Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1906. október (2. évfolyam, 271-301. szám)

1906-10-01 / 271. szám

Hódmezővásárhely, 1806. Hétfő, október I. Ama 2 FILLÉR. Második évfolyam 271. VÁSÁRHELYI E'fizetési árak: Helyim: snryedévre 1 k. 80 £L­agy hóra 30 fii. két hétre SS fii. egy hétre lé fii. Vidékre : c*g:adévre 3‘60 £­é ves szám ára­­ ftílér (I kr.) Hirdetések díjsza­bás szerint. Nyilttér petit sora 20 Mór. Megjelenik a kora reggeli órákban hét­főn és finnep után való napon délben. Szerkeszőség és kiadóhivatal: Andrássy­ utcza 17. (Orovecz-ház). FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő és laptulajdonos ■ KUN BÉLA. Telefon­szám 58. am mmM _­­ I kutyából nem lesz szalonna. Hunvásárhely, okt. 1. Régi, de ma is találó köz­mondás, valahányszor az osz­trákokra gondolunk. A pofon­csapott, háromszöges kalapu, pot­­rohos németnek soha nem volt több köze a mi politikai éle­tünkhöz, mint épen most. Miksa, Ferdinánd, József és még egy csomó vérök, mint az éhes sáska rohant a magyar szabadságnak és önállóságnak s hogy fel nem faltak bennünket, talán csak az Istennek köszönhetjük. De hogy akartak számtalan­szor és hogy akarnak most is, azt még a nemzeti kormány se tagadhatja el. Nincs esemény vagy csak je­lenség, ahol ki ne mutassa az osztrák a foga fehérjét. Semmi dolgokból országos botrányt csi­nál, csakhogy bántson minket. Szurkál, piszkál, sérteget, vagy van oka rá, vagy nincs. Mikor felingerel bennünket s jogos felindulásunkban már-már alig bírjuk visszatartani öklün­ket, hogy a gaz népségre lesújt­sunk, akkor szemünkbe röhög­nek s azt hirdetik : Mit akartok, hiszen fegyveretek sincs, bal­gán beraktátok a mi kezünbe. Akaratotok felett nem rendelkez­tek szabadon, mert megígérté­tek, hogy türelmesen várjátok egy jobb idő hajnalhasadását. Minek emelitek hát fel kezeite­ket ellenünk, mikor jól tudjátok, hogy éles kardot tartunk elé s így nekünk nem árthattok, csak magatokat sebezhetitek meg. Szégyenkezve állhatunk meg e súlyos, de igaz szavak után. Érezzük, hogy nagyon is igazuk van. Szégyenletesen leraktuk a fegyvert, mielőtt gondoskod­tunk volna arról, hogy rabló­politikájukkal ki ne játszhassák az egyezséget s meg ne fossza­nak bennünket önrendelkezési jogunktól. Vagy ha nem így van és a vezető férfiaink és az osztrákok közt létre­jött paktum szabad garázdálkodási jogot biztosított a legyőződnek hitt ellenségnek, akkor még nagyobb gyalázat s fá­jdalmunkban keservesen sóhaj­tunk fel. Ilyen győzelmet csak az ellenségünknek kívánunk. Mert csak két eset lehetsé­ges: 1. A nyilvánosságra hozott paktum, ha megfelel az igazság­nak, hogy mer az osztrák ar­­ctalankodni, hogy meri még csak követelni is a létszámeme­lést, a katonai öltözék elosztrá­kosítását, a nemzet újabb meg­adóztatását ? 2. Vagy a nyilvánosságra hozott paktum nem felel meg a valóságnak, az csak porhintés volt a nemzet szemében és így eladták jogainkat. Mérhetetlen gazság mind a kettő, alig lehet vitatni, hogy melyik a nagyobb. De idő sincs a vitatásra, tenni kell valamit ellenük, mert vagy külső, vagy belső, de bizonyos, hogy me­rénylet ez a nemzet élete ellen. Hiába dicsérjük a kormány eljárását, tényeket, melyek ál­lításainkat igazolnák, nem tu­dunk mellette felhozni, de an­nál többet ellene. Az ő ural­muk beilleszkedett a régi rendszerbe. Teljesen ők-e a hibásak, vagy jóhiszeműségüknek lettek-e ál­dozatai, az végeredményében a nemzetre, amelynek majd ki kell önteni a keserű poharat, ugyan mindegy, mint ahogy mindegy a halálraítéltnek, hogy selyemzsinórra, vagy kóczmad­­zagon húzzák-e fel a díszes vagy dísztelen akasztófára. Legkevésbé sem mernénk állítani, hogy például a kormány 48-as tagjainál történt előzetes megállapodás után csinálták a legújabb pozsonyi botrányt. Bűnnek tartanák azt is ál­lítani, hogy Kossuth Ferencz, vagy Apponyi Albert informálta a Timest úgy, hogy rólunk a rosz­indulat sugallta czikkét megírja. Még a gondolatunktól is tá­vol van, hogy a személyileg mindig tisztelt tagjairól, épen a már említett Kossuthról és Ap­­ponyiról azt tételezzük fel, hogy az ő indítványukra, közbenjá­rásukra, vagy akaratukból nem tiszteleg a hatóság a kurucz fejedelem hamvai előtt. De édes Istenünk, hát ki tehet, vagy kinek kellene mind­ezekről tenni, ha nem a felelős kormánynak ? Tisztelet, becsület a nagy­ságnak, az érdemnek, de ha nekünk fáj­­valami, akkor or­vosságot és orvost keresünk és ha az orvos megtagadja a gyó­gyítást, vagy azt mondja, hogy nem ért a baj meggyógyításá­­hoz, avagy hasztalan próbálko­zik a gyógyítással, nem tud se­gíteni , akkor más orvost kere­sünk, akinek jobb orvossága van, amelytől egészségünk helyreállí­tását remélhetjük. Ne essék azért zokon, ha azt mondjuk, hogy az orvos úr, mint ahogy láthatja is, a bajun­kon nem tud segíteni. Az Istent semmiféle tényke­déséért felelősségre nem vonhat­juk, a királyt, a földi hatalma­sok leghatalmasabbikát, míg él, kérdőre szintén nem vonhatjuk, halála után pedig hiába beszé­lünk hozzá, akár a többi em­berhez, ő se felel már ekkor egy árva kukkot se. Hanem ott vannak a miniszterei, akik a nemzetnek is miniszterei és akik az ő ténykedéseiért felelősek. Hozzájuk fordulunk és tőlük kérünk felvilágosítást, valahány­szor arra szükségünk van. És ha bármilyen kiváló férfiak is legyenek egyénileg és bármilyen széles látókörrel rendelkezzenek is, ha egyszer nem azt teszik, amit talán az ő szivök is dik­tál, hanem amit felülről más hatalmi érdekek kívánnak, nem vonhatván mást felelősségre és nem kérhetvén mástól orvoslást és tehetetlenségükért nem hibáz­tathatván mást, mint épen őket, csak természetes, hogy hozzájuk fordulunk és ha úgy kell, bár csak közvetve, az ő hibájukért őket ostorozzuk. Az igazság kimondásában kíméletlenek leszünk, mert hisszük, hogy kitartó és erős küzdelem mellett igazi ügyünk nem veszhet el, ha az osztrák még annyira osztrák, a kutya még annyira kutya lesz is és ha a kutyából soha nem is lesz szalonna. A n­onvéri tüzérség ágyúi, Pitreich, az ágyuvigócz. Vegyük meg, a mi úgyis a mienk! Hravá­sárhely, október 1. Furcsa hír jön Bécsből, a csá­szár­városból. A hadügyminiszter úr — úgy látszik — jó­zsett ember. Merészet gondolt. Nem elégszik meg azzal, hogy a honvédtüzérség szer­vezésével sok ezer újonczc­al és sok száz millióval többet fog adni az eddiginél a magyar, most még azt is akarja, hogy a közös had­sereg kiszuperált ócska ágyúit ve­gyük meg a honvédtüzérség számára. Ez annál is képtelenebb, mert hisz az ágyuk kvótaszerű része a mi tulajdonunkat képezi, en­nélfogva csak nem vehetjük meg. A sajátunkért csak nem adunk mil­liókat. Ez ellen a leghatározottabban tiltakozni kell, egyébként ez sorom­póba állította már az Országos Ipar­ Egyesületet is, mely sürgős felter­jesztést intézett a kereskedelmi és honvédelmi miniszterekhez, melyben e képtelen tervnek csírájában való elfojtását kéri. Rámutat arra, hogy az ágyú­­csövek kivételével az összes felsze­relések, nevezetesen a lőszermuní­­c­ió, kocsi, ruházat és minden szük­séglet versenyképes szállítására a magyar ipar teljesen be van rendezve és merénylet volna a magyar ipar ellen, ha a honvédtüzérséget ócska felszereléssel látnák el a mi pén­zünkön. Kimutatja a felterjesztés, hogy ennek a felszerelésnek teljesen a magyar ipar által leendő fedezése fontos állami érdeket is képez és ilyen irányban kéri a miniszternek közbenjárását. Más oldalról kijelentik, hogy a felszerelés egyébként teljesen új lesz és a honvédelmi kormány intenciója az, hogy kizárólag a magyar ipar szállítsa mindazokat a czikkeket, a­melyek idehaza elkészíthetők. Egyébként a paktum is súlyos megpróbáltatásnak lesz kitéve, a­mennyiben kijelentik, hogy a lét­számemelés semmi esetre sem kerül­hető el és ez ellen politikai szem­pontból sem lehet kifogást tenni. A hadügyi körök felfogása szerint, a­melyhez a magyar kormány is tel­jes mértékben hozzájárult, a pak­tum, mely szerint az átmeneti idő alatt a katonai kérdések érintetlenül hagyandók, csak a közös hadseregre vonatkozik. Ez szerintük annál is plausibi­­lisebb, mert a korona és a nemzet közt is a közös hadsereget érintő ügyekben merült fel véleményeltérés. A honvédséget illetőleg vitás kérdé­sek nem voltak (?) s a honvédségre a paktum nem is foglalt magában kikötést. (?) E szerint semmi aka­dálya annak, hogy a parlament a honvédtüzérség számára kért lét­számemelést megszavazza. Honvédágyugyár nem lesz, ez­zel kedveskedik végül tudósításunk, a­mely azt mutatja, hogy Bécsben még azt sem akarják, hogy saját pén­zünkön állítsunk magyar ágyugyárat. A magyar ipar. Helyes-e a magyar-cseh szövetkezés ? A nyers­anyagot dolgozzuk fel magunk. — Hunvásárhely, okt. 1. I. Ismeretessé lett már e jelszó : Pártoljuk a magyar ipart, de va­lóra váltani nem­ tudjuk, írnak, szó­nokolnak a honi ipar mellett, a szép és jó eszméket egymás után vetik fel, meggyőző érvekkel tárják elénk, hogy mily fontos a magyar ipar fel­karolása. Helyeslünk, éljenzünk, de nem a szerint cselekszünk. A tetthez nem kell annyi beszéd. Talán még nem jutottunk a nyo­mor árjába s nem érezzük, hogy mily sorscsapás vár ránk, ha gazda­sági politikánkat addig is, mig kösz­

Next