante quo állapotot sem nyerem vissza ? A törvénytelen kormány annyi csapni való erőszakosságát tűrtem , szen­vedtem, vergődtem nyílt és igaz jogaimért s hol az eredmény, vagy annak csak szerény lát­szata is ? És ha igazak a leszerelésre vonatkozó hírek s ha igaz, hogy a vezérlő­bizottság nagyobb en­gedmények nélkül vállal kormányt s ha való, hogy katonai téren semmit, a külügyi képviseletben, a jelvény kérdésben, a népjogok kiterjesztésében szintén semmit nem kapunk s csupán az önálló vámterületre vonatkozólag isme­rik el jogalapunkat, akkor ez a mondva­csinált béke bizonyára olyan vegyes érzelmeket kelt a nemzetben, a­melyeknél túl­súlyban lesz a csalódás, a kese­rűség és csak szemernyi az öröm. Vagy ki gondolja azt, hogy ha jelentős eredményeket tartalmazna a királyi üzenet, azt véka alá rejtenék ? Ha mi rajtunk állana a do­log, mi nem vizenyős formulát, hanem a nemzet igazát keresnénk továbbra is. A­mint hogy azt is fogjuk cselekedni. Van a városi árvaszéknek egy gyámoltja, egy beteges, süketnéma özvegyasszony. Vagyonát az árvaszék kezeli s a szerencsétlen nőt „gondo­zásban“ tartja egy tompaszéli gazdánál. Ott van már évek óta. Az árva­szék havi 30 koronát fizet a „hűsé­gesen“ gondozó családnak. Mikor el­jön az elseje, akkor természetesen nincs semmi baj. A havi díjat fel­veszik. Legutóbb ruhapénzt is kaptak. Künn a tanyán pedig egy férges, nedves odúban, egy vá­­lyogszinben bezárva tengődik a nyomorult teremtés.­­ Fekhelye rothadt szalma, csikorgó hi­degben itt talál védelmet. Lá­bait rang­­okba kötözte s a föld­ben vájt magának odút, hogy meg ne vegye az Isten hidegje. Testéről czafatokban lóg le a piszkos, régi ruha. Valósággal dühöng az éhségtől, ilyenkor vetnek neki étel­maradékot, a­mit fitymálva dur szét még a kutya is. Nem régen disznóölés volt a háznál. A szerencsétlen nőt kienged­ték a napfényre, hogy legyen mivel mulatniuk a tréfás böllér asszo­nyoknak. Ott ténfergett az udvaron emberi formájából kivetkőzve. Jót nevettek rajta az asszonyok. — Nesze égyél! Kiáltott felé egy s egy darab májat dobott oda a szerencsétlennek s az, mint a fenevad falta föl a hús dara­bot . . . Azt nem tudjuk, vájjon rokon­ságban áll-e a kinzott teremtés a „gondozó“ családdal, igy nem állít­hatjuk azt sem, hogy a szerencsétlen nő vagyonkájára spekulál-e a család, de hogy ez az elbánás ma, Vásárhe­lyen megtorlatlanul nem maradhat, arról meg vagyunk győződve. Hisszük, hogy az nem is marad el. De mikorra az ólomlábakon járó vizsgálat kiér a tanyára, bizonyosan nem találja ott a botrányos helyzetet. Ámde ott vannak a szomszédok. Tanúi voltak a nyomorult lelketlenség­­nek, legyenek tanuk a megtorló eljá­rásnál is. A megsértett jogrend nevében kí­vánjuk mind a kettőt. A szülök tudtak erről. Grubits Tiva­dar előkelő ügyvéd, a­kinek kitűnő irodája van és csinos vagyonnal ren­delkezik. Mikor a szülők látták, hogy Ma­riska nem akar tágítani a fess szegedi hadnagy mellől, beleegyeztek a fiata­lok eljegyzésébe. Vetter Márton paksi takarékpénztári pénztárnok azonban a hadnagy atyja a múlt hetekben kije­lentette, hogy nem adja meg a kau­­cziót. Ez a fordulat érlelte meg a fiatalokban a rettentő drámát. Az eset maga így történt : •A leány anyja megtudta, hogy Vetter hadnagy két nap óta Kikindán van s Mariskával az utczán találko­zik, együtt beszélgetnek, terveznek. A leány otthon rossz kedvű, hallgatag volt, ami gyanút keltett. Anyja, mintha sejtette volna a készülő tragédiát, éj­­jelenkint nem merte leányát magára hagyni. Két éjjel ott aludt vele egy szobában, felöltözve, karos­székben ülve, így virrasztotta keresz­tül aggódó, remegő szívvel az éjszakát. Mariska, aki félig vetkőzötten hánykódott ágyában, hétfőn hajnalban igy szólt anyjához : — Hány óra ? — Négy, gyermekem. Még korán van, aludj tovább. Mariska szót fogadott s a falnak fordult. Az anya azt hitte, hogy el­aludt. A két éjjel virrasztó idős nőt elnyomta az álom s mintegy tiz perczre elszunnyadt. Ez alatt szökött ki a házból a leány s egyenesen a Nemzeti szállo­dába ment s megkérdezte a portást: — Vetter hadnagy fönt van ? — Igen. — Vezessen hozzá. A portás egy kissé megütődött a szokatlan látogatáson, de fölvezette s aztán a földszintre ment. Grubits Mariska, a bámulatosan erős szervezetű s kissé czinikus ter­mészetű leány, maga mesélte el szü­leinek, hogy a tragédia miként történt.­­— Mikor a szobába léptem — úgymond — Lajos elkezdett remegni. Halálsápadttá vált az arcza. Erélyesen felléptem és rárivaltam, hogy ne le­gyen gyáva, hajtsa végre a tettet . . . Erre a hadnagy az ajtót bezárta s letérdelt elé, töltött revolverét bal mellének szegezte s lőtt. Grubits Mariska összebukott. A golyó ke­resztül ment a mellén s a bal­oldali lapoczkán jött ki. Aztán Vetter Lajos saját szivének irányozta a fegyvert s pár percznyi kínlódás után meghalt. Mindez abban az időben történt, mikor a szegény anya a karosszékben elszunyókált. Fölriadva, látta, hogy lánya nincs az ágyban. Rosszat sej­tett. Férjét felköltötte s mentek a Vettel szállására. Ott találták a dráma áldozatait. A leány életben maradását re­mélik. Ubrik Borbála a vá­sárhelyi tanyákon. Sanyargatott ápolt. Hmv. jan. 31. Felháborító esetet hoztak tudo­másunkra. Nem akarunk váddal illetni senkit ; a felelősséget nem hárítjuk a hatóságra, mert meg vagyunk győződve arról, hogy a hatóságnak egyáltalában nincs tudomása az esetről. Annál inkább szigorral kell el­járnia ezek után s elégtételt szolgál­tatni a megsértett jogrendnek. Tanyai lakosok jártak bent szer­kesztőségünkben s kértek föl, hogy adjunk hangot lapunkban megbotrán­kozásuknak. Nincs okunk kételkedni szavaikban, éppen azért leplezetlenül­­ megírjuk a történteket. A kikindai szerelmi dráma. A véres eset részletei. Hunvásárhely, jan. 31. Egy távirat nyomán közöltük la­punk tegnapi számában, hogy Vetter Lajos szegedi honvéd hadnagy Nagy­­kikindán Grubits Tivadar ügyvéd fel­tűnő szépségű leányát mellbe lőtte, magát pedig agyon lőtte. A dráma oka a kauezió. Vetter hadnagy régóta szerette a szép leányt s az viszont szerette őt. TÁVIRATOK. — Eredeti tudósítások. — Koldusok leszünk! (Budapest, jan. 31.) Ugron Gábor a l­ap ma este megjelent számában folytatja a leszerelésről szóló czikksorozatát. Czikkének

Next